Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2017. március 5., vasárnap

A. J. Rich: Aki ​a tenyeredből eszik

Morgan ​Prager annak a küszöbén áll, hogy megkapjon mindent, amire vágyik. Áldozatpszichológiából írja disszertációját a John Jay Kriminalisztika-tudományi Egyetem kriminálpszichológia szakán, barátja megkérte a kezét, hatalmas, gyönyörű pireneusi hegyikutyája, Felhő mellé örökbe fogadott két barátságos pitbullt De miért jut eszébe, hogy a küszöb az a hely, ahol megállunk? 
Egy nap arra ér haza az egyetemről, hogy barátja halott, kutyái pedig véresek. Morgan összeomlik, és természetesen magát hibáztatja. Lehet, hogy ő is kóros altruizmusban szenved, mint azok, akiket vizsgál? Amikor értesíteni próbálja barátja szüleit fiuk szörnyű haláláról, kiderül, hogy Bennett nem az volt, akinek mondta magát. Sőt abból, amit mesélt, egy szó sem volt igaz. Ráadásul jelentkezik Bennett másik menyasszonya akinek a segítségével megtalálják a harmadik menyasszonyt, majd a negyediket. 
Az állítólag gyilkos pitbullokat kivégzik, Felhő élete hajszálon függ: Morgan versenyt fut az idővel. Meg tudja-e menteni a pireneusi hegyikutya életét? És a sajátját?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...