Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre
készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják
felköszönteni – el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést?
Pedig ez
a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon
egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba,
amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az
olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős
poén.
Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd´
nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelenik meg harminc
nyelven szerte a világon.
Hogyan lesz a békeszerető svédeknek atombombája? Ráadásul úgy, hogy
erről csak egyetlen svéd tud, Holger. Aki tulajdonképpen nem is létezik,
csak az ikertestvére, akit szintén Holgernek hívnak.
Egymásra talál-e a
nem létező svéd férfi és a dél-afrikai fekete nő, aki tíz kiló
antilophús helyett jut a tömegpusztító fegyverhez, véletlenül? Mit
csinál eközben a Moszad két ügynöke? Mitől retteg a fazekasműhelyben a
kiugrott CIA-s? Miért veri fejbe leghűségesebb alattvalóját V. Gusztáv
király? Nyer-e a választásokon az „Úgy szar, ahogy van" nevű párt? És
eljut-e a három kínai nővér Svájcba egy lopott mikrobusszal, hamis
rendszámmal, mindenféle papírok nélkül? Ja, és megmenekül-e a világ a
rendhagyó nukleáris fenyegetéstől?
2011-ben azt mondtuk Jonasson előző
regényére, hogy az év legviccesebb könyve. Most, két évvel később,
nyugodtan megismételhetjük ezt az állítást. A szerző magasra tette a
lécet, és gond nélkül, röhögve átugorja.
Gyilkos-Anders, egy recepciós és egy kiugrott lelkésznő találkozása a
boncasztalon… vagyis nem, egyelőre nem a boncasztalon, hanem egy
motelnek álcázott kuplerájban a keresztény egyháztörténelemnek és a svéd
kriminalisztika menetének teljesen új irányt szab.
A regényben „nem szokványos" pénzkereseti lehetőségek után kutat
első (és második) pillantásra jelentéktelennek tűnő fiatal portás, egy
nagydumás istentagadó lelkészcsaj és egy reménytelenül fafejű verőember.
Először céges szintre emelik a verési-pénzbehajtási szolgáltatást,
utána bibliai alapokon nyugvó, borban tocsogó egyházat alapítanak, végül
újrafazonírozzák a Mikulást, s közben – ahogy azt Jonasson korábbi
hőseitől, a százéves embertől és a remekül számoló analfabétától
megszokhattuk – folyton menekülnek valakik elől, közben milliókat
veszítenek, hogy aztán újra nyerjenek, s közben Jonasson egy pillanatra
sem áll le a sziporkáival.
Vagyis ismét itt az év legviccesebb könyve!