Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2018. június 22., péntek

Abbi Glines: A ​jövőm (Existence trilógia 3.)

Dank ​vajon magába tudja bolondítani a lányt… újra? 
Amikor Pagan Moore bebizonyította, hogy méltó a Halál szerelmére, esélyt kaptak arra, hogy együtt maradjanak, ha teljesítenek egy próbatételt. 

Azonban azt senki sem ígérte meg Danknek, hogy a lány továbbra is akarni fogja őt… 

Amikor egy lélek megteremtetik, annak párja is megszületik. Ezek a lelkek pedig minden életükben egymásra találnak. Beteljesítik egymás sorsát. Pagan számára ilyen lélek a voodoo király. Eljött hát az idő, hogy a lány eldöntse, mire vágyik jobban: együtt lenni a Halállal az örökkévalóságig, vagy amellett a lélek mellett maradni, akit neki teremtettek. 
Dank sosem gondolta, hogy aggódnia kellene a választás miatt. Tudta, hova húz a lány szíve. Azonban rá kellett jönnie, hogy semmi sem biztos, miután a lánynak törölték az emlékeiből minden csókjukat, érintésüket, minden közösen eltöltött pillanatukat. Így hát újra el kell nyernie Pagan szerelmét, és bebizonyítania a lány lelkének, hogy pontosan ő az, akihez tartozik. 

Mindezzel nem is lenne gond, ha Pagan lelki társa nem állna az útjában.

A sorozat 1. A végzetem és 2. A sorsom c. részeihez klikk a linkre!

Jenn Bennett: Alex, ​nagyjából…

„De ​egyetlen embert tudok csak kivenni, ahogy ott áll a jegyárusító fülkével szemben. Porter Roth. Gyönyörű alak. A fején temérdek vadul göndörödő hajfürt. Pimasz mosoly. Ősi ellenségem.”
Bailey „Mink” Rydell megtalálta élete pasiját. Mindketten imádják a filmeket és minden egyes nap beszélnek – Alex tökéletes. Eltekintve attól az aprócska ténytől, hogy még soha az életben nem találkoztak és egymás valódi nevét sem ismerik.
Amikor Bailey ugyanabba a városba költözik, ahol Alex él, a lány úgy dönt, megkeresi. Ám megtalálni valakit a chatelésekre alapozva nehezebb, mint ahogy Bailey elsőre gondolta, főleg úgy, hogy idegesítően magabiztos (és szemtelenül jóképű) munkatársa, Porter Roth minden egyes lépésén jól szórakozik. Vajon nem őrültség ez az egész, és nem lesz csalódás, ha mégis sikerül Alexre rábukkannia?
Bennett könyve rendkívül finoman árnyalt szerelmes regény, amely egyaránt beszél a felnőtté válás nehézségeiről, és a fiatalság minden problémán felülkerekedő életerejéről. Vigyázat, nem csak lányoknak!

T. M. Frazier: King (King 1.)

Nincs hol laknia. Nincs mit ennie. Nincs kihez fordulnia. Doe nem emlékszik a múltjára. 
A hírhedt nehézfiú most szabadult a börtönből. King az az alak, akivel jobb nem szembekerülni, mert vérrel, fájdalommal, szexszel, vagy ezek kombinációjával fizet meg az ember. King jövője azon múlik, hogyan tudja egyensúlyozni az életét. 

Doe történetét homály fedi. 

Amikor sorsuk összefonódik, rá kell döbbenniük, hogy a folytatáshoz meg kell tanulniuk elengedni addigi életüket. 

Romantika és erotika, krimivel fűszerezve – a tökéletes elegy az olvasói szívek megdobogtatásához.

Becca Prior: A ​sorsom te vagy

Oliver Bancroft gyűlöli a fogorvosi rendelők szagát. Gyermekkora óta kínozza ez a fóbia. 
Aztán felbukkan Courtney Marshall, az ifjú szájsebész. Kiderül, hogy együtt nevelkedtek egy árvaházban, de elszakadtak egymástól, amikor Olivert örökbe fogadták. Fény derül a gyermekkori traumákra, amiket a fiatalember szándékosan száműzött a gondolataiból. 
A régi emlékek és az új érzések egyszerre robbannak be Oli életébe, pontosan úgy, mint Max, Jessy és Tommy, Court gyerekei, akiket azonnal a szívébe zár. 
Bimbózó kapcsolatuk azonban nehézségekbe ütközik, mert Courtney nem szeretné, ha a gyerekek szembesülnének másságával. 
Mégis, valahol mélyen mindketten tudják, hogy ez a szerelem az égben köttetett. 
Oliver küzd kettejükért, az álmaiért, azért, hogy ők öten boldog család lehessenek. 
Sok kedves pillanattal, erotikával és humorral fűszerezett regény, A tanítvány sorozat és a Stockholm-szindróma szerzőjétől.

Ali Benjamin: Suzy ​és a medúzák

Suzy ​mindig is többet tudott a világról, mint mások. Ismeri a hangyák alvási ritmusát. Tudja, hogy évente 150 millió medúzacsípés történik. Tudja, hogy egy átlagos általános iskolásnak 20 milliárd közös atomja van Shakespeare-rel. De azt sehogyan sem képes felfogni, hogyan lehetett ilyen rövid élete a barátnőjének, Frannynek… és miért pont akkor lett vége, amikor Suzy azt a szörnyű dolgot tette vele.
Suzy elkezd elméleteket gyártani, megvizsgálja a tényeket, és felkeresi a megfelelő szakembereket. Mindeközben csak reméli, hogy kutatása végén meg tud bocsátani saját magának… Ha sikerül bebizonyítania, hogy a rejtélyes medúzacsípés tehet mindenről, akkor talán megszabadulhat a gyásztól és bűntudattól.
Ali Benjamin szívszorító regényének megfilmesítési jogait az OddLot Entertainment vásárolta meg, producerei pedig a Holtodiglan, Eleven testek és a Vadon című filmen közösen dolgozó Bruna Papandrea és Reese Witherspoon lesz.
Ali Benjamin New York külvárosában nőtt fel egy rozoga kunyhóban, amit a környékbeliek csak kísértetháznak hívtak. Gyerekkorában számtalan órát töltött bogarak és békák gyűjtésével – innen a Suzy és a medúzákban is megjelenő rajongása a természetért. Társszerzője a HIV-pozitív Paige Rawl memoárjának, a Positive-nak, illetve Tim Howard bestsellerének, a The Keepernek. Tagja a New England Science Writers társaságának. Massachussets kertvárosában él férjével, két gyermekével és ausztrál juhászkutyájával, Mollie-val.

Sarah Vaughan: Egy ​botrány természetrajza

Sophie ​férjét, a szerető családapát, a karizmatikus és sikeres közszereplőt szörnyű bűncselekménnyel gyanúsítják. Az asszony kétségbeesetten próbálja megvédeni a családját, szilárd meggyőződése ugyanis, hogy James ártatlan. Sophie egykor feladta az egyéni karrierterveit a közös céljaikért, és pontosan tudja, mennyire sérülékeny a sokak által irigyelt boldogságuk. Annak idején Oxfordban, a kapcsolatuk elején is egyik pillanatról a másikra következett be a tragédia… A vád képviselője, Kate tapasztalt ügyész, akinek egyetlen célja, hogy kiderítse az igazságot. Biztos az államtitkár bűnösségében, és mindent megtesz azért, hogy elítéljék a férfit. A bizonyítás azonban nem egyszerű, hiszen két volt szerető legintimebb pillanatának a részleteit kell tisztázniuk. 
Sarah Vaughan első regénye pergő cselekményű bírósági és megindító családi dráma, amelyben a szereplőknek a legféltettebb titkaikról is vallaniuk kell. A saját múltjukkal való szembenézés során pedig kiderül, kik a történet valódi áldozatai.

Rachel Van Dyken: The ​Matchmaker's Playbook – A csábítás szabályai (Szárnysegéd Bt. 1.)

Minden ​szabályt megszeg, hogy övé legyen a lány. 

Miután egy baleset véget vet profi sportolói karrierjének, Ian Hunter visszatér az egyetemre – és készen áll arra, hogy egy újfajta játékban vegyen részt. Az ő agyából pattan ki a Szárnysegéd Bt. gondolata, ami, szájról szájra terjedő sikeres és titokzatos szerelmi tanácsadó szolgáltatást nyújt a szerelemre éhes lányoknak. Amikor Blake Olson jelentkezik, hogy igénybe vegye a Szárnysegéd Bt. szolgáltatásait, Ian megismeri minden idők legreménytelenebb ügyfelét. 

A slampos sportruhákban és tangapapucsban pompázó Blake-nek csodára van szüksége ahhoz, hogy megszerezze a kiszemeltjét. Csak egy profi randiguruval van rá esélye. Ian tudja, hogy a tanácsai és az átváltoztató munkája nyomán Blake is sikerrel járhat. Ám ahogy a lány lassan átváltozik, Ian rájön, hogy komoly veszély fenyegeti az első számú alapszabályát… Ne ess bele az ügyfélbe! 

Frappáns és szenvedélyes szerelmi történet, amiből az olvasó a fejét fogva döbbenhet rá a férfi és a női gondolkodás különbségeire. 
Bájos, pajkos, humoros.

Rachel Gibson: Az ​én pasim… (Hokisok 6.)

Ami Vegasban történik, az nem mindig marad ott, ahogy azt Rachel Gibson a New York Times bestsellerszerzője csodaszépen demonstrálja ebben a szellemes, szexi románcban. Az én pasim… egy sikeres esküvőszervezőről szól, akinek élete a feje tetejére áll, miután a férfi, akihezegykor, egy gyorsan lezavart Las Vegas-i szertartás keretében, meggondolatlanul hozzáment, váratlanul újra berobban az életébe. A regény tömör gyönyör: a szellem, a szív és az érzékiség bámulatos harmóniája jellemzi, amely az írónő védjegyének tekinthető.

A sorozat 1 - 2 - 3., 4. részéhez és 5. kötetéhez klikk a linkekre!

Michael Cunningham: A ​hókirálynő

Barrett Meeks New Yorkban él bárzenész bátyjával, Tylerrel és annak halálos beteg szerelmével, Beth-szel. A szerelmi csalódástól bánatos Barrett egy novemberi éjjelen különös, angyali fényt lát a Central Park fölött. Nem tudja eldönteni, vajon csak a képzelete játszik vele, esetleg földönkívüliek eljövetelének tanúja, vagy inkább egy égi jel mutatkozott meg neki. Jó ideig senkinek nem beszél róla, mert fél, hogy bolondnak néznék.
A drogproblémákkal küzdő Tyler megható, szerelmes dalt próbál írni Beth számára a közelgő esküvőjükre, közben pedig elborzadva szemléli a világot maga körül, nem bírja elhinni, hogy az amerikaiak képesek másodszor is újraválasztani Bush-t.
Michael Cunningham amerikai író, esszéista és fordító. 1998-ban jelent meg világsikert hozó regénye, Az órák. melyért Pulitzer- és Faulkner-díjat kapott, s amelyből 2002-ben film készült Meryl Streep, Nicole Kidman és Julianne Moore főszereplésével. Az író jelenleg New Yorkban él, és a Yale Egyetem adjunktusa.

Fredrik Backman: A ​hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel.
Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.
Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre.

Jayne Ann Krentz: Titkos ​nővérek

A ​tizenegy éves Madeline és Daphne a legjobb barátnők: titkos nővérek. De egy éjszakán olyan szörnyűség történik velük, aminek hatására Madeline nagymamája az USA egyik végébe menekíti unokáját, Daphne édesanyja meg a másikba a lányát. Mindkét kislány tudja, arról, ami történt, soha nem szabad beszélniük. 
Tizennyolc évvel később Madeline-t felhívja annak az éjszakának az ötödik tanúja. A titok kipattant. Madeline két emberben bízhat csak: titkos nővérében, akit majd két évtizede nem látott, és Jackben, a biztonsági szakértőben. 
Ahhoz, hogy a titkok titkok maradjanak, egyre több embernek kell meghalnia. Jack és Madeline visszatér az eredeti szörnyűség helyszínére és hiába a gyilkossági kísérlet, a robbantás, a megfélemlítés, nem adják fel: kiderítik az igazságot. Pedig ehhez szembe kell nézniük nemcsak a múltjukkal, hanem saját magukkal és egymás iránti, egyre hevesebb szerelmükkel is. Mire megy egymással egy férfi, aki nem tud jövőt ajánlani, mert kapcsolatai rövidek és sikertelenek, és egy nő, aki nem bírja a testi közelséget? 
Jayne Ann Krentz szokás szerint mesterien keveri a krimit és a szerelmet ebben a regényében is.

Danielle Steel: Boldog ​születésnapot!

Valerie ​Wyatt egy sikeres tévéműsor háziasszonya. Neve fogalom, rajongói szemében ő a szépség, a nőiesség és az elegancia megtestesítője. Mégis depressziós, mert úgy érzi, hiába a legjobb fodrászok, plasztikai sebészek, személyi edzők gondos munkája, a hatvanadik születésnappal menthetetlenül utoléri az öregség. 
Lánya, April egy népszerű belvárosi étterem tulajdonosa és főszakácsa. A munka minden idejét és energiáját felemészti, így kilátása sincs rá, hogy magánélete legyen. Harmincadik születésnapján hasít belé a felismerés: ugyanolyan magányos és boldogtalan lesz, mint az anyja. 
Jack Adams, a népszerű televíziós sportriporter úgy válogathat a legkívánatosabb huszonéves lányok közül, mint körülrajongott futballsztár korában. Ám amikor ötvenedik születésnapját porckorongsérvvel „ünnepli”, rá kell ébrednie, hogy az idő fölötte sem szállt el nyomtalanul. 
Valerie, April, Jack – három nagyon különböző ember, akik azonban ugyanazon a napon érkeznek el életük egy fontos határkövéhez: a keserédes, de mégis reményteli rítushoz, amikor el kell fújni a gyertyákat, és kívánni kell valamit…

Jodi Picoult: Ítélet

Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba, Salem Fallsba, remélve, hogy mindent tiszta lappal kezdhet. Az egykori előkészítős leányiskolai tanárt a múltban súlyos vádak érték, amelyek megpecsételték jövőjét. Aztán egyszer csak egy nyugalmas kisvárosban találja magát, amelynek a kocsmájában mosogat, Addie Peabody irányítása alatt. Ám Salem Fallsban egy tinilányokból álló csapat tagjai sötét titkokat rejtegetnek – és Jack kiváló célpontnak tűnik, hogy megvádolják őt. 
A modern boszorkányperek világában Jacknek újra bizonyítania kell az ártatlanságát egy egész város előtt, amely válaszokat vár. 
Vajon bízhatunk-e az igazságszolgáltatásban? És a nő, akit mindennél jobban szeret, vajon mindezek fényében megbízik-e még benne?

Danielle Steel: A ​szerető

Natasa ​Leonova életét a szépsége mentette meg. Egy orosz milliárdos, Vladimir Stanislas látta meg őt évekkel ezelőtt, amint az utcán fagyoskodott. A lány azóta a férfi védelmét élvezve hihetetlen luxusban él, nincs más dolga, mint boldoggá tenni Vladimirt, nem kérdezni semmit, és diszkrétnek lenni. 
Theo Luca egy világhírű és roppant nehéz természetű festőművész fia, maga is tehetséges festő. Apja vagyont érő festményeket hagyott a feleségére és a fiára, ám a képeket az özvegy nem hajlandó eladni. Étteremmé alakíttatta át – és ezzel messze földön híressé tette – Saint Paul de Vence-i házukat, hogy a vendégek megcsodálhassák elhunyt férje képeit. 
Amikor Natasa és Vladimir felkeresi a híres éttermet, az orosz milliárdos szemet vet Lorenzo Luca egyik festményére. Mivel a férfi nincs hozzászokva a visszautasításhoz, feldühíti az özvegy ellenállása. Elhatározza, hogy megszerzi a festményt, bármilyen eszközhöz kell is folyamodnia. 
Az ifjú Theo is édesanyja éttermében találkozik először Natasával. Teljesen elbűvöli a fiatal nő szépsége, heteken át lázban égve festi Natasa portréját, tudván, hogy olyan nő után sóvárog, akit soha nem kaphat meg. 
Párizs, London, Moszkva és a Francia Riviéra mesés díszletei között két veszedelmes megszállottság körvonalai kezdenek kibontakozni…

A. Meredith Walters: Light ​in the Shadows – Fény az éjszakában (Utánad a sötétbe 2.)

Hogyan ​tovább, amikor úgy érzed, vége az életednek?
Maggie sosem hitte, hogy újra látja Clayt. Ezért inkább igyekszik újra összerakni régi életének darabjait, még ha úgy is érzi, nem bízhat meg senkiben. Megpróbál továbblépni, előre, ahogy Clay kívánta.
Clay nem képes elfelejteni Maggie-t, bár erőszakkal elszakította magát tőle, hogy megkaphassa a segítséget, amire mindennél jobban szüksége van. És most gyógyul… apránként. De a szíve még mindig a lányé, akinek az életét köszönheti.
Amikor egy váratlan tragédia újra egymás mellé sodorja a fiatalokat, többé semmi nem olyan, mint azelőtt. Csakhogy vannak dolgok, amik sosem változnak. Lehetséges átformálni a sötétséget, ami kis híján elnyelte őket, és elérni végre, amire mindketten vágynak? Létezik vajon a boldogság két ember számára, akik ennyit küzdöttek már, csak hogy együtt legyenek? Vagy a félelem és a démonaik örökre elszakítják őket egymástól?
A szerelem attól különleges, hogy ha szinte bele is halna az ember, mégis képes begyógyítani a sebeket. És az éjszaka mélyén mindig ott ragyog a fény.
A sorozat 1. Utánad a sötétbe c. részhez klikk a linkre!

Marie Rutkoski: The ​Winner's Crime – A nyertes bűne (A nyertes trilógia 2.)

Szerelem vagy a hazád. Te mit választanál?
Lady Kestrel eljegyzése Valoria koronahercegével bőven ad okot az ünneplésre: bálak, előadások, tűzijáték és mulatságok követik egymást a birodalom fővárosában. De Kestrel számára olyan az egész, mintha a maga készítette kalitkába kellene beülnie. Mikor kémkedni kezd a császári udvarban, egész élete merő színlelés lesz, és épp annak az embernek nem mondhat semmit, akinek a bizalma a legfontosabb számára…
Arin, aki továbbra is népe szabadságáért harcol, sejti, hogy Kestrel többet tud, mint amennyit elárul neki. Amikor a lány egyre közelebb kerül egy döbbenetes rejtély megoldásához, az Arin arcát elcsúfító vágásnál is fájdalmasabb lehet az igazság.
A nyertes trilógia második részében a hazugságok mellett az is kiderül, hogy Arinnak és Kestrelnek mivel kell fizetnie az egymás ellen elkövetett bűneikért.
A sorozat 1. A nyertes átka c. részhez klikk a linkre!

Meghan March: Vigyél ​magaddal

„Egy csodálatos romantikus történet az újrakezdésről” amazon.co.uk 
„Titkokkal és fordulatokkal teli könyv, imádtam” whitehotreads.com 
A tengerparton szerettünk egymásba, a paradicsomban keltünk egybe, elvittem magammal a naplementébe. Tökéletesnek kellene lennie mindennek, de az a bizonyos „igen” nem garancia az örökkön-örökkére. 
Most, két évvel később, alig ismerek magunkra. 
Ideje újrakezdeni. Vissza a trópusi paradicsomba. Vissza, hogy kiderítsük, vajon meg tudjuk-e javítani a kapcsolatunkat. 
Nem akarom feladni, meg akarom menteni magunkat, akár kockára is teszek mindent. 
Két sérült ember. 
Számtalan titok. 
Harc az életünkért. 
Talán megtörünk, de mindent meg kell tennünk. 
A nemzetközi bestsellerszerző, Meghan March a hatalmas sikerű Vágy-trilógia után újabb romantikus-erotikus könyvekkel örvendezteti meg a műfaj kedvelőit.

Elizabeth Hoyt: Szívembe ​zárva (Maiden Lane 8.)

A ​csinos és életvidám Lady Phoebe Batten minden vágya, hogy egy herceg húgaként a pozíciójához illő társasági életet élhessen. Ez azonban nem kivitelezhető egykönnyen, lévén a fiatal nő szinte teljesen vak, és a bátyja utasítására mindenhová elkíséri egy felfegyverzett testőr – a meglehetősen idegesítő, ámde felettébb vonzó Trevillion kapitány.
James Trevillion azután szerelt le a királyi dragonyosoktól, hogy megsérült a lába. A sántasága ellenére mégis ördögien ügyesen lő és lovagol, egyszóval nem lenne szabad nehézséget okoznia számára, hogy megvédelmezze az őrjítő Lady Phoebet. A csábító nő azonban egyre gyakrabban tereli el a figyelmét a feladatáról; így amikor Lady Phoebe emberrablók célpontjává válik, a kapitány merész lépésre szánja el magát, hogy megvédelmezze a szívének egyre kedvesebb hölgyet…
Elizabeth Hoyt a Maiden Lane-sorozat nyolcadik részében egy ártatlan, fiatal nő és egy megkeseredett katona történetét meséli el, akik hosszú utat járnak be, mire rájönnek: együtt teljesebb életet élhetnek, mint külön-külön.
A sorozat 1 - 5., 6. kötetéhez és 7. részéhez klikk a linkekre!

Soman Chainani: Jótett ​helyébe (Jók és Rosszak Iskolája 3.)

Sophie ​és Agatha a múlttal és a jelennel egyszerre csatázik azért, hogy történetüknek tökéletes vége lehessen. 
Az egykori legjobb barátnők – most ellenségek – azt hitték, történetük véget ért, amikor útjaik szétváltak. Agatha visszakerült Gavaldon városába Tedrosszal, míg Sophie az iskolában maradt a szép fiatalemberrel, aki egykor az Iskolamester volt. 
Ám ahogy berendezkednek új életükben, történetük elkezdi újraírni magát… és nem csak az ő történetük. A két lány távol van egymástól, közben a Gonosz átvette az uralmat, és a múlt galádjai erős bosszúvággyal élednek fel. Nemcsak második esélyt akarnak meséiknek, hanem át akarják formálni a Jó és Rossz régi világát egy olyan új uralommá, amelynek királynője Sophie. A Gonosz halálos hatalomátvételének útjában csak Agatha és Tedros áll, akik azt akarják, hogy végre tényleg boldogan éljenek, míg meg nem halnak. 
Soman Chainani regénye fordulatos, kalandos, nevettető, romantikus történet, rengeteg meglepő mesei fordulattal és bonyodalommal. A Jók és Rosszak Iskolája-sorozat remek befejező kötete.

A sorozat 1. Jók és rosszak iskolája és 2. Itt nincsenek hercegek c. köteteihez klikk a linkekre!

2018. június 15., péntek

Becca Prior: Festett ​testek (Festett testek 1.)

Elijah kényszerből vállalja el az aktmodell szerepét egy mesterkurzuson. 
Leonard Chambers, a sikeres festő ugyanis köztudottan seggfej. 
Arrogáns, beképzelt és elviselhetetlen. 
Mégis annyira vonzó, hogy Ely az első pillanatban beleszeret. 
Csakhogy a férfi tartós kapcsolatban él, Elijah pedig rejtőzködik. 
El kell titkolnia a másságát, mert a nevelt fia gyűlöli a melegeket. 
Ráadásul mindketten mást akarnak: Leon futó kalandot, Ely életre szóló szerelmet. 
Becca Prior új sorozatának első kötetében ismét helyet kap a romantika, a bizsergetően nyers erotika és a humor is. 
A tanítvány sorozat és a Stockholm-szindróma szerzőjének új trilógiája is tartogat meglepetéseket.

Lisa Scottoline: Minden ​órában négyszer

„SZOCIOPATA ​VAGYOK. TELJESEN NORMÁLISNAK LÁTSZOM. DE OKOSABB, JOBB ÉS SZABADABB VAGYOK, MINT MÁSOK. ENGEM NEM KÖTNEK GÚZSBA AZ ÉRZELMEK."
Felismernél egy szociopatát, ha találkoznál vele? A rossz válasz az életedbe kerülhet.
Dr. Eric Parrish briliáns és lelkiismeretes pszichiáter. Amikor a privát rendelésén elvállal egy tinédzsert, hamarosan jókora szakmai dilemmába kerül.
A fiú rögeszmésen vonzódik egy lányhoz, és az orvos aggódni kezd a lány élete miatt. Egyre többször merül föl benne, hogy megszegi a titoktartási fogadalmát, és figyelmezteti a rendőrséget.
Mire a doktor döntésre jut, már késő. Hosszú ideje egy ördögi terv célpontja.
A lányt meggyilkolják, és a nyomok legalább annyira vezetnek az időközben rejtélyesen eltűnt pácienséhez, mint magához…
A szociopata zseniálisan mozgatja a szálakat a háttérből. A kérdés csupán az, hogy ki ő valójában.
Lisa Scottoline amerikai krimiszerző műveit 35 nyelven adják ki a világban, és csak az Egyesült Államokban eddig 30 millió példányban vásárolták meg.

Kasie West: A ​távolság relatív

A ​tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák. 
Így amikor Xander Spence besétál a boltba, hogy a nagymamájának vegyen egy babát, elég egy pillantás, hogy Caymen megállapítsa, a fiú eszméletlenül gazdag. Bár a fiú vonzó, és ő az első, aki tényleg felkelti a lány figyelmét, Caymen elég okos ahhoz, hogy tudja, nincs esélye a fiúnál. Hiszen ha mást nem is tanult az anyukája intelmeiből, azt igen, hogy a gazdag emberek figyelmét nehéz felkelteni. Ám Xander ezentúl gyakran megjelenik az üzletben, dacára a lány erőfeszítéseinek, hogy elriassza. Caymen pedig, legnagyobb rémületére, élvezni kezdi a fiú táraságát. 
Tudja, hogy az anyukája nem jöhet rá a dologra – nem fogadná el. Jobban szeretné, ha Caymen a helyi, csóró rockerfiúval lógna. Amikor Xander odafigyelése és kedvessége már éppen meggyőzné a lányt, hogy a gazdagság nem jellemhiba, ráébred, hogy a pénz sokkal nagyobb szerepet játszik a kapcsolatukban, mint gondolta volna. És hogy Xander nem az egyetlen, akiért aggódnia kell.

Stephanie Laurens: A ​lady parancsára (Kalandorok 1.)

Declan Frobisher kapitány már az első pillanatban tudja, hogy feleségül akarja venni Lady Edwina Delbraitht. A házasságot úgy képzeli, hogy a feleség és a gyerekek biztonságban lesznek Angliában, míg ő továbbra is felfedezőként hajózik a messzi tengereken. Kívánsága csak részben teljesül, Edwina ugyanis már az esküvő előtt lerombolja az illúziót, hogy az a finom és törékeny teremtés lenne, akinek látszik. Elhatározza, hogy saját kezébe veszi az életét, és úgy alakítja a házasságukat, hogy mindkettőjük igényeinek megfeleljen. Mikor Declan parancsot kap, hogy hajózzon Nyugat-Afrikába, Edwina úgy dönt, vele tart. Ismeretlen gonosztevők titokzatos mesterkedése sodorja őket váratlan veszélybe, miközben azt is megtapasztalják, mekkora kihívás életben tartani nem éppen szokványos házasságukat…

Brenda Joyce: A ​harcos és a rózsa (Felföldi rózsák 1.)

Nem lepődik meg Lady Juliana MacDougall, hogy egy héttel első találkozásuk után viszontlátja a klánja ősellenségének színeit viselő harcost. Előző alkalommal annyira izzott körülöttük a levegő, hogy a lány biztosra vette, útjaik még keresztezik egymást. A férfi csapatával meg is támadja a várát, foglyul ejti, magával viszi Islay szigetére, hogy míg a váltságdíjra várnak, meghódítsa. Alasdair Og túszaként Juliana hamar megtanulja, hogy a felföldi legalább annyira kivételes szerető, mint amennyire kivételes harcos. De hogyan szerethetné Alasdairt, akinek számtalan MacDougall vére tapad a kezéhez?

Leslie Potter: Ösztön (Játékszer 1.)

Luke, ​a harmincas éveiben járó szexfüggő férfi és felesége, April élete teljesen megváltozik, amikor megszületik a gyerekük, Sarah. A korábban tabukat nem ismerő szexuális életük lassan átalakul, April egyre többször mond nemet férje perverz vágyaira, amihez Luke először a tőle megszokott humorral próbál hozzáállni. A gyakori és szenvedélyes szexről azonban továbbra sem képes lemondani. Hosszas hezitálás után szexkapcsolatba kezd a nála jóval fiatalabb kisgyerekes anyával, Evával. 
Vajon Luke és April kapcsolata megmenthető? Kit terhel a felelősség a házasság megromlásáért: a szexmániás férjet, vagy a csak magával törődő, még a gyermekét is elhanyagoló feleséget? Meddig tartható fent a szenvedélyes viszony Luke és Eva között, ha mindketten máshoz mennek haza? Valójában ki kinek a játékszere? 
Leslie Potter szókimondó, erotikus regénye tabudöntögető, ugyanakkor egy nagyon fontos problémára hívja fel az olvasók figyelmét: a gyerekszülés utáni szexuális élet helyreállításának fontosságára. A túlfűtött történet hamarosan újabb váratlan fordulatokkal folytatódik a második kötetben.

Marina Fiorato: Bíbor ​& csont

A ​szerelem és a megszállottság sötét, megragadó története
„Minden karakterben és helyszínben fellelhető Fiorato művészi kiteljesedése: akár egy igazi festő, a modelljeit nemcsak élénk színekkel, hanem gazdag jelentéssel is felruházza.”
– To The End of Her Days
London, 1853
Annie Stride-nak már nem maradt miért élnie – egy olcsó szajha, akit éppen kilakoltattak, és ráadásul állapotos is. Azon az estén, amikor úgy dönt, leveti magát a Waterloo hídról a Temze jeges vizébe, megmenti őt a haláltól Francis Maybrick Gill, egy tehetséges festőművész – és ezzel örökre megváltoztatja az életét.
Francis a múzsájává emeli Annie-t, a bukott nőből a társadalom kedveltjévé változtatva ezzel a lányt. Annie hamarosan már a mennyei szépségével köszönti Londont, a sötét múltját pedig messze hátrahagyta.
Ám Annie pompás új élete nem teljesen olyan, mint amilyennek látszik – és vannak, akik nem hagyják, hogy elfelejtse, honnan is jött…
„Hasfelmetsző Jack találkozása Pygmalionnal… hátborzongató.” – Best
„Gyönyörű, részletgazdag történet tele vággyal és veszéllyel. Megdöbbentő könyv a szerelemről és a megszállottságról. Tetszeni fog A Bíbor szirom és a fehér kedvelőinek.”
– Julie Cohen
„Gótikus, sötét és gazdag hangulatú.” – Louise Loves Books

Debbie Macomber: Végül ​hazatalálsz

Cassie ​Carter szerető családban, a testvéreivel szoros kötelékben nőtt fel. A középiskola végeztével azonban gyökeresen megváltozott az élete: beleszeretett egy férfiba, és a szülei tiltakozása ellenére megszökött vele, összetörve ezzel az édesapja, az édesanyja és a testvérei szívét. Nagy árat fizetett azonban a meggondolatlanságáért: az élete földi pokollá változott, és csupán egyvalami jelentett reményt és vigaszt számára: az a kislány, akit a szíve alatt hordozott…
Cassie harmincegy évesen kamasz lányával, Amieevel visszatér a szülőföldjére, hogy maga mögött hagyja a múltat, és új életet kezdhessen – a férje, a sorozatos atrocitások, az örökös félelem nélkül. A testvéreivel is rendezni szeretné a kapcsolatát, de a megannyi sérelem, ki nem mondott szó, feszültség úgy tűnik, lehetetlenné teszi, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Az asszonynak keményen kell küzdenie, hogy talpon maradjon. Saját otthont teremtene magának és a lányának, ám az ezt lehetővé tevő önkéntes programot felügyelő Steve Brody már az első nap kipécézi őt, és ott köt bele az asszonyba, ahol csak tud. Cassie azonban elhatározza, hogy nem hagyja megfélemlíteni magát, és minden rosszra kedvességgel válaszol. És ez a férfit sem hagyja hidegen…
A világhírű szerző, Debbie Macomber legújabb kötete a testvéri szeretetről, a megbocsátás erejéről és arról szól, hogy a boldogságot illetően bizony mindenki érdemel egy második esélyt.

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba (Szállj a dallal! 1.)

Hanna, ​a magányos könyvmoly tragédiaként éli meg, amikor a tanár bátyjával egy vidéki kollégiumba költöznek. Ám ott két fiú is megdobogtatja a szívét.
Lehet-e választani álmaid pasija és életed legnagyobb meglepetése között?
Mátét a zene éltette, de egy szörnyű eset miatt vége mindennek. A fiú keserűségében másokat sebez, de amikor megismeri Hannát, a szócsatáik közben elfeledett érzések ragadják magukkal.
Bunkó srácból is lehet álompasi?
Dávid és Áron túléltek egy iskolai lövöldözést, és már két éve együtt vannak. A problémáik viszont egyre égetőbben törnek a felszínre, miközben elkeseredetten próbálják a kapcsolatukat egyben tartani.
Az első szerelem tényleg az utolsó marad?
A kínai származású Xiara egyetlen menedéke a tánc, ahol mindig békére lel a szülei vagy éppen a társai meggondolatlan szavai elől.
De vajon képes lesz valaha elfogadni önmagát?
Az öt barát összefogva, egymást támogatva küzd a démonaival, és összefognak, amikor szeretett kollégiumukat a bezárás fenyegeti.
Van egy pont, amikor a zene lehet az egyetlen megoldás…

Riley Sager: Három ​lány

Először ​hárman voltak. A sajtó elnevezte őket Túlélő Lányoknak. Quincy, Sam és Lisa – a három lány olyan csapatba tartozott, amelynek senki sem szeretett volna a tagja lenni. Ők voltak az egyetlen túlélői három, egymástól független tömegmészárlásnak.
Aztán ketten lesznek. Amikor Lisa rejtélyes körülmények között meghal, Sam pedig váratlanul felbukkan Quincy lakásán, fordul a kocka. Quincy hamar rájön: igazából semmit sem tud a másik két Túlélő Lányról. Miért kereshette őt Lisa a halála előtt? És mit akar tőle valójában Sam?
Csak egy marad? Quincy egyre biztosabb benne: ő lesz a következő áldozat.
„Igazán nagyszerű thriller. Ha tetszett a Holtodiglan, ezt is élvezni fogod.” STEPHEN KING
A nemzetközi könyvpiacon hatalmas visszhangot váltott ki 2016 telén Riley Sager szenzációs, debütáló kézirata. Szinte egyidőben lecsapott rá 22 kiadó. Még Stephen King, a thriller-király is csodálattal adózott neki. Márpedig ő nem szokta pazarolni a dicséreteit. Ha érdekel, ki képes olyan lebilincselően írni, hogy mindenkit kiráz tőle a hideg, aki elolvassa, akkor ez a te könyved.

Cate Woods: Bárcsak ​ismernélek

Percy ​James átlagos harmincas lány, aki eddigi életét parkolópályán töltötte. Várt az álommunkára, a vékonyabb bokára és a nullánál kicsivel több romantikára. Derült égből villámcsapásként éri, amikor megkeresi az elegáns EROS TECH, a világ legmodernebb társkereső szolgáltatása. Az EROS TECH a Föld összes országában megfigyeli az emberek mobilhasználati szokásait, és az adatok csúcs technológiás elemzése után felkutatja ügyfelei számára az igazi lelki társat. Láss csodát, Percy James telitalálatként jön ki egy dúsgazdag kliens részére. De van egy kis probléma: Percy épp együtt él egy hapsival.
„Szuperül vicces, briliáns – és egy olyan fordulattal a közepén, amelyre tuti, hogy nem számítasz." OK! Magazine
„Szeretni való szereplők, pörgős párbeszédek, káprázatosan vicces. Mindenki Percy akar majd lenni!" Daily Mail
„Mulatságos, szórakoztató és okos. Végre egy friss hangú női regény!" Closer
Az Amazon 2017-ben az egyik legjobb első könyves szerzőnek választotta Cate Woods írónőt. Fergeteges humorú regénye minden reklám nélkül egyre feljebb kúszott a listán, és végül hatalmas siker lett. Sophie Kinsella, Milly Johnson és Helen Fielding utódjaként emlegetik, de azzal a különbséggel, hogy náluk Cate Woods könyve jóval modernebb.

Laurelin Paige: Fixed 3 - 5.

Rád találtam (3.)

Hudson Pierce és Alayna Withers szerelme ismét veszélybe kerül. A múlt sötét titkai felszínre törnek, megállíthatatlanul maguk alá gyűrve az örök harcban élő párt. Ahhoz, hogy végleg legyőzzék az ártó démonokat, és szerelmük beteljesülhessen, kapcsolatuknak túl kell élnie az eddigi legnagyobb megrázkódtatást; Hudson Pierce ugyanis veszélyes titkokat őriz, amelyek ha kiderülnek, semmi sem lesz már olyan, mint azelőtt volt… sőt Laynie talán még azt is megbánja, hogy a szívére hallgatott, és úgy hitte, hogy a sors egymásnak szánta őket.

Hudson (4.)


Bolondíts magadba egy lányt, taszítsd el magadtól, és nézd, amint darabokra hullik – ez Hudson Pierce megunhatatlan játéka. A fiatal és sármos férfi vagyonának és hatalmának köszönhetően semmiben sem szenvedett hiányt. Szerelemben azonban soha nem volt része. Hideg és számító lett, hiába próbálta átélni sok nő mellett az igaz érzelmet.




Chandler (5.)


Jó vagyok az irodában tárgyalás közben, de még jobb vagyok a hálószobában. Sokkal jobb. Már az első találkozáskor lekerül a bugyi bármelyik nőről, akit falrengető orgazmusban részesítek, mielőtt beteszem a taxiba. Vagy akár három orgazmusban is. De többet nem kap, mert még tervezgetni kezdi a jövőt. Az nem nekem való. 
Legalábbis eddig nem volt nekem való. 
Genevieve Fasbenderig. Öt éve ő az első nő, akivel egy egész éjszakát szeretnék eltölteni. És ő az első nő, aki azt mondta nekem, hogy nem én vagyok számára az ideális, akárhányszor elégítem is ki. Ez a nő rámenős, merész és pokolian makacs, és nagyon magasra teszi a mércét. 
De Genevieve Fasbender még nem tudja, mi vár rá…

A sorozat 1. Első érintés és 2. Utolsó csók részeihez klikk a linkekre!

Jenny McLachlan: Katicalányok 1 - 2.

Szerelem ​a parketten

Bea

Bea ​Hogg tehetséges, szenvedélyes, ám igen gátlásos kamaszlány. Amikor a Tini sztárok viadala című tehetségkutató műsor táncosokat keres egy tévéműsorba, kedvet kap, hogy jelentkezzen. Sajnos legjobb barátnője, Kat cserbenhagyja, és beáll a legundokabb osztálytárs, Pearl Harris csapatába. Bea azonban nem hagyja magát, és amikor végül az iskola legmenőbb pasijával, Ollie Matthewszal nevez be a versenyre, a lánynak nem csak a táncverseny miatt kell izgulnia. Ollie és Pearl ugyanis állítólag együtt járnak…
A Pink sorozat első kötete egyben Jane McLachan Katicalányok című tetralógiájának nyitó darabja. A négy könyv négy barátnőről szól, és mind a négy történetet más barátnő mesél el. A brit szerző fordulatos, mulatságos, szívet melengető könyveiben remek stílusban ír a kamaszlányokat érintő problémákról: barátságról, szerelemről, árulásról, kitartásról – és persze a táncról. A szerző érezhetően jól ismeri a kamaszok mindennapjait, és hitelesen festi le nemcsak örömeiket, hanem gondjaikat is.

Levelek ​a padlásról

Betty

Betty Plum még sosem volt szerelmes. De mintha áramütés érné, amikor új fiú érkezik a suliba, Toby ráadásul meghívja az alakuló zenekarába énekelni. Betty kétségbe esik, hiszen Katnek már megígérte, hogy vele indul az iskolai fesztiválon. Kat megsértődik, és Betty Tobyn is egyre kevésbé tud kiigazodni, akire ráadásul Pearl is rástartolt. Bárcsak élne még az anyukája, hogy tanácsot kérhessen tőle! 
Amikor megtudja, hogy anyja ráhagyott a padláson egy titkolt levélcsomót a saját szerelmi történeteivel, Betty a levélköteget olvasva még inkább összezavarodik. Segíthetnek-e neki édesanyja történetei, hogy kiigazodjon a saját életében? Amit érez, az valóban szerelem? Milyen lesz az első csók? És segít-e megoldani az ilyen helyzeteket egy réges-régi Bettye Swann-lemez?

John Green: Teknősök ​végtelen sora

Csillagainkban a hiba szerzőjétől
A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez.
Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré.
John Green, az Alaszka nyomában, a Katherine a köbön, a Csillagainkban a hiba, és Papírvárosok díjnyertes szerzőjének várva várt új könyve kíméletlen őszinteséggel meséli el Aza történetét.
Teknősök végtelen sora ragyogó regény szerelemről, akaraterőről és egy élethosszig tartó barátságról.

Elizabeth Adler: A ​Villa Romantica titka

Amikor a fiatal írónő, Mirabella Matthews Jolly nénikéje rejtélyes körülmények között elhalálozik, a lány egy csapásra egy mesebeli délfrancia udvarház, a Villa Romantica úrnője lesz. A tragédia új kezdetet jelent a lány életében egy olyan vidéken, ahol levendulaillat járja át a levegőt, és a tétlen szemlélődés a mindennapi élet szerves része. Az érzékeket kényeztető szépség mögött azonban megtévesztés és veszedelem lappang.
A házhoz vezető úton Mirabellát különös baleset éri, és ez csak a kezdet. Kiderül, hogy Jolly néni múltja különös titkokat rejt, s amikor ebből a múltból egyik férfi a másik után bukkan fel, Mirabellának el kell döntenie, hogy ki az, akiben valóban megbízhat, és ki az, akinek elbűvölő maszkja mögött kíméletlen gyilkos rejtőzik.
A népszerű írónő új regénye ismét erőteljes női karakterekkel, fényűző környezettel, lebilincselő történetvezetéssel ejti rabul olvasóit.

Jilly Cooper: Alma ​Mater

Janna ​Curtis szexis, vagány, intelligens, és mélységesen hisz benne, hogy minden gyereknek joga van a lehető legszínvonalasabb oktatáshoz. Ezért is vállalja el egy angol vidéki kisváros anyagi és erkölcsi csőd szélén álló középiskolájának igazgatói állását, új esélyt kínálva azoknak a kallódó diákoknak, akiknek a sorsa rajta kívül nem sok embert érdekel.
Hengist Brett-Taylor jóképű, okos, arrogáns… Meggyőződése, hogy ha megfizetik, a gazdag szülők gyerekeinek joguk van kiváló oktatáshoz, nyelvórákhoz, lovagláshoz és úszómedencés tornacsarnokhoz. Ezért is irányítja közmegelégedésre a Bagley Hallt, a kisváros exkluzív magániskoláját, ahol vagyonos családok elkényeztetett csemetéi keserítik meg tanáraik életét. A két ellentétes világot képviselő Janna és Hengist ellenállhatatlanul vonzódnak egymáshoz – ugyanakkor rendkívül idegesítőnek találják a másikat. Ám ha meg akarják menteni az iskoláikat, össze kell fogniuk. Miközben egymásra találnak a szenvedélyben, a két iskolából is mind több diák fedezi fel egymást, és azt, hogy különbözni legalább olyan izgató, mint hasonlítani!

Edith Eva Eger: A ​döntés

„Abban ​szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól –, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest.” Dr. Edith Eva Eger 
A magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. Ma klinikai pszichológus a kaliforniai La Jollában, illetve a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. 

Számos tévéműsorban szerepelt, többek közt az Oprah Winfrey Show-ban, illetve a CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára készült. Ezen kívül főszereplője volt a holland nemzeti televízió holokausztról forgatott dokumentumfilmjének is. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön. 
Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt – jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.

Eithne Shortall: Szerelem ​a huszonhetedik sorban

Amikor ​a londoni Heathrow Reptéren biztonsági intézkedésre hivatkozva beszünteti az automatikus utasfelvételt, az Aer Lingus check in desk pultja mögött Cora Hendriks épp élete mélypontját éli. Egy keserű szerelmi csalódás után, édesanyja egyre súlyosbodó Alzheimerével kénytelen szembenézni. A váratlan intézkedés így nem is jöhetett volna jobbkor, gondjaiból mások életébe meneküljön. Saját sorsát tekintve ugyan végleg lemondott a szerelemről, ez nem akadályozza meg abban, hogy Cupido szerepét magára öltve, az utasok között villám párközvetítésbe fogjon.
Cora a megérzései, az internet és cinkostársa, a légiutas-kísérő Nancy segítségével a huszonhetedik sorban rendezi be szerelmi laboratóriumát. Minden járaton lesz két mit sem sejtő utas, akik ahelyett, hogy véletlenszerűen foglalnának helyet a gépen, azt veszik észre, hogy álmaik szerelme mellett ülnek – vagy mégsem, Cupido-Cora ugyanis koránt sem tévedhetetlen. De mit kezd az önjelölt szerelemvadász akkor, ha egy nem várt találkozás után ismét ő kerül a célkeresztbe?

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...