Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2016. július 25., hétfő

Lori Foster: Kockázatos játszma 1-2.


Kockázatos játszma


Évekkel ezelőtt Pepper Yates tanúja volt egy gyilkosságnak, azóta álnéven, megváltoztatott külsővel bujkál, nehogy a kegyetlen bűnözők a nyomára bukkanjanak. Tudja, hogy senkiben sem bízhat, még az új szomszédban, a jóképű „építőmunkásban” sem, de úgy gondolja, egy futó viszonnyal semmit sem kockáztat. Ám Loganről kiderül, hogy valójában rendőr, és a gyilkost keresi. Hamarosan megkezdődik a versenyfutás az idővel az életükért…


Veszélyes játszma


Alice Appletont évekkel ezelőtt bűnözők elrabolták, és hosszú hónapokon át fogva tartották. Kiszabadulása óta a lány visszahúzódó életet él, és mindenki elől titkolja a múltját. Szégyen és lelkiismeret-furdalás gyötri, úgy véli, számára már semmi jót nem tartogat a jövő – egészen addig, amíg a szomszédban lakó jóképű zsaru, Reese Bareden be nem kopogtat az ajtaján. A köztük lévő érzéki feszültség olyan, akár egy időzített bomba. Csak egymásban bízhatnak, miközben korrupt rendőrök, gyilkosok, leánykereskedők és dílerek vadásznak rájuk…

Milly Johnson: Borúra derű


Emlékezetes nyaralásnak indult.
De szerepelt a tervek között alkalmi románc is?
May, Lara és Clare a legjobb barátnők, akik elkeseredetten vágynak egy kis kikapcsolódásra. A közelmúltban mindhárman nehéz időszakon mentek keresztül, és igazán nagy szükségük van a levegőváltozásra. Tíz napra foglalnak szállást egy luxusszállóban, ám amikor megérkeznek, rádöbbennek, hogy egészen máshol kötöttek ki, mint gondolták. Rossz faluba tévedtek…
Ren Dullemben semmi sem az, aminek látszik. A bájos macskakő és a képeslapra illő házikók közt rejtélyes titok lappang, melyet a falusiak hosszú évek óta őriznek. Miért olyan barátságtalan és gyanakvó mindenki? Miért viselkedik olyan gorombán a nyaralóház tulajdonosa? És miért él olyan kevés nő a faluban?
A különös légkör ellenére a három barátnő úgy dönt, hogy kihozza a helyzetből a lehető legtöbbet. De valóban ilyen pihenésre volt szükségük? Vagy ez a furcsa kis falu és a sok titok életre szóló döntésekre kényszeríti őket?

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 1-2-3.


Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Egy rejtélyes sziget
Egy elhagyott árvaház
Egy különös fényképekből álló gyűjtemény
Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című felejthetetlen regényben, amely a fantázia és a fotográfia elegyéből kever izgalmas olvasmányt. 
Történetünk kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a tizenhat esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. 
Lehet, hogy nem véletlenül száműzték őket egy kietlen szigetre. És valamiképpen – lett légyen ez bármilyen valószínűtlen – talán még mindig élnek. 
Ez a nyugtalanító, réges-régi fényképekkel illusztrált regény élvezetes olvasmány felnőtteknek, tiniknek és bárkinek, aki élvezi a hátborzongató kalandokat.


Üresek városa


1940. ​​SZEPTEMBER 3.
A KÜLÖNLEGES GYERMEKEKET SZÖRNYEK FENYEGETIK.
EGYETLEN EMBER MENTHETI MEG ŐKET – DE Ő MADÁRTESTE FOGLYA MARADT. 

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek hihetetlen, kalandos története folytatódik. 
Jacob Portman a barátaival Londonba indul. A gyerekek szeretnének biztonságra lelni egy időhurokban, ahol nem fenyeget sem öregség, sem betegség, sem ellenség. Azt remélik, hogy gondviselőjükön, Vándorsólyom kisasszonyon is segíteni tudnak, hogy visszanyerhesse emberi alakját. Mielőtt barátait biztonságos helyre vezeti, Jacobnak meg kell hoznia egy fontos döntést szerelméről, Emma Bloomról. Közben a háború sújtotta Londonban vérszomjas lidércek és éhes üresrémek fenyegetik őket… 

Ransom Riggs különleges hősei, a szörnyeket látni képes Jacob, a puszta kezével tüzet gyújtó Emma, a láthatatlan Millard, a halottakat feltámasztó Enoch és társaik visszatérnek a fantasztikus fordulatokkal teli regényben. 

A régi fényképekkel illusztrált könyv rendkívüli világba vezeti az olvasót.


Lelkek könyvtára 


A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiben kezdődött és az Üresek városában folytatódott kaland izgalmas véget ér a Lelkek könyvtárában. 

A történet elején a tizenhat éves Jacob felismeri nagy erejű, új képességét, és kisvártatva alámerül a történelembe, hogy kimentse különleges társait egy szigorúan őrzött erődből. Jacobot az útján elkíséri Emma Bloom, a lángoló ujjú lány, és Addison MacHenry, az elveszett gyerekeket kiszimatoló kutya. A mai Londonból a Devil's Acre, az Ördög Hektárjának, a Viktória-korabeli Anglia legszörnyűbb nyomornegyedének labirintusszerű sikátoraiba utaznak. Ezen a helyen dől el örökre a világ összes különleges gyermekének sorsa

Ahogyan az előző két kötet, a Lelkek könyvtára is a fantázia és a még sosem publikált régi fényképek elegyítésével nyújt egyedülálló olvasmányélményt.

Brigid Kemmerer: Spirit – Szellem (Elementál 3.)


Hunter Garrity csak azt szeretné, ha békén hagynák. A saját kárán tanulta meg, hogy nem mindennapi képességeiért súlyos árat kell fizetnie. És úgy tűnik, nem engedhet meg magának egyetlen szövetségest sem. 

Fuldoklik az ellenséges indulatokban. A nagyapja, akinek viszket a tenyere, ha csak ránéz. 

A Merrick fiúk, akik azt hiszik, hogy elárulta őket. 

Calla, ez az ármánykodó őrült, aki csalinak akarja használni őt. 

És ott van Kate Sullivan, az új lány az osztályban. Ő nem ellenséges. Kate merész. Vicces. Szexi. De ő is forral valamit. 

Ahogy az elvileg titkos erők felszínre törnek mindenütt, amerre csak jár, Hunter rájön, hogy valami szörnyűség fog történni. De ahhoz, hogy megtudja, mi vár rá, találnia kell valakit, akiben megbízhat…

Jojo Moyes: Akit elhagytál / Tiltott gyümölcs


1916, ​Franciaország. 

Miután imádott férje, Édouard hadba vonul, Sophie Lefevre egyedül kénytelen gondoskodni családjáról. Német kézre került kisvárosukban új katonai parancsnok jelenik meg, aki tisztjeivel még inkább megkeseríti Sophie életét. 

S amikor a Kommandant szeme megakad a portrén, melyet Édouard festett ifjú asszonyáról, az események baljós fordulatot vesznek, melynek nyomán Sophie-nak borzasztó nehéz döntést kell hoznia. 

Közel egy évszázad múltán a varázsos hatású festmény Liv Halston londoni otthonának éke – férjétől kapta nászajándékul. Amikor egy véletlen találkozás következtében fény derül a kép sötét múltjára és valódi értékére, Liv élete fenekestül felfordul. Hamarosan komoly jogi csatározás kezdődik, melynek tétje nem csupán a festmény tulajdonjoga, hanem talán Liv boldogsága is. 


Merham ​​takaros tengerparti település az 1950-es évek Angliájában. Olyasforma város, ahol mindenki tudja, hol a helye (aki pedig nem, azt nyomban helyre teszik). A háborúban, a Londonra hulló német bombák elől sok más kisgyerekkel együtt evakuált, nehézsorsú Lottie Swift Merhambe a tiszteletreméltó Holden családhoz kerül, amely befogadja őt, s a háború után is náluk marad. Náluk nevelkedik, és imádja Merhamot. Nem úgy Holdenék lánya, Celia, akit bosszant a városlakók kisszerűsége, szűklátókörűsége. 

Amikor egy csapat bohém költözik be az art deco stílusban épült, lakatlan tengerparti házba, az Arcadiába, a lányokat – akik később szerelmi riválisok lesznek – legalább annyira vonzzák a kísértései, mint amennyire meghökkentik Merham polgárait. Olyan események láncolatát indítják el, amelyeknek múlhatatlan és tragikus következményei lesznek. 

Most, mintegy ötven esztendővel később, az Arcadia ismét életre kel, s lakói újból viharos érzelmeket korbácsolnak fel. Az események többeket is arra késztetnek, hogy elgondolkodjanak a saját életükön, és feltegyék a kérdést: valaha is magunk mögött hagyhatjuk-e a múltunkat.

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek 1-2.


Mielőtt megismertelek


Louisa ​​Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt.

Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 

Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. 

Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 

Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. 

Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?


Miután elvesztettelek


AMIKOR ​​EGY TÖRTÉNET VÉGET ÉR, MINDIG ELKEZDŐDIK EGY ÚJABB… 

Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk? 

Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni? 

Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni – vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart, ahol azelőtt, hogy megismerte Willt. 

A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nemigen tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is – hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli. 

Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.

Diana Gabaldon: Az utazó 1-2. kötet (Outlander 3.)


Kétszáz évvel korábban történt szenvedélyes találkozásuk után a halálra szánt Jamie Fraser lovagiasan visszaküldte a gyermekével várandós Claire-t a saját idejébe, mert meggyőződése volt, hogy el fog esni az 1746-os véres cullodeni csatában. 

Mostanra felnőtt a lányuk, és Claire rádöbben, hogy Jamie életben maradt. Visszavágyik hát az idő szakadékán keresztül, hogy újra megkeresse a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és a sorsot, amit soha nem tudott figyelmen kívül hagyni…

Barbara Taylor Bradford: Cavendon Hall


Cavendon Hall gyönyörű, ősi kastély Yorkshire-ben. Tulajdonosai, az Inghamek komolyan veszik kötelességeiket: gondoskodnak a környékről s lakóiról. Ebben segítenek nekik a Swannok, akik hűségesen szolgálják őket. És mivel olyan szoros kapcsolatban élnek évszázadok óta, érthető, hogy végzetes vonzerőt gyakorolnak egymásra. 

Daphne első báljára készül a kastély minden lakója, de a szépséges fiatal Ingham lányt brutális támadás éri. Úgy tetszik, tönkrement az élete, a gyakorlatias Swannok azonban segítségére sietnek, és egy távoli rokon felbukkanása megmenti a lány és a család jó hírét. 

Majd elkezdődik az első világháború… Swannok is, Inghamek is vérüket ontják, életüket adják a hazáért. És akik hazatérnek, már sohasem lesznek ugyanazok, mint akik első fellángolásukban bevonultak. A világ megváltozott. 

Csak egyvalami örök: egy Ingham és egy Swann szerelme…

Guillaume Musso: Az angyal hív


New York. 
Kennedy repülőtér. 

A zsúfolt csarnokban egymásnak ütközik egy férfi és egy nő. Némi vita után mindketten folytatják útjukat. Madeline és Jonathan korábban soha nem találkozott, és soha nem kellett volna viszontlátniuk egymást. De a holmijukat összeszedve véletlenül elcserélik a mobiljaikat. Mire észreveszik a tévedésüket, már 10 ezer kilométer választja el őket egymástól: a nőnek virágboltja van Párizsban, a férfi egy San Franciscó-i éttermet vezet. 

Kíváncsiságuknak engedve mindketten átnézik a másik telefonjának tartalmát. Kettős indiszkréció és egy nagy felfedezés: életüket összeköti egy titok, amelyről azt hitték, sikerült örökre eltemetniük.

Christopher Moore:Tarsoly 1-2.


Bolond 


BOLOND SEGGLYUKBÓL BOLOND SZÉL FÚJ
Tarsoly jó néhány éve Lear király bolondja, feladata elsősorban a királylányok szórakoztatása alpári – és, ha úgy adódik, altáji – humorral. Amikor azonban az öregség miatt búskomor Lear szétosztja a királyságát, és lányai ravasz terveket szőnek egymás és az apjuk ellen, Tarsoly hirtelen azt sem tudja, kinek az oldalára álljon. Éles eszével, a keserű igazsággal és csilingelő cipővel felfegyverkezve, egy kanos behemót és egy lezüllött lovag segítségével nekilát a királyság megmentésének.


A velencei sárkány


Egy ​zsidó, egy néger meg egy angol ül a gondolában…

A tizenharmadik század végén járunk, és Velence pont olyan, mint ma: olasz és vizes. Cordelia ide küldte Tarsolyt, hogy a nevében is ellenezze a készülő keresztes hadjáratot. Csakhogy bizonyos kalmárok és katonák érdeke nagyon is a háború felé húz, és jaj annak, aki az útjukban áll.
Tarsoly ezúttal idegen földön idegen szokások között próbálja megállni a helyét, s miután ádázul életére törnek, bosszút forral, felhasználva mindent, ami keze ügyébe kerül: pénzt, fekáliát és még egy titokzatos vízi lényt is, melynek kéj- és étvágya kielégíthetetlen. Szerencsére akadnak segítői is a szép Jessica, az uzsorás Shylock lánya, és Othello, a vitéz mór személyében, így miközben folyik a vér, azért szerencsére jócskán folyik a bor is, és a testrészek mellett a poénok is folyamatosan repkednek. 

Sarah Morgan: Tavaly nyáron… emlékszel? (O'Neil testvérek 2.)


Elise ​​Philippe különösen rossz passzban van. Nemcsak hogy füstbe mennek a Csónakház kávézó megnyitására vonatkozó tervei, ráadásul még Sean O’Neil is hazatér Vermontba, és vonzóbb, mint valaha. Múlt nyáron együtt töltöttek egy emlékezetes éjszakát – olyan emlékezeteset, hogy Elise kis híján felülvizsgálja az „egy férfi – egy éjszaka” szabályt, mely szerint az életét éli. 

Sean O’Neil, a neves sebész nagyjából olyan szívesen jön haza Snow Crystalba, mintha a fogát húznák. Csakhogy vészhelyzet van, és nem mondhat nemet: a családja kérésére kénytelen visszatérni, és megfogni a munka végét. Odahaza rengeteg emlék várja – no meg Elise Philippe, az üdülőközpont éttermének francia szakácsnője, akinek ajka még mindig olyan puha és édes, mint a híres francia édesség, a csokoládéhab. 

A férfit nagyon csábítja a gondolat, hogy megismételjék Elise-zel az együtt töltött szenvedélyes éjszakát, de tudja, ha ez megtörténik, sokkal nehezebb lesz elhagynia az égig érő hegyek és a végtelen erdők birodalmát, legyenek bármilyen emlékezetesek is a lány csókjai…

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt 1-4.


Csitt, csitt


EGY SZENT ESKÜ. EGY BUKOTT ANGYAL. EGY TILTOTT SZERELEM. 

A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát. Azonban néhány rémisztő találkozás után Nora már nem tudja, kiben bízzon. Úgy tűnik, Folt mindenhol ott van, ahol ő is, és többet tud róla, mint a legközelebbi barátai. 

Nora nem tudja eldönteni, hogy a fiú karjaiba kellene-e omlania vagy inkább menekülni és elrejtőzni előle. És mikor megpróbál válaszokat találni, egy olyan igazságot fedez fel, ami sokkal nyugtalanítóbb, mint amit Folt közelsége okoz. Végül egy ősi csata közepén találja magát, halhatatlanok és bukottak között és mikor arra kerül a sor, hogy ki mellé álljon, a rossz választás Nora életébe kerül.


Crescendo 


Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól. Először is ott a nyári iskola, és mint egy rémálomban, régi ellensége, Marcie Millar lesz a laborpartnere. Aztán meg Folt is mintha minden ok nélkül egyre távolabb kerülne tőle. Mindennek a tetejébe Norát lidércálmaiban és különös látomásaiban újra és újra kísérti apja meggyilkolása.   
  
Ahogy Nora elveti józan esze tanácsait, és egyre mélyebbre ás apja halálának rejtélyében, felmerül benne a kérdés, hogy Nephil vérvonalának is köze van-e a dologhoz – azonban ez csak még sötétebb árnyékot vet a kapcsolatára (vagy inkább annak hiányára) Folttal. Vajon Folt többet tud, mint amit elárul? Miért tűnik mindig úgy, hogy meg szeretné akadályozni Norát a válaszok kiderítésében? És ha Folt valóban az őrangyala, miért van Nora élete mindig veszélyben?


Silence – Vihar előtt


HA MÁR CSAK A CSEND MARAD, HALLATSZIK VÉGRE AZ IGAZSÁG HANGJA IS?
Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját.
Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében.
És ott van az a lerázhatatlan érzés is, hogy egy része mintha hiányozna.
Aztán Nora és egy szexi idegen útja keresztezi egymást, és a lányban feltámad a megmagyarázhatatlan vonzalom. Úgy tűnik, minden kérdésére nála van a válasz… és nála van Nora szíve is. Minden egyes perc, amit együtt töltenek, egyre hevesebb – és Nora végül rádöbben, közel áll hozzá, hogy szerelembe essen. Ismét.


Finale – Végjáték


Nora és Folt azt hitte, immár maguk mögött hagyták a bajokat. Hank nincs többé, a csúf vendettának véget vethetnek. Ám Hank – akaratlanul – után Nora válik a nefilek vezetőjévé, és be kell fejeznie, amit előde elkezdett.
Vagyis el kell pusztítania a bukott angyalokat. El kell pusztítania Foltot. 

Nora ezt sosem tenné meg – így hát tervet készítenek Folttal. Elhitetik a világgal, hogy szakítottak, és belülről alakítják át a rendszert. Nora meggyőzi a nefileket, hogy hibát követnek el, ha a bukott angyalok ellen szállnak hadba, Folt pedig megtud mindent a másik oldalról, amit csak képes. 
Megállítják a háborút, mielőtt egyáltalán elkezdődne. 

Azonban még a legalaposabban kidolgozott tervek is sokszor félresiklanak. 

Norát mindenestől igénybe veszi új szerepe, és az addig sosem tapasztalt hatalom vonzásába esik.

Becca Fitzpatrick: Black Ice – Tükörjég


Britt Pheiffer felkészült, hogy hátizsákkal hódítsa meg a Teton-hegységet – arra azonban nem készült fel, hogy a gondolataiban még mindig kísértő exbarátja is csatlakozzon hozzá. Mielőtt Britt tisztázhatná magában, mit érez Calvin iránt, egy váratlan hóvihar miatt menedéket kényszerül kérni egy hegyi kunyhóban. 

A jóképű, segítőkész lakók azonban szökésben vannak. Túszul ejtik és arra kényszerítik Brittet, hogy vezesse le őket a hegyről. Britt tudja, életben kell maradnia, hogy Calvin megtalálja. A helyzetet tovább bonyolítja, amikor Britt rábukkan egy korábban itt elkövetett gyilkosságsorozat vérfagyasztó bizonyítékára – ami őt magát is célponttá változtatja. 

Azonban semmi sem az, aminek látszik, és mindenki titkolózik – még Mason, az egyik emberrabló is. A kedvessége zavarba ejti Brittet. Mason vajon ellenség? Vagy szövetséges?

Patrick Ness · Siobhan Dowd: Szólít a szörny


A ​​szörny, ahogy a szörnyek szokása, nem sokkal éjfél után jelent meg.
Conor ébren volt, amikor megérkezett.
Rémálomból riadt fel.
Nem egy rémálom volt ez, hanem az a rémálom,
amit annyiszor álmodott mostanában.
Az, amiben sötét van és vihar és sikoltás.
Az, amiben kicsúszik keze szorításából a másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani.
Amelyik mindig úgy végződött, hogy …
De ez a szörny valahogy másmilyen volt, nagyon öreg és vad, és a legveszélyesebb dolgot akarta Conortól.
AZ IGAZSÁGOT.
Conor rákban szenvedő anyjával él. Rémálom gyötri, amiben kicsúszik keze szorításából egy másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Aztán megjelenik egy szörny előtte, de az nem a rémálombeli szörny, nem olyan rémisztő, és három történetet mond el neki. A negyediket Conortól várja, amiben Conornak ki kell mondania az igazságot. Az igazságot, amelyben Conor ki meri és ki tudja mondani, hogy legyen már vége a szenvedésnek, legyen már vége az elhallgatásoknak, a félig kimondott mondatoknak, a vele szemben tanúsított lelkét pusztító kíméletnek.

Patrick Ness: Chaos Walking 1-2-3.


Kés a Zajban


Megdöbbentően eredeti, izgalmas, különleges könyv a felnőtté válás veszélyes útjairól. Todd Hewitt az utolsó fiú Prentissvárosban, ahol állandó, nyomasztó zajban mindenki hallja a többi ember gondolatát is. Nincsenek titkok. De Todd váratlanul tökéletes Csöndre bukkan. Hazudtak neki, menekülnie kell. 

Patrick Ness világszerte népszerű, díjnyertes trilógiájának első kötete végre magyarul.


Válasz és Kérdés


Todd, a kegyetlen hadsereg elől menekülve, a végzetes sebesülést szerzett Violával egyenesen a legfőbb ellenség, a Mesterpolgár karjai közé fut. Violát elszakítják tőle, őt börtönbe zárják, és meg kell tanulnia a Mesterpolgár új rendje szerint létezni. 

Milyen titkok rejtőznek a városon kívül? Viola életben maradt? Hol van? 

Mi az a titokzatos Válasz? 

Majd újabb és újabb bombák robbannak…


Háború a békéért


– Háború! végre! – mondja a Mesterpolgár.
Három hadsereg masírozik Új Prentissvárosban.
A céljuk ugyanaz, megsemmisíteni a másikat.
Todd és Viola az egész borzalom sűrűjében, nincs esély a menekülésre.
Hogy lehet véget vetni a pusztításnak?
Mikor lesz béke?
És milyen lesz az a béke?

Federica Bosco: A szerelem különös súlya


„A ​​szerelem egyszer csak véget ér, és kész. Csak úgy, egy szerda este, mindenféle előzetes értesítés nélkül. Mit teszel? Elhagyod? Valódi ok nélkül?" 

Francesca házassága megfeneklett. Pedig az örök optimista Edo igazi mintaférj, sosem veszekszik, mindent eltűr, szolgálatkész és bosszantóan mosolygós. Francesca számára mindez elviselhetetlen. Éjjelente cupcake-sütögetésbe menekül, nappal az előléptetéséért gürcöl egy könyvkiadóban. 
Főnöke, a hatalmas egóval megáldott Bigazzi azóta hajszolja a világraszóló sikert, mióta lemaradt A szürke ötven árnyalatának kiadási jogáról. Mr. Big éppen Francescát bízza meg a feladattal, hogy bestsellert írasson Leonardo Calamandreivel, a cinikus, minden hájjal megkent szépfiúval, akiért rajonganak a nők. Nem úgy Francesca, aki meglátja a sérült kisfiút a magabiztos pasi álarca mögött, és elhatározza, hogy vagy beleszeret, vagy megöli… 

A szerelem különös súlya az élet meghatározhatatlan mérőszámairól szól; hol kezdődik a szerelem, és mennyire gyorsan múlik el, milyen hőfokon kell benne égni, és mikortól ég a körmünkre.

Jacquelyn Mitchard: Az arc nélküli lány


A tizenhárom éves Sicily élete egy csapásra megváltozik, amikor egy tűzesetben elveszíti édesapját és az arca is a felismerhetetlenségig összeég. Nagynénje segítségével sikerül kialakítania egy boldog és sikeres életet. Ám nem sokkal az esküvője előtt egy váratlan felfedezés új megvilágításba helyezi kamaszkorának tragédiáját. 

Sicilynek kockázatos döntést kell hoznia, melynek tétje nem kevesebb, mint eddigi nyugodt élete, és amely – ki tudja, milyen irányban –, de megváltoztatja a jövőjét. Ezt a döntést csakis ő egyedül hozhatja meg. 

Lebilincselő, megrendítő regény az élet olyan fordulópontjáról, amikor a sors második esélyt tartogat, az emberi bátorságról, valamint a szerelem és a szeretet hatalmáról.

Amanda Maxlyn: Mi lesz velem?


Az élet olykor tréfát űz velünk.
Négy év óta mindenki csak a végzetes betegségben szenvedő lányt látja bennem.
De nem vagyok hajlandó sírni.
És feladni sem fogom.
Egy komoly kapcsolat a legutolsó dolog, ami mostanában szóba jöhet nálam, de a Parkerrel töltött éjszaka felforgatja a világomat. Ő kitartó, és tudja, mit akar. Engem.
Nem bánik úgy velem, mintha törékeny lennék.
Ám sejtelme sincs az igazságról, én pedig még nem állok készen arra, hogy bevalljam neki.
Mert mi van, ha ez mindent megváltoztat?
Tizenhét éves voltam, amikor az életemből tragédia lett.
Huszonegy, amikor rám talált a szerelem.
Aundrea McCall vagyok. Ismerd meg az utat, amit végig kell járnom.

Lisa Genova: Fél testben ép lélek


Sarah ​​Nickerson épp olyan, mint bármelyik karrierista szuperanya Boston jómódú külvárosában, Welmontban: hektikus, de lenyűgöző életet él férjével, Bobbal, hűséges bébiszitterével és három gyermekével. 

Miközben a Berkley Consulting tanácsadó cég emberi erőforrás részlegének alelnökeként toborozza a legjobb és legélesebb elméket, a gyerekeket viszi fociedzésre, bölcsődébe, iskolába és zongoraórára; próbálja meggyőzni a fia tanítóját, hogy a fia tulajdonképpen nem is figyelemzavaros, és igyekszik időben hazaérni vacsorára. 

Csoda, hogy ennek a túlterhelt, túlteljesítő harvardi diplomásnak jut ideje lélegezni. 

Ám egy végzetes napon vezetés közben épp fel akar hívni valakit – egy hosszúra nyúló pillanatra nem néz az útra. Agyonzsúfolt életének összes száguldó része egy szempillantás alatt fékcsikorgatva megáll. 

Egy traumás agysérülés teljesen kitörli világának bal oldalát, és Sarah egyszerre rákényszerül, hogy jobban odafigyeljen a körülötte lévő világ részleteire, többek közt a korábban az életéből hiányzó anyjára is. 

Miközben nem tud a tányérja bal oldalán lévő ételről, sőt, még a saját bal kezéről sem, e furcsa „félvilág" ürességében kénytelen válaszokat keresni – a múltjára és a bizonytalan jövőjére vonatkozóan is. 

Ahogy igyekszik visszaszerezni függetlenségét és egészségét, Sarah-nak rá kell döbbennie, hogy az igazi sorsa – új, igaz élete – talán a konferenciák és táblázatok világától távol keresendő. És hogy a világ minden sikerénél értékesebb boldogság és béke egy karnyújtásnyira van, csak eléggé le kell lassítani, hogy észrevegyük.

James Patterson: Maximum Ride 1-2-3.


Az angyal-kísérlet 


Hat felejthetetlen kölyök – család és otthon nélkül – az életéért fut. Maximum Ride és a legjobb barátai egy kísérlet eredményei: repülésre tervezték őket. De ezzel még nem ér véget csodálatos képességeik listája. Most megléptek, és tudniuk kell, ki hozta létre őket, ki vadászik rájuk, és miért tervezték úgy őket, hogy az emberek felett álljanak. 


Iskolaszünet örökre! 


Mentsetek ki ebből a rémálomból, mielőtt késő lenne! 

Agyar, Iggy, Böki, Gázos, Angyal és Maximum Ride: hat elképesztő kölyök, szabadok, mint a madarak, és úgy is repkednek… amíg Maxre és csapatára rá nem talál egy FBI-ügynök, és nem kényszeríti őket, hogy nézzenek szembe a legrosszabb rémálmukkal. 

Talán már ki is találtad: az Iskolával. Azzal a szörnyű hellyel, ahol mindent megtanítottak nekik, csak azt nem, hogyan maradjanak életben, amikor folyamatosan gyilkosok elől kell menekülniük…


Világmegmentés és más extrém sportok


Max és a csapat – Agyar, Iggy, Böki, Gázos és Angyal – nagy dolgokra hivatottak. Megfélemlíthetetlenek. Megszelídíthetetlenek. Elválaszthatatlanok. De a hat szárnyas hőst most újfajta ellenség üldözi (vagy inkább vadászik rájuk), ami nem csak szörnyen ijesztő, de ijesztően tökéletes is. És eljön az elkerülhetetlen: elkapják őket. De azért közben remekül szórakoznak!

2016. július 22., péntek

Megjelenések #8

Gabo





Julia Quinn


Mr. Cavendish, ha jól sejtem? (Wynham két hercege 2.) '2016.07.22.'


Amelia ​​Willoughby azóta Wyndham hercegének a jegyese, amióta az eszét tudja. Szó szerint. A szerződést ugyanis még akkor kötötték meg, amikor mindössze hat hónapos volt, és onnantól fogva az egész életét azzal töltötte, hogy várt. És várt. És várt… Thomas Cavendishre, a fennkölt hercegre, hogy végre valahára rászánja magát a házasságra. Ám ahogy messziről figyeli a férfit, az a nyugtalanító gyanú ébred benne, hogy a herceg soha egyetlen gondolatot sem pazarol rá…
Ez igaz is. Nem gondol rá. Thomasnak nagyon is ínyére van a jegyesség – ezzel is kordában lehet tartani a férjvadászokat –, és igenis el akarja venni a lányt feleségül… majd valamikor. Amikor azonban épp kezd rádöbbenni, hogy a menyasszonya több is lehet ennél, Thomas világát alapjaiban rengeti meg a rég elveszett unokafivére érkezése, aki talán Wyndham hercege, de az is lehet, hogy nem. És ha nem Thomas a herceg, akkor nem jegyesek Ameliával. Ami a világ legkegyetlenebb tréfája, mert ez a rátarti és előkelő herceg elkövette azt a hibát, hogy szerelmes lett… a saját menyasszonyába!


Courtney Milan

Az örökösnőhatás (Sinister fivérek 2.) '2016.07.22.'


Miss Jane Fairfield semmit sem csinál jól. Társaságban folyton sületlenségeket beszél – ráadásul megállás nélkül. Hiába kerülnek egy vagyonba, a ruhái csúfot űznek a divatból. Még a tekintélyes hozománya sem mentheti meg attól, hogy közutálat tárgya legyen.
És pontosan ez a célja. Megtenne bármit, hajlandó lenne megalázkodni is, hogy hajadon maradhasson, és biztonságban tudhassa a húgát.
Mr. Oliver Marshallnak pedig mindent jól kell csinálnia. Egy herceg balkézről született fia, aki szerény körülmények közt nevelkedett – és eltökélt célja, hogy hangot és hatalmat ad a közembereknek. Elég egy rossz lépés, és soha nem kapja meg az esélyt, hogy valóra válthassa az álmait. Semmi szüksége arra, hogy megmentsen egy botrányos nőt. Arra pedig végképp nincs szüksége, hogy belé szeressen. Ám van valami a bájos és merész Jane-ben, aminek képtelen ellenállni… még, ha ezzel tönkre is teszi mindkettejüket.


Danielle Paige

A gonosz ébredése (Dorothynak meg kell halnia 2.) '2016.08.05.'


Amy ​​Gumm vagyok – egy másik lány Kansasből. 

Miután egy tornádó végigsöpört a lakókocsiparkunkon, Ózföldén kötöttem ki.
De ez az Ózfölde nem olyan volt, mint a könyvben és a filmben. Dorothy visszatért, és elkezdte kilopni a varázslatot a földből. A Varázsló is újra eljött. 

Glindát már nem lehetett Jó Boszorkánynak nevezni. És ki maradt meg a Gonosz Boszorkányok közül? Egyesítették erőiket a Gonoszok Forradalmi Rendjében, ahová engem is be akartak sorozni. 

A küldetésem? Megölni Dorothyt. 

És amikor egy csapat egykori – vagy talán nem is csak egykori – gonosz boszorkány akar valamit, elég nehéz nemet mondani. Csakhogy a merénylői küldetésem nem a tervek szerint alakult. Dorothy még mindig életben van. A Rend eltűnt. És az otthonom, amelyet mindenáron magam mögött akartam hagyni, veszélybe kerülhet. 

Ezen az eltorzult és megosztott helyen valahogy meg kell találnom Noxot és a Rend maradékát, megvédenem Ózfölde igazi uralkodóját, legyőznöm Dorothyt és csatlósait – miközben megpróbálok rájönni, mit keresek itt valójában. De kiben bízhatok meg egy olyan országban, ahol a jó és a rossz közötti határvonalat egy erősebb szél is átrendezheti? 

KI AZ IGAZI GONOSZ?


Nora Roberts

Megszállotság '2016.08.05.'


Naomi Bowes gyermekkorában egy éjjel titokban apja nyomába szegődik, és azon az éjszakán az ártatlanság számára örökre elvész. Iszonyú dolgokat fed fel azáltal, hogy kiszabadít egy erdei veremben fogva tartott lányt, ezzel hírhedtté téve apját, aki a borzalmas bűnöket elkövette.
Naomi Carson néven sikeres fotóssá válik, és utazásai során egyszer csak rátalál egy olyan helyre, amely rendkívüli módon vonzza – ez azonban több ezer mérföldre van mindentől és mindenkitől, amit és akit addig ismert.
A nő szeretné fenntartani magányos életformáját, Sunrise Cove lakói azonban valami módon folyton elérik, hogy megnyíljon előttük – különösképpen az eltökélt Xander Keaton.
Naomi érzékeli, ahogy sorra leomlanak a maga köré emelt falak, és annak is tudatában van, hogy titkon mindig is arra az életre vágyott, amit ez az új helyzet tálcán kínál neki. De már oly sokszor kellett rádöbbennie, hogy a múlt fenyegető árnya mindenhová követi…


Nina Stibbe

Férfi a háznál '2016.07.29.'

Szüleik válása után a kilencéves Lizzie Vogel, a nővérével és az öccsével vidékre költözik, egy őket meglehetősen ellenségesen fogadó faluba. 
Anyjuk szinte azonnal inni kezd, és kényszeresen drámákat ír, amivel nem nyeri el a falubeliek tetszését – már amúgy is gyanús nekik a csinos, vonzó, elvált asszony. 
Lizzie és a nővére nagyon szeretne beilleszkedni, ezért kitervelik, hogy titokban meghívnak minden arra alkalmas (és nem alkalmas) férfit, abban a reményben, hogy valamelyikük majd csak feleségül veszi az anyjukat…


Lisa Kleypas

Ősszel történt (Wallflowers 3.) '2016.07.29.'


A ​​londoni társaság estélyein petrezselymet áruló négy ifjú hölgy szövetkezik egyetlen közös cél érdekében, hogy minden női furfangot és praktikát bevetve férjet találjanak maguknak. Így születik meg a vakmerő férjvadászat terve.
Egy bálon történt…
Ahol a gyönyörű, ám merész Lillian Bowman megtanulta, hogy független, amerikai modora nem igazán szerencsés. És London legkapósabb arisztokratája, a kiállhatatlan, sznob és lehetetlen Marcus Westcliff ítélte el leginkább.
A kertben történt…
Amikor Marcus döbbenetes – és veszélyes – módon hirtelen átölelte, Lilliant váratlanul elöntötte a szenvedély a férfi iránt, akit még csak nem is kedvelt. Mozdulatlanná dermedve álltak… a világ megszűnt létezni körülöttük… szerencsére senki sem kapta rajta őket.
Ősszel történt…
Marcus mindig is ura volt érzelmeinek, ő volt a stabilitás mintaképe. De Lillian minden érintése felért egy kínvallatással, minden csókja újabbakra csábított. És mégis… hogyan is gondolhatott volna egyáltalán arra, hogy egy ennyire nyilvánvalóan alkalmatlan nőszemélyt vegyen maga mellé… feleségnek?



Emily Murdoch


Ha megtalálsz '2016.07.22.'



Vannak ​dolgok, amelyeket lehetetlen magad mögött hagyni…
Egy lepusztult lakókocsi egy nemzeti park végtelen erdősége mélyén. A hely, amit a tizenöt éves Carey az otthonának hisz. Csak a fák oltalmazzák őt és a húgát, Jenessát, miközben mentálisan beteg anyjuk hosszabb-rövidebb időre egyedül hagyja őket, mígnem egyszer csak végleg eltűnik az életükből. A lányokat az apjuk találja meg, és visszaviszi őket a gimik, a ruhák és a helyes fiúk zavarba ejtően sziporkázó világába. 

Míg a hatéves Jenessa könnyen alkalmazkodik az új helyzethez, Carey-nek szembe kell néznie azzal, miért rejtette el őt az anyja tíz évvel ezelőtt egy erdő közepén. Mindeközben kísérti a múltja… a sötét múltja, amely megmagyarázza, miért némult el Jenessa már egy éve. Jobb lenne mindent elfelejteni és tovább lépni. De Carey jól tudja, közel kell tartania magához a húgát és még közelebb a titkot, mert ha kiderül, az veszélybe sodorhatja mindkettőjüket.


Agave



Jordi Llobregat

Vesalius titka '2016.09.08.'

Barcelona, ​​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek. 

A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába.
Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását. 


Philip K. Dick

Dr. Vérdíj '2016.09.06.'


Az Új Világ azon a napon született, amikor bombák hullottak az égből.
A bombák egyszer csak ott voltak. Felégettek, romba döntöttek, elpusztítottak mindent. Vagy legalábbis majdnem mindent.
A nukleáris holokauszt túlélői egy újfajta életre próbálnak berendezkedni, miközben a háború utóhatásaként mutáns állatok és emberek tűnnek fel.
Point Reyesben viszonylag normálisan telik az élet. A lányt leszámítva, akinek a testében a saját testvére növekszik. És még beszél is hozzá. Aztán ott van a helyi fokoméliás, a műszaki zseni, aki bármit képes megjavítani. Nem beszélve Dr. Bluthgeldről, a férfiról, akit megbocsáthatatlan bűnei miatt szinte mindenki holtan akar látni.
A Dr. Vérdíj magával ragadó és elgondolkodtató regény egy atomháború sújtotta világról. Szürreális, csata utáni tájkép a pusztulásról és a reményről. Ahogyan csak Philip K. Dick tudja megfesteni nekünk.


Athaneum



Szurovecz Kitti

Hópelyhek a válladon '2016.10.31.'


Arlene ​​28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik. 

Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat. 

Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja… 

Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.”



Kóbor Barbara

Az utolsó nap éjszakája '2016.08.15.'


Séverine Bonheur, a harmincas évei közepén járó párizsi hobbiújságíró örömtelen házasságban, unalmas életet él. Gyáva ahhoz, hogy otthagyja politikai karrier előtt álló, brutális férjét. Hogy ne őrüljön meg, úgy lép ki a valóságából, hogy tökélyre fejleszti az ábrándozást. Aztán egy szilveszter éjszakán rejtélyes bűncselekmény áldozatává válik, és onnantól egyszerre lélegzetelállítóan izgalmas és veszélyes lesz az élete…
Kóbor Barbara első krimijében a kiszolgáltatottság és az öntudatra ébredés lélektanát festi le; szövevényesen felépített történetében egy olyan nő agyába pillanthatunk be, aki kalickába zárt madárkaként vergődik, egészen addig, amíg valóban foglyul nem ejtik. Az események felpörögnek, a szereplőgárda egyre színesebb lesz, a cselekmény szálai pedig egyre kuszábbak, egészen a bravúros végkifejletig.
A lélektani krimi rajongóinak különösen ajánljuk!


XXI. század




Mary Higgins Clark

Téged nem lehet elfelejteni (A gyanú árnyékában 1.) '2016. októberben'


A ​​The New York Times No. 1 bestsellerében egy manhattani baleseti sebészt a kisfia szeme láttára ölnek meg egy játszótéren. Öt év elteltével a gyilkos még mindig szabadlábon van.

Amikor Laurie Moran férjét brutálisan meggyilkolták, csak a hároméves Timmy látta az édesapja gyilkosának arcát. Az átható kék szempár még öt évvel később is kísérti álmában Timmyt.
Laurie-t még nagyobb félelem nyomasztja a gyilkos fenyegetése, amelyet odakiáltott a fiának, miközben elmenekült a helyszínről: Mondd meg anyádnak, ő lesz a következő, utána pedig te jössz! És az asszonynak most ismét gyilkossággal van dolga, ezúttal egy megtörtént, de megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó tévésorozat producereként. 
A sorozat első részében egy nő húsz évvel korábbi, felderítetlenül maradt meggyilkolása a téma. Az élénk társasági életet élő asszonyt a friss diplomás lánya tiszteletére rendezett gála után megfojtva találták az ágyában. 
A nagy port kavaró gyilkosság országszerte szerepelt a hírekben, így Laurie biztos benne, hogy az ügy a maga pazar környezetében és az akkori éjszaka vendégeinek közreműködésével sikerre viszi majd a műsort. Ám amikor megkezdik a forgatást Betsy azóta elhidegült barátaival, világossá válik, hogy valamennyiüknek titkai vannak kinek kisebbek, kinek nagyobbak.
És közben rájövünk, hogy az átható kék szempár még mindig figyel



A Hamupipőke-gyilkosság (A gyanú árnyékában 2.) '2016.10.16.'


A ​​tévéproducer Laurie Moran boldog, amikor A gyanú árnyékában című, megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó reality-drámájának kísérleti epizódja sikert arat. És most megtalálta az ideális esetet, mely a következő rész témája lehet: ez A Hamupipőke-gyilkosság.
Amikor Susan Dempsey-t, a gyönyörű és tehetséges Los Angeles-i egyetemistát holtan találták, a gyilkosság számos kérdést vetett fel. 

Miért parkolt az autója kilométerekre a holttestétől? 
Megjelent egyáltalán azon a meghallgatáson, amelyre egy feltörekvő filmrendező várta az otthonában? 
Miért akarja Susan barátja elkerülni a kapcsolatukra vonatkozó kérdéseket?
Összefüggésben volt az eltűnése egy ellentmondásos egyházzal? 
Ragyogó műszaki érzéke miatt állt közel a számítástechnika-tanárához, vagy többről volt szó? 
És miért hiányzott Susanről az egyik cipője, amikor felfedezték a holttestét? 

Laurie tudja, hogy a történet tökéletesen alkalmas a képernyőre, különösen, hogy a korábbi gyanúsítottak között ott vannak Hollywood elitjének tagjai és a technika milliárdosai.
De vajon a gyilkos is így gondolja-e?



Noah Hawley

Zuhanás előtt '2016. októberben'


Egy ​ködös nyári éjszakán magánrepülőgép száll fel az Egyesült Államok keleti partvidékéhez tartozó Martha’s Vineyard-szigetről New York felé, fedélzetén tizenegy utassal.
Tízen a felső tízezer tagjai, a tizenegyedik egy nem túl jelentős festő. Tizenhat perccel az indulás után a gép az óceánba zuhan. A katasztrófát ketten élik túl: Scott Burroughs, a festő és a gépen utazó médiamogul négyéves kisfia. Burroughsnak sikerül a lehetetlen: partra úszik a gyerekkel. Ott aztán belekerül a nyomozás és a médiahisztéria kettős forgatagába. De vajon véletlenül zuhant-e le a gép? Vagy a befolyásos embereket szándékosan gyilkolta meg valaki?
Noah Hawley thrillere napok alatt felkerült a sikerlistákra. A történet nem csak az olvasók, de a kritikusok közt is egyöntetű sikert aratott, mert a szenvedélyes összecsapások nagy gonddal és alapossággal megrajzolt szereplők között zajlanak le. A könyv letehetetlenül izgalmas.




Luca D'Andrea

A gonosz maga '2016.10.25.'

1985-ben ​​Kurt Schaltzmannt, Markus Baumgartnert és a húgát, Evit, meggyilkolják a Bletterbach-szurdokban, egy óriási völgytorokban, amelynek őskövületei a világ születésének rettenetes titkait rejtik magukban. A három fiatalt valósággal lemészárolják egy szörnyű vihar során. Holttestüket oly mértékben megcsonkítják, hogy felmerül a gyanú, talán nem is emberi lény végzett velük. 
Harminc évvel később Jeremiah Salinger amerikai dokumentumfilm rendező, aki egy helybéli, dél-tiroli lányt vett feleségül, tudomást szerez a bűntényről, amelynek felderítetlen volta nem hagyja nyugodni. Feleségével, Annelisével és kislányával, Clarával, egy időre Siebenhochba költözik, de a Dolomitok szívében megbújó kis település lakói nem veszik jó néven a múltjukban való vájkálást, és nem segítenek a kutatásban. 
Jeremiah apósa, Werner Mair, a hegyimentő szolgálat volt vezetője is óva inti a vejét attól, hogy az elátkozott szurdok közelébe merészkedjen. 
Az események sodrásában minden jel arra mutat, hogy a Bletterbachban kiöntött vér ősi, a Földdel egyidős, rég eltűntnek hitt baljós erőket hívott életre, és az öldöklésnek még nincs vége.


General Press



Joanna Courtney

A Walesi királyné '2016.07.25.'

Anglia ​​egén viharfelhők gyülekeznek, trónörökös híján pedig egyre bizonytalanabbá válik mind az utódlás, mind az ország sorsa. A sorozatos háborúkban ráadásul odavész a kulcsfontosságú pozícióban lévő Northumbria grófja, a királyi tanács ezért összeül, hogy megválasszák az utódját. 
A nyilvános eseményen részt vesz a szépséges és csupán tizennégy éves Edyth Alfgarsdottir is. A lány heves vérmérsékletű apja, Alfgar gróf azonban elveszíti a fejét, meggondolatlansága pedig nem marad büntetlenül: az uralkodó száműzi őt. A férfi egyedül a híres és rettegett walesi királytól, Griffintől remélhet segítséget, így családjával hozzá menekül. 
A nálánál jóval idősebb király rögtön szemet vet Edythre, és a lány sem közömbös a férfi iránt, de ha enged a kölcsönös vonzalomnak, nagy árat kell fizetnie a szerelmükért: szeretett Angliáját kell megtagadnia. 

Az időközben Wales királynéjává lett fiatal lány nagy hatalmú asszonnyá válik, és a vészterhes időkben, az 1066-os sorsfordító évben neki is választania kell. A választásán azonban nemcsak az övéi, hanem országuk sorsa is múlik… 

Joanna Courtney trilógiájának, a Hódítók asszonyainak első kötete igazi csemege a történelmi regények kedvelőinek. Edyth sorsán, megpróbáltatásain keresztül elénk tárul a tizenegyedik századi Anglia, királyok és királynék, grófok és grófnék élete, amely nem kevés izgalomban és érzelemben bővelkedik.


Linda Castillo

Vihar után (Kate Burkholder 7.) '2016.08.31.'

Egy ​​zárt világ – megannyi titok
Painters Millen tornádó söpör végig, sérülteket, hatalmas pusztítást hagyva maga után. A romeltakarítás során egy cserkészcsapat emberi maradványokra bukkan. 
A kiérkező Kate Burkholder rendőrfőnök rögtön gyilkosságra gyanakszik, pedig a csontok legalább harminc éve ugyanazon a helyen feküdtek. 
Ki az áldozat? És kinek állt érdekében egy pajta alá rejteni a holttestet? 
Talán a mellette talált eljegyzési gyűrű segíthet azonosítani az áldozatot, vagy elvezethet a gyilkoshoz, de amikor végre a rendőrség elindulhatna egy nyomon, az amish közösség zárt ajtajain kell döngetnie. 
Kate fiatalon szakított amish gyökereivel, mégis könnyebben szóra bírhatja a közösséget, de az elvakult hit, a tolerancia hiánya újabb akadályokat gördít a nyomozás elé. Az évtizedes családi titkok családi titkok maradnának, ha egy hajdani ártatlan szív rá nem döbbenne arra, hogy az élete egészen másként is alakulhatott volna. Kate pedig nem tehet mást, mint hogy az idővel is harcba száll azért, hogy a szemet szemért, fogat fogért elvet ne követhesse senki az ügy lezárásáig…


Libri



Sophie Jackson

Egy csepp remény (Egy font hús 2.) '2016.09.09.'

Max OHare képtelen elengedni a múltat. Legjobb barátja nélkül nem élte volna túl a gyönyörű szőkeség, Lizzie tragikus elvesztését, és rég a drogosok poklát járná. Kap még egy esélyt a sorstól Az elvonón ugyan végigmegy a gyógyulás tizenkét lépcsőjén, de indulatos marad, és nem enged közel magához senkit. 

Grace Brooks lelkébe égett a seb, amit az a férfi ejtett, aki felesküdött, hogy tisztelni és védelmezni fogja. A lány messzire menekül, és titkait mélyen magába zárja. Az egyikük érezni akar, a másik elrejtőzik az érzések elől. Melyikük lesz elég erős, hogy a szerelem erejével átüsse a falat? 

Sophie Jackson trilógiája a tiltott szerelem édességéről és veszélyéről az interneten lett szenzációs siker. Jodi Ellen Malpas, Jamie McGuire, Katy Evans és Smanatha Young rajongóinak kötelező.



Nicholas Sparks

Mindig van holnap '2016.07.25.'


A szerető férj és odaadó apa, Miles Ryan harmonikus élete semmivé foszlott azon a napon, amikor felesége meghalt egy cserbenhagyásos balesetben. Noha továbbra is minden reggel felkel, hogy gondoskodjék a kisfiáról és elvégezze seriffhelyettesi feladatait, mégis fásult, reménytelen sötétségben él. Amikor találkozik Sarah Andrewszal, fia tanítónőjével, aki egy kiábrándító házasság után próbálja újraépíteni az életét, a két fiatal egymásba szeret. 

A szerelem, amiről már azt hitték, örökre száműzve lett az életükből, lassan enyhíteni kezdi a múlt fájdalmait. Ám hamarosan rádöbbennek, hogy szerelmükön kívül valami más is összefűzi őket – egy félelmetes titok, amely kemény próbatétel elé állítja mindkettejüket. 

Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton, Szerencsecsillag stb) lebilincselően izgalmas, megindító története egy pár újra meglelt boldogságáról, és egy kegyetlen titokról, amely örökre e boldogság útjába állhat.



Marie Force

Szerelemre teremtve (A McCarthy család 1.) '2016.08.04.'


Maddie Chester elhatározza, hogy elhagyja otthonát a Gansett-szigeten, ahová csak rossz emlékek kötik, és ahol csúnya pletykák terjednek róla. 
Egy nap éppen kerékpárral megy munkába, hogy takarítson a McCarthy's Resort Hotelben, amikor Gansett „tékozló fia” Mac McCarthy fellöki őt. 
Mac azért megy vissza a városba, hogy segítsen apjának a családi vállalkozást eladni, és esze ágában sincs, hogy sokáig maradjon. Amikor fellöki Maddie-t, aki súlyos sérüléseket szerez, beköltözik hozzá, hogy ápolja, és segítsen gondot viselni a nő pár hónapos kisfiára. 
Hamarosan rájön azonban, hogy a villámlátogatással kapcsolatos tervét súlyos veszély fenyegeti.


Művelt Nép



Marian Keyes

A nő, aki ellopta az életemet '2016.10.28.'

Stella ​​Sweeney, a dublini édesanya egy nap az autóban ülve elhatározza, hogy megpróbál jót cselekedni. A jó cselekedet karambolhoz vezet, ami egy csapásra megváltoztatja Stella életét. 

Megismerkedik ugyanis egy férfival, aki elkéri a telefonszámát (mint kiderül, a biztosítás miatt). De nem baj. Stella egyébként sem csípi annyira a fickót (aki totálkárosra törte az autóját a Range Roverével). 

Ám ebből a talákozásból szárba szökken valami, aminek köszönhetően Stella sokezer mérföldnyire repül a régi életétől, hétköznapi nőből szupersztárrá változik, a családja pedig darabokra hullik.

Lehetséges volna, hogy mindez egyetlen, meggondolatlanul véghez vitt jó cselekedetnek 
köszönhető? Vajon a végzet vagy a karma műve, hogy Stella megismerkedik Mr. Range Roverrel?
Hálásnak kellene lennie, vagy tombolnia kéne dühében? 
Stella Sweeney, a dublini háziasszony életében először karnyújtásnyira áll az igazi, valódi, hús-vér boldogságtól. De vajon készen áll-e arra, hogy utána nyúljon, és megszerezze magának?


Móra



Jennifer Salvato Doktorski

Lángra lobbant nyár '2016.07.29.'

Hűtlen pasi, véletlenül felgyújtott kocsi, ideiglenes távoltartási határozat… elég sűrűn indul Rosie nyara. A szülei szeretnék, ha a lányuk legalább a bírósági meghallgatásig nem keveredne semmi zűrbe, ezért egyhetes autóútra küldik − az ország túlsó felébe − felelősségteljes barátok kíséretében.
Rosie-nak persze semmi kedve az egészhez, egyrészt, mert rendbe akarja hozni a dolgokat az exével, másrészt kizárt, hogy ennyi időt kibír összezárva három totál kocka sráccal (akkor sem, ha egyiküknek piszkosul szexi a csomagolása). 
Vagy mégis? 
Talán csak a béna countryzene és az Ufómúzeum ment az agyára, de valahol félúton Elvis otthona és a Grand Canyon között Rosie kezdi egész más színben látni a történteket. Meg a kockacsapatot. 
Egy kocsi sokféleképpen lángra lobbanhat…


Álomgyár



Anne L. Green

Viharos érzelmek '2016.10.20.'

Szenvedély ​​nélkül lehet élni, de vajon érdemes? 

Jason Scott az FBI kommandós alakulatának tagjaként élte nem éppen hétköznapi életét. Egy napon azonban, egy balul elsült akció után, minden a darabjaira hullik körülötte. Létezésének új értelmet keresve elvállalja egy befolyásos szenátor lányának védelmét, ám hamar rá kell döbbennie, hogy nem kell a csatatérre lépnie, hogy kemény küzdelmeket éljen át. 

A szépséges és lázadó Nina legfőbb szórakozása testőrei megleckéztetése. Mindennapi csatározásaik ellenére mindketten érzik, hogy lassan feltámad bennük az egymás iránti fékezhetetlen vágy, míg végül a lány egyszer csak meglátja a felszín alatt rejtőző valódi Jasont, és ráébred, hogy ő sokkal több mint egy testőr. 

Heves ellenállásuk dacára hatalmába keríti őket a szerelem. A sors azonban újra és újra próbára teszi őket: támadások, ármányok, sötét titkok kereszttüzében rá kell ébredniük: a szerelemben nincs megalkuvás.
Vajon mindkettőjük vonzalmát csak a szenvedély mozgatja? Vajon van jövője a szerelemnek a múlt árnyékában? 

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...