Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2016. április 25., hétfő

Anna Banks: Triton (Szirénia öröksége 2.)


Emma éppen most jött rá, hogy édesanyja egy réges régen eltűnt Poszeidón hercegnő, és az a tény megrengeti identitását. Félvérként az emberi világban különcnek és bogarasnak tartják, a Szirének között pedig utálat tárgya, ugyanis törvényeik szerint a félvérek által megérdemelt sors a halál.

Ha még ez nem lenne elég gond, édesanyja feltűnése a Szirének világában egymás ellen fordítja a két királyságot, Poszeidónt és Tritont.

Vajon Emmának most mit kellene tennie? Teljesítse Galen kérését, azaz legyen biztonságban és reménykedjen a legjobbakban? Avagy érdemes lenne felvállalnia önmaga felfedésének kockázatát- és az ajándékáét-, olyan emberek életét mentve meg így, akiket sosem ismert?

Bella Andre: Örökké a tiéd (A Sullivan család 4.)


Sophie Sullivan még csak ötéves volt, amikor fülig beleszeretett Jake McCannba. Húsz évvel később határozott meggyőződése, hogy a férfi még mindig úgy tekint rá, mint a Sullivan ikrek közül a „barátságosra". Feltéve, ha egyáltalán hajlandó ránézni. Sophie úgy érzi, hogy legfőbb ideje mindent megtennie annak érdekében, hogy a férfi meglássa benne azt, aki valójában… a nőt, aki mindig szeretni fogja. Mindehhez kiváló alkalmat jelent az első Sullivan fiú kápázatos esküvője.

Jake mindig is mágnesként vonzotta a nőket, ám az egyetlen nőt, akit igazán akar, sosem kaphatja meg. Sophie nemcsak a legjobb barátja „elérhetetlen" húga, de azt sem engedheti, hogy a nő közel kerüljön hozzá, és felfedezze a titkát.

Amikor azonban Sophie megjelenik az ajtajánál, Jake minden ábrándja életre kel. Képtelen betelni a bűnös csókkal, a szerelem érzésével. Tudja, hogy Sophie-t szeretni határozottan ostoba dolog… de hogyan állhatna ellen az érzésnek?



*A Sullivan család 5. részének, várható megjelenése: 2016.05.12. *

Zoe Sugg: Girl online (Girl online 1.)


A 25 éves Zoe az Y generáció nemzetközi sztárja, aki Zoella néven pár éve indított divat- és sminktanácsadási csatornát a YouTube-on. Korosztályából sok lány őt tekinti legbizalmasabb barátnőjének, akivel fiúkról, családról, suliról és divatról, szerelemről és félelmekről is őszintén lehet beszélni. A Girl Online megdöntötte a megjelenés hetében legjobban fogyó könyv eddig világrekordját, 35 országban vehetik kézbe a rajongók. 



Pár megdöbbentő adat Zoelláról:
3 millió Twitter követő, 3.5 millió Instagram követő, 7 millió YouTube feliratkozó, 2 millió Facebook like.


A brit kisvárosban élő Penny Porter úgy akarja legyőzni szorongásos rohamait, hogy blogot indít, és ismeretlenekkel osztja meg érzéseit, gondolatait. GirlOnline álnéven bele is vág, de egy szerencsétlen baleset elrettenti a folytatástól.

Penny és családja a karácsonyt New Yorkban tölti, ahol a lány megismerkedik (és fülig beleszeret) egy izgalmas és sármos zenész srácba. Pár nap alatt megfordul velük a világ, Noah a legjobb dolog, ami Pennyvel történhet, és a lány azonnal világgá is kürtöli újdonsült boldogságát a blogon… csak azt nem sejti, hogy ezzel lavinát indít el, és nemsokára több ellensége lesz, mint ahány barátja…

Vajon megbízhatsz a legjobb barátodban, ha a szerelem a tét? És a szerelmedben, ha a boldogság?

Guillaume Musso: Ott leszel? / És azután... / Visszajövök érted / Mi lesz velem nélküled?


Kezedben a lehetőség, hogy változtass a múlton…

Elliott Cooper, a neves San Franciscó-i sebész harminc éve nem tudja elfelejteni élete szerelmét. A bájos Ilenát baleset érte, de Elliott azóta is önmagát vádolja a haláláért. Aztán egy napon, amikor a Vöröskereszt önkénteseként éppen Kambodzsában dolgozik, különös ajándékot kap egy hálás öregtől: egy fiolát, tele kicsi, sárga pirulákkal, és egy mágikus ígéretet: ha sorra beszedi őket, újra láthatja Ilenát.

Elliott élete új értelmet nyer: egy-egy napra visszatérhet a múltba és találkozhat szerelmével, sőt, egykori énjével, az akkor harmincéves, forrófejű és forróvérű fiatal orvossal. Vajon jóváteheti-e a hibát, amit annak idején elkövetett, megakadályozhatja-e Ilena halálát, újraírhatja-e kettejük közös történetét?

Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Fordulatos, finom humorú és az élet szépségébe vetett hittel teli regényeit huszonnégy nyelvre fordítják. Az Ott leszel? páratlan utazás, amelyet megtéve kicsit máshogy tekintünk saját életünkre is.

 

Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyről a halálból visszatérők mesélnek. Azután… még egy esélyt kapott.

Húsz évvel később Nathan az egyik legmenőbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akit gyermekkora óta imád, és aki nemrég elhagyta őt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja; meg kell értenie, hogy miért jött vissza. Hogy mi a küldetése itt a földön.

Musso titkokkal teli regénye lenyűgöző ezoterikus utazás, elsöprő szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben. Van-e küldetése az életünknek, megóvhatjuk-e azt, akit szeretünk, hihetünk-e a végzet hatalmában – ezekre a kérdésekre kapunk választ a francia irodalom jelenlegi legnagyobb sztárjától.

 

"A francia Coelho” új sikerkönyve!

Ethan, harmincas pszichiáter, gazdag, híres, jóképű. A siker azonban nem adta könnyen magát. Ethan Boston egyik szegénynegyedében nőtt fel, és napról napra elégedetlenebb volt az életével. Huszonharmadik születésnapján döntő lépésre szánta el magát; egy New York-i kiruccanáson kilépett addigi életéből, egy forgalmas utca sarkán örökre eltűnt barátja és menyasszonya szeme elől…

Tizenöt évvel később Ethan szédelegve ébred manhattani luxusjachtján. Egy ismeretlen, vörös hajú nő fekszik mellette. És ezzel kezdetét veszi egy rémálomszerű nap… amelyeknek a végén egy kórházi műtőasztalon találja magát, három pisztolygolyóval a testében.

Vajon elkerülhető az elkerülhetetlen? Vagy minden ember életében van egy pont, ahonnan már nincs visszaút?

 

Szép szőke Gabrielle számára két férfi létezik, illetve létezett. Az egyik első szerelme, Martin, a francia rendőrség műkincsrablásokra szakosodott sikeres nyomozója. A másik az apja, Archibald, a világ talán leghírhedtebb képtolvaja.

Mindketten rég eltűntek a lány életéből, fájó űrt hagyva maguk után. Aztán egy napon újra felbukkannak, fenekestül felforgatva Gabrielle ha nem is boldog, de nyugodt életét.

A két férfi között különös rabló-pandúr játék veszi kezdetét, amely hamarosan már vérre megy. Gabrielle pedig ott őrlődik köztük, nem tud választani, mindkettőjüket akarja. Ám vannak párviadalok, amelyek csak az egyik vagy mindkét fél halálával végződhetnek.

Vagy mégis van más megoldás? Más feloldás? Amelyet talán nem is az életben, hanem azon túl kell keresni?

Guillaume Musso Franciaország egyik legsikeresebb kortárs írója. Finom humorú olvasmányos regényeit (És azután, Visszajövök érted, Ott leszel?) több mint húsz nyelvre fordították le. Legújabb, hol szívmelengető komédiába, hol szívszorító melodrámába hajló, misztikummal fűszerezett, fordulatos romantikus regénye egy különös szerelmi háromszög története.

James Patterson · Mark Sullivan: Véres olimpia


Egy őrült rettenetes leszámolásra készül

FELKÉSZÜLNI…
A Private, a világ legnevesebb nyomozóirodája megbízást kap, hogy lássa el a 2012-es londoni olimpia biztonsági feladatait. Az iroda különleges ügynökei közül négyszázat irányítanak át Londonba, hogy a mintegy kétszáz országból érkező több mint 10 000 versenyző biztonságára
 ügyeljenek.

VIGYÁZZ…
Már csak órák vannak hátra a megnyitóig, amikor Peter Knightot, a Private egyik vezető nyomozóját brutális gyilkosság helyszínére hívják. Az olimpiai játékok magas rangú szervezője az áldozat.

KÉSZ…
Karen Pope újságíró levelet kap valakitől, aki Kronosznak nevezi magát, és aki vállalja a felelősséget a gyilkosságért. Kronosz ígéretet tesz arra, hogy visszaállítja az olimpiai játékok régi dicsőségét, és elpusztítja mindazokat, akik hazugságaikkal, korrupt magatartásukkal és mohóságukkal tönkretették azt.

RAJT!

Private
Amikor a rendőrség nem tud segíteni, és a nyomás szinte elviselhetetlen; amikor maximális erőbedobásra és diszkrécióra van szükség, egyvalamiben bízhatsz: a Private nyomozóirodában. Ez az ügynökség megoldja a feladatot, még akkor is, ha ehhez néhány szabályt át kell hágni.


James Patterson első regényével 1977-ben elnyerte a rangos Edgar-díjat. Azóta több mint 240 millió példány kelt el a könyveiből. A Guinness Világrekordok könyve szerint az ő nevéhez fűződik a legtöbb New York Times bestseller. A Forbes magazin felmérése szerint 2011-ben Patterson a világ 37 legbefolyásosabb híres embere volt. Az írásnak szenteli életét. Floridában él a családjával.
Mark Sullivan nyolc misztikus krimi szerzője. Montanában él feleségével és fiaival.

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány / Átkozott boszorkák / Gyönyörű titkok múzeuma


A Sparrow család asszonyai nemzedékek óta rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeznek.

Valamennyien március havában születtek, és mire betöltötték tizenharmadik életévüket, különleges képességük mágikus erővel tőrt rájuk.

Elinor, a nagymama szó szerint megérzi a hazugságot. Jenny, a lánya ismeri mások álmait, Stella, az unokája – aki éppen a tizenharmadik születésnapját ünnepli – döbbenten ismeri fel, hogy előre látja mások halálát.

Miközben Stella újonnan megismert képességével igyekszik megbirkózni, csaknem végzetes félreértés történik: látomása gyilkosság vádjával börtönbe juttatja az apját….

A nemzedékek titkait, emlékeit, talizmánjait őrző családi mese igazi irodalmi csemege.

 

A Hetedik mennyország írójának kitűnő romantikus regényéből néhány éve Nicole Kidman és Sandra Bullock főszereplésével készítettek nagy sikert aratott szerelmes vígjátékot.

A hol kacagtatóan bájos, hol krimiszerűen izgalmas történet főszereplői az évszázadok óta különös tulajdonságokkal felruházott Owens család lánygyermekei.

Gillian és Sally éveken át tapasztalhatják, milyen kínokat okoz a szenvedélyes szerelem mindazoknak, akik két nagynénjüket különféle varázsszerekért felkeresik. Megfogadják, hogy soha életükben nem lesznek szerelmesek – de persze a sors közbeszól.

A lányok útja felnőttként elválik, ám egy szokatlan esemény ismét egymás mellé sodorja őket, és ekkor mintha elfojthatatlanul törne fel mindaz, amitől mindig is igyekeztek elzárkózni.

Finom humora, mélységes emberismerete és megkapó, ironikus nyelvezete miatt Alice Hoffmant gyakorta emlegetik a manapság reneszánszát élő Jane Austen modern megfelelőjeként.

 

A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island.

Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.

A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját.

Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

Kati Hiekkapelto: Kolibri (Fekete Anna 1.)



Kétségbeesett éjszakai segélykérés fut be a rendőrségi ügyeletre. Fiatal lány könyörög: mentsék meg, a saját családja akarja megölni. Elrabolták. A lány kurd bevándorlók gyermeke, kiskorában érkezett Finnországba a szüleivel és testvérével.

Sörétes puskával fejbe lőtt futó holtteste az erdős területet átszelő futóösvényen. Egy lányé. Aztán egy férfié. És később egy harmadik áldozat: ezt a kocogót már egészen brutálisan mészárolták le, mielőtt főbe lőtték. A zsebükben egy medál a vérszomjas azték főisten, Huitzilopochtli képmásával.

Hogyan fonódik össze a két idegborzoló esemény? Természetesen a magyar származású nyomozó, Fekete Anna tartja kezében a szálakat. Az egyik nyomozást eleinte szinte titokban, a saját erejéből folytatja, míg a másikat rendőr társaival. Idegengyűlölő kollégájának piszkálódásával éppúgy meg kell küzdenie, mint saját félelmeivel, emlékeivel. Mert ő is bevándorlóként érkezett mostani hazájába.

Akciódús, sokrétű, izgalmas krimi a Kolibri. Különlegességei a finom megfigyelések, a társadalmi kérdések iránti érzékenység. A könyvet több nyelvre lefordították, és szép sikert aratott a nemzetközi könyvmustrákon.

Gaura Ágnes: Attila koporsója (Borbíró Borbála 5.)


Míg a nagyvilág a karácsony ünnepére készül, Borbíró Borbálát nap mint nap a halál fenyegető közelsége kísérti. A megfáradt vámpírológus még ki sem pihenhette a Nofertiti kínkamrájában átélt megpróbáltatásokat, máris újabb pokoljárásra kényszerül. Attilát közel három hónapja a táltosereje tartja életben, és a felbomlott mágikus egyensúly miatt esély sincs a varázslatos segítségre – mindeközben Bori mindennapjait nemcsak a boszorkányszövetség rejtélyes akciója, hanem egy új főnök is lépten-nyomon megkeseríti.

Borinak ezúttal tőle telhető legnagyobb áldozatot kell meghoznia, hogy teljesíthesse választott küldetését: a legendás hun uralkodó, Attila titkos nyughelyét kell megtalálnia ahhoz, hogy az ő Attilája ne kerüljön koporsóba. A elszánt bölcsész újabb versenyfutásba kezd az idővel, a vállalkozás sikeréhez pedig olyan szövetségre van szükség, amilyet rég nem látott a világ.

De vajon milyen árat kell fizetni érte? Szembeszállhatnak-e azzal a tündérrel, akitől még egy vámpírúr is joggal tart? Bori hiába is remélte, hogy eztán elkerülheti a mágikus tereket: a táltos életéért ismét egy másik világban kell megküzdenie.

A kultikus Borbíró Borbála-sorozat ötödik kötete méltó folytatása az előzményeknek: a dráma és a humor újabb, kivételes ötvözete a magyar mítoszok újragondolásával és a kortárs magyar viszonyok elmaradhatatlan visszhangjaival.

Magyar nyakba magyar szemfog!

Madeline Hunter: Virágritkaságok 1-4.

Veszélyes hódító


A 19. századi Angliában játszódó történet főszereplője Audrianna, aki önálló, független nő. Apja egy botrányos összeesküvésben halt meg, ezért a lány elhatározza, tisztázza a férfi nevét. De egyáltalán nem számít arra, hogy szerelmes lesz abba az emberbe, akinek az a célja, hogy bemocskolja az apja emlékét.

Gyűlölet, szerelem, érzékiség, pénzsóvárság és egy vadregényes körülmények között elsülő pisztoly.

Mindezek mellett az is szokványos volna, ha a középosztálybeli lány repesne a gazdag kérőért. Nem úgy hősnőnk, Audrianna, aki a háta közepére sem kívánja a mégoly megnyerő lordot, sem az általa ajánlott fájdalomdíjat vagy a tisztességmentő esküvőt. Szokványos volna az is, ha a haragvó családokat a fiatalok között virágzó szerelem mosolygósra békítené. Ám az már mégsem megszokott, hogy a neheztelő ara csak az ágyban enyhül.

A különleges és a szokványos ügyes elegyéből áll össze Audrianna históriája Lord Summerhaysszel a napóleoni idők Angliájából. A lány, aki halálba kergetett apja megtépázott becsületét szeretné helyreállítani pisztollyal hadonászva, olyasmit talál egy fogadóban, amire legvadabb önmarcangolása közepette sem számított. Borzongató vonzalmat egy vadidegen arcban, támaszt az ellenfélben, csiklandó szenvedélyt egy tiltott kerti padon, otthonosságot egy idegen életben, s legfőképp a lélek szeretetét a túlfűtött érzékiségben. Tanulja az életet, tanulja a szerelmet, még ha nem is a legszokványosabb módon…

 

Három csók

 
Grayson Bridlington felesége, Verity az esküvőjük napján eltűnik. A férfi két év kutatás után bukkan az asszonyra. Verity szívesen lemondana az örökségről pénzszűkében lévő férje javára, ha az visszaadja a szabadságát. A férfi üzletet ajánl az asszonynak: napi három csókért cserébe hajlandó megfontolni a házasság érvénytelenítését…

 

Merész álmok

 
A híres londoni kurtizán lányát, Celiát egész életében arra készítették fel, hogy a gyönyörszerzés művészetében anyja nyomdokaiba lépjen. A döntő pillanatban azonban menekülőre fogja. Távol a társadalmi előítéletektől, titokban él évekig egy jó barát védőszárnyai alatt.

Édesanyja váratlan halálakor egyik napról a másikra megváltozik az élete, és a temetést követően szembesül azzal is, hogy örökségként rengeteg adósságot és egy aprócska londoni házat tudhat csak a magáénak. A házzal azonban egy rejtélyes fiatalembert, Jonathan Albrightont is megörökli, aki az épület padlásterében évek óta, titokban bérel szobát. Celia azonban nehezen tud megszabadulni tőle: a sötét hajú, jóképű, veszélyesen vonzó férfi jelenlétét ugyanis napról napra izgalmasabbnak találja. Még csak nem is sejti, hogy a férfinak mi oka van a maradásra: titokban Celia édesanyjának múltja után nyomoz, a híres kurtizán szeretői között ugyanis egy kémet kell lelepleznie…

Madeline Hunter könyve, a Virágritkaságok-sorozat (Három csók, Veszélyes hódító) legújabb darabja izgalmas, letehetetlen olvasmány, amelyben a főhős megannyi próbatétellel találja szemben magát, miközben szerelemből, szenvedélyből, fűtött érzékiségből is számtalan leckét kap az élettől. A Virágritkaságok hölgyeinek izgalmas kalandjai folytatódnak.

 

Gyémántcsillogás

 
Castleford hercege olyan régóta él kicsapongó, züllött életet, hogy már egyáltalán nem érdeklik a személyét érintő folyamatos pletykák. Társadalmi helyzetéből fakadó fárasztó kötelezettségei mélységesen untatják, így italozással és nőkkel múlatja az időt, sőt olykor a párbajozást is unaloműző foglalatosságnak tekinti. Ám ha valami felkelti a kíváncsiságát, bámulatos módon képes felülkerekedni mérhetetlen közönyén, hogy megtalálja a válaszokat az őt leginkább foglalkoztató kérdésekre.

Daphne Joyes ellenáll a megrögzött élvhajhász csábításának. Abban bízik, hogy a herceg hamarosan elveszíti érdeklődését iránta, és végre minden visszatérhet a rendes kerékvágásba. Csakhogy a nő szépsége, bája és hihetetlen lelki nyugalma elbűvöli a férfit, aki elhatározza, hogy mindenáron megszerzi őt magának. A feladat nem egyszerű, Daphne múltját és jelenét ugyanis súlyos titkok terhelik…

Madeline Hunter Virágritkaságok című sorozatának (Veszélyes hódító, Három csók, Merész álmok) utolsó darabját tartja kezében az olvasó.

Fábián Janka: Sárosi Felícia történetei 1-2-3.

Kiből lesz a boszorkány?


1735-ben járunk.

Az Újvilágban és Nyugat-Európában indult utolsó nagy boszorkányüldözési hullám Magyarországra is elért.

Az esztergomi pékmester tizenöt éves lánya, Sárosi Felícia élete legnehezebb napjait éli át, amikor végig kell néznie szeretett nagynénje, a szép Sárosi Kata boszorkányként való meghurcoltatását.

A lányt a per során mindvégig kétségek gyötrik: vajon Kata valóban az Ördöggel cimborált, vagy ártatlanul kerül a máglyára? Már csak azért is, mivel a nénje az elfogatása előtt súlyos titkot bízott rá.
Felíciának később aztán magának kell eldöntenie, mit kezd ezzel a titokkal és Sárosi Kata veszélyes örökségével.

Fábián Janka legújabb novellája első része egy sorozatnak, amelyből egy XVIII. századi magyar boszorkány, Sárosi Felícia kalandos és fordulatos életének epizódjait ismerhetjük meg.

 

A Gellért-hegy titka

„Két évvel Sárosi Kata kivégzése után a rossz nyelvek miatt Felícia családjának nincs maradása Esztergomban. Budára költöznek, ott próbálnak új életet kezdeni. A kis budai pékségük hamar sikeres lesz, egyre több vásárlójuk van, és úgy tűnik, Sárosiékra ismét rámosolyog a szerencse.

Felícia a helyi mendemondákból értesül, hogy a hírhedt és titokzatos Gellért-hegyen egy valódi, hús-vér boszorkány lakik. A lány meg is találja Borcsa nénét, és később titokban feljár hozzá, hogy kitanulja a kuruzslás veszélyes mesterségét.

Ám közben sehogyan sem tudja kiverni a fejéből Karvaly Gábort, az esztergomi főbíró fiát.

Egy nap megkéri a boszorkányt, hogy valamilyen szerelmi varázslással segítsen neki magához édesgetni az ifjút. A következő boszorkányszombaton ez meg is történik, de a bűbáj végül látszólag nem sikerül. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt Felícia szerette volna…”

 

A királynő

Az 1740-es esztendő végén Sárosi Felícia már Bécsben él, és a Stefansdom közelében a férjével együtt egy kis kávéház boldog tulajdonosa. Hamarosan azonban világtörténelmi események forgatják fel a nyugalmukat, és az egész birodalom békéjét. Károly császár halálakor csak az idősebbik lánya, Mária Terézia örökölheti a trónját, és ez addig nem tapasztalt nehézségeket okoz a Habsburgok országaiban.

Ennek ellenére Felícia és férje izgatottan és örömmel készülnek Pozsonyba, ahol Mária Teréziát magyar királynővé fogják koronázni. A ceremóniát követően azonban a fiatalasszony önhibáján kívül bajba kerül, és úgy tűnik, hogy a múlt árnyai és átkai őt is utolérik…

Fábián Janka Sárosi Felícia történetei című e-novella sorozatának harmadik részéből az egykori boszorkánytanonc lány kalandos és fordulatos életének újabb epizódját ismerhetjük meg. 

Faye Kellerman: Fojtogató szenvedély

 

 A New York Times bestsellerszerzőjének, Faye Kellermannek izgalmakkal teli új regényében egy régi barát, Terry szívességet kér Peter Decker nyomozótól,aki kötelességtudatból igent mond, noha tisztában van vele, hogy így könnyen magára haragíthatja az asszony szociopata bérgyilkos férjét. A házaspárnak még aznap nyoma vész, tizennégy éves fiuk, Gabe pedig csak Deckerre meg a feleségére, Rinára számíthat.

A detektívnek azonban a Terryék utáni kutatás mellett egy gyilkossági üggyel is foglalkoznia kell, az egyik építkezésen ugyanis egy nő felakasztott holttestére bukkannak. Adrianna Blancet mindenki szorgalmas, lelkiismeretes ápolónőnek tartotta, a kollégái és a barátai egyaránt szerették. Ám hamarosan kiderül, hogy a lánynak volt egy sötét oldala is: nem vetette meg az alkoholt, a drogokat és az egy éjszakás kalandokat sem.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Adrianna barátja, Garth, aki ugyanabban a kórházban dolgozott, a bűncselekmény felfedezése után eltűnik. Aztán újabb női holttestek kerülnek...

Jennifer Ashley: A tökéletes nevelőnő (Mackenzie fivérek 7.)


A Skót Gőzhengerként emlegetett ügyvéd, Sinclair McBride – aki hét éve özvegy – a tárgyalóteremben a legvadabb bűnözőkkel is elbánik, ám saját két gyerekét képtelen féken tartani.

Caitriona és Andrew hetente kerget őrületbe egy-egy nevelőnőt, akik általában sírva hagyják el a McBride-házat. Csak egy nő akad a városban, akit képtelenek kikészíteni.

Roberta „Bertie" Frasier belépője Sinclair életébe igencsak sajátos: ellopja a férfi óráját, aztán csókot lop tőle. Útjaik elválnak, de Bertie – egy East End-i bandita lánya – nem tudja kiverni a fejéből a jóképű skót úriembert, s végül úgy alakul, hogy egy veszedelmes helyzetből kimenti Sinclair gyerekeit, majd hazakíséri őket. Amikor a férfi látja, hogy a két ördögfióka mennyire hallgat Bertie-re, felkéri nevelőnőnek, nem is sejtve, hogy a kis zsebtolvaj mennyi leckét ad majd neki is – szerelemből.

Nicholas Sparks: Engem láss


Colin és Maria útja egy éjjel, a szakadó esőben keresztezi egymást. Olyanok, akár a tűz és a víz: a fiú megannyi rossz döntése, erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a helyes úton maradjon, a lány azonban le sem tért róla: maga a megtestesült józanság, mértékletesség, és szinte csak a munkájának él.

A viharos, váratlan találkozás mindkettejük sorsát megpecsételi, és hamarosan rájönnek: egész életükben másra sem vágytak, csak egymásra. Bimbózó szerelmüket azonban igencsak próbára teszi, amikor felbukkan valaki Maria múltjából. Fenyegető üzenetei fenekestül felforgatják a két fiatal mindennapjait.

Vajon ily nehéz időkben is képesek megőrizni szerelmüket, vagy a bosszú lángjai elemésztik a kettejük között kialakult köteléket?

Nicholas Sparks legújabb, mély érzelmekkel és borzongással teli regényének lapjain egy férfi és egy nő egymásra találásának lehetünk a tanúi, összefonódó sorsukban lépten-nyomon megmutatkozik a szeretet, a szerelem és az összetartás ereje. Maria és Colin pedig arra is ráébred: ahhoz, hogy a másik fél valódi énjét megismerjük, a szemünk helyett a szívünkkel kell látnunk.

Jeff Kinney: Egy ropi naplója 6-9.

Négy fal között


Greg Heffley nagy bajban van. Az iskolában vandálok jártak, és ő az első számú gyanúsított. A legszörnyűbb az egészben az, hogy ő teljesen ártatlan. Vagyis, majdnem teljesen.

A rendőrség a nyomában van, ám egy váratlan hóvihar elzárja a Heffley-családot a külvilágtól.

Greg jól tudja, hogy amint elolvad a hó, örökre lecsukják, de vajon nem rosszabb büntetés-e az, hogy az egész téli szünetet a családjával összezárva kell töltenie?

 

A harmadik kerék

A szerelem szárnyán szállni – vajon erre született Greg Heffley?

Greg sulijában Valentin-napi bál lesz, és ettől fenekestül felfordul a világa. Minden tőle telhetőt megtesz, nehogy pár nélkül maradjon a nagy estén, de nem könnyű a dolga. A legjobb barátja, Rowley sem áll túl rózsásan, de ez csak sovány vigasz.

Egy váratlan fordulat következtében akad egy lány Gregnek, Rowley azonban pár nélkül marad – ám sok minden változhat egy éjszaka alatt, és sosem lehet tudni, kit talál el Ámor nyila.

 

Pechszéria


Greg Heffley-t elhagyta a szerencséje. A legjobb barátja, Rowley Jefferson, elfordult tőle, új barátokat találni pedig nem is olyan könnyű feladat.

Greg megelégeli balszerencséjét, és úgy dönt, vesz egy nagy levegőt és a sorsra bízza döntéseit.

Vajon a vakszerencse kegyes lesz hozzá, vagy Greg élete egy merő pech marad?

 

A nagy kiruccanás

 
Egy kirándulás a családdal jó móka – kivéve, persze, ha az a család Heffley-éké!

Az utazás ígéretesen indul, de aztán hamar beüt a balhé. Benzinkúti mosdók, megkergült sirályok, egy kis koccanás, meg egy elszabadult malac – Greg Heffley frankóbb nyári szünetet is el tudna képzelni ennél.

De még a legcudarabb kirándulásból is válhat kaland – ezt a kalandot pedig nem fogják egyhamar elfelejteni sem Heffley-ék, sem az olvasók!


Egy ropi naplója 1-5.

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...