Vélemény #4

Sziasztok!

Meghoztam nektek az újabb szerdai véleményt, ami most kivételesen tőlem olvasható... azaz, amit én írtam.
Előre szólok, hogy senkit se tántorítson el a kíváncsisága az éppen adott könyv elolvasása felől, az alábbi sorok miatt...

Dora Sullivan

Jasmine Warga
Szívem és egyéb fekete lyukak

A tizenhat éves fizikazseni, Aysel az öngyilkosságát tervezi. Minden oka megvan rá. Egy anya, aki összerezzen, ha ránéz. Osztálytársak, akik a háta mögött sugdolóznak. Egy apa, akinek erőszakos bűncselekménye megrázta a kisvárost. Aysel felkészült, hogy helyzeti energiáját megsemmisítse. 
Csak egy gond van: lesz bátorsága egyedül megtenni? Amikor rábukkan egy honlap Öngyilkossági társkereső fórumára, tudja, hogy megtalálta a megoldást. A JégRobot néven regisztrált fiú (igazi nevén Roman), akit egy családi tragédia kísért, szintén partnert keres. 
Bár elsőre úgy tűnik, Ayselben és Romanben nincs semmi közös, lassanként mégis kezdik kitölteni az űrt egymás életében. Csakhogy, amint közeledik az időpont, amiben megállapodtak, Aysel egyre kevésbé biztos benne, hogy azt szeretné. Végül választania kell: meg akar-e halni, vagy inkább meggyőzni Romant, hogy maradjanak életben, esélyt adva maguknak arra, hogy együtt fedezzék fel a helyzeti energiájukban rejlő lehetőségeket. 
Megrendítő könyv a kapcsolatok mindent átalakító erejéről.

Huhhh… nos, én ebbe a könyvbe a tegnapi nap folyamán futottam bele, és amikor elolvastam a leírását… valami azt súgta, hogy ezt nekem el kell olvasnom. Így hát fogtam is, és el is olvastam. És nem is bántam meg! Hol ott, nem is ilyen könyvekhez vagyok hozzászokva. Mivel, ez nem egy átlagos szerelmi történet. Amivel eme könyvnél nem is volt gond. S amit nem is vártam egyébként.

A könyv mondhatni – bocsánat, ha túlzok -, kissé depressziós könyv. Azaz, arról szól, hogy van egy Aysel nevű lány, akinek az apja meg gyilkolt egy srácot a városukban Langstonban, aki előtt amúgy nagy jövő állt volna, kosaras lévén, ezért, mindenki eltávolodott a lánytól... és el is idegenült. Akár csak az anyja és annak 'új' családja. - De mint kiderül, a családja nem is azért idegenedett tőle, mert az apja gyilkolt és tartottak attól, hogy esetleg a lány is örökölte az apja gyilkos - örült hajlamait, hanem attól, hogy nem tudták, mit mondjanak neki, s hogy, hogyan kezeljék ezt a dolgot... s féltek attól, hogy olyasmit mondanának, vagy tennének, amivel csak még inkább megnehezítenék a helyzetet...

A suliban, senkivel sem beszél és nem is barátkozik... amit ő nyilvánvalóan annak tud be, hogy az apja tette miatt van... egyrészről igaz is... másrészről, meg a lány zárkózottsága miatt van...

S mivel úgy érzi, hogy egyedül van, és hogy nem bír ezzel együtt élni... mármint azzal, hogy a szeretett apja tette miatt, összesúgnak a háta mögött... az öngyilkosságot tervezi... Ezért el is kezd nézegetni egy ilyen oldalt, ahol az emberek öngyilkos partnereket keresnek... (Sima Átkelés) s itt bukkan rá, JégRobotra, azaz Romanra... akivel együtt kezdik el tervezgetni az öngyilkosságot, aminek a dátumát a fiú adja meg. S addig 26 nap van hátra…

Roman azért akar öngyilkos lenni, mivel magát okolja a húga halála miatt... ami akkor történt, amikor ő a barátnőjével enyelegtek, hangos zene mellett - hol ott közben, a húga rá volt bízva -, így eközben a húga, akinek amúgy voltak időközönként rohamai is, belefulladt a fürdőkádba fürdés közben...

A történtek előtt, amolyan nagymenő volt... mivel profin kosarazott, ez kapcsán a meg gyilkolt srác, öccsének a legjobb barátja is volt, annak bátyja haláláig.

De a húga halála után, mindenkit ellökött magától... s ki sem mozdult a házból... csak ha a szüleivel... – akikről, mint kiderült, amúgy nem is Romant hibáztatták a történtekért, inkább saját magukat... - Ezért amikor felbukkan Aysel, elkezdenek reménykedni, s bizakodni abban, hogy ezt a fiúk is belássa, mármint, hogy nem ő volt a hibás.

Amiről, nos, megjegyezném… hogy, is-is. Azaz, valamelyest mégiscsak hibás, hiszen rávolt bízva a húga, akiről tudta, hogy nem teljesen olyan, mint a többi egészséges, rohammentes kislány, mint a vele egykorúak. S ahogyan azt is tudnia kellett volna, avagy észben tartania, hogy nem szabadott volna hagyni, egyedül engednie, fürödni. Mert mi van, ha újra rohamot kap, és belefullad a vízbe? Ami, sajnos meg is történt. S mindez azért, mert ő fiatal kamaszként, szeretett volna a barátnőjével együtt lenni, s enyelegni a szobájában, mindezt hangos zene mellett. Ami nagy hiba volt.

Másrészről meg a szülőket is bűnösnek tarthatjuk, hiszen, tudták, hogy milyen a lányuk, és hogy a fiúk is abban a korszakban van, aki kamaszodik, akinek már barátnője van. De persze, ez nem mentség akkor sem… Hiszen, időnként nekik is kell egy kis kikapcsolódás, kettesben. És, mivel Roman se kis fiú volt, illett volna jobban odafigyelnie a húgára, s vigyáznia rá, ha már egyszer rábízták a felügyeletét.

Amire ő is rájött, s ez miatt érzett bűntudatot, és ez miatt okolta magát.

Igaz, szerintem – ne kövezzetek meg, vagy valami, de … - Mondhat akárki, bármit, hogy az ilyen esetek feldolgozásához vannak erre szakosodott emberek, akik segíthetnek. De, amint a könyvben le van vezetve, ha egyszer az a bizonyos fekete lyuk ott van a gyomorban, és egyre erősebb, s nagyobbra dagad, elnyelve minden reményt, és pozitív élményt, a bűntudat és az ön magunk hibáztatása miatt, ez igenis nagy lelki terhet nyomhat az emberben. Amelyet nem mindig tudhat, egy diplomázott pszichológus helyre hozni, s megoldani, s nem tud kigyógyítani… főleg meg ha, az illető nem is akarja ezt. Hanem inkább azt a fekete lyukat akarja. Abban a tudatban élvén, hogyha az elvesztett személynek nem adathatott meg az, ami neki igen, s ami megadathatna a későbbiekben, akkor ő meg mégis mi jogon formálhatna erre jogot?!

Ezt érzi Roman is. Legalábbis nekem ez jött le az ő részéről. Amit, aki el is tud fogadni, avagy sem.

Nem mondom azt, hogy egy-egy ilyen kialakult helyzetben nem tud segítségre lenni egy pszichológus, csak azt gondolom, hogy nem minden esetben… Mindenki másként éli át ezeket a történéseket, ezért van, aki elfogadja a segítséget, s van, aki meg elutasítja, azt gondolván, hogy nincs neki szüksége rá, s hogy nem tudják a megtörténteket, meg nem történtekké tenni.

De visszatérve a könyvre, azaz annak folytatására…

A szülők örültek annak, hogy a fiúk újra barátkozik, s hogy eljár otthonról. Eltekintve attól, hogy maga a történetben leginkább Aysel és Roman van a főszerepben, azért amikor felbukkant benne a fiú édesanyja, nos… Őszintén megvallom, nem csak Aysel érezhette magát rosszul, hanem még én is. :$ Látszott rajta, hogy mennyire szereti a fiát, és hogy mennyire örül annak, hogy Aysel megjelent a fiúk életében.

A történet során, mint az előre sejthető is, hogy Aysel és Roman egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és hogy kezdik kiismerni egymást.

Ayselen időközben, meglátszódik, s meg is fordul a fejében, hogy talán ez az öngyilkosság nem is annyira jó ötlet... Időnként fel - fel ébred benne a remény, hogy talán, a halál mégsem jó megoldás, és hogy tehetne az ellen, hogy amitől fél, s tart... Ezt Roman is észre veszi... viszont Aysel pedig tagadja, hogy így lenne...

Aztán, ahogy közelegnek, április 7 éhez (a nagy naphoz), Asyel-ben tudatosul, hogy beleszeretett Roman-be, és ez a tudat, segít neki abban, hogy nem akar már meghalni, és hogy szeretne élni, Roman-nal együtt... Ezért arra jut, hogy valahogy ráveszi/ráébreszti Roman-t, hogy mégse kövessék el az öngyilkosságot... 

De persze, Roman se hülye, mivel sejti is, hogy mit akarhat Aysel. S közben rájön arra is, hogy nem akarja, hogy a lány vele együtt halljon meg, és, hogy azt akarja, éljen. ezért egyedül vág neki az öngyilkosságnak... Csak épp nem a szikláról való leugrást... ha nem, a kocsiban való, benzin vagy valami gáz engedés mellet dönt, amit beengedvén a járműbe fulladásos halált okozhat.

Szerencsére még épp időben érkezik hozzájuk Aysel, s találja ki, hogy mégis hol lehet a srác, aki előtte azt mondta az anyjának, hogy Aysel-hez ment... csak amikor Aysel megjelent náluk... akkor jött a rossz megérzés... először amúgy nem is nézik a garázst, hanem elmennek ahhoz a hídhoz az erdőbe, ahová terveztek, és utána jön rá a csaj, h a garázsban lehet Roman. Aki kórházba is kerül. S bár a srácnak nehéz ez az egész, azért, Aysel miatt úgy dönt, hogy élni akar...

Ennyiről szól nagyjából a könyv...

A lényeg, hogy az írónő jól vezeti fel ezt az egészet... Mármint, hogy mi az ok... s, hogy mit látnak maguk körül a főszereplők, s hogy hogyan érzékelik a dolgokat, s eseményeket... Hogy, hogyan éreznek miatta... 

Hogy félnek, s míg az egyik magát hibáztatja egy szerette halála miatt, addig a másik, meg attól fél, hogy ő is olyanná válik, mint az apja... ezt egész jól felvezette az író... ahogyan azt is, hogy hogyan is változnak meg körülöttük a dolgok, azaz, az események. Mármint, hogy a gyakori találkozgatások miatt amikor Aysel Romanékhoz megy, avagy csak a srácért, annak szülei miatt s leginkább az édesanyja miatt, bűntudatot érez, azért amit tervezgetnek... Mivel az édesanya, újra reménykedik, s örül, hogy a fia kezd kibújni a csigaházból, és hogy talán már többé nem hibáztatja magát a húga halála miatt... Hol ott tudván, h a lány tudja, hogy ez nem így van... mármint, hogy igenis magát hibáztatja Roman... 

Vagy amikor az öccsének szülinapja van, és ő az összes fizetéséből egy dedikált képes regényt vesz neki, aminek az nagyon örül - ő az egyedüli, aki soha nem tekintett másként rá, mint a szeretett nővéreként... - ... 

Vagy amikor, végre beszél az anyjával... Az is nagyon jól meg lett írva... 

S végül, hogy a szerelem tényleg csodákra képes... És gondolkodásra késztet, másként láttatni képes a dolgokat, s a jövőt... 

De azért... ha 5-ös pontozás lenne, csak négyet adnék a könyvre... ugyanis, hiányzott az, hogy az édesanyja karaktere a félelem miatt közeledése helyett, inkább igenis közeledhetett volna a lányához... avagy, tényleg undok módon viselkedhetett volna vele vagy valami ilyesmi... ez a félelem a közeledés miatt, nekem nem jött be... Ahogyan a húga viselkedése se...

Ugyanis míg, először amikor az anyjuk megkérdezi Aysel-t, félőn, h nem e csatlakozik hozzá - mármint a húgnak pompon versenyén való szurkolásához - megnézéséhez -, ő kissé undokul viselkedett, ugyanis ennek felvetésekor fintorgott... azaz, nem tetszett neki eme ötlet... Aztán amikor elkezdett esni a hó, s emiatt nem kellett nekik suliba menni, tökre úgy viselkedett, mintha igenis azt akarná, hogy a nővére ne legyen távolságtartó, és hogy újra olyanok legyenek, mint, a gyilkosság előtt...

Aztán meg amikor Aysel-nek az egyik iskolatársával egy közös projekten kellett dolgoznia, azaz fényképeket és leírásokat kellett összehozniuk egy adott választottról, s ők az állatkertben lévő állatokról készítettek fotót s készítettek beszámolót... és csatlakozott hozzájuk Roman és Aysel húga is... akiről nem tudtam eldönteni, hogy most Roman-ra akar, nyomulni vagy Aysel partnerére, Tyler-re... Mert hol az egyikre, hol a másikra nyomult... s míg az állatkertben voltak, a Tyler megjegyezte, Aysel-nek, hogy a húga igenis szeretné ha Aysel nem lenne ennyire zárkózott, s hogy szeretné, ha ugyanúgy viselkednének s állnának egymáshoz közel, mint a gyilkosság előtt... amit persze Aysel nem hitt el... 

S nos... én még ebből vártam volna még valamit.. Mármint, hogy Aysel és a húga tényleg újra egymásra találjanak... Ez hiányzott még nekem... De ezektől eltekintve, figyelemfelkeltő a könyv... s igencsak elgondolkodtató... 

Ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer olvassa!