Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2016. november 24., csütörtök

Lewis Grassic Gibbon: Skócia ​lánya


Skócia egyik távoli hegyvidéki tanyáján nő fel Chris Guthrie, dolgos parasztszülők egészséges, munkára, családi boldogságra termett, szép leánya. A három kisregényből álló mű Chris Guthrie házasságainak örömeit és tragédiáját, fia kamaszéveinek és férfivá értésének történetét mondja el. A történet helyszínei: a tanya, a kisváros, majd a gyár, egyúttal a skót társadalom történelmi útjának is három állomása. 

Az 1935-ben fiatalon meghalt író műve ma már a skót irodalom klasszikus alkotásai közé számít, nem utolsósorban azért, mert költői erővel eleveníti meg a skót táj színeit és történelmi hagyományait, Chris Guthrie személyében pedig olyan vonzó és emlékezetes női alakot formál meg, aki élete legnagyott megpróbáltatásaiban is megőrzi emberi méltóságát.

Alexandra Bracken: Sötét ​elmék (Sötét elmék 1.)


Egy ​​nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja. A kór gyorsan terjed, és félelmetes pusztítást végez. Csak kevesen maradnak életben. Ám amikor kiderül, hogy a megmaradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatók és orvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben megy, hisz az elnök fiát már meggyógyították. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket. 

Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb. És képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Az évek teltek, a napok egyformák voltak, és nem volt semmi remény, hogy egyszer majd kiszabadul Ám egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben találkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborlakók voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint az egyetlen biztonságos menedéket jelentheti a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik.

Alexandra Bracken: A ​hercegnő, a kalandor és a párafarmer


EZ A TÖRTÉNET IS ÚGY KEZDŐDIK, MINT SOK MÁSIK: RÉGES-RÉGEN… EGY MESSZI-MESSZI HELYEN, AMI A RAGYOGÓ CSILLAGOKON TÚL TALÁLHATÓ.
A Régi Köztársaság idején csillagrendszerek ezrei éltek együtt békében és jólétben, az ősi Jedi Rend védelme alatt. De a sötétség hulláma végigsöpört a galaxison, olyan megállíthatatlanul, hogy a legnagyszerűbb harcosok sem tudták feltartóztatni. A gonosz Birodalom lépett a Köztársaság helyére, az elnyomás árnyékként borult mindenre, és a fény lassan kihunyt a csillagok között. Ez a könyv három olyan ember története, akiknek útjai keresztezik egymást – jókor voltak rossz helyen. Együtt be tudják bizonyítani, hogy többre képesek, mint azt elsőre gondolnánk róluk… Talán ők jelentik az utolsó reményt a galaxis számára.

Anne McCaffrey: Pern sárkánylovasai 1-7.

Sárkányröpte (1.)


Hogyan menthet meg egyetlen lány egy egész világot?
Benden Sárkányfészek lovasainak szemében Lessza nem más, mint egy rongyos cseléd. Fél életében azokat szolgálta, akik elárulták az apját és elbitorolták földjeit. Most azonban eljött az idő, hogy Lessza ledobja az álcát, és visszaszerezze, ami jogosan az övé.
Bosszújának beteljesítése során találkozik a sárkánykirálynővel. A közöttük kialakuló kötelék örökre megváltoztatja mindkettejüket, és védelmet nyújt, amikor több évszázados béke után ismét világukra tör a külvilági fenyegetés, a gyilkos szálak zápora. Pern bolygóját valaha sárkányok és lovasaik óvták e mindent felemésztő veszedelemtől, de manapság alig maroknyian maradtak csupán. Lesszának saját és sárkánya életét egyaránt kockára kell tennie, ha meg akarja menteni közös világukat.

Sárkányhajsza (2.)


Sárkánytűz a horizonton
Újabb fordulat telt el, és ismét halálos, ezüstös szálak hullanak az égből. A merész sárkánylovasok újra felszállnak, sárkányaik tüzet okádva csapnak le, hogy elpusztítsák a csillámló fenyegetést, még mielőtt földet érne és elemésztene mindent. F’lar, a bendeni sárkányvezér azonban tudja: más módot kell találnia, hogy megvédje Pern világát – még mielőtt a lázongó múltlakók még nagyobb viszályt szítanának, és testvére, F’nor elindulna a bolygó történelmének legveszedelmesebb vállalkozására.
A Sárkányhajsza a Sárkányröpte folytatása.

Sárkányének (3.)


Remetelány a vadonban
Menolli a zenélésért él. Az apja ellenzi, hogy a hagyományosan férfimesterségnek számító hárfástudományba kontárkodjon, de nem tehet semmit mindaddig, amíg Menolli tanára meg nem hal, magára hagyva tanítványát a szigorú törvények szerint élő alagban.
Amikor elveszik tőle a zenét, Menolli szembeszáll a hagyományokkal, és megszökik. A történet a túlélésről szól, az embertelen választásokról, az álmok beteljesítéséről, és legfőképpen: a tűzgyíkokról.
A Hárfásház-trilógia nyitókötete.

Sárkánydalnok (4.)


A hárfáslány története folytatódik!
A Sárkányénekben megismert Menolli bronzsárkány hátán érkezett a Hárfásházba. Megszökött otthonából, gyorsabban szaladt, mint a rettegett szálhullás, kilenc tűzgyíkot igézett meg, és olyan dalokat szerzett, amelyek még Pern hárfásmesterének tetszését is elnyerték. Jövője a Hárfásházban azonban korántsem olyan fényes, mint várta. Zenéjére és tűzgyíkjaira mindenkor támaszkodhat ugyan, de meg kell tanulnia alkalmazkodni a hárfások életéhez és elfoglalni helyét Pern világán.
A Sárkánydalnok a Hárfásház-trilógia második kötete.

Sárkánydobok (5.)


A dobok titkos üzenete
Amikor Piemur szoprán hangja mutálni kezd, épp ifjú életének legfontosabb énekes szerepe előtt, a fiú attól fél, hangjával együtt pályafutása is véget ér a Hárfásházban. Robinton mesterhárfás azonban titkos feladatokkal bízza meg, amelyek szokatlan és veszedelmes kalandokba sodorják. A hárfások korántsem pusztán szelíd zenészek, és ezt Piemur a saját bőrén tapasztalja meg, amikor helyt kell állnia egy egész Pern jövőjére kiható küldetésben.

Fehér ​sárkány (6.)


A jövő a múlt után kutat…
Nem létezett még olyan erős kötelék, mint ami a merész és kalandvágyó Zsaxomot és különleges fehér sárkányát, Ruthot összefűzi. A hófehér és mozgékony Ruth számos rejtett tehetséggel bír, ám Pernen mindenki haszontalan korcsnak hiszi. Zsaxom azonban be akarja bizonyítani, hogy ők ketten éppúgy képesek repülni és harcolni az égből hulló halálos fenyegetés, a szál ellen, mint a sárkányfészkekben lakó többiek. Minden szabályt felrúgva, titokban gyakorolnak – kirándulásaik sokáig csupán kisebb kihágásnak minősülnek, ám váratlanul veszélybe kerülnek, és csak tőlük függ: meg tudják-e akadályozni a legnagyobb katasztrófát, ami világukat érheti.

Moreta, ​a Pern sárkányúrnője / Nerilka története (7.)


Titokzatos betegség üti fel a fejét a Pernen, és a legelszigeteltebb zugokat kivéve mindenhová eljut. A bolygót sosem látott, végzetes katasztrófa fenyegeti, hisz ha a sárkánylovasok nem képesek kirepülni a szál ellen, akkor a parazita kíméletlenül elpusztít minden vele érintkező életformát. A Pern sorsa Moreta sárkányúrnő és egy maroknyi önfeláldozó önkéntes kezében van. A legnagyobb akadályt azonban nem a szálhullás vagy a betegség, hanem az idő legyőzése jelenti…
A halálos járvány idején alaglakó és sárkánylovas egyaránt összefog – ám Nerilka apja nem hajlandó megosztani másokkal készleteit. Lánya azonban elszökik, hogy segítsen a népén. Végül Ruatha alagba jut, ahol Alessan nagyúr erejét megfeszítve próbálja előállítani a járvány megfékezéséhez szükséges oltóanyagot.
Kötetünkben az írónő visszaviszi az olvasót a Pern egy korábbi történelmi időszakába, és elmeséli a bolygó két legigazabb és legvitézebb hősnőjének történetét.

Anne McCaffrey: Pegazus ​nyergében


Katasztrófákat előznek meg, gondolatokat olvasnak, kézrátétellel gyógyítanak, megmondják a jövendőt – ők a pszik, a különleges parapszichológiai képességekkel megáldott Tehetségek, akik soha nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, mert a társadalom nem engedi. Ezért aztán létrehozzák a maguk társadalmát. Jelképük a Pegazus lesz, a fantázia szárnyas paripája, amelyről, ha sikerül megülni, nem lehet leszállni.
A mágikus erőkkel bíró Tehetségektől egyesek tartanak, mások pedig megpróbálják saját céljaik szolgálatába állítani őket, s megkezdődik az élethalál harc…

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...