Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2016. január 30., szombat

Hanni Münzer: Az örökség


A fiatal amerikai doktornő, Felicity nagyanyja meghal, az édesanyjának pedig nem sokkal később nyoma vész. A szálak Rómába vezetnek, ahol Felicity egy rejtélyes naplóra akad. Ezzel pedig kezdetét veszi az időutazás, amelynek során a lány előtt feltárul családja végzetes története. A dédnagyanyja, Elisabeth és a lánya, Deborah az emberiség történelmének legsötétebb időszakában, Hitler Harmadik Birodalmában hazugságok és intrikák útvesztőiben tévelyegve igyekezett szembeszállni a gonosszal, ám egy sorsszerű szerelem a hatalom játékszereivé tette őket. Borzalmas titkukat mindketten magukkal vitték a sírba… Ám a múltat nem lehet eltörölni, s árnyékot vet a ma élőkre is.

Az örökség a szerelem és a megszállottság, a bűn és a bűnhődés, az árulás és a bosszú keserédes története.

Helen Bryan: A medál rendje


Egy halászhajó sodródik a dél-amerikai partok mentén. Úgy tűnik, senki sincs a fedélzetén, valahonnan mégis gyermeksírás hangját hozza a szél. Az évszázad talán legpusztítóbb hurrikánját követően a tengerészek egy aprócska kislányt találnak a törött gerendák közé szorulva. Nyakában egyetlen tulajdona, egy fecskét ábrázoló medál lóg…

Évekkel később az immár felnőtt lány, Menina művészettörténetet tanul, amikor felkelti a figyelmét egy tizenhatodik századi spanyol festő, aki a szignója mellé egy fecske képét festette. 
Spanyolországba utazik, hogy megfejtse a festő titkát. Amikor szinte csodával határos módon rábukkan a keresett képekre, a festmények megtisztításával egyidejűleg feltárul előtte öt árvává lett lány története, akik egy krónikában vezetik életük történéseit, és őriznek meg valami igen értékeset…

Meninának kisvártatva számtalan kérdést kell megválaszolnia. Valóban a véletlen sodorta őt spanyol földre? Vajon mi köze a fecskének az öt lányhoz és a titokhoz, amelyet krónikájuk őriz? Talán a rejtély megfejtése segíti őt saját, homályba burkolózó múltjának megismerésében?

Helen Bryan izgalmas, századokon és földrészeken átívelő, nagyszabású regénye hitről, végzetről, szerelemről és egy hosszú évszázadok óta őrzött, egyetemes titokról mesél.

Cormac McCarthy: A jogász


Forgatókönyv

Cormac McCarthy Pulitzer-díjas író eredeti forgatókönyve egy jogász történetét meséli el, akit teljesen rabjává tesz a vágy, hogy meggazdagodjék és elkápráztassa menyasszonyát, így aztán kockázatos drogcsempész ügyletbe keveredik. A nagy tétekben folytatott kokainkereskedelemhez két kapcsolata révén kerül közel: Reiner titokzatos és aligha tisztakezű, szerelme, a csábító Malkina pedig olyannyira nem mindennapi jelenség, hogy házi kedvencként két gepárdot tart. Amikor az események helyszínei között Mexikó is feltűnik, minden komorabbá, erőszakosabbá és züllöttebbé válik. A bűn és az emberi mohóság kockázatáról, következményeiről és a kettő közötti egyensúlyról szóló, sodró lendületű, megdöbbentő és felkavaró történet Cormac McCarthy írói erényeinek legjavát mutatja meg.

A filmváltozatot Ridley Scott rendezte. A főszerepekben Michael Fassbender, Penélope Cruz, Cameron Diaz, Javier Bardem és Brad Pit

Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel


Julia semmit nem bíz a véletlenre, köszöni szépen. Pláne nem egy
tanulmányi kirándulást Londonba, ami a hozzá hasonló Shakespeare-rajongóknak az ígéret földje!
Csakhogy a kiszámítható terveknek lőttek, amikor idegesítő osztálytársával, a szabályokat hírből sem ismerő Jasonnel kerül párba az út idejére. Már első este egy vad buliban találják magukat, és másnap Julia flörtölős SMS-eket kap egy ismeretlen számról! A lány persze kíváncsi a rejtélyes imádóra, ezért alkut köt az ördöggel (izé… Jasonnel), aki segít kideríteni, ki küldi az üzeneteket, ha Julia hajlandó végre lazítani egy kicsit. A kalandos hajsza során a lány sok mindent megtanul, ami nem szerepel (kismillió) útikönyvében − például, hogy semmi nem lepi meg annyira az embert, mint az igaz szerelem.

Cat Lavoie: Váratlan nyaralás


Zoey egy kávézót vezet egy amerikai kisvárosban, és nemcsak kávé-, hanem kapcsolatfüggő is. Amikor a szerelme lelép, ráadásul kiderül, hogy egy másik nő gyereket vár tőle, Zoey összeomlik. Ekkor a barátai némi protekcióval elintéznek neki egy mexikói nyaralást. Egy hét a Zen Pillanata Hotelben, nincs is ennél csodásabb ajándék, ő mégis inkább otthon maradna és magában búslakodna. A barátok azonban kiviszik a reptérre… és Zoey a repülőn felfedezi exbarátja hasonmását, akivel ráadásul ugyanaz az úti céljuk. A bejáratnál gyorsan kiderül, hogy a Zen Pillanata Resort nem az, aminek hitték, és amikor a lánytól elveszik a mobiltelefonját, továbbá közlik vele, hogy mostantól se kávé, se koktél, se internet, helyette jóga a tűző napon, sport minden mennyiségben és egészséges ételek módjával – bizony újra összeomlik. Ám ott a ragyogó fehérhomokos tengerpart a pálmafákkal, ott az újonnan megismert fiú és annak habókos barátja, tehát Zoey nincs egyedül a váratlan helyzetben… Mégis visszafordulna a fahéjas latték, a mandulás kapucsínók, a torták és az önsajnálat világába – csakhogy a Zen Pillanata Resort kapuja bezárul mögötte…

Katarina Bivald: Garantált hepiend


A huszonnyolc éves svéd lányban, Sarában és a hatvanöt éves amerikai Amyben az egyetlen közös vonás, hogy mindketten falják a könyveket – és az olvasmányaikról leveleznek egymással. Egyszer Sara meghívást kap Amytől Iowába, és némi hezitálás után ki is mozdul unalmas életéből, amelyben eddig csak a regények nyújtottak izgalmat.

Az első meglepetés érkezéskor éri: senki sem várja őt, Amy ugyanis váratlanul meghalt.

A zárkózott lány nehezen találja fel magát a számára idegen környezetben, a furcsa iowai emberek között. Hazamenne, hiszen a barátkozás eddig sem ment neki túl könnyen…

Végül mégis úgy határoz, ott marad egy kis időre Amy hazájában. Felfedezi levelezőtársa könyvespolcát, majd próbaképpen nyit egy kis könyvesboltot. Mivel a helyieknek nem erősségük az olvasás, Sara nagy kihívás elé néz.

Ám személyiségének köszönhetően a néha faragatlan, máskor inkább elfoglalt és egymással nem törődő helyiek lassan igazi közösséget alkotnak.

Már csak az a kérdés, hogy csupán a könyvesbolt polcain sorakozó regényekben, vagy Sara életében is bekövetkezhet-e garantált hepiend?

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt / Az analfabéta, aki tudott számolni / Gyilkos-Anders és barátai (meg akik nem azok)


Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni – el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést?

Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén.

Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd´ nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelenik meg harminc nyelven szerte a világon.


 

Hogyan lesz a békeszerető svédeknek atombombája? Ráadásul úgy, hogy erről csak egyetlen svéd tud, Holger. Aki tulajdonképpen nem is létezik, csak az ikertestvére, akit szintén Holgernek hívnak.

Egymásra talál-e a nem létező svéd férfi és a dél-afrikai fekete nő, aki tíz kiló antilophús helyett jut a tömegpusztító fegyverhez, véletlenül? Mit csinál eközben a Moszad két ügynöke? Mitől retteg a fazekasműhelyben a kiugrott CIA-s? Miért veri fejbe leghűségesebb alattvalóját V. Gusztáv király? Nyer-e a választásokon az „Úgy szar, ahogy van" nevű párt? És eljut-e a három kínai nővér Svájcba egy lopott mikrobusszal, hamis rendszámmal, mindenféle papírok nélkül? Ja, és megmenekül-e a világ a rendhagyó nukleáris fenyegetéstől?

2011-ben azt mondtuk Jonasson előző regényére, hogy az év legviccesebb könyve. Most, két évvel később, nyugodtan megismételhetjük ezt az állítást. A szerző magasra tette a lécet, és gond nélkül, röhögve átugorja.


 

Gyilkos-Anders, egy recepciós és egy kiugrott lelkésznő találkozása a boncasztalon… vagyis nem, egyelőre nem a boncasztalon, hanem egy motelnek álcázott kuplerájban a keresztény egyháztörténelemnek és a svéd kriminalisztika menetének teljesen új irányt szab.

A regényben „nem szokványos" pénzkereseti lehetőségek után kutat első (és második) pillantásra jelentéktelennek tűnő fiatal portás, egy nagydumás istentagadó lelkészcsaj és egy reménytelenül fafejű verőember. Először céges szintre emelik a verési-pénzbehajtási szolgáltatást, utána bibliai alapokon nyugvó, borban tocsogó egyházat alapítanak, végül újrafazonírozzák a Mikulást, s közben – ahogy azt Jonasson korábbi hőseitől, a százéves embertől és a remekül számoló analfabétától megszokhattuk – folyton menekülnek valakik elől, közben milliókat veszítenek, hogy aztán újra nyerjenek, s közben Jonasson egy pillanatra sem áll le a sziporkáival.

Vagyis ismét itt az év legviccesebb könyve!

Jennifer Lee Carrell: A Shakespeare-titok


Egy modern sorozatgyilkos az ősi titkot akarja

A Globe épp színpadra készül állítani a Hamletet, amikor a rendező és Shakespeare-kutató Kate Stanley különc mestere egy rejtélyes dobozkával állít be, amely állítása szerint páratlan felfedezéshez vezet. Mielőtt Kate mentora többet is elárulhatna, a sötét titkokkal teli múlt megismétli önmagát: a Globe leég, és romjai között egy halottra bukkannak, akit éppen úgy gyilkoltak meg, mint Hamlet atyját. Miután felnyitja a dobozt, Kate ráakad a shakespeare-i kirakójáték legelső darabkájára, és kezdetét veszi a kincsvadászat, amely Angliából Spanyolországon át egészen Amerikáig vezet.

Az okkult shakespeare-i tanok szakértőjeként Kate mindenkinél jobban tudja, mennyi titok és féligazság, rejtély és átok övezi a Bárd életét és munkásságát. Amint hozzáfog, hogy kibogozza a négyszáz éves rejtélyt szálait, hamarosan rádöbben, hogy a tét nem kisebb, mint a történelem egyik legjobban leplezett titkának megfejtése.

Csakhogy a titok nem egyedül Kate-et érdekli, és az eltemetett igazság azzal fenyeget, hogy elpusztít mindenkit, aki fényt kíván deríteni rá…

2016. január 29., péntek

Melissa de la Cruz: Kékvérűek 1-2-3.


Rettegés


Oké. Szóval tizenöt éves korodban megtudod, hogy vámpír vagy. Hirtelen minden megváltozik körülötted. Magányos lúzer helyett menő csaj válik belőled. A legkúlabb divatcég arca leszel, a legfelsőbb körökben forogsz, őrületes képességeid fejlődnek ki, és egy olyan fiú is észrevesz, aki eddig fütyült rád. Elég király, nem?
Csakhogy… ott vannak azok a bizonyos titkok…
Mit kezdhetsz az évezredes emlékeiddel és a vissza térő rémálmaiddal?
Ki vagy mi ölte meg a sérthetetlen, halhatatlan Kékvérűt?
A kiválasztottak nagy árat fizetnek. Vége a gondtalan kamaszkornak. A magad ura vagy, de csak magadban bízhatsz…
Schuyler furcsa dolgokat vesz észre. Kék csíkok jelennek meg a karján, a gondolataival irányítja az embereket, és néha mintha más évszázadba repülne át. Nem sokára meghívják egy titokzatos Bizottság első gyűlésére, ahol kiderül, hogy Schuyler, akárcsak a többi tag, vámpírnak született. Ezt a hírt is bőven elég megemésztenie, de amikor az egyik iskolatársa rejtélyes körülmények között meghal, Schuylert hatalmába keríti a félelem. Lehetséges, hogy visszatért a vámpírokra vadászó, ismeretlen veszedelem? 

A lány közben beleszeret Jack Force-ba, a suli legjobb pasijába. De vajon a fiú ikertestvére, Mimi, az iskola méhkirálynője miért nézi rossz szemmel a kapcsolatukat? A Kékvérűek világában semmi nem az, aminek látszik… Nem szabad, hogy fény derüljön létezésük titkára, hiszen a Vörösvérűek nem tűrik meg maguk között a vámpírokat. Ám a titkolózás csapdát rejt. Ahogy a Kékvérűek embernek képesek látszani, vajon nem lehetséges, hogy akit Kékvérűnek hisznek, valójában valami egészen más? Schuyler eleinte örül, amikor társakra talál, ám később rájön, hogy nem mindig hihet a látszatnak…


Álarcban


Oké. Túl vagy az első sokkon. Nem elég, hogy vámpír vagy, hogy a legjobb barátod a Vezetőd, hogy a pasinak, akibe belezúgtál, nem jössz be, hogy sorra halnak meg körülötted a sérthetetlen, fiatal, életerős Kékvérűek. Az is kiderül, hogy neked kell felkutatnod és megállítanod az Ezüstvérűt, aki a vámpírokra vadászik.
De mi van, ha tényleg nincs segítség? Ha kiderül, hogy mindentudó nagyapádra nem számíthatsz? Ha az egyik legnagyobb hatalmú Kékvérű hirtelen ellened fordul?
Ha eddig azt hitted, veszélyes dolog vámpírként élni, jobb, ha most összekapod magad…
Amikor Schuyler Van Alen megtudja, hogy mindenki tőle várja a megoldást a fiatal Kékvérűek rejtélyes halálával kapcsolatban, elhatározza, hogy Olaszországba utazik, és felkutatja rég nem látott nagyapját – az egyetlen embert –, aki segíthet neki. Otthon eközben folynak az előkészületek: közeleg az év legrangosabb társasági eseménye, az exkluzív Négyszázas Bál, kizárólag Kékvérűeknek. A valódi izgalmak azonban a bál utáni titokzatos bulin kezdődnek. Mimi Force őrületes álarcosbált rendez a legbelső körnek de senki nem tudja, ki lesz ott, sőt! Mivel az álarc viselete kötelező, amikor már ott vagy, akkor sem tudod, kivel táncolsz, netalán csókolózol éppen… Így persze azt sem tudni, hogy valaki gonosz szándékkal beférkőzik a bulizó fiatalok körébe… 

Van persze, aki a hétköznapokban sem mutatja mindig valódi arcát…

Vajon kicsoda az a veszélyesen szexi, okos és vicces új fiú?? 

No és miért éppen Mimivel és Blisszel kezd barátkozni? És a Bizottság mikor veszi végre komolyan, hogy Croatan visszatért? 

Új emberek, új helyzetek, új veszélyek: ha a Rettegéstől féltél, most se kapcsold le a lámpát olvasás után…


Leleplezés


Ki bírja ki ezt ép ésszel? Elszakították tőled a nagyapádat és egy idegen házba küldtek lakni, a csaj folyamatosan szívat, és ráadásul ott van még Jack is… A titkos szerelmi légyottok csodálatos percei sem nyújtanak hosszú időre vigaszt, hiszen közben kínoz a bűntudat Oliver miatt is, a legjobb barátod, a Vezetőd miatt… Kinek hazudj? Kit bánts? Egyáltalán: te mit akarsz? Közben egyre közeledik a nap, amikor Mimi és Jack újra megerősíti a kettejük közötti köteléket, és onnantól fogva az imádott fiú a nevedre sem fog emlékezni… Na és Rióban mi folyik? Már a Konklávé is kénytelen elismerni, hogy az Ezüstvérűek visszatérése komoly veszélyt jelent. De továbbra sem lehetsz biztos benne, hogy az ismerős arcok valójában kit rejtenek… Lehet, hogy a legközelebbi barátaidban sem bízhatsz? Hiába álmodozol békés családi életről, boldog szerelemről. Egy percig sem lehetsz nyugodt, mert ahogy telnek a napok, szörnyű titkokra, félelmetes igazságokra derül fény… 

Schuyler Van Alen személye és származása körül súlyos kérdések merülnek föl: vajon az ifjú vámpír valóban Kékvérű, vagy elképzelhető, hogy gonosz Ezüstvér csörgedezik az ereiben? Miközben ádáz vita dúl az örökségéről, a lány a Force-házban kínlódik: nap nap után el kell viselnie ravasz ellenfele, Mimi Force jelenlétét, ráadásul tiltott, elérhetetlen szerelmével, Jackkel is egy fedél alatt kell élnie. Amikor azonban a vámpírok erejét jelképező ősi helyre betörnek az Ezüstvérűek Rio de Janeiróban, a Kékvérűeknek Schuylerre is szükségük van. A tét magas, a csata véres, és Schuyler egész idő alatt szerelem és szenvedély, kötelesség és szabadság közt hánykolódik. 

Végül pedig döbbenetes titokra derül fény a Kékvérűek világában: tragikus körülmények között hull le a lepel egy vámpír titkos személyazonosságáról. Azt hitted, az „Álarcban” után most majd minden elsimul? Kapaszkodj…

Jonah Black: Jonah Black fekete naplója 1-4.


Csaj, csaj, csaj


A regény – Tandori Dezső konzseniális fordításában – messze túllép a szokványos, fiatalokról szóló regények színes, ám gyakran felszínes világán. Jonah naplója egy érzékeny lelkű, intelligens, a felnőttkor küszöbén álló fiatalember megindító, meghökkentő, sok helyen ironikus és önironikus vallomása. Joggal tekinthető Salinger Zabhegyezője méltó utódjának.


Állj! Meg ne állj!


A Fekete Napló második kötetét bizonyára nagy érdeklődéssel várják azok az olvasók, akik már megismerkedtek Jonah Blackkel, a különleges fantáziával megáldott, érzékeny lelkű, sajátos humorú floridai gimnazistával. 

A második kötet elején Jonah a kórházi ágyon ébred egy műugró versenyen bekövetkezett baleset után; lábadozása során egyre jobban elmélyül a kapcsolata Posie-val, a gyerekkori barátnőből gyönyörű nővé érett szörfbajnoknővel, bár Sophie-t, „az álomlányt”, továbbra sem tudja elfelejteni… 

Jonah Black naplója magával ragadó olvasmány, s ebben nagy szerepe van Tandori Dezső zseniális, sok humorral, iróniával fűszerezett, abszolút mai, korhű fordításának.


Fuss, Jonah, fuss!


Naplója 3. kötetének elején Jonah – a Posie-val eltöltendő szerelmes éjszaka előtt – még egy utolsó „szűzkorszaki” fényképet készít önmagáról. Az események azonban egészen másképp alakulnak, mint ahogy várja. 

Sophie, az „álomlány” titokzatos telefonja teljesen fölkavarja Jonah érzéseit, és elképesztően bizarr kalandokba sodorja hősünket, melyek során váratlan dolgok derülnek ki Sophie-ról – és másokról is… 

A szilveszter is tartogat számára néhány meglepetést, és komoly év végi számvetésre készteti… 

A Jonah Black fekete naplója nemcsak izgalmas olvasmány, hanem igazi irodalmi csemege is, Tandori Dezső brilliáns fordításának köszönhetően.



Gyorsabban, még gyorsabban! 


A Fekete Napló 4. kötetében – Gyorsabban, még gyorsabban! – hősünk, a 17 éves Jonah tovább vergődik a lányok és saját érzelmeinek hajójában: bár új kapcsolata sokat ígérően indul, Sophie emléke még mindig nem hagyja nyugodni. 

Mikor beleegyezik, hogy elkíséri húgát, Honeyt a Harvard egyetemre egy bemutatkozó látogatásra, abban a reményben teszi, hogy viszontláthatja Sophie-t. Találkozásuk azonban váratlan fordulattal ér véget, és Jonah, az utazásról hazatérve, új reményekkel folytatja floridai életét, ráadásul kiderül végre, ki is valójában „Northgirl”.

Sara Raasch: Hó mint hamu (Hó mint hamu 1.)


Megtört szívű lány
Ádáz harcos
Leendő hős
Vajon Meira képes megmenteni azt a világot, amit soha nem ismert igazán?
TIZENHAT ÉVE annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.
Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.
Sara Raasch első regénye hűségről, szerelemről, életünk céljának kereséséről szóló lenyűgöző olvasmány.

Sabine Durrant: Így emlékezz rám


Lizzie-re egy internetes társkeresőn talált rá a szerelem egy sármos és tehetséges festőművész képében, aki nemsokkal azután feleségül is veszi. Imádott kutyájukkal hármasban élnek, minden vágyuk a családalapítás, miközben a férfi művészi karrierje is felívelőben van. Zach sötét és gyötrő emlékeket őriz a gyermekkorából, ezért mindennél és mindenkinél jobban ragaszkodik Lizzie-hez. Még az életénél is jobban.
Azután, egy nap megtörténik az elképzelhetetlen…
Egy évvel férje halálát követően Lizzie elzarándokol a tragikus baleset helyszínére, ahol legnagyobb megdöbbenésére egy csokor virágot talál egy bizonyos Xeniától. Ki ez a Xenia, és mi köze van Zach-hez? Lizzie rajongva szerette a férjét, még akkor is, amikor úgy döntött, elhagyja. De vajon tudta-e kivel él együtt? Mi van akkor, ha az az ember, akivel megosztotta az életét, egészen másvalaki volt, mint akinek látszott. És hová rejtőzhet a múlt elől, ha az újra feltámad, hogy jogos jussát követelje?
Az érzékeny és féltékeny férfi, akit a felesége halottnak hisz, a halála évfordulóján elkezd jeleket küldeni a múltból. Mi történhetett? Valóban nem él már? Meg kell-e ijednie Lizzie-nek, amikor éjjel rebben a függöny az ablakon? 
Sabine Durrant remek lélektani regénye elkalauzolja az olvasót egy szenvedélyes párkapcsolat legmélyebb rétegeibe, szurkolunk a szimpatikus hősnőnek, és az utolsó lapokig izgulhatunk a válaszokért.

S. K. Tremayne: Fagyos ikrek


Sarah egyik lánya meghalt. De vajon biztosan tudhatja e, melyik? A Fagyos ikrek lenyűgöző pszichothriller, fordulatokban bővelkedő cselekménnyel. 

Egy évvel azután, hogy az egyik egypetéjű ikerlányuk, Lydia balesetben meghalt, Angus és Sarah Moorcroft a férfi nagyanyjától örökölt kis skót szigetre költözik abban a reményben, hogy sikerült helyrehozni az életüket. 

Ám amikor az életben maradt lányuk, Kirstie azt állítja, tévedtek, és ő valójában Lydia, a házaspár világa ismét romokban hever. Ahogy közelít a tél, Angusnak el kell mennie a szigetről dolgozni. 

Sarah magányos, és Kirstie (vagy Lydia?) egyre zaklatottabban viselkedik. Amikor anya és lánya egy hatalmas viharban a szigeten reked, az asszonyra rátörnek a múlt emlékei. Mi is történt valójában azon a végzetes estén, amikor meghalt az egyik lánya?

Louise Mensch: Drága szépség


Dina Kane számára a szépség nem csupán adottság, hanem üzlet is: a szépségiparban kamatoztatja kiváló marketingötleteit. Ismerősen mozog a krémek, szérumok és parfümök világában, igyekszik nem foglalkozni a régi sebeivel, azzal, hogy az anyja sosem szerette őt, hogy a testvérével egyre több a probléma, nem beszélve arról a rémálmaiban és a mindennapjaiban is kísértő, beképzelt, szörnyű pasiról, aki tizennyolc éves korában megtévesztette, átverte és lejáratta őt. 

Dina egyre sikeresebb a szépségiparban, egyre több a titok, ami a birtokába kerül, és egyre növekszik az ellenségeinek száma is…

Szépség és hatalom, ez a játszma tétje, na meg a szerelem… 

Lisa De Jong: When It Rains – Amikor esik… (Eső 1.)


Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem. 

És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért… de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el. 

Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam. 

Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe. 

Megsebeztek. 

Megmentettek. 

És reményre leltem. 

Sokáig azt hittem, hogy azon a bizonyos éjszakán végleg leíródott az életem, de aztán rájöttem, az csak egy új kezdet volt. Míg egy titok fenekestől fel nem forgatta a világomat…

Újra.

Karen Thompson: Walker Csodák kora


Káprázatos látomás egy eltűnőben lévő világról

Amikor a Föld forgása lassulni kezdett, még sokáig nem lehetett érzékelni a napok peremén domborodó plusz időt. Egyre csak gyűlt, mint a rejtett daganat. Eleinte még nem látszottak a következményei: a felerősödő gravitáció, a sötét és világos napszakok meghosszabbodása, mely a növények kipusztulásához vezetett, vagy hogy a bolygót védő mágneses mező gyengülése felerősítette a napkitörések káros hatásait. De lassacskán már a kevésbé egyértelmű következményekkel is szembe kellett nézniük az embereknek. Családok estek szét, és új, lázas szerelmek szövődtek. Barátságok lettek semmivé, és sokan teljesen magukra maradtak. Lehet, hogy annak, ami Juliával és a családjával történt, semmi köze nem volt a lassuláshoz. Ám a tizenegy éves lánynak hirtelen muszáj volt felnőnie és megtalálnia a túlélés lehetőségét egy pusztuló világban.

Anna Randol: A liliom bűne


A botrányos életű Madeline Valdan lába előtt hever a világ. A férfiak többsége legalábbis biztosan. Az igéző szépségű kurtizán hírében álló nő egy nap megdöbbentő bejelentést tesz, és olyasvalamit bocsát árverésre, ami ritkán kerül az aukcióvezetők kalapácsa alá. Az előkelőbbnél előkelőbb urak kapva-kapnának az alkalmon, hogy maguk derítsék ki, valóban megéri-e licitálniuk… Mivel félő, hogy az árverés végeztéig sokan csalással, netán erőszakkal próbálnák megszerezni, amit akarnak, Madeline úgy dönt, felbérel valakit, hogy az ajánlattevők és anyagi helyzetük után kutakodjon.
Gabriel Huntfordot, a jóképű, intelligens nyomozót jelölnék ki mellé. A férfi azonban habozik, elvállalja-e a megbízást, mert más cél lebeg a szeme előtt: az, hogy megtalálja a húga gyilkosát…
A nyomozó végül kötélnek áll, ám ami kezdetben egyszerű feladatnak indul, hamarosan túlnő önmagán: valaki Madeline életére tör. A nő kénytelen lesz megbízni Gabrielben, és minél több időt töltenek együtt, annál nyilvánvalóbbá válik: a legkevésbé sem közömbösek egymás számára. Vajon Madeline képes lesz megnyitni a szívét a férfi előtt, és felfedni előtte legféltettebb titkát? Vagy a végzet asszonya álarca mögé rejtőzve éli tovább az
életét?

Angela Marsons: Elfojtott sikoly (Kim Stone 1.)



Öt alak áll körbe egy sekély sírhantot. Mindannyian kivették a részüket az ásásból. És egy életre némaságot fogadtak… Csakhogy a végzet és Kim Stone felügyelőnő elől nem lehet elbújni. 
Egy letehetetlenül izgalmas krimi, sokrétű figurákkal.

Andrew M. Greeley: A smaragd sziget aranya (Nuala nyomoz 1.)



Nuala, a dublini Trinity College hallgatója olyan gyönyörű, akár egy kelta istennő. Nem csoda, hogy a chicagói Dermot első látásra beleszeret a füstös dublini kocsmában. A fiatal amerikai író azért jött Írországba, hogy megtudja, nagyszülei miért hagyták el annak idején hazájukat, ugyanis ők soha nem voltak hajlandóak beszélni távozásuk igazi okáról. Ám arra nem számít, hogy ez a tudás az életébe kerülhet, mert kutatásai Anglia és Írország véres útvesztőjébe vezetnek. 

Életveszélyes kalandjai során a tüneményes Nuala lesz az egyetlen védelmezője, mint ahogy a lány is csak Dermotra számíthat. A fiataloknak hamar rá kell döbbenniük, hogy ha nem fejtik meg időben Nell nagymama ifjúságának titkát, az nemcsak rájuk nézve lehet végzetes, de veszélybe sodorhatja Észak-Írország reményeit is a békére.

David Benioff: Tolvajok tele


A Trónok harca tévésorozat alkotójának, producerének és forgatókönyvírójának, New York Times bestseller, díjnyertes, közel negyven országban kiadott regénye.
A nácik kegyetlen ostromgyűrűjében vergődő Leningrádban Lev Benyovot letartóztatják fosztogatásért, és egy cellába kerül Koljával, a jóképű fiatal dezertőrrel. Kivégzés helyett azonban elképesztő ajánlatot kapnak, hogy megmenthessék az életüket: egy tucat tojást kell keríteniük a Belbiztonság nagy hatalmú ezredesének, leánya lakodalmi tortájához. Mivel a városba már jó ideje nem jut be semmilyen utánpótlás, lakói elképzelhetetlen mértékben nélkülöznek, éheznek. Lev és Kolja nekivág a lehetetlennek – Leningrád kíméletlen poklában, sőt még az ellenséges vonalakon túl is kutatják a felbecsülhetetlen kincset. 

Ebben a megindító, ugyanakkor mulatságos, egyszerre sziporkázó és hátborzongató regényben a második világháborúban átélt kalandok során egy fiú férfivá érésének ízig-vérig modern története is kibontakozik előttünk. 

Holly Lynn Payne: A damaszkuszi rózsa


A nagy tiszteletben álló tanítómester, Rúmí az anatóliai Konya utcáin a nyüzsgő karavánszeráj felé tart: egy súlyosan sebesült fiatal lány vár rá. A levegő rózsaillattól terhes, pedig kora tavasszal még egyetlen helyi kertésznek sem borultak virágba a rózsatövei… 

Rúmí, a családja és a tanítványai tiltakozása ellenére gondjaiba veszi a lányt, Damascenát, akit a damaszkuszi rózsáról neveztek el – és kettejük sorsa innentől örökre összekapcsolódik. A különleges örökséggel megáldott fiatal nő a tanító gondoskodásának köszönhetően lassan elindul a gyógyulás útján. És miközben próbál keserű, szeretetet és törődést nélkülöző múltjától szabadulni, nemcsak a rózsa titkát fedezi fel, de egy aranyhajú fiatalember személyében a szerelem is rátalál…
A Magyarországon is élt szerzőnő regénye a régmúltba, a tizenharmadik századba repíti vissza az olvasót. A különleges mese egy fiatal lány és egy idős tanító közös útjáról szól, amelynek során mindketten megtapasztalják a szeretet hatalmas erejét.

J. Lynn: Várok rád 1-1,5.

Wait for You – Várok rád


A 19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét.

Vannak dolgok, amiket meg kell élni…

Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait.

Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba…

Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa?

És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…


 

Trust in me – Bízz bennem



A NEW YORK TIMES sikerlistás írónőjének legújabb könyve, a VÁROK RÁD folytatása úgy mutatja be Cam és Avery forró románcának történetét, ahogyan korábban soha nem olvashattunk róla… teljes egészében Cam szemszögéből mesélve el a történteket.

Cameron Hamilton hozzászokott már, hogy megkapjon mindent, amit csak akar – különösen, ha csajokról van szó. Amikor azonban viharos körülmények között megismerkedik Avery Morganstennel, megtalálja az egyetlen lányt, aki képes ellenállni szikrázóan kék szemeinek. Nem csoda, ha minden gondolata e szeleburdi és izgalmas csaj körül forog.

Averynek megvannak a saját titkai, amelyek nem engedik, hogy akár önmagának is bevallja, milyen mély érzelmekkel viseltet Cam iránt. Vajon mit kell tennie Camnek ahhoz, hogy áttörje a falat, és elnyerje Avery bizalmát? Vagy az is lehet, hogy továbbra sem lesz képes közel kerülni Averyhez, és elveszti az esélyét, hogy végre őszinte és hosszan tartó szerelemre találjon?

Elizabeth Crane: Múlt idők rabja


Renata O'Neal két lábbal a földön járó, józan lány, épp csak éjjelente nem tud aludni. Bajára egyetlen orvosság van: a hipnózis. Amikor azonban orvosa delejes álomba ejti, ismeretlen helyen, ismeretlen korban találja magát, oltár előtt egy szédítően csinos idegennel, amint épp kimondja a boldogító igent. Renata maga sem tudja, hogy ami történik, álom-e vagy valóság?

EGY SZÉDÍTŐEN CSINOS IDEGEN

Renata nem tud visszatérni a múltból. Nyakig merül az 1880-as évek Louisianájának kusza viszonyaiba. Szenvedélyes szerelemre gyúl férje iránt, de a viktoriánus erkölcsök rabságában vergődik. Hiába tátong szakadék a két ember között, Renata megfogadja, hogy semmi sem fogja eltántorítani férjétől, akinél vonzóbb férfit nem talált az évszázadban.

Margaret Moore: Szabad-e szeretni?


Marina közel harminc éve áll Allister Wahlberg alkalmazásában. Lánya, Beverley kamaszkora óta szerelmes Gabriel Wahlbergbe, ám a fiatalember kishúgaként tekint a bájos csitrire, hiszen úgyszólván együtt nőttek fel,

Amikor Gabriel hat évre Európába megy, a lány megpróbálja őt elfelejteni, de nem sok sikerrel. A fiú visszatérése alkalmából rendezett partin Beverley már érett, vonzó nőként jelenik meg, és végre Gabriel is felfigyel rá.

Aztán elcsattan közöttük egy csók, és a lány vonzalma végre viszonzásra talál, ám a szüleik makacsul ellenzik a kapcsolatukat. Amikor Marina hirtelen halála után kiderül, hogy a lány apja valójában Allister Wahlberg, Beverley elmenekül Richmondból, mert képtelen elfogadni, hogy a tulajdon bátyjába szerelmes…

Daisy Wahlberg egy ideig tétlenül szemléli az eseményeket, anyai szíve azonban megesik Gabriel-en és elhatározza, hogy véget vet a szenvedésének…

2016. január 27., szerda

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)


Budapest, 1896.

A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.

Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.

A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Margaret Moore: Repülj velem!


Ryan, a hivatását imádó pilóta élete egyik pillanatról a másikra tragikus fordulatot vesz: agyműtéten esik át, amelynek következtében nem szabad többé repülőgépre ülnie. Az egyik sorscsapás vonzza a másikat, hiszen nem sokkal a felépülése után francia felesége elhagyja, és fiukat, Tonyt is magával viszi a hazájába. Ryan egyedül marad, legalábbis úgy hiszi egy ideig, mivel a múlt ködéből váratlanul előbukkan Lorraine, a csinos légiutas-kísérő, akivel a pilótának volt valaha egy futó, és minden perspektíva nélküli kalandja.

A stewardess egy új, és a lány meddősége miatt rosszul végződő kapcsolatba menekül, amikor egészen véletlenül, egy útja során felfedezi a gép fedélzetén Ryan fiát, Tonyt. Átélnek egy vérfagyasztó légi kalandot, amely nem utolsó sorban Lorraine-nek köszönhetően szerencsésen végződik, majd a sors – és Tony – megint összehozza őket, és felkínálja nekik az újrakezdés ígéretét.

Akkor is, ha Lorraine nem képes gyermeket szülni, akkor is, ha Ryan sem a régi kitűnő pilóta már. De hát repülni nemcsak gépeken lehet, hanem lélekben is, ha van hozzá méltó partner, és a mai világban a gyermek nem elérhetetlen ábránd még egy meddő nő számára sem…

Anna Todd: After Ever Happy – Miután boldogok leszünk (Miután 4.)


Tessa és Hardin kapcsolata eddig minden nehézséggel dacolt, de vajon boldogan élnek majd, amíg meg nem halnak?

Miután boldogok leszünk,
az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt.

Tessát és Hardint már elég meglepetés érte. A köztük lévő kötelék erősebb, mint valaha, de az újabb és újabb kihívások alapjaiban rengetik meg a kapcsolatukat, és Hardin áthatolhatatlannak hitt páncélján is rést ütnek. Miközben mindkettejük családjáról megdöbbentő titkok kerülnek napvilágra, egyértelművé válik, hogy nem is különböznek annyira egymástól. Tessa már nem az a kedves, egyszerű, jó kislány, mint amikor megismerte Hardint, és Hardin sem ugyanaz a szívtelen, mogorva fiú, akibe Tessa beleszeretett. Tessa már megérti a Hardinban kavargó sötét érzelmeket, és tudja, hogy csak ő csillapíthatja le, amikor ezek a démonok a felszínre törnek. Hardinnak szüksége van rá. De minél több részlet derül ki Hardin múltjából, ő annál zárkózottabb lesz, el akarja magától taszítani Tessát, és mindenkit, aki közel áll hozzá. Eljön az az idő, amikor Tessa már nem biztos abban, hogy önmaga feláldozása nélkül meg tudja menteni Hardint. Megéri-e a szerelem, hogy feladja érte a saját egyéniségét? Nem akar meghátrálni, de igazából kiért harcol? Hardinért vagy saját magáért?

2016. január 22., péntek

Visszatérés! Hamarosan...

Sziasztok!

Borzasztóan sajnálom, hogy így eltűntem, és hogy semmi jelét nem adtam annak, hogy mi  a baj, vagy,  hogy mi történt.   
Az év elejét, a blog helyett olvasással töltődtem,  ahogy az elmúlt  napokat is. 
A másik oka az 'eltűnésemnek' a netem volt. Nem volt jó.
Jelenleg, még most is vacakol. 
Elvileg vagy a mai naptól lesz újra rendesen, vagy a jövőhéttől. De én remélem, és szeretném is, hogy  minél hamarabb.

Ha a hétvégén folyamán nem jelentkezem újabb bejegyzéssel, akkor csak a jövőhéttől lesz csak jó a netem, és csak  akkor  fogom tudni, újra elkezdeni a bejegyzések frissítését, és mindazt amivel nektek   szeretnék kecsegtetni/szolgálni. :) Igyekszem majd bepótolni a lemaradásaimat!!!  ;)

Csak még egy kis   türelmet kérnék tőletek, ha lehet. Sokat jelentene nekem! ^^

Előre is köszönöm! <3

Dora Sullivan

2016. január 9., szombat

Új Év! Új Tervek! Remélhetőleg, Új Könyvek!

Hey Ho!


Új Év! 
Új Külső!
Új Tervek! 
Új Bejegyzések!
és
Új és Régi Könyvek! 
... 
Ezek várhatók idén, itt a LaDora Librarian-on!

Mit takar, az Új Év? 
- Ki tudja? :D Reméljük, hogy csupa-csupa jót, vidámságot, boldogságot, és szeretetet! :)
Mit takar az Új Külső?
- Csak lásd az oldalt!
Mit takar az Új Tervek/Bejegyzések?
- Az általam eddig olvasott/és majd az elolvasandó könyvek, néhányának a véleményezése, röviden.
- Könyv vs. Film változat... és ezek véleményezése, röviden.
- ...ki tudja? majd az idő eldönti...
Mit takar az Új és Régi Könyvek?
- Ugyanazt, amit a tavalyi évben is! Könyvek címei, leírásai és borítójai!


Remélem, ebben a 2016-os évben is velem és az oldallal maradtok, és figyelemmel kíséritek majd az új  bejegyzéseket! ;)  

Boldog és Sikerekben Gazdag, Új Évet Kívánok még egyszer mindenkinek!

Dora Sullivan

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...