Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2017. október 13., péntek

Jay Crownover: Az ​igazság bajnoka (Welcome to the Point 3.)

Titus ​King feketén-fehéren látja a világot, számára kizárólag jó vagy rossz létezik. Még tinédzserként elhagyta a családját, hogy esélye legyen egy jobb életre. Azonban az ország egyik legveszélyesebb városában rendőrtisztként dolgozva rá kellett ébrednie, hogy itt szinte minden a szürke valamely árnyalata. Egy új bűnöző feltűnése a Pointban véres leszámolással és pusztítással fenyegeti a várost, Titusra pedig még a törvény betartatásánál is fontosabb feladat vár: meg kell védenie a szeretteit. Már így is meggyengült erkölcsi tartását próbára teszi egy újabb kísértés, mikor visszatér a városba a gyönyörű és titokzatos Reeve Black. A lány legalább olyan veszélyes, mint a gonosz, aki el akarja pusztítani a Pointot, mert Titusnak szüksége van rá – méghozzá nem pusztán szakmai okokból. Reeve jól tudja, mennyire halálos a Pointra leselkedő új veszély, mégsem menekül el, inkább segíteni akar. Sok mindent kell jóvátennie, és talán a szívdöglesztő zsaru az egyetlen ember, aki mellett megtalálhatja a lelki békéjét. Miközben az egész város a közelgő nagy leszámolástól retteg, Titus és Reeve a tűzvonalban állnak és elszántan harcolnak.

A sorozat 1. A tetovált srác és 2. Az utcák királya c. kötetéhez klikk a linkre!

A. J. Waines: Lány ​egy vonaton

Az önfejű újságíró, Anna Rothman felismeri az öngyilkosságot – a férje öt évvel azelőtt megölte magát. Mikor a vonaton a mellette ülő lány egy medált dug a táskájába, majd a sínekre veti magát, Anna kínos kérdéseket tesz fel. Minden öngyilkosságra utal, a rendőrség lezárja az ügyet.
A lány, Elly azonban egy sor rejtett üzenetet hagyott hátra, Anna pedig veszélyes küzdelembe fog, hogy felkutassa a lány fél éve elrabolt unokaöccsét, megtalálja útitársa gyilkosát, és megválaszolja azokat a kérdéseket is, melyeket saját múltjával kapcsolatban merültek fel.
A pszichológiai thriller, ami vezette az Amazon sikerlistáját.

Vivien Bodre: The ​Real Love

Igaz Szerelem
Olivia Johannes egy teljesen hétköznapi lány, aki a díjugratók világában próbálja megállni a helyét. A szakma csiszolatlan gyémántként emlegeti. Az újságírók és a közönség egyenesen megőrülnek érte. Carte Blancheval – a lovával – sorra nyerik a versenyeket. 
De nem csak őt tartják tehetségesnek. 
Olivia legnagyobb versenytársa Mark Peeters. A sármos, borostás tengerkék szemű pasi, akiért pedig a csajok őrülnek meg. 
A sors egymás felé sodorja őket. Nemcsak együtt kell versenyezniük, hanem még egy házban is kell lakniuk. Minél jobban ellenkeznek egymás ellen, annál közelebb kerülnek egymáshoz. Szikrázik a levegő a két fiatal között. 
Épp, mikor rendeződni látszanak a dolgok Olivia életében, akkor hullik szét az egész. Egy nem várt baleset mindent megváltoztat. Vajon Olivia képes lesz-e talpra állni? Vajon ugyanaz az ember lesz, mint volt?

Tom Ellen · Lucy Ivison: Soha, ​soha

Egérke két év után találkozik ismét régi iskolatársaival egy sítúrán, tele félelmekkel és izgalmakkal. Jack abban bízik, hogy a kirándulás tele lesz izgalmakkal és kalandokkal, valamint hogy egy lányt is meghódíthat. Az üdülőhelyen megjelenik a jóképű Roland – aki Jack kiköpött mása. A menő tinibálvány és az átlagos iskolás srác egy napra szerepet cserélnek, mely alatt Jack szerelmet vall Egérkének. Vajon happy end lesz történetük vége, amikor lehull a lepel? Tom Ellen és Lucy Ivison vidám ifjúsági regényéből kiderül!

Katharine McGee: Az ​ezredik emelet (Az ezredik emelet 1.)

2118 ​november, Manhattan. Huszonöt éve terpeszkedik a város közepén a Torony, az ezeremeletes acél- és flexiüveg monstrum. A legmodernebb technikával felszerelt épület város a városban, a végtelen lehetőségek otthona – persze nem mindenki számára. Az alsóbb szintek lakóit több mérföld és egy teljes évszázad választja el a „plafonburzsujok” maximálisan automatizált világától.
Avery Fuller családjával az ezredik emelet egyedüli lakójaként éli irigylésre méltó mindennapjait. Genetikailag tökéletesre formált lábai előtt hever a világ, a sikerre kódolt lány mégis magányos. Legjobb barátnőire is csupán abban hasonlít, hogy mindannyian rejtegetnek valamit. Persze egyszer minden titok kiderül, és ezt Watt Bacradi tudja a legjobban. Az Alsótoronyban lakó fiatal és ügyes hacker abból él, hogy mások titkait árulja jó pénzért. Ahogy körülötte mindenki, ő is a felsőbb szintek világába vágyik – de mit hajlandó megtenni ezért? És meddig megy el akkor, ha saját titkát kell megvédenie?
Avery, Leda, Eris, Rylan, Watt – átlagos tizenévesek, akik korántsem átlagos körülmények között élnek. A szolárlámpák hamis fényében nehéz elfogadni, hogy a szerelem még a Toronyban sem működik gombnyomásra.

Torey Hayden: Egy ​gyerek / Szellemlány

Egy ​gyerek

Egy hatéves lány fához kötözte és felgyújtotta hároméves társát. A kisfiú válságos állapotban került kórházba. Van-e élet ezek után a kislány számára?
„Ez a könyv csak egyetlen gyermek története. Nem azért íródott, hogy sajnálatot ébresszen. Nem is azzal a szándékkal, hogy egy tanárt megdicsérjenek a munkájáért. Még kevésbé azért, hogy riogassa a békés és boldog tudatlanságban élőket. Nem. Ez a könyv csupán válasz szeretne lenni arra a kérdésre, vajon frusztráló dolog-e mentálisan beteg gyerekekkel dolgozni. Egy dal szeretne lenni, amely az emberi lélek tiszteletére íródott, egy kislány tiszteletére, aki olyan, mint valamennyi gyermekem. Mint mi mindannyian. Valaki, aki élni akar.” (a Szerző)


Szellemlány


Igaz történet egy veszélybe került kislányról, és a tanárnőről, aki kivezette a szellemek világából

Jadie ​sohasem beszélt. Nem nevetett, nem sírt, és nem adott ki semmilyen hangot. Akárhogy próbáltak közeledni hozzá, bezárva maradt saját zavaros világába, ahol a szellemek beszéd nélkül is megértik egymást. Az osztályba érkező energikus új tanárnak végre sikerül megtörnie a hallgatást. Ő tudja, hogy szóra bírni egy sérült lelkű gyermeket sokszor könnyebb, mint szembenézni azzal, ami elől a némaságba menekült. Jadie történetei mégis megdöbbentik. Feldolgozásukhoz minden korábbi tapasztalata kevés. Amiről a kislány mesél, túl borzasztó ahhoz, hogy bárki komolyan vegye – az elmondottak csak egy zavart elme víziói lehetnek. Vagy talán mégsem…
A könyv szerzője gyermekpszichológus, aki pályáját fejlesztő pedagógusként kezdte. Dolgozott általános iskolák speciális osztályaiban, kutatóintézetekben és magánklinikákon. Tanácsadója és együttműködője több gyermekbántalmazás ellen küzdő szervezetnek. 1979 óta írja visszaemlékezéseit az osztálytermekben, illetve terápiás csoportokban vívott küzdelmekről. Megrázó gyermeksorsokat bemutató könyvei sorra kerülnek fel a sikerlistákra.

Renée Ahdieh: Rózsa ​& tőr (Harag & hajnal 2.)

Természetfölötti elemekkel átszőtt mese Az Ezeregyéjszaka meséinek világából. Tragédia, gyilkosság, átok, hűség, árulás és szerelem egy márványpalotában. 
A háború szélére sodródó országban Sahrazád kénytelen volt elszakadni szeretett férjétől, Kálidtól, Koraszán mindenható kalifájától. Csatlakozik a Kálid ellenségeinek táborában menedéket lelő családjához és Tarikhoz, gyermekkori szerelméhez. Tarik egy olyan sereg élére áll, amely Kálid hatalmának megdöntésére tör. Sahrazád tulajdonképpen fogoly – kétségbeesetten vergődik szerettei iránti hűségének béklyóiban. Nem hajlandó azonban senki bábjaként élni. 
Míg édesapja, Dzsahandár folytatja veszedelmes játékát a varázslatos erőkkel, amelyeket még maga sem ismer, Sahrazád igyekszik felfedezni a saját lényében szunnyadó mágikus hatalmat. Egy ócska szőnyeg és egy indulatos, ám felettébb bölcs fiatalember segítségével mindent megtesz, hogy megtörje az átok erejét, és újra együtt lehessen élete igaz szerelmével.

A sorozat 1. Harag & hajnal c. kötetéhez klikk a linkre!

Abbi Waxman: Új ​örömök kertje

Lilian ​Girvan harminchét éves. Három évvel ezelőtt a szeme láttára halt meg a férje autóbalesetben, s ő azóta sem tud magához térni. Az őrült depresszió mélyéről valahogy felevickélt, de továbblépni képtelen… Öngyilkos gondolatai már csak elvétve vannak, ellátja két kislányát, és végzi a munkáját: illusztrátor egy könyvkiadónál. Ha a húga nem segítene lelkesen és rendszeresen, talán még erre sem lenne képes. A kiadó beíratja egy kertészeti tanfolyamra, hogy kellő tudással és lelkesedéssel illusztráljon egy sorozat zöldségtermesztési tanácsadó kiskönyvet. A tanfolyamon aztán véletlenszerűen összeverődött férfiak és nők társaságába csöppen és lassan-lassan képes lesz kibújni a csigaházból.
A napsütés és a növények gyógyító hatása, meg a húga őrült ötletei szinte észrevétlenül vezetik vissza Lilit az élő (és nem csak vegetáló) emberek közé. Lehet, hogy még a szerelem is megterem egy kiskertben?
„Ha elolvasod, te is kedvet kapsz hozzá, hogy elültesd és felneveld az új életedet.”
USA Today

Angela Marsons: Egy ​élet ára (Kim Stone 3.)

Két ​kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét…
Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.
A sorozat 1. Elfojtott sikoly és 2. Ördögi játszmák c. részeihez klikk a linkekre!

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...