Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2018. szeptember 16., vasárnap

Simone Elkeles: How ​to Ruin My Teenage Life – Tönkretett tinikor (Hogyan tegyük tönkre 2.)

A Tönkretett vakáció folytatásában MINDEN rosszul alakul a tizenhét éves Amy Nelson-Barak életében. Anyukája férjhez megy, kiköltözik a városból, ráadásul hamarosan még egy kisbaba is érkezik az új családjába. Amy az apukájához költözik Chicagóba, és regisztrálja őt egy internetes társkeresőre.
Mi van még? 
Amy kutyája, Vakarcs teherbe ejti a mogorva szomszéd díjnyertes uszkárját, így a lánynak részmunkaidős állást kell vállalnia, hogy – az említett randioldal regisztrációs költsége mellett – kifizesse az állatorvosi számla felét. 
Ráadásul itt ez a tök idegesítő srác, Nathan, aki nemrég költözött a szomszédba. 
Szerencsére Amynek van egy helyes pasija, Avi. 
Csakhogy ő inkább antipasi, mert az izraeli hadseregben szolgál még három évig.
Mihez kezdjen az ember lány amikor mindenki felesküszik rá, hogy tönkretegye az életét?

Katie Khan: 90 ​perc

90 perc – mindössze ennyi időre elég oxigénje maradt Maxnek és Carysnek, a két asztronautának, akik egy végzetes aszteroidaütközés következtében kint rekedtek az űrben.

A másfél óra alatt hol kétségbeesetten hibáztatják egymást, hol higgadt józansággal próbálják megtalálni a megmenekülés módját. 

A feszült ritmusú történettel együtt nem mindennapi szerelmük megkapó történetét is megismeri az olvasó, melynek hátterében kirajzolódik a nem is olyan távoli jövő képe. 

Egy globális katasztrófa következében Amerika és a Közel-Kelet megsemmisült, a túlélők között farkastörvények uralkodnak, míg az egyesült Európia egy újraszervezett demokratikus utópiában próbálja meg stabilizálni a békét és a biztonságot a Földön. 

Vajon sikerülni fog?

Wesley Chu: Időrabló 1-2.

Időrabló

A Föld a 25. században egy mérgező, elhagyatott világ, lakossága a túlélés érdekében a külső Naprendszerbe menekült, ahol gyengén, halálra ítélve tengődik idegen bolygókon és azok holdjai közt. Az emberiség fennmaradásának kulcsa az időutazás, azonban a történelem legveszélyesebb feladatainak elvégzésére egyre kevesebben képesek. 

James Griffin-Mars kronoember, küldetéseket vállal a Föld múltjába, hogy ritka technológiai eszközöket szerezzen az idővonal megváltoztatása nélkül. A legtöbb kronoember nem éli meg az öregkort; az időugrásokkal járó stressz a személyes és jövőbeli kockázatokkal vegyítve felőröl mindenkit.
A nyugdíjazását bebiztosító, utolsó bevetésén James megismeri Elise Kimet, egy korábbi évszázadból származó tudóst, akinek a végzete szerint meg kellene halnia egy óceánba épített szerkezet megsemmisülése során. 
James a kronoemberek legfontosabb törvényét megszegve a küldetés teljesítésén túl megmenti a nőt, és visszahozza magával a jövőbe. Ezzel pedig nem csak magukat sodorja végérvényesen veszélybe, hanem az egész emberiséget.

Időostrom

A ​jelen fogságában és a múlt kísérteteitől üldözve James Griffin-Mars kezébe veszi a jövő irányítását.
A Föld mérgező, gyéren lakott pusztaság. Így tökéletes menedék a hatóságok elől egy szökésben lévő egykori kronotrop számára. 
James szövetségesei azok a tudósok, akiket a korábbi évszázadokból mentett ki. 
Elise Kim, aki hisz benne, hogy megmentheti a Földet, ha kap rá elég időt. 
Grace Priestly, az időutazás tiszteletreméltó feltalálója. 
Levin, James mestere és korábbi üldözője, aki mostanra maga is kegyvesztett lett. 
És az elfrethek, egy leigázott emberi törzs, akik elkeseredetten hisznek benne, hogy James és barátai meggyógyíthatják haldokló otthonukat. 

De James ellenségei sem tétlenkednek. 
A kapzsi nagyvállalatok által irányított, tudatlanságba taszított Naprendszer teljes hadereje készenlétben áll, miközben rettegve várják James következő lépését. 
Kuo, a végsőkig elszánt és kegyetlen biztonsági főnök pedig lándzsára akarja tűzni James fejét, és szándéka elérésében semmi sem állíthatja meg.

Robin Cook: Sarlatánok

Robin ​Cook, az orvosi thriller koronázatlan királya ezúttal is letehetetlenül izgalmas regénnyel lepi meg régi és új rajongóit.
Dr. Noah Rothauser a világ egyik leghíresebb egyeteméhez tartozó egészségügyi központ, a Boston Memorial Hospital frissen kinevezett vezető sebészrezidense. Napi szinten ő irányítja a sebészeti osztályt, ő állítja össze a műtéti rendet és ő foglalkozik az orvosi műhibákból eredő halálesetekkel is. Fényes karrier vár rá a jövő csúcstechnikájával, hibrid műtőkkel felszerelt oktató kórházában, mígnem egy nap meghal egy makkegészséges ember, akire csupán rutinbeavatkozás várt. 
Noah arra gyanakszik, hogy a hibát a nőfaló dr. Mason követte el, a BMH híres, egocentrikus sztársebésze, aki persze a fiatal aneszteziológusra, Ava doktornőre akarja hárítani a felelősséget. 
Aztán újabb halálesetek történnek, és miközben Noah-nak minden kollégáját ellenőriznie kell, kiderül, hogy nem mindenki az, akinek mondja magát. A doktor végül állását, majd személyes biztonságát kockáztatva igyekszik kideríteni, ki a sarlatán az igazi orvosok között.

Cathy Cassidy: Csajok és csokik 1-2.

Cseresznyés ​ábránd

Öt ​lány, öt nézőpont, öt könyv.
Cherry története, a Cseresznyés ábránd az első.
Cherry Costello élete hamarosan örökre megváltozik.
Somersetbe költözik az apukájával, ahol egy új anyuka és egy csomó vadiúj testvér vár rá.
Rögtön az első napon megismeri Shay Fletchert, aki annyira szívdöglesztő, hogy az már közveszélyes. Csakhogy Shay foglalt: Cherry új mostohatestvérével, Honey-val jár.
Cherry pontosan tudja, milyen kockázatos Shayjel barátkoznia hiszen ezzel mindent tönkretehet. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy távol is tudja tartani magát tőle
Csajok és csokik. Egy könyvsorozat, melyben minden testvérnek megvan a maga története Neked melyik lány lesz a kedvenced?
Talán a Cseresznyés ábránd főhőse, Cherry? Az a lány, akinek tejeskávé színű a bőre, sötétbarna szeme pedig mandulavágású. Akinek élénk a képzelete, szórakoztató a társaságában lenni, és aki mindig kiáll magáért.

Mályvacukor ​égbolt 

Skye a világon mindennél jobban szereti az ikertesóját, Summert. Mindig mindent együtt csinálnak, ám a Skye újabban kezdi azt érezni, teljesen eltűnik testvére árnyékában, mellette mindig csak a második legjobb lehet. Emiatt is érinti annyira fájdalmasan, mikor kiderül, Alfie is csak azért barátkozik vele, hogy meghódíthassa Summer szívét.
Skye szeretne önmaga lenni, megmutatni saját stílusát és egyéniségét. De nem könnyű elszánnia magát, hiszen egy tökéletes, menő és népszerű ikertestvér mellett miért lenne bárki pont rá kíváncsi?
Öt lány, öt nézőpont, öt könyv. Cherry után a Mályvacukor égboltból megismerjük Skye történetét
Egy könyvsorozat, melyben minden testvérnek megvan a maga története… Neked melyik lány lesz a kedvenced?
Talán a Mályvacukor égbolt főhőse, Skye? Ő az a lány, akinek szőke, hullámos a haja, kék a szeme, egy kissé talán különc, de mindig vidám, kedves és barátságos. Igazi egyéniség.

J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériség 1-14.

Éjsötét ​szerető

Az ​éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. 
A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől. 
Vezetőjük, a jóképű, emberfeletti erővel bíró Wrath maradt az egyetlen tisztavérű vámpír a Földön. Szülei gyilkosait keresi, hogy végre kiegyenlítse a számlát. 
Küldetése során találkozik a gyönyörű Beth-szel, aki mit sem tud származásáról: nem sejti, hogy félig vámpír. Wrath-nak be kell vezetnie a lányt a halottak világába, hiszen ez az öröksége, a sorsa… 
Egy új érzés, a testét gyötrő nyugtalanság miatt Beth képtelen ellenállni a veszélyesen vonzó férfinak, aki éjszakánként meglátogatja, ám történetei a Testvériségről és a vérről megijesztik. A férfi érintése lángra lobbantja Beth-t, ám ez egy fenyegető, mindkettőjüket felemésztő vágy…
Kettejük szerelméről, erotikus szenvedélyéről szól a Fekete Tőr Testvériség sorozat lebilincselő első könyve, mely az elmúlt évek legnagyobb romantikus bestsellere lett világszerte.

Síron ​túli szerető

Rhage a Fekete Tőr Testvériség legveszélyesebb vámpírja. Nincs nála keményebb vagy gyorsabb harcos, és telhetetlenebb szerető sem. Kegyetlen átok sújtja, amelyet az Őrző szabott ki rá. Lelke sötét oldalával viaskodik, és ha egyszer alulmarad, az végzetes következményekkel jár… 
A gyönyörű Mary Luce Rhage védelemre szorul. Már évekkel ezelőtt elvesztette hitét a csodákban, mégis kétségbeesetten küzd annak a férfinak az oldalán, akit szeret. 
Az örök szerelemért. Az örök életért. 
Kettejük erotikus szenvedélyéről szól az Éjsötét szerető folytatása, mely az elmúlt évek legnagyobb romantikus bestsellere lett világszerte.


Megsebzett ​szerető
A New York-i Cladwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a vámpírok és gyilkosaik között. A harcot a hat vámpír harcosból álló csapat, a Fekete Tőr Testvériség vívja. 
Zsadist közülük a legveszélyesebb, a legrémisztőbb.
Zsadist, akit korábban vérrabszolgaságba kényszerítettek, még mindig viseli szenvedéssel és megaláztatással teli múltja sebhelyeit. 
A csillapíthatatlan dühéről és sötét oldaláról hírhedt férfitól mind a vámpírok, mind az emberek rettegnek. 
Egyetlen társa a harag, egyetlen szenvedélye a terror – amíg meg nem ment egy csodálatos nőt…


Életre ​keltett szerető

A Fekete Tőr Testvériség hat vámpír harcosból álló csoport, akik a fajt védelmezik. A testvériség szövetségese most élete legnagyobb kihívásával, valamint a kor legsötétebb gonoszával kényszerül szembenézni.
Butch O’Neal természeténél fogva harcos. A nehéz életutat bejárt, egykori gyilkossági nyomozó az egyetlen ember, aki valaha is bebocsátást nyert a Fekete Tőr Testvériség belső köreibe. Ő azonban egyre nagyobb szerepet akar vállalni a vámpírok világában, és az alantasok ellen folytatott harcukban. Ha nem kaphatja meg a vámpír lányt, akit szeret, akkor legalább a 

testvérek oldalán akar harcolni…

A sors azonban megátkozza azzal az egy dologgal, amire vágyik. Amikor feláldozza magát, hogy megmentsen egy vámpírt a gyilkosoktól, a háború legsötétebb hatalmának esik áldozatául. Haldoklik, ezért a testvériség Marissát hívja segítségül, hogy visszahozza az életbe, de talán még az ő szerelme sem elég ahhoz, hogy megmentse…


Feloldozott ​szerető

A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között…
A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett harcosok táborában nőtt fel, ahol sokszor bántalmazták. A testvériség tagjaként nem érdeklik az érzelmek, csupán az Alantasok Társaságával folytatott háború.
Mégis egy emberi lény, Jane Whitcomb doktornő menti meg a biztos haláltól, akinek feltárja lelkét és szenvedéseit, és életében először megtapasztalja az igaz szerelmet. Sorsát azonban így sem kerülheti el, hiszen előre látta; a nőnek nincs helye az életében.


Megváltott ​szerető

A Fekete Tőr Testvériség elkötelezetten hűséges tagja, a lenyűgözően jóképű Phury felel a testvériség vérvonalának életben tartásáért. Mint a kiválasztottak Nemzője, neki kell utódokról gondoskodnia, hogy újabb harcosok szülessenek, akik majd folytatják a küzdelmet a vámpírok gyilkosaival.
Cormia, a Nemző első számú asszonya a félelmet nem ismerő harcos lelkébe lát, és megérzi gyengeségeit. Miközben az Alantasok Társaságával folytatott háború egyre jobban elmérgesedik, tragédia árnyéka vetül a testvériség házára, és Phurynek döntenie kell; kötelesség vagy szerelem…





Beavatás

Készülj ​fel, most belépsz a Fekete Tőr Testvériség sötét és szenvedélyes világába, közeli és személyes kapcsolatba kerülsz a Testvériség tagjaival. 

A kötet
– belső információkat tartalmaz a Testvériség tagjairól: a dossziéjukat, a statisztikáikat, különleges képességeiket
– interjúkat közöl kedvenc karaktereiddel, s egy szívszorító beszélgetést Thormenttel és Wellsie-vel, mely három héttel Wellsie meggyilkolása előtt készült.
– közli a törölt jeleneteket, a törlés okaival együtt.
Ráadásként egy izgalmas anyagot is olvashatsz J. R. Ward üzenőfaláról, az olvasók kérdéseire adott válaszokkal együtt. Kiderül az is, hogyan írta J. R. Ward a sorozat egyes részeit. Része még egy J. R. Warddal a Testvérek által készített interjú is.
Most először olvashatsz egy novellát Zsadistról és Belláról. Tanúja lehetsz a csodának: lányuk, Nalla születésének és az egymás iránt érzett szerelmük mélységének.
Beleolvashatsz a legjobban várt folytatásba, a Lover Avanged-be (Megbosszult szerető?)
Ezt az összefoglalót egyetlen Fekete Tőr Testvériség-rajongó sem nélkülözheti. A Bennfenntesek Kalauza becsábít az erős és szexis Testvérek közé, és abba a vérengző világba, melyben élnek.


Megbosszult ​szerető

A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között… 

Rehvenge, az alvilág drogbárója a városba érkezett… 
Kétes hírneve miatt egy titokzatos megbízótól azt a feladatot kapja, hogy ölje meg Wrath-t, a Testvériség vezetőjét. Rehvenge származása hétpecsétes titok, ha kitudódik, egy életre száműzhetik… 
Eddig kerülte az összetűzést a Testvériséggel, s bár a húga az egyik testvér asszonya, most viszont nincs válaszút. 
Miközben a múltbeli események és a titok mázsás súlyként nehezednek rá, Rehvenge ahhoz a vámpír lányhoz menekül, aki sötét életében a fényt jelenti, akit még nem hálózott be a korrupt világ és aki megválthatja az örök szenvedéstől.

Halhatatlan ​szerető

A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között… 

John Matthew valódi kilétét homály fedi. A Testvériség befogadta, de senki sem tudja, honnan jött, vagy ki is ő valójában. Pedig halott testvérük, Darius tért vissza új testben, új küldetéssel. Miközben Johnt személyes bosszú fűti, szembekerül a megtestesült Gonosszal, akinek legyőzéséhez mindkét énjére szüksége lesz. 

Xhex, a bérgyilkosnő, titokban régóta szenvedélyesen vágyik Johnra. Egy szeretőjét már elvesztette, ezért nem akarja, hogy egy újabb értékes férfi is áldozatul essen a háborúnak. Azonban hamarosan rájön, hogy a szerelem, akárcsak a végzet, elkerülhetetlen… 

Felszabadított ​szerető

Payne-t, Vishous ikertestvérét ugyanabból a sötét, csábító fából faragták, mint a fivérét. 
Anyja, az Őrző éonokra elzárta őt a világtól, ám miután kiszabadul, borzalmas sérülést szenved. 
A testvériség Dr. Manuel Manellót hívja hozzá segítségül, mert ő az egyetlen, aki meg tudja menteni az életét. Amikor az emberi sebész és a harcos vámpírlány találkozik, a világuk összeütközik, a szenvedély azonban tagadhatatlanul lángra lobban közöttük. 
Miközben oly sok minden ellenük dolgozik, vajon erősebbnek bizonyul-e a szerelem a születési jognál és a biológiánál, amely elválasztja őket?


Újjászületett ​szerető

Folytatódik ​J. R. Wardnak a Fekete Tőr Testvériségről szóló regénysorozata: az egyik vámpír harcos átlépi az életet a haláltól elválasztó határvonalat, ezzel a sötét fantáziák és még sötétebb vágyak erotikus világába kerül.
Várandós felének tragikus halála óta Tohrment csak árnyéka önmagának. Testileg megtörve, lelkileg szinte megsemmisülve kerül vissza a testvériség házába, egy bukott angyal, Lassiter segítségével. Miután kicsit megerősödik, újult erővel veti bele magát a harcba, és nem sejti, hogy ismét szörnyű végzet leselkedik rá.
Álmában Tohr egyre többször pillantja meg elvesztett szeretteit, akik egy hideg, elszigetelt világban, a Köztesben vegetálnak. Megmentőjéhez, a bukott angyalhoz fordul, hogy segítsen nekik végre az Árnyékba jutni. Amikor azonban Lassiter elmondja neki, hogy az egyetlen megoldás az, ha újra beleszeret valakibe, Tohr biztosan tudja, hogy mindnyájukra szörnyű vég vár…
Ekkor azonban találkozik egy nővel, akinek hozzá hasonlóan keservesen alakult az élete. Tohr naponta vívja élet-halál harcát az alantasokkal, ráadásul felbukkan egy új ellenség is, aki a király életére tör, mindeközben pedig igyekszik ellenállni a lassan-lassan kialakuló szerelemnek és szenvedélynek… 
Vajon képes lesz megbékélni, és végleg elengedni a felét, hogy mindannyian nyugalomra találhassanak?

Végre ​szeretők

Qhuinn ​– ismeretlen apa fia – hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végül megtalálta az útját: az Alantasok Társasága ellen vívott háború egyik legkegyetlenebb harcosa lett. Az élete mégsem teljes. Lehetősége nyílik rá, hogy saját családot alapítson, mélyen legbelül mégis ürességet érez, mert a szívét valaki másnak adta…
Blay a hosszú éveken át táplált viszonzatlan szerelem után kigyógyult a Qhuinn iránti érzéseiből. Itt volt már az ideje: Qhuinn rátalált a tökéletes párra egy kiválasztott nő személyében, akitől hamarosan gyermeke születik – épp úgy, ahogy mindig is tervezte. Blaynek nagyon fáj együtt látnia őket, de ha egy elérhetetlen álomra építi az életét, biztosan csalódik. Ahogy már meg is tapasztalta.
A sors különböző útra tereli ezt a két vámpír harcost… ám miközben fokozódik a faj trónjáért vívott harc , és új játékosok bukkannak fel Caldwellben, akik halálos veszélyt jelentenek a testvériségre, Qhuinn végre megtapasztalja, mi is az igazi bátorság, és a két szív, amelyet egymásnak szánt a végzet… végül eggyé válik.

A ​király

Éljen ​a király…
Miután évszázadokig hátat fordított a trónnak, Wrath, Wrath fia végül apja nyomdokaiba lép… imádott fele segítségével. A korona azonban mázsás súlyként nehezedik a fejére. Miközben folytatódik az Alantasok Társaságával vívott könyörtelen háború, és a banditák banditája is egyre súlyosabb fenyegetést jelent, Wrath választás elé kerül, amely mindent és mindenkit veszélybe sodor.
Beth Randall azt hitte, tudja, mire vállalkozik, amikor feleségül ment az utolsó tiszta vérű vámpírhoz a Földön. Tudta, hogy nem lesz egyszerű menet. Ám amikor úgy dönt, hogy gyermeket akar, váratlanul éri Wrath reakciója… és a távolság, amely elválasztja őket.
A kérdés az, vajon az igaz szerelem győz-e… vagy a gyötrelmes örökség kerekedik felül?

Az ​árnyékok

Trez ​"Latimer" valójában nem létezik. Árnyékként él és dolgozik az emberi világban ezzel a kitalált személyazonossággal. Kisgyermekként a szülei eladták a S'Hisbe faj királynőjének, Trez viszont elszökött, és bártulajdonosként évek óta a New York állambeli Caldwellben él. A szexrabszolgaság elől menekült el, amire a királynő kényszeríteni akarta. Soha senkire sem tudott igazán támaszkodni… csak ikertestvérére, iAmre. 

iAmet mindig is egyetlen cél vezérelte, megóvni testvérét az önpusztítástól. Már úgy érzi, hogy kudarcot vallott, amikor Trez életében megjelenik a kiválasztott Selena. Ekkor azonban már túl késő. Elérkezett az idő, hogy Trez teljesítse a kötelességét, és nőül vegye a királynő lányát. Nincs menekvés, nem tehet semmit, hogy elkerülje. 

Csapdába esve a szíve vágya és a kéretlen sors között Treznek el kell döntenie, hogy bajba sodorja-e saját magát és másokat… vagy örökre hátat fordít a nőnek, akit szeret. 
Ekkor azonban váratlan tragédia történik, amely mindent megváltoztat. Az érzelmileg mélypontra került Treznek muszáj újra életcélt találnia, különben örökre elveszíti önmagát és a lelkét. 
iAm pedig, a testvéri szeretet nevében, arra készül, hogy meghozza a legnagyobb áldozatot…


A ​vadállat

Rhage ​és Mary visszatérnek! Végre új kötettel bővül a Fekete Tőr Testvériség, amely „annyira népszerű, hogy talán nincs is olyan olvasó manapság, aki ne hallott volna róla”.
A Fekete Tőr Testvériség számára már semmi sem olyan, mint korábban. Miután elkerülték a háborút az árnyékokkal, megváltoztak a szövetségi viszonyok, új határvonalak húzódtak. 
Az Alantasok Társaságának tagjai erősebbek, mint valaha, az emberi gyengeséget kihasználva próbálnak több pénzhez, több fegyverhez és több hatalomhoz jutni. 
De miközben a Fekete Tőr Testvériség nagyszabású támadásra készül ellenük, az egyik testvér önmagával is kemény harcot kénytelen vívni. 
Rhage-et, a legnagyobb étvágyú, ugyanakkor a legnagyobb szívű harcost mindenki tökéletesnek gondolja… vagy legalábbis tökéletesen szórakoztatónak. Ott van neki imádott fele, Mary, a királya és a testvérei élete pedig remekül alakul. 
Rhage azonban nem érti – és nem tudja kontrollálni – az időnként rátörő pánikot és bizonytalanságot. Ez pedig megrémíti, valamint el is távolítja a párjától. 
Amikor egy csatában halálos sebet szerez, újra kell értékelnie, mi a fontos az életében. 
A válasz pedig alapjaiban rengeti meg a világát… és Maryét is. 
Maryt azonban szintén valami fontos dolog foglalkoztatja, olyasmi, ami vagy még közelebb hozza őket egymáshoz, vagy olyan messzire sodorja, ahonnan már nem tudnak visszatalálni a másikhoz.

Rachel Cohn · David Levithan: Dash ​és Lily 12 napja (Dash és Lily 2.)

Dash ​és Lily életük legszebb karácsonyát élték át tavaly (az előző kötetben), miután különös rejtvények megfejtésével egymásra találtak. 

Eltelt egy év, megint küszöbön a nagy ünnep, ám úgy tűnik, most rögösebb út vezet a boldogsághoz. 

Lily imádott nagypapája szívinfarktust kapott, és lassú lábadozása beárnyékolja a vidámságáról híres lány mindennapjait. 

Még karácsonyfát is elfelejt venni. 

Ráadásul mintha Dashsel kezdenének eltávolodni egymástól: kapcsolatukon repedések keletkeznek. 

Dashnek tizenkét napja marad, hogy félretegye a karácsonnyal kapcsolatos fenntartásait, és megpróbálja átragasztani barátnőjére a New York utcáit belengő ünnepi hangulatot. 

Küldetéséhez kénytelen igénybe venni furcsa barátai, valamint 
Lily ellenséges bátyja, Langston segítségét is. 

Vajon sikerül meghozniuk Lily kedvét a karácsonyhoz? 

Olvadásnak indul-e a szerelmesek közötti fagyos légkör? 

Dash és Lily legújabb, megpróbáltatásoktól sem mentes adventi kalandjai garantáltan megdobogtatják majd az olvasók szívét.

Az első rész: Kihívások könyve

Deborah Harkness: A ​boszorkányok elveszett könyve (Mindenszentek trilógia 1.)


A ​boszorkányok elveszett könyve


Diana ​Bishop, az alkímia történetével foglalkozó fiatal történész – aki akarata ellenére lett boszorkány, és azért választotta a tudományos pályát, mert így kíván megszabadulni e terhes örökségtől – az oxfordi Bodley könyvtárban ráakad egy titokzatos, elveszettnek vélt könyvre, az Ashmole 782 névre hallgató kéziratra. 

Rajta kívül azonban más túlvilági lények, démonok és vámpírok is ott nyüzsögnek a könyvtárban, és az ő érdeklődésüket is felkelti az eltűnt kötet, mert olyan titkokat sejtenek benne, amelyek meghatározóak lehetnek a teremtmények – azaz a nem-emberek – sorsára nézve. Azt is meg szeretnék tudni továbbá, hogy a boszorkány-történésznő miként bukkanhatott rá erre a kivételes ritkaságra. 

A Diana körül gyülekező túlvilági teremtmények központi figurája egy ezerötszáz éves vámpír, Matthew Clairmont, aki mellesleg az oxfordi egyetem professzora és az Angol Tudományos Akadémia tagja. 

Ők ketten elhatározzák, hogy megfejtik az eltűnt kézirat titkát. 

Deborah Harkness regénye ennek az izgalmas vállalkozásnak és kettőjük kapcsolatának története.




Az ​éjszaka árnyai 

A ​boszorkányok elveszett könyvéből megismert Diana Bishop és Matthew Clairmont szerelme továbbra is izzik, kalandos történetük egyre újabb fordulatokat vesz térben és időben. 
Diana ugyanis nemcsak történész, hanem boszorkány is, a vonzó Matthew pedig vámpír. Mivel az oxfordi könyvtárban őrzött rejtélyes kézirat eltűnése nem hagyja őket nyugodni, a nyomába erednek, de nincsenek egyedül: démonok, vámpírok, boszorkányok akadályozzák őket. 
Elhatározzák hát, hogy visszautaznak az időben a kézirat keletkezésének korába, így próbálják megszerezni. Diana korábban tudomást sem akart venni őseitől örökölt képességeiről, most viszont sürgető vágyat érez, hogy elsajátítsa a boszorkánymesterséget. 
Amikor ott találják magukat az 1590-es évben, Londonban, körülöttük nyüzsögnek a költők, színműírók, udvaroncok – és persze a természetfeletti lények. Ők megérzik, hogy Diana közülük való, ő pedig lassan tudatára ébred a hatalmának. Amire nagy szüksége is lesz, mivel hanyatlóban a vámpírok népe, és az okok kiderítése rájuk vár. Nemsokára már a prágai császári udvarban fürkészik a kézirat titkát…
Az éjszaka árnyai nem pusztán borzongatóan szenvedélyes szerelmi történet és kalandos időutazás, hanem egyszersmind a játékos kedvű író megelevenedő fantáziája az Erzsébet-korról: találkozunk a szerzőtársától ötleteket kunyeráló Will Shakespeare-rel, nagy hatalmú államférfiakkal – és persze magával a szűz királynővel is. A szerző valósággal lubickol a korabeli környezetben, s így az olvasó is nagy örömét leli abban, hogy az elbűvölő hősnőt elkísérheti a múltba. Varázslatos íráskészségével Deborah Harkness ismét lenyűgözi rajongóit: ahogy a mágia és az intrika szövevényéből letehetetlen történetet kerekít, az csakugyan boszorkányos.

Charlotte Link: Figyelő ​szemek

Samson ​minden napja szoros időbeosztás szerint zajlik. Reggeli után kilép a házból, és elindul a gondosan megtervezett körútjára. Vadidegen nőket követ. Arról ábrándozik, hogyan telnek a napjaik, milyen lehet velük élni. A családtagjuknak képzeli magát, és mindent tudni akar róluk. De képtelen kapcsolatba lépni velük, így hát megfigyeli őket. Ebbe menekül saját életének kilátástalansága, kudarcai elől, és hamarosan ennek a szokásnak a rabjává lesz. 

A kedvencéért, Gillian Wardért szó szerint rajong: a nő sikeres a munkájában, boldog házasságban él, egy kamasz lány szerencsés édesanyja. Egyszóval tökéletes – legalábbis kívülről annak látszik. Idővel ugyanis a férfi számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a nő élete egy hatalmas hazugság. 

Vajon mit tesz Samson, amikor az imádott Gillianről kialakított kép darabokra hullik? 

Ezzel egy időben Londonban egyedülálló nők lesznek prédává: a gyilkos embertelen módon végez velük. Amikor valaki Gillian családjából az őrült mészárlás áldozatául esik, a gyanú azonnal Samsonra terelődik. A férfinak ráadásul nyoma vész, a rendőrség pedig vérre menő hajszát indít ellene. 

Vajon Samson és a sorozatgyilkos egy és ugyanaz a személy? 

Ki mindenkinek forog még veszélyben az élete?

Alice Munro: Ifjúkori ​barátnőm

Az ​Ifjúkori barátnőm történetei hétköznapi, olykor nehéz élethelyzetben lévő nőkről, felnőtt lányok és anyák kapcsolatáról, betegségről, bánatról és veszteségről, ragaszkodásról, hűtlenségről, árulásról és különcségről szólnak. 

Elgondolkodtató történetek az idő múlásáról, az öregedésről, az idővel szembeni „vereséget gúnyosan beismerve”. 

Történetek nők közötti barátságról, irigységről, féltékenységről. 

Történetek arról, hogyan változtatja meg az ember életét egyetlen véletlen találkozás, és hogyan tud az ember együtt élni a benne lezajlott változással. 

Az olvasó tíz tűpontos, visszafogott és bölcs történetet tart a kezében, melyekben Alice Munro-módra minden olyan egyszerűnek tűnik, mégis minden olyan meglepő és bonyolult, mint az élet maga.

Alexandra Bracken: Világok ​utazói (Passenger 2.)

Etta ​Spencer nem sejtette, hogy időutazó, egészen addig, amíg egy napon a tengeren ébredt, a múltban. Az első kötet folytatásában, megfosztva a nagy hatalmú varázstárgytól, ami egyetlen reménye volt anyja megmentésére, ezúttal szintén időutazó kedvesétől, a 18. századi kalóztól, Nicholastól szakad el, csakúgy, mint a saját természetes életidejétől. Mikor akarata ellenére a Gubancolóknál köt ki – e lázadó utazók vették el tőle a csillagórát –, megesküszik, hogy megszerzi tőlük a csodatévő műszert, és végleg megsemmisíti. Ehelyett vezérük, Henry Hemlock felfedi előtte titkát.
Hirtelen minden megkérdőjeleződik, amiért Etta eddig küzdött. Olyan útra kell lépnie, amely egész jövőjét átformálja. Nicholas a lány keresésére indul. Segítői és társai ebben, a kezdetben ellenséges Ironwood rokona, Sophia és az eleinte szintén érdekből melléjük álló kínai zsoldoslány, Li Min. Nemcsak Ettát keresik, de a mindent befolyásoló, az idővonalat átállító csillagórát is. Ez utóbbi egyre iszonyatosabb pusztítást okoz, s a tét is fokozatosan nő. Mindeközben egy olyan ősi erő is belép a műszerért folyó küzdelembe, amely sokkal hatalmasabb és gonoszabb, mint az egymással vetekedő időutazó családok. A tét immár egy világégés.
Az első rész: Az idő vándorai

Helen Fields: Tökéletes ​maradványok (Tökéletes maradványok 1.)

Először elkapja őket… Aztán megtöri őket…
Egy távoli skót kirándulóhelyen Elaine Buxton holtteste a tűz martaléka lesz. Csak
a fogai meg egy véres szövetdarab marad a neves ügyvédből.
Ám az igazi Elaine Buxton egy edinburgh-i ház titkos szobájában zokog a sötétben.
A lyoni Interpoltól áthelyezett Luc Callanah felügyelő alig foglalja el irodáját, amikor kirobban az Elain-ügy. Luc bizonyítani akar új csapatának, de Elaine gyilkosa kínos aprólékossággal fedi el a nyomait.
És néhány nap múlva újabb sikeres nőt, egy lelkészt rabolnak el, Luc pedig úgy véli, versenyt fut az idővel.
Az elrabolt nők sorsa azonban jóval kegyetlenebb, mint azt valaha is gondolná…
Félelmetes utazás egy zavarodott gyilkos elméjébe.

Ella Steel: Sors-Döntő - Sors-Fordulat


Evan Keller egy feltörekvő rockbanda tagja, akinek meghiúsulni látszanak az álmai. 
A teher, ami a vállát nyomja már túl sok neki. Segítséget kell kérnie, de ezt nem teheti meg nyíltan, mert az csak tovább rontana a helyzeten. Vajon megtalálja a megfelelő embert? 
Haley Benett egy elszánt, makacs, fiatal nő, aki bizonyítani akarja leendő hivatása iránti elkötelezettségét. 
Egy hétköznapi történet, egy nem hétköznapi szerelemről. Egy kapcsolat, ami már az első személyes találkozó előtt elmélyül. 
Két szív és egy nagy szerelem. 
Vajon az egymás iránt érzett szerelmük elég erős ahhoz, hogy legyőzze az élet által eléjük sodort akadályokat? Megismerhetjük félelmeiket, küzdelmüket, kitartásukat és egymásba vetett bizalmukat. 
Ebben a történetben bármi megtörténhet, hisz a sorsunkról mi magunk döntünk.





Ethan Sharp egy öntelt, törtető focista, aki semmi mást nem akar, mint bekerülni egy európai futball csapatba. Bárkin és bármin képes átgázolni, hogy elérje álmait, ám élete nem várt fordulatot vesz. 
Rosie Keller egy átlagos tinilány, akinek különös hobbija van, a futball. Emellett szenvedélye a gyógymasszázs. Bizonyíthatja elhivatottságát, amikor a család kapcsolatai segítségével elkerül egy közeli csapathoz, mint masszőr. 
Kettőjük találkozása számos fordulatot hordoz magában. Vajon képesek lesznek felülkerekedni saját önző vágyaikon a szerelemért? 
Ethan előtt újra megnyílik az út, de a sors ezáltal még súlyosabb akadályt gördít elé. 
Feladja álmait a szerelemért, vagy mindent figyelmen kívül hagyva a vesztébe rohan?

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...