Ahogy azt az előző bejegyzésben ígértem is, hoztam is a következő véleményemet egy általam nem rég olvasott könyvről... de egy helyet, most két könyvről írtat is olvashattok...
Dora Sullivan
Cassia Leo
Fekete doboz
Főszereplői megállíthatatlanul sodródnak egymás felé:
Egy 19 éves lány, aki meghalni indul Los Angelesbe, mert úgy érzi, képtelen tovább megbirkózni a betegségével és a múlt tragikus árnyaival. A családja semmit nem sejt a tervéről.
Egy 21 éves fiú, aki sötét titkokat rejteget. A lelkét nyomasztó terhek mégis szelíddé, szeretettel telivé tették. Keserű gondolatait csodálatos dalokban fogalmazza meg.
A Fekete doboz, amely nemcsak egy különleges dal, hanem egy könyv címe is. Ráadásul tényleg létezik egy fekete doboz, de senki nem tudja, mi van benne, és hol van a kulcs, amelyik nyitja.
Bár nem sejtik, ők hárman nem először találkoznak, de most a sorsuk elkerülhetetlenül, véglegesen összefonódik. Újabb és újabb titkokra derül fény, s a múlt rejtélyei lassan átadják a helyüket az elfogadásnak, a megértésnek… és végül talán a szerelemnek.
Hm…
Nem mondanám, hogy nem vitt magával eme könyv a végéig… De annyira 'Hűűű' érzéseket se váltott ki belőlem… De nem bántam meg, hogy elolvastam, hisz ahhoz képest, hogy nálam csak három csillagot ért el, mégis megérte olvasni. Egyes pillanatokért megérte.
Mint pl.: amikor Crush a hiába valónak tűnő lebeszélések helyett, hogy Mikki ne ölje meg magát, inkább azon volt, hogy megmutassa neki, igenis ér valamit. És, hogy neki ő igenis fontos.
Mint pl.: amikor Crush a hiába valónak tűnő lebeszélések helyett, hogy Mikki ne ölje meg magát, inkább azon volt, hogy megmutassa neki, igenis ér valamit. És, hogy neki ő igenis fontos.
Tettszett, hogy ami rossz emlékként élt s él bennük, az egyben valami jót is ígér, és tartalmaz. Ami kapcsán, végül is egymást mentették meg.
Nem mondanám, hogy nem éreztem csalódást akkor amikor megtudtam, hogy mi van a Fekete dobozban, valami mást vártam… de, hogy mit azt nem tudnám megmondani… De miután végig gondoltam, s értelmeztem a könyvet, azt mondtam magamban, hogy: Igen. Miért is ne?! Ez tökre elfogadható, főleg meg a maga a Fekete doboz nevezetű könyv is értelmet nyert azáltal a valami által, ami a dobozban volt.
Igaz nem az én műfajom az ilyen típusú regények/könyvek (talán ezért is éreztem némi hiányosságot), de időtöltésnek, és némi változatosságnak, nekem jól jött…
 |
| És még a borító is gyönyörűséges...*.* |
Marianne Daventry bármit megtenne, hogy elszökhessen a rémesen unalmas Bathból és udvarlója egyre terhesebbé váló ostromai elől. Nem csoda hát, hogy amikor ikertestvére, Cecily, meghívja őt Edenbrooke-ba, a pazar vidéki birtokra, kapva kap az ajánlaton. Marianne arra számít, hogy végre kipihenheti magát és kedvére gyönyörködhet a szeretett angol tájban, miközben testvére Edenbrooke jóképű örökösét igyekszik becserkészni. Ám idővel rájön, hiába a leggondosabb tervezés, bármikor porszem csúszhat a gépezetbe.
Marianne, aki először egy útonállóval keveredik ijesztő összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az uralmat az élete fölött.
Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba.
Marianne, aki először egy útonállóval keveredik ijesztő összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az uralmat az élete fölött.
Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba.
E könyvben, egy 19. századi angliai kortárs, romantikus regényt kaptam, amely sorról – sorra, lopta be magát a szívembe. Visszafogottabb az írási stílus, a megszokott és a már ismert romantikus/történelmi romantikus könyveknél. Ami számomra, nekem nem okozott gondot. Sőt mi több… borzasztóan örültem neki. Ahogy annak is, hogy konkrét testkontaktust (szex jeleneteket) nem vitt bele az írónő. Viszont, egy cseppet se tűnt unalmasnak ez miatt, vagy kevesebbnek. Én őszintén szólva, szerettem, hogy inkább egy olyan oldalát mutatta meg nekünk az írónő a két fél közti kapcsolatot, amelyben már az elejétől kiszúrja a szemünket, hogy miként is éreznek egymás iránt, míg az adott karaktereknek csak a végén esik le a tantusz. De szerettem ebben azt is, ahogyan fokozatról – fokozatra építette ki a kapcsolatukat. Mármint, hogy előbb barátokká váltak, s majd így kerültek egyenesen közel a szerelembe esés felé.
Tetszett, s szerettem is, ahogy Philip, a férfifő karakter, állandóan pirulásig ’piszkálta’ Marianne-t, – a másik fő karakter –, (de mivel ez olyan modortalannak hangzik, ezért kijavítanám arra, hogy bókolgatott neki). Ami bár először tűnhet csak játszadozásnak, vagy csak sima ártatlan flörtnek, tulajdonképpen, ha igazán figyelemmel követi az olvasó az eseményeket, és a két fél közti jeleneteket, hamar észreveheti, hogy csak ugyan komolyan gondolta Philip az elejtett bókjait.
S ugyanígy szerettem azt is, hogy egymás társaságában, főleg maguk közt, sokkal inkább önmaguk mertek, s tudtak lenni, mert bíztak egymásban.
Persze voltak negatív, avagy inkább nevezném, nem rokonszenves karakterek is… mint az elején egy… kevésbé szimpatikusságra valló udvarló, majd ennek a személynek, a későbbiekben, az unokaöccse, akinek bár az első felbukkanása nem is annyira zavaró, mint szegény Philip számára volt az…
Aztán ott volt, Marianne ikertestvére Cecily… ő volt mindig a legszebb, a legtehetségesebb, és az a személy, aki azok közé a bálozó ifjú kisasszonyok közé tartozik, akik felsőbbrendűnek gondolják magukat, akik élvezik, hogy a középpontban lehetnek. S akik komolyan, mondhatni úri hölgyekként, úri módként viselkednek, tisztában léve az etikettel, és annak szigorú betartásával, stb…
Cecily-vel ellentétben, Marianne bár időnként, igyekszik magára parancsolni, hogy akként viselkedjen, mint egy komoly, felelősség teljes, szabályokat elfogadó s betartó leányzó. amiként azt a nagyanyja is kérte tőle, (de közben, ez csak egy indok volt, ami által, s amelynek a hatására, Marianne az lett, aki.)
Így mondanám azt, hogy jórészt, a nagyinak köszönthetjük azt, hogy Marianne Edenbrooke részese lehetett, ahogyan annak lakóéké is.
Pozitív karakterként, még megjegyezném Philip édesanyját is. Akinek a személyében, egy kedves, szerethető karaktert ismertem meg, már az első vele való találkozás során, amikor felbukkant a könyvben.
S végül, mint ahogyan abban bíztam, s reménykedtem, és vártam, egy gyönyörű, letisztult szerelmi történetet kaptam, amelyben a szerelmet nagyban erősíti, a férfi s nő közötti barátság.
Az már biztos, hogy szívesen olvasnék, s tervezek is majd ehhez hasonló könyvet olvasni. S nagyon, de nagyon remélem, hogy hamarosan megjelenik majd az írónő következő regénye, s egyben ugyanez a történet/könyv Philip szemszögéből. ;) <3
Csak ajánlani tudom mindenkinek… s remélem, hogy aki elolvassa, őt is hasonlóan elfogja majd varázsolni ez a könyv, mint ahogyan engem, s a sorstársaimat is, akik olvasták már.
Tetszett, s szerettem is, ahogy Philip, a férfifő karakter, állandóan pirulásig ’piszkálta’ Marianne-t, – a másik fő karakter –, (de mivel ez olyan modortalannak hangzik, ezért kijavítanám arra, hogy bókolgatott neki). Ami bár először tűnhet csak játszadozásnak, vagy csak sima ártatlan flörtnek, tulajdonképpen, ha igazán figyelemmel követi az olvasó az eseményeket, és a két fél közti jeleneteket, hamar észreveheti, hogy csak ugyan komolyan gondolta Philip az elejtett bókjait.
S ugyanígy szerettem azt is, hogy egymás társaságában, főleg maguk közt, sokkal inkább önmaguk mertek, s tudtak lenni, mert bíztak egymásban.
Persze voltak negatív, avagy inkább nevezném, nem rokonszenves karakterek is… mint az elején egy… kevésbé szimpatikusságra valló udvarló, majd ennek a személynek, a későbbiekben, az unokaöccse, akinek bár az első felbukkanása nem is annyira zavaró, mint szegény Philip számára volt az…
Aztán ott volt, Marianne ikertestvére Cecily… ő volt mindig a legszebb, a legtehetségesebb, és az a személy, aki azok közé a bálozó ifjú kisasszonyok közé tartozik, akik felsőbbrendűnek gondolják magukat, akik élvezik, hogy a középpontban lehetnek. S akik komolyan, mondhatni úri hölgyekként, úri módként viselkednek, tisztában léve az etikettel, és annak szigorú betartásával, stb…
Cecily-vel ellentétben, Marianne bár időnként, igyekszik magára parancsolni, hogy akként viselkedjen, mint egy komoly, felelősség teljes, szabályokat elfogadó s betartó leányzó. amiként azt a nagyanyja is kérte tőle, (de közben, ez csak egy indok volt, ami által, s amelynek a hatására, Marianne az lett, aki.)
Így mondanám azt, hogy jórészt, a nagyinak köszönthetjük azt, hogy Marianne Edenbrooke részese lehetett, ahogyan annak lakóéké is.
Pozitív karakterként, még megjegyezném Philip édesanyját is. Akinek a személyében, egy kedves, szerethető karaktert ismertem meg, már az első vele való találkozás során, amikor felbukkant a könyvben.
S végül, mint ahogyan abban bíztam, s reménykedtem, és vártam, egy gyönyörű, letisztult szerelmi történetet kaptam, amelyben a szerelmet nagyban erősíti, a férfi s nő közötti barátság.
Az már biztos, hogy szívesen olvasnék, s tervezek is majd ehhez hasonló könyvet olvasni. S nagyon, de nagyon remélem, hogy hamarosan megjelenik majd az írónő következő regénye, s egyben ugyanez a történet/könyv Philip szemszögéből. ;) <3
Csak ajánlani tudom mindenkinek… s remélem, hogy aki elolvassa, őt is hasonlóan elfogja majd varázsolni ez a könyv, mint ahogyan engem, s a sorstársaimat is, akik olvasták már.
