Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2017. június 29., csütörtök

Georgia Le Carre: Nem vagyok a tulajdonod (Az Orosz Don 2.)

A szexi Orosz, Zane, elragadta a szívem, de a sajátját megtartotta. 
Soha nem ismertem olyan embert, mint ő, nem is beszélve arról, hogy az élete részévé váljak. Egy ember, aki el tudja érni, hogy egy lány szíve úgy dübörögjön, mint egy rohadt dob, pusztán a megjelenésével. Ő az oka, hogy az életem tiszta őrület lett. 
Minél többet vagyunk együtt, annál inkább kiált érte a szívem és a lelkem. 
Olga szerint én leszek az egyetlen számára, ha megtanulok repülni. 
Most minden nap csak egy gondolattal ébredek. 
Repülj Dahlia, repülj ...

Dahlia Fury volt a tökéletes játék. Gyönyörű, elegáns, szexi. 
Azt gondoltam, elmerülhetnék a testében. Nem számítottam arra, hogy az édes nektár íze, gyógyszerré válik az ereimben. 
Most keményen harcolok az önkontrollom megtartásáért. 
Fogalma sincs róla, hogy nincs semmi, amit jobban akarok, mint vele lenni. Ő hozza a világosságot az én sötétségembe, oly módon, amitől élőnek érzem magam és amit soha nem éreztem. 
A bűnöző életet el tudnám hagyni és bármi lennék, az akarok lenni, amit ő mond nekem. Talán igaza van. Talán minden, amire szükségem van az egy ok. 

A sorozat 1. részéhez klikk a linkre!

Jill Shalvis: Egyszerűen ​ellenállhatatlan (Lucky Harbor 1.)

A Lucky Harbor-sorozat első részében három egymástól elidegenült lánytestvér anyjuk halála után megörököl egy rozoga tengerparti üdülőt. 
A középső lány, Maddie, miután mélyeségesen csalódik a férfiakban, ráadásul állás nélkül marad, úgy dönt, hogy maga mögött hagyja Los Angelest, és feltérképezi az örökséget. Maddie meggyőzi testvéreit a fogadó felújításáról, amihez aztán felbérel egy fővállalkozót. A magas, sötét hajú, jóképű férfi és a lány között szinte az első pillanattól kezdve izzik a levegő.

Dianne Duvall: Immortal Guardians - Halhatatlan őrzők 4.

Mélyülő sötétség

Krysta vámpírokat csal kelepcébe. „Speciális képességei” ugyan nem sokat érnek, de a terve is egyszerű, eljátssza a csinos, ostoba, magatehetetlen lánykát, hogy maga után csalja őket. Aztán előkerülnek shoto kardjai, és viszlát vérszívók! Ám egy éjszaka váratlan szövetségese akad. Vámpír, minden jellemzője megvan, de valahogy mégis más. Rejtélyes. Jóképű. És jobban érdekli az, hogy megmentse a bőrét, mint az, hogy kiszívja a vérét.
Étienne több, mint kétszáz éve Halhatatlan Őrző, elég hosszú ideje ahhoz, hogy azonnal felismerje, hogy Krysta különleges. Képtelen figyelmen kívül hagyni formás lábát, és rövid kardját. Aztán rájön, hogy a vámpíroknak, akik kiirtásának az életét szenteli, igencsak magas pozíciójú ellenségei is vannak, ráadásul az Őrzők is veszélybe kerülnek. El kell fogadnia Krysta segítségét, hogy megmenthesse őket. A tét egy halandónak nagyon magas. De az az ár, amit a férfi szívének kell megfizetnie, még magasabb lehet.
A sorozat 1-2. részéhez és 3-3,5. kötetéhez klikk a linkekre!

Böszörményi Gyula: Bitó ​és borostyán (Ambrózy báró esetei 3,5)

A hölgyé a terep! 

1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”. 

Az új Ambrózy-történet az Ármány és kézfogó című regény idejében játszódik, és Hangay Mili kisasszony első önállóan felderített bűnügyét meséli el.

A sorozat további résezeihez klikk a linkekre:

Anne C. Voorhoeve: Lilly ​átmegy a falon

1988. A tizenhárom éves Lilly bepakolja a hátizsákját. Jénába készül, az NDK-ba. Ott él ugyanis csodálatos nénikéje, Lena a férjével és a gyermekeivel – csak ők maradtak Lillynek, miután édesanyja meghalt. Ám annyira azért nem egyszerű dolog Nyugatról Keletre költözni. Nemcsak a bürokrácia emelte falakat kell lerombolnia, hanem a keletnémet rokonok életét beárnyékoló múlttal is meg kell küzdenie. Lilly azonban nem hagyja magát elijeszteni, és egy új világot sikerül meghódítania magának.

Rosanna Ley: Visszatérés ​Burmába

„Lenyűgöző történet, melyben a gyönyörű leírások egy távoli, egzotikus helyre ragadják magukkal az olvasót.”
– THE SUN
Eva Gatsby régiségekkel foglalkozik és munkája Burmába szólítja. Mielőtt elutazik, nagyapja megosztja vele élete legnagyobb titkát, fiatalkori szerelmének történetét, és megkéri arra, hogy vigyen magával egy különleges tárgyat – egy faragott chintét –, s juttassa el a jogos tulajdonosának.
Amint Eva megérkezik Burmába, kiderül, hogy küldetése korántsem veszélytelen. Az általa hordozott kincs egy titokzatos szimbólum, mely nemzetközi botrányba sodorja őt. Becsülete és hűség között örlődve elhatározza, hogy kideríti nagyapja teljes múltját és a Burma gazdagságát jelképező rejtélyes ereklye, a vörös szemű chinte eredetét.

Mark Lawrence: Az ​Osheimi Kerék (A vörös királynő háborúja 3.)

A ​Pokol minden borzalma áll Snorri ver Snagason és családja megmentése közé. Már ha egyáltalán fel lehet támasztani a halottakat.
Jalan Kendethnek viszont csak az számít, hogy megússza élve, persze Loki kulcsával együtt, amely nemcsak minden ajtót és minden zárat nyit, hanem könnyen lehet, hogy egyben sorsának is kulcsa az élők világában.
Jal szeretne végre visszatérni a henye és kicsapongó élete lényegét jelentő örömökhöz, a nőkhöz, a borhoz, és a szerencsejátékhoz. A végzetnek azonban más, nagyobb szabású tervei vannak vele…
Az Osheimi Kerék közben egyre gyorsabban forog, és ha nem állítják meg, hamarosan szétrepeszti a világot. Ha minden elvész, és nincs hová menekülni, még a leggyávább embernek sem marad vesztenivalója.
Jal és Snorri farkasszemet néz a Holt Király hullaseregével, és menekül a Kék Hölgy számtalan tükre elől. A végén azonban, akár gyorsan, akár lassan forog, az Osheimi Kerék az úr, hacsak nem sikerül megérteniük, mi a kerék valódi természete, és mi célt szolgál.
A sorozat 1-2 részéről bővebben itt olvashatsz!

Katarina Mazetti A ​pasi a szomszéd sír mellől 1-2.

A ​pasi a szomszéd sír mellől

A frissen megözvegyült kékharisnya könyvtárosnő és az édesanyja sírját látogató, magányos, egyenesen a tehenek mellől érkező, magával ragadóan természetes parasztgazda egymás mellett gyászolgat a temetőben. Bizalmatlanul méregetik egymást, mígnem egyszer csak, számukra is váratlanul, szenvedélyes érzéki szerelemre lobbannak egymás iránt. Néhány hónapig tartó lángolásuk történetét virtuális napló formájában ők maguk mesélik el, közben feltárul életük minden apró részlete.

Családi ​sírbolt

A pasi a szomszéd sír mellől c. sikerkönyv folytatása! A nő könyvtáros, a férfi parasztgazda. A nő a könyveket és a biotermékeket imádja, a férfi gazdálkodik, és eszébe se jutna, hogy egy könyvet csak úgy elolvasson. De a sors egymás útjába sodorja őket, és egy rövid együttlét, majd szakítás után úgy döntenek, tesznek három kísérletet egy közös gyerek létrehozására. Ha nem jön össze, kész, vége. De összejön – Isten hozta a családi sírboltban! Katarina Mazetti író, szerkesztő, kritikus, producer, a világszerte népszerű A pasi a szomszéd sír mellől című regény szerzője. A Családi sírbolt svédül 2005-ben jelent meg, és azóta is töretlenül népszerű.

Rick Riordan: Az Olimposz hősei 1-4.

Az ​elveszett hős

Három ​vadonatúj hős.
Egy eltűnt félisten.
És egy átok, ami mindegyiküket pusztulással fenyegeti…
Percy Jackson visszatér… Vagy mégsem? Ugyanis minden nyom nélkül eltűnik a Félvér Táborból. Annabeth égre-földre keresi kedvesét, egyelőre eredménytelenül. Ám ugyanolyan rejtélyesen, ahogy Percy felszívódott, feltűnik egy Jászon nevű srác, aki semmire sem emlékszik a múltjából, viszont nagyon sokat tud. Például a küldetésekről, és – csak úgy mellékesen – folyékonyan beszél rómaiul, hogy a farkas-pótszülőkről már ne is beszéljünk…
Elhangzik egy újabb prófécia, és kezdetét veszi egy újabb küldetés – most már Jászon vezetésével. Közben kiderül néhány furcsa dolog… Jászonról is. Tényleg létezik egy másik Félvér Tábor, ahol a római istenek gyermekei nevelkednek, akik halálos ellenségei a görög félvéreknek? És a kedves olimposzi szülők vajon miért nem merik hallatni isteni hangjukat? Ki ejtette foglyul Hérát, az istenek hisztis, undok és bajkeverő királynőjét? Megéri kockáztatni érte az életüket?
Megtudod, csak kövesd kedvenc íród kedvenc hőseit a leges-legújabb és legkockázatosabb küldetésre!
„Egy újabb sziporkázó alkotás” – Sunday Express
„Elsöprő” – Big Issue
„Akciódús” – Sunday Express

Neptunus ​fia

Percy ​Jackson mellé új hősök társulnak, és a nagy prófécia mind a hét hőse felbukkan…
Percy teljesen össze van zavarodva.
Hosszú álmából felébredve a nevén kívül nem emlékszik semmire. Nagy nehezen mégis sikerül eljutnia egy ismeretlen félvértáborba. A múltjából csak egyetlen arcot tud előbányászni: Annabethét.
Hazelnek halottnak kéne lennie. Az első életét alaposan elrontotta. és a világ veszélybe került egykori ballépése miatt. Most nem kíván mást, mint hogy messzire vágtathasson a gondok elől az álmában látott csődörön.
Frank egy rakás szerencsétlenség. Nagyanyja szerint hősök leszármazottja, de ő ebből semmit sem érez. Ormótlan medvének érzi magát, különösen legkedvesebb barátja, Hazel közelében, akiben teljes mértékig megbízik. Olyannyira, hogy legféltettebb titkát is rábízza.
Mindhármuknak köze van a titokzatos Hetedik Próféciához.
A lélegzetelállítóan izgalmas történet a „másik” tábortól egészen az istenek háta mögötti földig, Alaszkáig ível. Útközben új félistenekkel ismerkedhetünk meg, félelmetes szörnyek, különös lények bukkannak fel és segítik, vagy éppenséggel veszélyeztetik a legújabb küldetés kimenetelét.
„Percy Jackson visszatért! A könyv olyan pörgős, hogy beleszédülsz. A félelmetes ellenségekkel vívott harcokat poénos beszólások színesítik. Az olvasó egyre jobban megismeri az antik róma isteneit és a római légiót.” – Sunday Express

Athéné ​jele

Amíg ​a sors össze nem hozta egy robbanó szoborral, Annabeth biztos volt benne, hogy nagy meglepetés nem érheti már az életben.
Annabeth a rómaiak táborában végre megtalálja elveszett szerelmét, Percyt, de nem sokáig élvezhetik az egymásra találás örömét. Menekülni kényszerülnek. Ráadásul Nico az óriások fogságába kerül, és már csak napjai vannak hátra… Gaia ébredezik, Annabethre pedig egy magányos küldetés vár: követnie kell Rómában Athéné jelét. Ami lehet, hogy a halálba vezeti…
„A könyv olyan repülőrajttal indít, ami már az író védjegyévé vált. Szellemek szállják meg hőseinket, a rómaiak a görögök ellen fordulnak, és megismerhetjük a Hetedik Prófécia titkát. Annabeth, Percy, Leo, Piper, Frank és Hazel őrült repülésre indulnak mágikus hajójukon, az Argó 2-n.” – Kirkus Reviews
„A harmadik részben kedvenceink ismét a kalandok sűrűjében találják magukat. A rettegést ellenpontozó humor még vibrálóbbá teszi a történetet. A félistenek ugyanolyan ügyesen használják az eszüket az összecsapások során, mint a fegyvereiket, és esendőségük még szerethetőbbé teszi őket. Riordan lankadatlan mesélőkedvvel egy újabb, nagy kalandot tár elénk, és egy izgalmas befejezést. Készüljetek a negyedik könyvre!” – Booklist Online
„Nagyszerű könyv! Még a sorozat többi részénél is jobb. Soha nem adom kölcsön senkinek!” – Robert, amazon.com

Hádész ​Háza

Ezernyi ​halálos szörny.
Három harcoló félisten.
Egy halálos döntés.

Percy Jackson kalandjai egy igazán alvilági helyen

Az ember életét meghatározzák a döntései. Hát még egy félistenét! Az Argó II. továbbszeli az eget, és a huszonegyedik századi argonautákat újabb és újabb kalandok felé viszi. Leo életébe beköszönt a szerelem egy lakatlan szigeten, Nico pedig Diocletianus jogarával úgy irányítja a holtak légióját, ahogy csak akarja. A Labirintusról eddig azt hitték, végleg elpusztult, de most újra benne találják magukat. Vagy az egész csak szemfényvesztés?

Kapaszkodjatok, mert ez – ahogy Riordan mestertől megszokhattátok – nagyon rázós út lesz!
„Szuper ez a könyv; az Athéné jele óta vártam, és nem csalódtam. Három nap alatt befaltam. Tetszett, hogy a Halál Kapujáról kiderült, hogy egy (…), és hogy a szereplőkről szinte minden oldalon megtudunk valami meglepő és váratlan dolgot.” – Maci and Zoe Read Books, amazon
„Riordan mester nagyot alkotott. Ha van az ifjúsági irodalomnak klasszikusa, akkor ez a sorozat az! Filmvásznon a helye!” – Rick, amazon
„Amíg Percyék a föld alatt vándorolnak, a barátaik az égen siklanak. Gaia pedig a tenyerét dörzsölve várja őket a földön, hogy szörnyeivel és különféle zsoldosaival a nyakukra lépjen. Hőseink mégis életben maradnak. Olyan akarok lenni, mint ők!” – Almond72, amazon

T. S. Thomas: Eldorádó ​királya (Eaten-trilógia 2.)

Miután a londiniumi kannibál diktatúra elleni lázadás csak egy még sötétebb erőt juttatott hatalomra, a lázadók maradéka az egykori Franciaország területére menekül a szabadság reményében. Ám az itt berendezkedett kis spártai katonaállam katakombáiban sem lelnek nyugalmat: az elmebeteg Leroy generális hatalmának kiterjesztése érdekében bábozna a jövevényekkel. Abigail Ritchardson és Demetrius Wannamaker szembesül a „kiválasztódás" legendájának sötét alapjaival. Csupán egy ősi eszme köti őket össze vagy képesek megtalálni egymásban az embert is? Míg Zoe és Summer felfedi Leroy sötét titkát, mely egészen Londinium új uralkodója, Ilyn születéséig nyúlik vissza, egy szerelmespár szökik Párizs romjai közé az önkényuralmi rendszer elől. Vajon képesek lesznek egy saját maguk által felállított értékrend szerint küzdeni? Feltámaszthatják azt a dolgot, mely már rég kiveszett az apokalipszis sújtotta világ maroknyi túlélőjéből? Egy emberiességre épülő társadalom reményét.

A sorozat 1. Londinium hercege c. kötethez klikk a linkre!

Neil Gaiman · Michael Reaves · Mallory Reaves: Ezüst ​Álom (Köztesvilág trilógia 2.)

A ​tizenhat éves Joey Harker az imént mentette meg az Altiverzumot – azt a dimenziót, amelyben az összes lehetséges Föld megtalálható – a teljes pusztulástól. Miután sikerült elsajátítania a dimenziók közötti átjárás képességét, társaival, a Köztesvilág szabadságharcosaival küldetésre indul, hogy közös erővel fenntartsák az egymással versengő mágia és a természettudomány egyensúlyát, melyek képviselői az összes világ felett át akarják venni a hatalmat.
Amikor egy Acacia nevű idegen lány Joey után lopakodik a Köztesvilág bázisára, minden a feje tetejére áll. Senki nem tudja, ki ez a különös idegen, és honnan származik, valamint azt sem, hogy honnan tud ilyen sokat a Köztesvilágról. Hőseink veszélyes pillanatok elé néznek, és Joey szokás szerint nem számíthat másra, csak a saját találékonyságára – és végső esetben, de tényleg csak a legvégső esetben, talán Acaciára is.
Az Ezüst Álom csupa izgalmas dimenzióközi csata és szemkápráztató utazás a világok között, mely minden egyes fejezetben újabb és újabb fordulatot tartogat. Igazi letehetetlen kaland az időben és a térben.
A sorozat első részéről bővebben itt olvashatsz!

2017. június 22., csütörtök

Belinda Alexandra: Flamenco ​Párizsban

Lenyűgöző ​családregény szeretetről, becsületről, árulásról.
Paloma édesanyja valaha a párizsi opera balett-táncosa volt, ám ő hiába szenteli életét a táncnak, nem veszik fel a balettkarba. Egy napon azonban titokzatos spanyol kísértet látogatja meg, hogy átadjon neki egy pár arany fülbevalót.
A lány fejében egymást kergetik a kérdések: Mit akar tőle a szellem? A nagymamája miért gyűlöli annyira a flamencót? És miért utasították el a jelentkezését a tánckarba? A flamencónak köszönhetően rátalál a szerelem, nagyanyja meséiből pedig megismeri a gyökereit és a családja múltjában rejtőző sötét titkokat.
A Flamenco Párizsban hű képet fest a női lélekről, ahogy egy család történetén keresztül bemutatja, milyen szélsőséges dolgokra hajlandóak a nők a szerelem és a szeretet jegyében.
Minden részletében szenvedélyes elbeszélés a flamenco lényegéről, a „démonról”, mely ötvözi a belső erőt és a lelket a tánc és a zene ritmusával, ugyanakkor izgalmas bepillantás a balett világába. Felejthetetlen történet gazdag történelmi háttérrel a polgárháború dúlta Barcelonából és a 70-es évek Párizsából.

Helen Bryan: A ​háború jegyesei

Crowmarsh ​Priors álmos, kis falu Anglia déli partjainál. A második világháború azonban mindent megváltoztat: a fiatal férfiak bevonulnak, és új lakók jelennek meg a jól ismert házakban. Egy fiatal, titokzatos, amerikai nő; egy botrányairól híres, londoni, jó családból való fruska; a bécsi zsidóüldözés elől menekülő, terhes fiatalasszony; London egy munkásnegyedéből származó csitri. A négy fiatal nő kiszakadva a megszokott kerékvágásból, új életet kénytelen kezdeni, amelyben csak egymásra számíthatnak, és egy kortársukra, a néhai lelkész lányára.
Szerelem, féltékenység, árulás, tragédiák sora alakítja sorsukat, a háború is egyre fenyegetőbb, a német vadászgépek már a falu felett húznak el, és mintha valaki a helyiek közül előre értesítené őket…
Ötven év után az asszonyok újra összegyűlnek a faluban, de nem csak ünnepelni és emlékezni. Visszatérnek, hogy bosszút álljanak, hogy megtorolják annyi ártatlan ember halálát.
Helen Bryan (A medál rendje) regénye érdekfeszítő és érzelmes könyv, széles történelmi tablóval, egy kortalan barátság történetével.

Jonathan Beet: A ​halott ember tava

A nevem Jonathan Beet. Beet, mint a répa.
Húsz éves vagyok, New Yorkban élek, és van egy titkom: látom a szellemeket.
Ez legutóbb is kimondottan nagy gondot okozott, amiért természetesen engem tettek felelőssé.

"Kösz, Charlie, az életem romhalmaz lett miattad!
Napok óta csak ez az egy gondolat ismétlődött a fejemben. Én idióta, küzdöttem az egyértelmű ellen, és mi lett a vége? Az, hogy egy New Yorktól legalább hatezer kilométerre fekvő diliházba száműztek. Rendkívül tanácstalan voltam. Fogalmam sem volt, ki segíthetett volna rajtam."
Akkor nem sejtettem, hogy a megpróbáltatásaim java még hátra volt.
Első látásra beleszerettem Cléóba, a bolondokháza egyik, gyakorlaton lévő ápolójába. Tőle hallottam, hogy érkezésem előtt az egyik, drogfüggő lány elszökött az intézetből. Unatkoztam, gondoltam utánanézek az ügynek. És abban a pillanatban belekeveredtem egy sorozatgyilkosságba…

Demi Kirschner: Öld ​meg Jana Robinst! (Ellopott élet 1.)

Jana Robins tizenöt éves, Lipcsében él, és számára az élet az iskolát, a legjobb barátját, vak házvezetőnőjüket és állandóan dolgozó, elérhetetlen apját jelenti. 
De egy nap minden megváltozik. Kiderül, hogy mindez csak látszat. Megpróbálják elrejteni előle a világ valódi arcát. Egy olyan világét, ahol az emberek mellett különleges lények őrködnek. 
Mindenkinek van egy előre elrendelt sorskulcsa, aminek be kell teljesednie az élete során. De vajon mi az élet értelme? Föl lehet lázadni az előre megírt jövő ellen? 
Mi történik, ha a szerelmed talán az ellenséged? 
Jana útra kel, hogy megfejtse a világ rejtélyeit, és múltja ádáz titkát. De megpróbál rájönni arra is, mit érez a két fiú iránt, akikre a lelkét is rábízná. Lehet-e barátságból szerelem? Vagy épp az ellenségből lesz a kedvesed? 
A regény az Ellopott élet sorozat első kötete, az Aranymosás pályázat egyik nyertes műve.

Corine Gantz: Rejtekhely ​Párizsban

„Kezdje újra Párizsban!" A háromgyerekes, megözvegyült Annie ezzel a mottóval ad fel hirdetést egy amerikai újságban, és házát kisvártatva elárasztják az új lakók: az erőszakos férjtől menekülő ex-modell két gyerekével, az anorexiás fiatal lány és a szívdöglesztő francia festőművész. Szerelem, humor, bonyodalom! Kell ennél több?

Lia Levi: Csillagok ​völgye

Brunisa tizenhárom éves, és meg van róla győződve, hogy a sors túl sok csapást mért rá: először is egy különös névvel, majd a rasszista törvényekkel, és most pedig a háborúval, amely feldúlja Európát, és rettegésben tartja a zsidókat, beleértve őt és családját. Brunisa apja úgy dönt, hogy nekivágnak a veszélyes útnak, mely a svájci határon túlra, egy „csillagokkal teli völgybe” vezeti őket, ahol biztonságban lehetnek.
A veszély azonban minden lépésnél egyre növekszik, és senki sem ígérte, hogy Svájc hajlandó lesz befogadni Brunisát és a szüleit…

Edward Kelsey Moore: Szikomorfán ​születtem

„- ​Irtó ronda ez a ruha rajtad… A nagymamám varrta nekem. Szépen tud varrni, de már nem lát. – Azzal a szájába tömött egy másik karamellát, és hozzátette: – De nem ez a legrondább. Azt majd holnap veszem fel.” 
Ezzel a párbeszéddel indul két kislány életre szóló barátsága az ötvenes években, és hamarosan elválaszthatatlan társuk lesz egy harmadik is, akivel a poros amerikai kisváros közismert trióját alkotják. Évtizedekkel később még mindig törzsasztaluk van Earl mindenki által kedvelt, Amennyi beléd fér nevű vendéglőjében. 
Itt ebédel – családostul – a vasárnapi istentiszteletek után a három, immár középkorú barátnő is: a különös képességekkel bíró Odette, Clarice, a háziasszonyok gyöngye és a gyönyörű Barbara Jean. Már mindhárman megtalálták lelki nyugalmukat, de nem akármilyen éveken vannak túl. Hogy mi történt velük és Amerikával a megelőző évtizedekben, azt fergeteges humorral beszéli el a szerző, aki úgy mesél emberi gyarlóságokról és érzelmekről, hogy közben minden figurát megért és szeret. Edward Kelsey Moore, a chicagói csellista-író könnyes-vidám regénye kiváló szórakozást ígér.

B. A. Paris: Összeomlás

Ha önmagadban sem bízhatsz, kiben bízhatsz? 
Azon az éjszakán kezdődött az erdőben. 
Cass Anderson nem állt meg segíteni annak a nőnek az autóban, és az a nő immár halott. 
Azóta néma telefonhívások teszik pokollá Cass életét, és biztos benne, hogy figyelik. 
A bűntudat lassan felemészti, kezd mindent elfelejteni. Hogy bevette-e a gyógyszerét, hogy mi a háza biztonsági berendezésének a kódja, vagy hogy volt-e vér azon a késen a konyhában. 
B. A. Paris, a „Zárt ajtók mögött” nagy sikerű szerzője újabb, meglepő fordulatokban bővelkedő pszichológiai thrillerét az olvasó garantáltan nem tudja majd letenni.

Al Robertson: Égtörés (Állomás 1.)

Amikor a Totalitás lázadó mesterséges intelligenciái legyőzték a Panteon vállalatait, az emberiség veszített igazán. A Föld már nem több mérgező pusztaságnál, a túlélők az Állomáson, a Panteon egyik iparosított aszteroidáján tengődnek.
Jack Forster a Panteon alkalmazásában állt, az elméjébe épített harci MI-vel, Hugo Fisttel vadászott a Totalitáshoz átállni készülő MI-kre a Naprendszer peremén. Mocskos háború volt, a férfit megviselte, de Fist úgy élvezte, mint semmi mást.
Miután visszatérnek az Állomásra, alig néhány hetük van kideríteni, ki ölte meg a legfontosabb embert Jack életében. Amikor ugyanis Fist licence lejár, átveszi gazdája testének irányítását, és ezzel a férfinak végleg vége.

Chris Carter: Vadász (Robert Hunter 3.)

Ha ​azt hiszed, biztonságban vagy… nem árt, ha újragondolod
Los Angeles egyik használaton kívüli hentesboltjában ismeretlen nő holttestére bukkannak. A helyszínen nem tudják megállapítani a halál okát. Nincs sem vérfolt, sem lövedék vagy kés okozta seb, a fején és a felsőtestén sem éktelenkedik dudor vagy horzsolás, sem fojtogatásra utaló vérömleny a nyakán. A testén egyetlen sérülés sem látszik, a száját leszámítva: azt ugyanis a gyilkos összevarrta. Pontosabban szólva: nem csak azt varrta össze… Amikor a testet a Los Angeles Megyei Halottkémi Hivatalba szállítják, hogy elvégezzék rajta a boncolást, az ügyeletes patológus elszörnyedve szembesül a borzalommal.
A felfedezés és az azt követő tragédia olyannyira sokkolja a rendőrséget, hogy a különösen kegyetlen esetekre specializálódott Robert Hunter nyomozóra bízzák az ügyet. Kisvártatva kiderül, hogy nem egyszeri gyilkossággal van dolguk – úgy tűnik, valaki sorra szedi az áldozatait a harmincas éveik elején járó, hosszú, fekete hajú, fehér bőrű nők köréből. Megfigyeli őket, megvárja a kínálkozó alkalmat, majd kegyetlenül lecsap rájuk. Hunter a társával, Carlos Garciával karöltve kíméletlen hajszát indít a megszállott gyilkos ellen, és csak remélhetik, hogy sikerül becserkészniük a fenevadat, mielőtt ő venné célba őket…
A sorozat 1-2 részéről bővebben itt olvashatsz!

Sabrina Jeffries: Mire ​vágyik egy herceg? (A herceg emberei 1.)

Egy ​nap váratlan látogató kopogtat a Manton Nyomozóiroda ajtaján. Az igencsak dühös herceg, Maximilian Cale magyarázatot követelve kér bebocsátást. Azt állítja ugyanis, hogy az irodavezető testvére orvul rászedte őt, és nem átallotta azt hazudni, hogy az ő halottnak hitt bátyja él. A helyszínen azonban csak az igézően szép Lisette-et találja, az őt becsapó férfi húgát, aki hiába próbál magyarázattal szolgálni. Cale szentül hiszi, hogy a testvérek összejátszanak ellene, a nő azonban váltig állítja, hogy mind ő, mind a fivére ártatlan. Lisette végül meggyőzi Maximiliant, hogy együtt próbálják meg kideríteni, hová tűnhetett a bátyja, és hogy valóban él-e a herceg testvére. Azért, hogy a nő tisztességén folt ne essen, kénytelenek inkognitóban, férjként és feleségként útra kelni. Ahogy úti céljuk, Párizs felé tartanak, a kényszer szülte helyzet megannyi izgalmat tartogat számukra, a legnagyobb kihívás elé mégis tulajdon szívük állítja őket. Vajon hihetnek az érzéseiknek, és teret engedhetnek a vágyaiknak, vagy az egész nem több egy hirtelen fellángolásnál?
Sabrina Jeffries új sorozatának, A herceg embereinek első kötetében sem izgalmakból, sem szenvedélyből, sem pedig humorból nincs hiány. Igazi ínyencfalat a romantikus regények kedvelőinek.

Penny Vincenzi: Lázas ​évek (Lázas évek 1.)

Több mint 3,5 millió eladott példánnyal Penny Vincenzi a világ egyik legsikeresebb szerzője a szórakoztató irodalom területén. A szenvedéllyel teli cselekmény, a sokszínű karakterek révén könyvei Maeve Binchy, Barbara Taylor Bradford és Anita Shreve legjobb műveivel egyenértékűek.
A Lázas évek az első világháború mozgalmas háttere előtt kirajzolódó izgalmas dráma és tüzes szerelmi történet. Ellenállhatatlanul sodró lendületű családtörténet a hatalomról, a családi intrikákról és a szenvedélyről, középpontjában a jómódú, erős akaratú Celia Lyttonnal. Celia döntései hatással vannak a saját sorsa mellett másokéra is, a férje, a gyerekei és mindazok életére, akik valamilyen módon kapcsolódnak a Lyttons kiadóbirodalomhoz.

2017. június 21., szerda

Penny Vincenzi: Boldog ​idők

Egy ​átlagos, forró nyári napon Londontól nem messze egy teherautó sodródik le az útról, és borzalmas tömegbalesetet okoz. Rengeteg a sérült, a környéken eluralkodik a káosz, és a tragikus események néhány ember életét örökre megváltoztatják.
Vajon mi lesz fontosabb a sikeres orvosnak; hogy segítsen a sérülteken, vagy hogy elrejtse szeretőjét a kíváncsi tekintetek elől? Sikerül-e az idős asszonynak időben odaérnie a régen várt találkozóra hajdani kedvesével? Megakadályozhatják-e a történtek a fiatal férfit abban, hogy elvegye menyasszonyát? És ami a legfontosabb: előkerül-e a rejtélyes stoppos, az egyetlen szemtanú, aki tudja, mi történt az autópályán abban a végzetes pillanatban?
Penny Vincenzi a tőle megszokott sodró lendülettel és fordulatos cselekményszövéssel gondoskodik arról, hogy legújabb könyvét kezünkbe véve egyetlen percig se unatkozzunk.
„A Boldog idők valódi báját az adja, hogy emlékeztet minket arra: az életben minden okkal történik, és még a legszomorúbb helyzetek is tartogathatnak kellemes meglepetéseket.” (Las Vegas Review-Journal)
„Lenyűgöző és szívbemarkoló.” (The Daily Mirror)
„Izgalmas és üdítő olvasmány.” (Woman&Home)

Stephen Chbosky: Egy ​különc srác feljegyzései

Az ​"Egy különc srác feljegyzései" című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.
A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a „Zabhegyező” jelentett a szüleik generációinak.

Fern Michaels: Kesztyűs ​kézzel (Sisterhood 1.)

A ​szórakoztatóan izgalmas sorozat első darabja egy csapat különleges nő nyomába ered, akik elhatározzák, hogy lépésről lépésre kivívják a maguk igazát. Nikki Quinnt felfoghatatlan csapás éri, amikor legjobb barátnője, Barbara egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lesz, a gázoló ráadásul diplomáciai mentességet élvez. De míg Nikkinek ott van a munkája és a szereleme – a helyettes államügyész Jack Emery –, addig Barbara anyjának, Myrának semmi nem marad, amiért érdemes lenne élnie. A bosszúvágy és a harag poklában vergődve Myra már-már egészen elemészti magát, amikor… egy nap a tévéhíradóban megpillantja Marie Lewellent, akinek a lánya egy gyilkosság áldozata lett. Az asszony saját kezébe veszi a bíráskodást, és lelövi a lánya gyilkosát. Myra fejében ekkor megszületik a gondolat, és egy hónap múlva Nikkivel összetoboroznak egy női csapatot, amelynek tagjaiban egyvalami közös: kivetette őket magából az amerikai igazságszolgáltatási rendszer. A lesújtott lányok azonban nem törnek meg, sőt, készen állnak rá, hogy felvegyék a harcot a sorsukkal, és elégtételt vegyenek a bűnösökön. 
Elsőként Kathryn, a kamionsofőr ügyét veszik kézbe. Kathrynt sok éve megerőszakolta három motoros egy autópálya menti parkolóban, miközben mozgásképtelen férje tehetetlenül végignézte a kamionból. A szövetségbe tömörülő nők kidolgozzák a bosszút, de mivel a széthúzás is felüti köztük a fejét, megjósolhatatlan, hogy működni fog-e terv – mígnem elérkezik az igazság pillanata.

Kerry Drewery: 7. ​cella

Egy ​olyan világba csöppenünk, ahol az igazságról és a gyilkossággal vádolt foglyok sorsáról nem kijelölt bírák vagy esküdtszék dönt, hanem a közemberek. Egy televíziós show keretein belül bárki szavazhat, hogy a vádlott ártatlan vagy bűnös. Az ítélet pedig élet vagy halál. A szavazás 7 napig tart, ezalatt a rabok egyre kisebb és egyre szűkebb cellákban várják az ítéletet. Ha eljön a 7.nap és a 7. cella, szembesülnek a sorsukkal. Jackson Paige-et, az egykori TV-reality népszerű sztárját meggyilkolták. A tizenhat éves Martha önként tett vallomást, hogy megölte őt. Az ítélet egyértelműnek tűnik. De vajon valóban ő tette? Ha mégsem, miért vállalta magára a gyilkosságot? Talán az önfeláldozásával akarja leleplezni a romlott és kegyetlen rendszert? Vagy valaki mást próbál védelmezni? Az igazságot csak kevesen ismerik, és csak egyetlen embernek van elég hatalma, hogy nyilvánosságra hozza. Ő Martha szerelme, Isaac Paige… 

13.000.000 néző 
7 nap, hogy kiderüljön: bűnös vagy ártatlan 
1 ember, aki harcol az igazságért 
Élet vagy halál? Légy te a bíró!

Weina Dai Randel: Hold ​a palotában

A ​palotában élő ágyas hamar megtanulja, hogy a császár figyelmét sokféleképpen fel lehet kelteni. Sokan fehérre festik az arcukat, vörösre az ajkukat és vonzó frizurát készítenek maguknak, hogy a szépségükkel elkábítsák a birodalom leghatalmasabb emberét. Mások jádefüggőt vagy kalligráfiával díszített tekercseket adnak neki ajándékba, hogy lenyűgözzék. A legtöbben pedig a csábításról szerzett tudásukra hagyatkoznak. Az ifjú Mej azonban semmit sem tud ezekről a női praktikákról, mégis felejthetetlen ajándékkal szolgál a császárnak.
Mej intelligenciája és kíváncsisága kissé különccé teszi őt az ágyasok között, azonban a császárt lenyűgözi. Mikor végre abba a helyzetbe kerül, hogy elcsábíthatná Kína legbefolyásosabb emberét, az udvarban hatalmi harcok alakulnak ki, melynek közepette a lány élete is veszélybe kerül.
Hold a palotában című történetben a szerző életteli képet fest az ősi Kínáról, ahol a szerelem és az ambíció érdekében gondolkodás nélkül áldoztak fel ártatlan életeket.

Mira Sabo: Amíg ​kijutunk a fényre (Birtoklás-trilógia 2.)

Mira Sabo legújabb bestsellerében minden adott egy valódi élet-halál harchoz, amit az izgatóan sármos, gátlástalanul hatalommániás, vad és féktelen milliárdos, Tamássy Áron szít.
A férfi mindent megpróbál kézben tartani – a politikai életet, az üzleteit –, de legfőképp gyönyörű feleségét, Szófiát, akik ő és a bátyja, a talán még nála is veszélyesebb Zsolt, valamint a Tamássy család sötét titkai megmásíthatatlanul átformálnak.
Pusztító szenvedélyek örvénylenek hármuk között. A fiatal nő olyan tapasztalatokat szerez a két férfi fizikai és érzelmi fogságában, melyek a szexualitás, a fájdalom és megalázottság legmélyebb bugyraiba vetik alá.
Szófia azonban nem adja meg magát, és veleszületett küzdőképességével megpróbálja a Tamássy testvérektől tanultakat a visszájára fordítani.
Vajon képes lesz felvenni a harcot a testvérekkel?
Egyáltalán túléli?

Maya Banks: Utolsó ​lélegzetig (Slow Burn 4.)

Eliza ​Cummings börtönbe juttatta a gonosztevőt, aki még ártatlan tinédzser korában fogságban tartotta és terrorizálta őt. Később munkát vállalt a Devereaux Biztonsági Szolgálatnál, ahol olyan szörnyetegekkel számol le, amilyenné kis híján ő maga is vált. Senki nem tud a legsötétebb, legszégyenletesebb titkáról, még azok sem, akik a legközelebb állnak hozzá. A gyilkos azonban egy jogi kiskapunak köszönhetően hamarosan kiszabadul, és csak idő kérdése, hogy megkeresse Elizát. A lánynak nincs más választása, mint hogy elmeneküljön, és elcsalogassa a szörnyeteget azoknak az embereknek a közeléből, akiket szeret. Wade Sterling mindig is a saját szabályai szerint élt, és senkinek nem tartozott felelősséggel. Sosem állította magáról, hogy jó ember, ráadásul egyáltalán nem olyan, mint amilyenek a hősök lenni szoktak. Wade soha senkit nem enged olyan közel magához, hogy az illető bepillanthasson az áthatolhatatlan maszk mögé – van azonban egy nő, aki fenyegetést jelent a gondosan kordában tartott önuralmára. Wade egy golyó elé ugrott ezért a nőért, és ennek komolyabb következményei lettek a húsába fúródó fémdarabnál. Bármit tesz, képtelen kiverni a fejéből a lányt, aki olyan bátor, mint egy harcos, és gondolkodás nélkül kockára teszi az életét másokért. A halálra rémült Eliza láttán Wade rögtön tudja, hogy nagy a baj, a bolond nőszemély ugyanis nem szokott félni semmitől. Amikor a lány megpróbál elszökni, a férfiban lakozó vadállat kitör a megtévesztően csiszolt máz alól, és éktelen haragra gerjed. Eliza az övé, akkor is, ha a lány ezt még nem tudja. Eliza ezúttal nem a védelmező szerepét fogja játszani, hanem őt fogják megvédeni, mert amíg Wade él és mozog, addig senki sem bánthatja azt, aki az övé.

Nora Roberts: A ​Sors csillagai (Őrzők-trilógia 1.)

Az ​új királynő tiszteletére a Hold három istennője három csillagot teremtett, egyet tűzből, egyet jégből, egyet vízből. A csillagok azonban lehulltak az égről, és ezáltal veszélybe került a világok sorsa. Könyvünkben három nő és három férfi egyesült erővel keresi a csillagokat…
Sasha Riggs visszavonultan élő festőművész, az őt gyötrő rémálmokat rendkívüli festményeken örökíti meg. Látomásai Korfu szigetére vezérlik, ahol találkozik öt emberrel, akik a Tűz csillagát keresik. Sasha felismeri mindnyájukat, hiszen már korábban megfestette őket: a bűvészt, a régészt, az utazót, a harcost és a magányost. Mindnyájuknak küldetése van, és mindnyájuk körül valami titok lappang.
Sasha, a látó kovácsolja eggyé a csapatot, és rájön, hogy Bran Killian, a bűvész hatalmas erővel és beleérző képességgel bír. Sasha küszködik ritka adottságával, de Bran mellette áll, hogy támogassa, felrázza kishitűségéből, és higgyen benne.
Sasha és Bran azonban csak kettő a hatból, akiknek együtt kell működniük, hogy a tenger alatt, a földben rejtőző Tűzcsillagot megtalálják. Bizalmukat, egységüket, szerelmüket beárnyékolja egy sötét erő, amely mindent képes lenne tönkretenni, ami az útjába áll, hogy megkaparintsa a csillagot…

Susan Wiggs: Meg ​van írva a csillagokban (Tóparti történetek 11.)

Üzleti sikerein és vagyonán túl Mason Bellamy remek külsővel és egy gyönyörű barátnővel is büszkélkedhet. A szüleihez azonban nem áll túl közel, és ez egy régi titokra vezethető vissza, amelynek részleteit az apja magával vitte a sírba. A fiú sok mindent kiderített, de soha senkinek nem beszélt erről. Még az anyjának sem, aki egy síbaleset következtében nemrég tolószékbe kényszerült. Masonnek és a testvéreinek meg kell oldaniuk Alice Bellamy ápolását, ami kemény dió, lévén hogy az idős hölgy mindenkit elüldöz maga mellől a tüskés modorával. Az utolsó jelentkezőn azonban nem fog ki: Faith McCallum túl sok megpróbáltatáson ment keresztül ahhoz, hogy megijedjen egy nehéz betegtől. A talpraesett és melegszívű fiatal nő hamar meglágyítja Alice szívét, Mason pedig elbizonytalanodik: talán váratlanul őt magát is megérintette a szerelem? A Juhar-tó vizén tükröződő csillagok tudják a választ…

A sorozat eddigi 1-10. részéhez katt a linkre!

Tracey Garvis Graves: Kötelék

Amikor ​a harmincéves tanárnőnek, Anna Emersonnak nyári munkát ajánl a Callahan család, hogy tanítsa a fiukat a Maldív-szigeteken bérelt nyaralójukban, gondolkodás nélkül rábólint a trópusi munkanyaralásra. T.J. Callahannek viszont semmi kedve elutazni. Már majdnem tizenhét éves, és ha a súlyos betegsége nem lett volna elég, az első tünetmentes nyarát a szüleivel és rengeteg tanulnivalóval kell töltenie. 
Anna és T.J. egy hidroplánon közelítenek az úti céljuk felé, hogy csatlakozzanak a szülőkhöz, amikor a pilóta végzetes szívrohamot kap, ők pedig az Indiai-óceánba zuhannak. Szerencséjükre, kisodródnak egy sziget partjára. De bármennyire is idillikusnak tűnik a hely, gyorsan kiderül, hogy lakatlan, nincs ivóvíz és élelem, sem menedék. Csupán egyetlen céljuk lehet, hogy életben maradjanak, amíg megmentik őket. 
A napokból azonban hónapok, sőt évek lesznek, s miközben megtanulják, hogyan gondoskodjanak magukról, Anna rájön, bármilyen veszélyek leselkednek is rájuk a szigeten, az a legnagyobb, hogy T.J. időközben kamaszból férfivá érett.

Zsarnai Beáta: Fordított ​szék

Te hiszel a sorsban? Lauren Hope, fiatal, gyönyörű, céltudatos és nagyvilági nő hisz benne. Két dologra vágyik igazán: írói karrierre és igaz szerelemre. Egy nap messzire utazik, és egy váratlan találkozás egy titokzatos idegennel alapjaiban változtatja meg az életét. Dylan Duprés, a biztonságot sugárzó férfi, Lauren álmainak lehetséges megvalósítója, egyben minden probléma forrása. Vajon milyen hatással lesz Lauren életére ennek a rejtélyes férfinek a felbukkanása? Elképzelhető, hogy mindkét álma valóra válik? És ha választania kell…? 
Zsarnai Beáta – a Nők Lapjához tartozó Cafeblog kiemelt bloggerének – első regénye a sors hatalmáról.

Imre Viktória Anna: Az ​Őrült Hold alatt / Kísértés ​Rt.

Az ​Őrült Hold alatt

Milyen ​lehet az állandósult káoszban élni? 
Mia hosszan mesélhetne erről, elvégre egész életét az éjszakánként átalakuló Nioba városában töltötte. Barátokat, családokat szakít el egymástól ez a különös, önálló akarattal bíró hely, és titkát még senkinek nem sikerült megfejtenie – legalábbis eddig. 
Amikor Mia véletlenül belebotlik a mogorva, embergyűlölő tudósba, Lancasterbe, merész döntést hoz: az ismeretlent választja a férfi oldalán. Éppen csak arra nem számít, hogy az izgalmasnak ígérkező kutatás egy számára új, sötét világba vezet, amelyben a tudomány szorosan összefonódik a mágiával, az égitestek pedig nem egészen azok, aminek látszanak. 

„Az Őrült Hold alatt már az egyetem alatt született, amikor is az ELTE bölcsészkarán angolt és latint tanultam. Szerencsére a két tevékenység – az írás és az előadók padjainak koptatása – megfért egymás mellett, így jelenleg mesterképzés keretében foglalkozom angol irodalommal. 
Bár egy-két novella erejéig szívesen kalandozom a horror vagy a sci-fi világába, legközelebb a fantasy műfaja áll hozzám… Amikor pedig elkezdenek összefolyni előttem a betűk, papírért nyúlok, és lerajzolom, ami a fejemben maradt” – mutatkozik be a fiatal írónő, aki maga illusztrálja könyveit.

Kísértés ​Rt.

Az ​Új Lenyomat és a Magyar Író Akadémia szépirodalmi pályázatának különdíjas regénye
Mit tehet egy sikeres bérgyilkosnő, ha egy amúgy is fárasztó nap után hat dekoratív munkatársa kíséretében megjelenik a lakásában az ördög?
Esetleg a másik oldalára fordul és alszik tovább, erősen győzködve magát, hogy csak képzelődött.
Sajnálatos módon Serene Nightingale ennyivel nem intézheti el a Pokol pofátlan, narcisztikus és mellesleg igen jóképű Nagyurát. Lucifer ugyanis nem merő szórakozásból keresi fel éjnek évadján: Serene lelkéért verseny folyik közte és a mindenható Anyaúristen, Pandora között. Ha a Teremtő nyer, a világ fele megszabadul a gonosztól. Ha Lucifer, akkor a démonúr a száműzetése óta először térhet vissza legálisan a Mennybe.
A tét tehát nagy, ám talán nem meglepő, hogy Miss Nightingale hócipője két perc alatt tele lesz a túlvilági cirkusszal. Vissza akarja kapni az eddigi életét: egyetemre akar járni, a bátyját bosszantani, és tovább ölni embereket pénzért. Idegesítik a lépten-nyomon felbukkanó angyalok, démonlányok… de leginkább a Halál sakálvigyorú női megtestesítője kezdi ki türelmét.
Miközben újabb és újabb gyanútlan halandók keverednek bele a Londonban folyó hatalmi harcba, szép lassan Serene is elveszíti önmagát – s hogy védtelenül maradt lelkéért végül melyik fél nyúl gyorsabban, az csak a szerencsén és kifinomult taktikázáson múlik.
„A történet zseniális… A cselekmény szálait az írónő úgy tekerte csavarta, hogy bizony teljes figyelmet érdemelt a könyv az első betűtől az utolsóig. Olvasás közben nem volt bambulás meg lazulás, csak a tömény élvezet és szórakozás.” (szilvamagolvas.blogspot.com)
„A történet legnagyobb vonzereje a humora és a változatos szófordulatai; olyan szerepelt fog betölteni, mint például Durell korfui élményei, azaz, ha eltörik a mécses, ő lesz a «bömbirongyi» – nem, nem fújom bele az orromat, hanem felvidulás céljából óhajtom szorongatni.” (amadea.freeblog.hu)

Tahereh Mafi: Illaberek

A tizenkét éves Dámamezey Alíz Alexandrának csupán három dolog számít: Anya, aki folyton ostorozza; a mágia és a szín, amelyek messziről kerülik; és Apa, aki mindig is szerette. Apa egy szál vonalzóval a kezében tűnik el Fenyérhátról, és három évvel később Alíz még mindig nem adja fel a reményt, hogy egyszer megtalálja. Apát ugyanis még a kalandoknál is jobban szereti, és hajlandó elindulni élete legnagyobb utazására, hogy a nyomára bukkanjon.
Kedvenc gyerekkori olvasmányai, például a Titkos kert és a Narnia Krónikái ihlették a népszerű Tahereh Mafit eme új világ megalkotására, ahol a szín fizetőeszköznek számít, a kaland elkerülhetetlen, a barátságra pedig a legváratlanabb helyeken talál rá az ember.
A nagysikerű Ne érints trilógia szerzője ezúttal a képzelet határain segít átlendülni az olvasóknak ebben a lebilincselő, modernkori tündérmesében.

Sylvia Day: One ​With You (Crossfire 5.)

Gideon Cross. Beleszeretni a legegyszerűbb dolog volt, amit valaha is csináltam. Ez azonnal megtörtént. Teljesen. Visszavonhatatlanul.
Hozzámenni egy álom vált valóra vele. Házasságban maradni vele az életem harca. A szerelem átalakul. A miénk egy menedék a viharból és ezek a legerőszakosabb viharok.
Két sérült lélek egybeolvadt.
Megosztottuk egymással a legmélyebb, legrondább titkainkat. Gideon a tükör, ami minden hibámat tükröz... és a szépséget, amit nem tudtam meglátni. Mindent megadott
nekem. Most, bizonyítanom kell, hogy tudok szikla lenni, menedéke neki lenni, amiért ő is az enyém. Együtt, mi meg tudunk állni azok ellen, akik oly borzalmasan dolgoznak,
hogy közénk álljanak.
De a legnagyobb csatánk befekhet a nagy fogadalmaink közé, ami erőt adtak nekünk. A szerelem elkötelezettsége csak a kezdett volt. A küzdelem vagy megszabadít minket...
vagy szétszakít.
Szívszaggató és csábítóan izgalmas, a One with you a lélegzet visszatartva várva Crossfire saga fináléja, a szeszélyes szerelmi történet, amely világszerte több millió olvasót lenyűgözött.

A sorozat 1-4. részeihez katt a linkre!

2017. június 13., kedd

Rosanna Ley: A ​villa

A ​VISSZATÉRÉS BURMÁBA című nagy sikerű könyv szerzőjének felejthetetlen bestsellere.
Lenyűgöző történet, mely Szicília napsütötte partjáról indulva ragyogja be az olvasók szívét.
Tess megdöbben, mikor kap egy hivatalos levelet, melyben értesítik, hogy örökölt egy villát Szicíliában. Az egyetlen kapcsolata, mely a szigethez köti, az anyja, Flavia – aki ott élt, de elhagyta szülőföldjét a második világháború alatt –, ő viszont soha nem mesélt neki a múltjáról. Tess elutazik Szicíliába, s miközben felfedezi örökségét, próbálja megérteni, hogy édesanyja miért zárkózik el ettől a lenyűgöző helytől és a gyökereitől. Eközben Flavia egy naplót ír a lányának, melyben elmeséli életének eddig eltitkolt részleteit: szerelmét, családi viszályokat, fájdalmait és megtalált boldogságát, s nagy örömünkre mindezt kiegészíti a csodálatos szicíliai ételek ellenállhatatlan receptjeivel is.
Érdekfeszítő, kalandos és ízekkel teli olvasmány.
„Lenyűgöző, vibráló történet. Tökéletes kaland!” – Closer
„Szívhez szóló, szenvedélyes könyv, mely legalább olyan csábító, mint Szicília felejthetetlen tájai, ízei és illatai.” – Kate Furnivall
„Nem ritka, hogy az olvasó talál egy könyvet, mely kalandot, romantikát és reményt kínál, de Rosanna Ley-nek sikerült ezek tökéletes ötvözetét papírra vetni.” – Star Magazin

Erica Spindler: A ​gyilkos mindent visz

Stacy Killian új életet kezdett, mert elege lett abból a sok szörnyűségből, amellyel rendőrnyomozóként találkoznia kellett. A múltja azonban utoléri, amikor megölik egyik barátnőjét. Úgy érzi, tartozik annyival az emlékének, hogy megtalálja a gyilkosát. Az eset kiderítésével megbízott nyomozó, Spencer Malone ugyan nem kér a közreműködéséből, ő azonban nem hagyja lerázni magát. Nyomozásuk során eljutnak egy Fehér Nyúlnak nevezett internetes szerepjátékhoz, amelyről kiderül, hogy minden más játéknál erőszakosabb, kegyetlenebb, s aki kapcsolatba kerül vele, az függővé válik tőle. A városban sorra halnak meg az emberek, és minden jel arra vall, hogy a szerepjátékból valóság lett…

K. D. Niki: Szerelmem ​a tanárom

Két éves koromtól Londonban éltem. Tizenöt év után, amikor a bátyámmal visszaköltöztünk Budapestre, nem tudtam, mire számíthatok a jövőmet illetően, de nem is kifejezetten érdekelt. Egészen addig, amíg nem találkoztam a szomszédomban élő, Herczeg Kristóffal! 
Attól a perctől kezdve megváltozott minden… Őrülten egymásba szerettünk. 
Viszont, az élet ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, mert kiderült, hogy ősi ellenségben állnak a családjaink, ráadásul az is kiderült, hogy a „Szerelmem a tanárom…” 
De, ekkor már késő volt, mert elkövettem életem legnagyobb hibáját… Beleszerettem egy olyan férfiba, aki csak bántani, és bosszút állni akart rajtam… 
Vajon túléli a szerelmük az akadályokat, vagy marad a tanár- diák viszony, ami egyenlő a felemésztő érzések kavalkádjával?

Marina Fiorato: Beatrice

„Érezni ​fogja Olaszország illatait, szenvedélyét és lendületét.” (Booklist)
1588-ban a tizenkilenc Beatrice della Scalát az apja a szicíliai Messinába küldi, hogy társa és nevelője legyen a nála valamivel fiatalabb unokatestvérének, Herónak, a nyájas nagybátyja, Leonato udvarában. Azon a sorsdöntő nyáron Don Pedro spanyol herceg is a szigetre látogat, és egy hónapra megszáll Messinában a kíséretével, melynek a padovai Benedetto is a tagja.
Beatrice és Benedetto vidám szópárbajjal titkolják sokkal mélyebb érzéseiket, és hamarosan fülig szerelmesek lesznek egymásba, azonban egy szerencsétlen félreértés némi rosszindulattal fűszerezve közéjük áll.
A két szerelmest nemsokára tengerek, háborúk, rágalmak választják el egymástól.
Szicília napos déli udvaraitól a lenyűgöző északi reneszánsz városokba vezető utazása alatt Beatrice és Benedetto elmesélik történetüket.
Shakespeare legnépszerűbb vígjátéka, a Sok hűhó semmiért szövegében szerepel néhány elejtett utalás, melyek izgalmas háttértörténetet sejtetnek.
Vajon hogyan találkozott az élesnyelvű Beatrice és Benedetto, aki között romantikus kapcsolat szövődött, mely azonban először keserű véget ért. Vajon miért kellett elválniuk, mielőtt egymáséi lehettek volna?"
Azt akartam, amit az a nő kapott. A mórra vágytam, az én saját móromra, vagy bármilyen színű férfira. Valakire, aki úgy tekint rám, mintha én volnék az egyetlen nő a világon."

Syndie Maison: Jéggé ​dermedt szenvedély

Úgy ​tűnik, Karen tudja már, mit kell tennie, hogy betegesen zsarnok, agresszív férje szorításából végre kikerüljön és gyermekének nyugodt életet biztosítson. Úgy tűnik, a válás véget vet megalázó szerepének, karriert építhet, hiszen mindenkinek birtokában van, amitől sikeres és kiegyensúlyozott lehet. 
Esze, értelme, szépsége megbűvöli munkahelyén – a neves nemzetközi trösztnél – főnökeit, munkatársai imádják, újra bekerül a pezsgő lüktetésbe. 
Ám ez nem tart sokáig. A szépség és eszesség együtt kettős élű fegyver. Egyre feljebb kerül a ranglétrán, és naivul hiszi, hogy csak munkájának köszönhetően. Elhessegeti magától a vágy, a szerelmi tűz démonait, mikor a cég első emberének közeledésében felfedezi azokat. Nyugalmat akar, harmóniát, de rég elfojtott ösztönei csúnyán elbánnak vele. A kérdés: örök háttérbe szorulva, zsarolva, bűntudatban élje le életét, vagy eszére hallgatva fogadja el a másik férfi féltő szerelmét? 
Karen örvénybe került falevélként egyre kuszább mélységben gyötrődik. Föl tud-e jönni onnan, hogy végre szabadon szerethessen? Ki mutat utat, ha egyszer csak kiderül, hogy nem az az ellenség, akit annak gondolt? És hány háromszög fél egy szerelembe?

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...