Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2017. február 7., kedd

Mia Sheridan: Stinger - A Skorpió fullánkja (A szerelem csillagjegyében 3.)

Grace Hamilton az a lány, akinek mindig van egy terve. Pontosan tudja, merre tart az élete, és büszke magára, amiért mindig célt ér. Még sohasem lépte át a határokat, nem foglalkozott a saját vágyaival, és azzal sem, hogy kinek akar ennyire megfelelni. 

Ám egyszer csak találkozott Vele… 

Carson Stinger semmilyen szabályt nem tart be, csakis a sajátját. A felnőtt szórakoztatóiparban dolgozva mit sem törődik vele, hogy mit gondolnak róla mások. Egyik napról a másikra él, cél és terv nélkül. Tudja, mit akarnak tőle a nők, és azt hiszi, csupán ennyit is tud nyújtani nekik. 

Ám egyszer csak találkozott Vele… 

Miután a sors arra kényszerítette őket, hogy összezárva töltsenek el néhány órát, mindketten megváltoznak. Ám két olyan ember számára, akiknek találkozniuk sem lett volna szabad, lehetetlen felülemelkedni a teljesen különböző valóságuk határain. 

Legalábbis egyelőre…

A sorozat első - Leo részéhez, és második - Leo esélye kötetek leírásához klikk a linkekre. 

Mary Jo Putney: Az ​amazon és a katona

Will ​Masterson egy bárói cím és jókora vagyon örököseként kényelmes életet élhetne angliai otthonában, ő mégis katonának áll. Sok-sok évnyi borzalmas, Napóleon elleni háborúskodást követően úgy határoz, mielőtt hazatérne, még elvállal egy utolsó küldetést. Csakhogy amint eléri úti célját, a hegyek között megbúvó, aprócska királyságot, San Gabrielt, újra kell gondolnia a jövőre vonatkozó terveit. Nem mást sodor ugyanis a karjába a sors, mint álmai asszonyát… 
Athena Markham egy igazi amazon: magas, bátor, és fittyet hány a társadalmi konvenciókra. Mindig is többre értékelte a függetlenségét, mint egy férfi szerelmét. Amikor azonban Will felbukkan, úgy érzi, vele tenne egy próbát. 
Bimbózó románcukat azonban kisvártatva próba elé állítja az élet. San Gabrielt veszély fenyegeti, a két fiatal pedig úgy dönt, hogy együtt száll szembe a fenyegető ellenséggel. A haláltól sem riadnak vissza, hogy megmentsék az országot és a lakóit. A megpróbáltatásaik során megismerik a másik valódi énjét, és innentől már csak rajtuk áll, hogy megtudják, lehetnek-e igazán boldogok egymás oldalán.

Jamie McGuire · Teresa Mummert: Sweet ​Nothing – Édes semmiség

Minden ​csak egy pillanaton múlik. Csak egy másodperc, mikor megpillantod a nagy őt, és eldöntöd, hogy többé nem kell más. És épp ugyanennyi idő elveszíteni a szeretett férfit. 
Képzeld el, hogy egyszer úgy veszítesz el valakit, akit szeretsz, hogy még nem is volt igazán a tiéd. Minden nap meglátogatod őt, és csak vársz. Várod a lehetetlent, egy jelet, vagy azt, hogy rád nézzen… és közben reménykedsz benne, hogy a bűnösöknek is kijár egy csoda. 
Averynek elég volt egyetlen pillantás, hogy tudja, mit érez. A piros lámpánál állva, a mellette lévő sávban meglátta a férfit, akibe szerelmes lesz, s akihez feleségül megy. Gyakran hallani olyan szerelemről, amely időbe telik, míg kialakul. De Avery és Josh szerelme inkább hasonlított egy hirtelen fellobbanó lánghoz, és miután életük szálai összefonódtak, minden megváltozott. Avery megtalálta, akit egész életében szeretett, a gyermekei leendő apját. Avery és Josh közös élete egyetlen pillanat leforgása alatt kezdődött el, majd ugyanolyan hirtelen véget is ért: a késő esti kimaradások, a kifogások, a hazugságok. Egyetlen szempillantás alatt olyan lett minden, mintha nem is létezett volna. 
Amikor úgy érzed, tudod, hogy mi történik, nem is sejted, mi jöhet még ezután…

Julianne Donaldson: Blackmoore

Kate ​Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond.
Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért.
Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt.
Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani?
Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia.
„Lebilincselően hangulatos. leíró részek, a vibráló feszültség és a fordulatos cselekmény teljesen magukkal ragadják az olvasót.” (Publishers Weekly)

Rácz-Stefán: Tibor Túl ​szép

A túlsúlyos Márk mindennél jobban vágyik rá, hogy végre igazán szeressék. Mégis, azt hiszi, hogy a súlya miatt nincs joga a szerelemre. Elkeseredésében finomságokba fojtja bánatát.
Vajon a csupaszív srácra rátalálhat a nagy Ő?
Képes lesz elfogadni önmagát?
Olivér profi úszó, ám doppingbotrányba keveredik, eltiltják a versenyzéstől, és darabjaira hullik az élete. Azt sem tudja, mit hoz a holnap, a szerelemre gondolni sem mer.
Újjáépíthetjük a nulláról az életünket?
Rátalálhatunk az igazira akkor is, ha nem keressük?
A két fiú közös munkahelyen kezd el dolgozni. Előbb megismerik egymást, aztán a titkaik is felszínre bukkannak. De kialakulhat köztük több, mint barátság? Vagy csak a külső számít?
Van egy pont, amikor az ész a szív útjába áll…

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...