Csókja könnyű…
Érintése ellenállhatatlan…
Bowen MacRieve, a Lykae klán harcosa kis híján belepusztul, amikor elveszíti az egyetlen neki rendeltetett nőt. A kegyetlen vérfarkas szíve jéggé fagy, nem osztja meg ágyát senkivel – míg össze nem hozza a sors ellenségével, és legsötétebb vágyai lángra gyúlnak a vadító találkozástól. Amikor a gonosz erők a lány ellen szövetkeznek, a harcos minden erejét latba veti, hogy megmentse őt.
Ellenállhat-e a lány a testét-lelkét követelő Bowennek, vagy mindent kockára tesz harcias védelmezőjéért, ha sikerül legyőzniük az őket körülzáró gonoszt?
A végére érve ennek a résznek, totál kész lettem ettől a befejezéstől. Nagy s váratlan fordulatot csempészett bele Kresley, amitől csak még inkább dobott egy jóóóó nagyot az imidzsén, a sorozaton, és persze eme köteten is. Ismételten csak szeretni való volt ez a kötet is. Izgalmasabb is… humorosabb is, és eseménydúsabb is. *.*
Az igaz, hogy az első két kötetet is imádtam. De ez… mamám. A végére abszordum, hogy átverekedte magát az első helyre. Akárcsak Bowen is… aki a jó háromnegyedéig lekörözte szemrebbenés nélkül, Lachlain-t az első helyről… aztán amikor a Mariketaval való második közösülésük után, a lány neve helyett Mariah-t nyögte ki… akkor visszacsúszott nálam a langrétán…
Hogy miért? Mert fájdalmat okozott Mariketa-nak, avval, hogy éreztette s hangoztatta azt, hogy neki Mariah volt a társa… aki miatt bűntudatot is érez… És ahogyan ezen végigvezetődött a történet… együttérzést keltett bennem Mariketa-val, mert én sem örömködnék ha a férfi aki tetszik, aki olyan mély benyomást és vonzalmat kelt bennem, mint amilyenben benne Bowen, egy másik nő iránti „szerelmét” – bűntudatát vetíti ki rá…
És mert… amikor már minden simán mehetett volna köztük… ő ríttig, hogy valamivel el-elcseszte azt a pillanatot, amit nem kellett volna, és amivel nem kellett volna…
És mert… amikor már minden simán mehetett volna köztük… ő ríttig, hogy valamivel el-elcseszte azt a pillanatot, amit nem kellett volna, és amivel nem kellett volna…
De aztán, a végére újra vissza törekedte magát az első helyre… :D
Mariketa-val, szintén hasonlóan éreztem… hogy voltak olyan pillanatok amikor haragudtam rá, amiért olykor-olykor, bele-bele taposott szegénykémbe… annak ellenére is, hogy az ő szemszögéből nézve a dolgokat, voltak pillanatok amikor megértettem a viselkedését… de olyanok is, amikor igazságtalannak is éreztem őt…
De mindez mellett, méltó társnak találtam Bowen mellé… :)
De mindez mellett, méltó társnak találtam Bowen mellé… :)
S bár, azért voltak ellen érzetek, s ellenmondások egymás iránt, mégis a végére az egyik legtökéletesebb és a legerősebb párt alkották meg nekem… :)
Most már tényleg, a kedvenc írómmá alakul(t) Kresley, mert ez eddig nem okozott csalódást még nekem… – amiben bízok is, hogy a későbbiekben se fog –, csak meglepetést, izgalmakat és váratlan pillanatokat, mind az mellett ami e sorozat műfajaként képvisel. *.*
Jamie McGuire
Gyönyörű áldozat (Maddox testvérek 3.)
Falyn Fairchild, a következő kolorádói kormányzó lánya mindent képes hátrahagyni. Már megtette ezt a kocsijával, a tanulmányaival, és még a szüleivel is. Megtörten tér vissza szülővárosába, és pincérkedést vállalva a Bucksaw Kávézóban.
Falyn minden műszak után félretesz egy kevés pénzt, és reméli, hogy hamarosan összegyűlik annyi, hogy vehessen egy repülőjegyet, és eljusson az egyetlen helyre, ahol igazán megbocsátást nyerhet, a régmúlt bűneiért: Eakinsba, Illinoisba.
Taylor Maddox abban a pillanatban megérezte, hogy Falyn bajban van, amint leült egy asztalhoz a kávézóban. Taylor csábító, megszegi az ígéreteit, és még akkor is káprázatos, amikor piszok borítja be – minden megvan benne, ami Falyn szerint egy rámenős, szexi tűzoltóban is. Falynt nem vonzza az, hogy egy legyen a srác hódításai közül, ám egy Maddox fiúnak egy ellenálló lány a tökéletes kihívás.
Amint Falyn megtudja, hogy mit nevez otthonának Taylor, minden megváltozik.
A Maddoxokra jellemző kitartás lehet, hogy nem lesz elég Falynnel szemben. És most először lehet, hogy Taylor lesz az, aki megégeti magát.
Nem tudom, hogy velem fordult e elő ilyen, vagy esetleg másokkal…. De én mininum csak a könyv elejéig voltam oda Taylor-é, akárcsak anno Travis-ért…
Az elején szórakoztató volt, hogy próbálkozott, s hogy nem adta fel, hogy Falyn közelébe férkőzzön.
Ahogyan az is, hogy Falyn nem adta be olyan könnyen a derekát.
Ahogyan az is, hogy Falyn nem adta be olyan könnyen a derekát.
Én ezeknek a pillanatoknak örültem a legjobban, s ezek is voltak a kedvenc részeim ebből a könyvből…
Ugyanis miután összejöttek… nekem olyan mézes-mázosnak tűntek… Túl cukik…
És kevésbé szerethetőek…. Taylor-tól többet vártam volna, mármint a karakterétől.
Ahogy Falyn-től is… akinek a döntései már nekem is sok volt a végére… Ellenben megértettem én azt, hogy ő csak Taylor-nak akart jót… De hányszor kellett volna a pasinak elmondania neki, hogy neki csak ő kell???!!!
S hát végül oda juttatta, ahová akarta is, meg nem is…
S bár egy részem azt mondja, hogy azt kapta amit akart… másrészről meg, Taylor pont ott ásta el magát nálam… ahogyan, Travis is a Gyönyörű sorscsapásban… :/
S innentől én már csak azt vártam, hogy mikor érek a végére a könyvnek, mert már csak kínoztam magam vele… hol ott az elején még tettszett is…
És őszintén, a többi Maddox fiú se lopta be magát a szívembe, még így mellékszereplőként se… nem tudom, hogy főszereplőként esetleg igen… bár hasonlóan, egyformán cselekednek mind… és az mellett, hogy a szerelemben kitartóaknak tartják magukat… némelyikük sajnos, ugyanabba a hibába csúszik bele… :(
És kevésbé szerethetőek…. Taylor-tól többet vártam volna, mármint a karakterétől.
Ahogy Falyn-től is… akinek a döntései már nekem is sok volt a végére… Ellenben megértettem én azt, hogy ő csak Taylor-nak akart jót… De hányszor kellett volna a pasinak elmondania neki, hogy neki csak ő kell???!!!
S hát végül oda juttatta, ahová akarta is, meg nem is…
S bár egy részem azt mondja, hogy azt kapta amit akart… másrészről meg, Taylor pont ott ásta el magát nálam… ahogyan, Travis is a Gyönyörű sorscsapásban… :/
S innentől én már csak azt vártam, hogy mikor érek a végére a könyvnek, mert már csak kínoztam magam vele… hol ott az elején még tettszett is…
És őszintén, a többi Maddox fiú se lopta be magát a szívembe, még így mellékszereplőként se… nem tudom, hogy főszereplőként esetleg igen… bár hasonlóan, egyformán cselekednek mind… és az mellett, hogy a szerelemben kitartóaknak tartják magukat… némelyikük sajnos, ugyanabba a hibába csúszik bele… :(
Sajnálom, hogy a végére ilyen véleménnyel lettem róla… már csak a fülszövegek miatt, s a kezdetük miatt… De ez is egy ilyen rész lett nekem, az írótól… :/
Elütnek és cserbenhagynak egy kutyát az úton. A gázolás szemtanúja – egy zsaru – orvoshoz viszi az ebet, és igyekszik megtalálni annak gazdáját az ömlő esőben.
Sikerrel keres-kutat.
A már-már haldokló nő kórházba kerül a csalitosból.
Wales nyomozó a tettesekre pályázik, ám ehhez előbb az indítékot kell kiderítenie.
Az összevert lány maga is zsaru, komplikáltnak rémlő kapcsolati viszonyokkal, borzongató bűnüldözői múlttal.
Wales és csapata az ismeretségi körét, régebbi és újabb letartóztatásait, haragosait vizsgálja. Miközben mind több és több bűnténybe botlanak, gyermekrontók, mafflások, pszichopaták kerülnek látóterükbe, látszólag egyre távolabb jutnak az eredeti ügytől, az elkövető(k)től.
Ráadásul a memóriazakkant lány biztosra veszi, hogy Wales a kedvese, hiába bizonygatja ennek ellenkezőjét a volt férje és a próbapasasa, valamint a válófélben lévő Wales maga is.
Mindezt tetézve a lábadozó Yahya a nyomozásban is részt akar venni.
Sőt, részt is vesz.
Fable-ből sosem elég, ez igaz… e könyve után is.
Ennél a kötetnél is megtapasztaltam ugyan azt a Fable stílust, fanyar humorral, bár kevésbé excentrikusabb/szenvedéllyel teli szerelmi szállal. Amit bár eddig nem annyira hiányoltam, most annál inkább…
S bár felelhető voltak a krimis szálak, amik az elején eléggé izgalmasabbakra sikeredtek, viszont a végére mintha kicsit elévült, laposodott volna…
Fable ennél azért jobb történeteket is összehozott már… élvezhetőbb cselekményekkel, karakterekkel… De azért akadtak olyan pillanatok amelyek miatt megadtam neki a négy csillagot… remélem azért a következő könyvére – ami remélem, hogy lesz, nem is olyan sokára –, újra megadhatom a minimális 5 csillagot. :)
Emmy álma egy öt regényre szóló kiadói szerződés, romantikus vacsora a legjobb barátjával (aki végre bevallja iránta érzett halhatatlan szerelmét), és sok-sok csokitorta. Happy end.
Ehelyett valami őrült öregember a Starbucksban összevissza zagyvál neki a sosem látott apjáról, a zsebébe csúsztat egy hipermodern telefont, aztán… meghal. Ennél csak az sokkolóbb, hogy az ismeretlent megölték, és a valódi célpont Emmy volt.
Felbukkan a halott férfi arrogáns unokája, aki állítja, hogy a nagyapja él (miért van az, hogy a szexi srácok mind taplók és/vagy zakkantak?), és ráveszi a lányt, hogy iratkozzon át az ő szuperbiztonságos iskolájába, amíg meg nem oldják a rejtélyt.
Emmynek semmi kedve Sebastian sznob sulijába járni, de minél hamarabb derül ki az igazság, annál kisebb a veszélye, hogy megfojtja a srácot egy kanál vízben. Vagy megcsókolja. Mindkét lehetőség egyformán csábító…
Egy biztos, Marni most egészen új oldaláról mutatkozott be, ami előnyös a számára. Titokzatos s fura események kavalkádja fogadott ebben a könyvében. Szintén titokzatos s fura társasággal….
S bár nekem kicsit Ally Carter: Cammie, a Kaméleon-os beütéses volt a könyv, mégis tudtam élvezni egyes részeket. Kivéve a karaktereket, és azok összeállítását.
Emmy-vel még úgy konkrétan bajom nem is volt… de a Sebastian vs. Ben karaktereivel igen… ugyanis bár Emmy szíve Ben-hez húz… mégis olyan érzetem van, hogy mintha Marni őt Sebastian-nal akarná esetleg összeboronálni… amivel nem is lenne baj, ha nem építené Emmy érzéseit Ben köré… a srác köré, aki bár azt állítja, hogy ismeri a lányt… mégse úgy viselkedett. S az helyett, hogy támogatta volna, s segítette volna, sokkal inkább úgy viselkedett mint akit nem is érdekel igazán, hogy Emmy mit szeretne…
Emmy-vel még úgy konkrétan bajom nem is volt… de a Sebastian vs. Ben karaktereivel igen… ugyanis bár Emmy szíve Ben-hez húz… mégis olyan érzetem van, hogy mintha Marni őt Sebastian-nal akarná esetleg összeboronálni… amivel nem is lenne baj, ha nem építené Emmy érzéseit Ben köré… a srác köré, aki bár azt állítja, hogy ismeri a lányt… mégse úgy viselkedett. S az helyett, hogy támogatta volna, s segítette volna, sokkal inkább úgy viselkedett mint akit nem is érdekel igazán, hogy Emmy mit szeretne…
S itt van még Emmy anyukája is… akire nos én komolyan megharagudtam. Nem igaz, hogy ennyire hidegen hagyja őt az, hogy egy idegen férfi rajta lehelte ki az életét, plusz ráadásul úgy fest a dolog, hogy a lányát akarták meg ölni… majd aztán, itt van az új suli… ahová hogy nyerhetett ő felvételt? S hogy jöhetett az ötlet, hogy odamenjen, az egyik pillanatról a másikra? Engem zavart ez az érdekeletlenség a részéről…
Ugyanis ha az én lányommal történne ilyesmi, biztos hogy utána járnék a dolgoknak, hogy mi lehetett az ok… s hogy mégis ki akarná megölni őt…
Ugyanis ha az én lányommal történne ilyesmi, biztos hogy utána járnék a dolgoknak, hogy mi lehetett az ok… s hogy mégis ki akarná megölni őt…
Aztán itt van ez a suli… amely tök fura. Mármint, hogy csak úgy felvették egy befolyásos érdekelt ember szavára – akit mi csak örült paranoiásként ismerünk meg… S itt van Sebastian aki nos… nem volt annyira nagy durranás… legalábbis az én szememben nem… olyan, mintha Marni bár szerette volna megkedveltetni magát velünk azzal, hogy időnként 'bunkó'-s stílust mutat… de utána úgy tűnt el a srác vagy maga a karakter köré épített fellángolás, mintha csak egy unszimpatikus karakterről lett volna szó… s Emmy érzelmeit inkább Ben iránya felé sodorta, mint sem Sebastian felé…
S sok kérdés terjengett a fejemben maga az egész történet olvasása alatt, amelyekre az helyett, hogy választ kaptam volna, csak még inkább gyarapodtak…
Nem tudom, hogy a második részben megkapom e válaszokat a kérdéseimre… csak remélni tudom, hogy igen…
Nem tudom, hogy a második részben megkapom e válaszokat a kérdéseimre… csak remélni tudom, hogy igen…
Clélie Avit
Itt vagyok
Elsa nem érez hideget, szomjúságot, éhséget. Egy hegymászó baleset után kómába zuhanva, hónapok óta érzéketlenül fekszik egy kórházi ágyon. Illetve nem teljesen érzéketlenül.
Hall.
Csak ezt senki sem tudja.
Thibault az édesanyját kíséri be a kórházba az öccséhez, ő viszont nem hajlandó bemenni hozzá. Neheztel rá a halálos balesetet miatt, amit okozott. A kórházban bolyongva véletlenül Elsa szobájába téved. Ahová ettől kezdve rendszeresen visszatér…
Akárki, akármilyen kevésbé pozitív, vagy sőt mi több negatív véleménnyel van erről a könyvről, én nem tudok vele egyet érteni.
Persze ez előfordulhat, bárhol…bármikor… bárkivel.
Persze ez előfordulhat, bárhol…bármikor… bárkivel.
Egy könyv egy olyan lányról, aki hosszú ideje, hogy kómában fekszik és aki hosszú ideig csak hallásra képes…
Egy könyv egy olyan lányról, akihez egy váratlan pillanatban, egy véletlen folytán betoppan egy férfi, aki meghozza neki a színeket – s így válik az ő sajátos szivárvánnyá –, aki meghozza neki az érintés, s az érzelmek érzését.
Egy könyv egy olyan lányról, akinek a hosszú kóma idő után, pont a férfi miatt akar felébredni és küzdeni…
Egy könyv egy olyan lányról, akihez egy váratlan pillanatban, egy véletlen folytán betoppan egy férfi, aki meghozza neki a színeket – s így válik az ő sajátos szivárvánnyá –, aki meghozza neki az érintés, s az érzelmek érzését.
Egy könyv egy olyan lányról, akinek a hosszú kóma idő után, pont a férfi miatt akar felébredni és küzdeni…
Egy könyv egy olyan férfiról, akinek az öccse súlyos tettet követvén el, meggyűlöltette magát vele…és az helyett, hogy ő hozzá járt volna be a kórházba, inkább sokkal szívesebben tévedt be abba a bizonyos 52-es szobába, ahol Elsa feküdt.
Egy könyv egy olyan férfiról, aki úgy bánt Elsa-val és úgy is állt hozzá, mint ahogyan senki más, még a szerettei se.
Egy könyv egy olyan férfiról, aki mondhatni a szemünk előtt vált igazán férfivá…főleg amikor a kis Clara-val volt.
Egy könyv egy olyan férfiról, aki úgy bánt Elsa-val és úgy is állt hozzá, mint ahogyan senki más, még a szerettei se.
Egy könyv egy olyan férfiról, aki mondhatni a szemünk előtt vált igazán férfivá…főleg amikor a kis Clara-val volt.
Egy könyv egy olyan bár fura, és szokatlan kapcsolat kibontakozásáról, amelyre azt mondanánk, hogy lehetetlen, hogy ilyen nincs… de akár beismerjük, akár nem… mégis fel ötölhet bennünk egy-egy ilyen könyv olvasása során, hogy: Mi van, ha mégis? Ha mégis létezhet ilyesmi?
Én ebben a könyvben elhittem, hogy az egyedüli ami visszaadta Elsa érzéseit, az Thibault-nak köszönhető. És, hogy az ő hite…s szeretete érte el azt, hogy Elsa felébredjen.
És bár a végére érve egy pillanatra el hitetlenkedtem magam rajta…hogy nem érhetett így véget… de mostanra, pár perc elteltével azt mondom, hogy ennél szebb és kifejezőbb véget nem is írhatott volna az író. Ennek a könyvnek a végére nem. Mert pont így volt tökéletes s kerek.
Én ebben a könyvben elhittem, hogy az egyedüli ami visszaadta Elsa érzéseit, az Thibault-nak köszönhető. És, hogy az ő hite…s szeretete érte el azt, hogy Elsa felébredjen.
És bár a végére érve egy pillanatra el hitetlenkedtem magam rajta…hogy nem érhetett így véget… de mostanra, pár perc elteltével azt mondom, hogy ennél szebb és kifejezőbb véget nem is írhatott volna az író. Ennek a könyvnek a végére nem. Mert pont így volt tökéletes s kerek.
S bár az igaz, hogy ez nem konkrétan egy olyan szerelmi történet, mint az átlag többsége… amit én kivételesen nem is bántam. Sőt mi több, külön értékeltem is, hogy inkább a küzdelem volt az ami célt szolgált ebben a könyvben, ami egy kis időre, el is hitetheti az olvasóval, hogy valóban létezhet ilyen… ilyen csoda… ilyen akarat… s ilyen küzdelem…
Ezek után nem is csoda szerintem, hogy nem tudok 5 csillagnál kevesebbet adni erre könyvre. Egyszerűen csak annyira vitt magával, érzések kavalkádjait kiváltva… hogy képtelen lettem volna kevesebbre értékelni, mint amilyenre most értékeltem…
Morgana, húszéves lány, aki Anglia walesi országrészében született, de szülei válása után az anyukájával Észak-Olaszországba költözött.
Édesanyja üzleti ügyben sokat utazott, így a szünetekben és nyaranta legtöbbször magával vitte. Mielőtt szeptemberben megkezdte volna a főiskolai tanulmányait a Római Nemzetközi Táncakadémián, legkedvesebb barátaival befizettek egy európai körutazásra, amolyan hátizsákos, sátorban alvós, pénztárca kímélő nyaralásra.
A csapat átlag életkora húsz volt, többnyire végzősök vagy főiskolások utaztak. Sok helyes srác is. De Morgana számára az idegenvezető volt a legszimpatikusabb. Művelt, sportos, vicces, kedves. Szinte magától értetődik, hogy Morgana sokszor nyitott szemmel is tudott álmodni… főleg arról, hogy hogyan alakulhatna ki közöttük valami…
Ez egy nagyon rövid, hamar elolvasható kis könyv volt… amely konkrétan csak arról szólt, hogy Morgana belezúgott az idegenvezetőjükbe, akiről minden egyes „fejezet” során, különböző álmokat szőtt, hogy miként jönnének össze…
S ennyi…
Őszintén többet vártam volna ettől a „könyvtől”… :/
S ennyi…
Őszintén többet vártam volna ettől a „könyvtől”… :/
Jodi Ellen Malpas
A védelmező
Az emberek azt hiszik, mindent tudnak Camille Loganről: apuci kicsi lánya, gyönyörű, elkényeztetett fiatal nő, akinek az életstílusát az apja finanszírozza. De Camille-nak feltett szándéka, hogy nem hagyja magát irányítani. Keményen megharcolt a függetlenségéért és a boldogságért, de hirtelen azon kapja magát, hogy az élete veszélybe került az apja egyik könyörtelen üzleti lépése miatt. Haragszik ugyan, de félti az életét, elfogadja tehát a döntést, amelyet az apja hoz, hogy megvédelmezze. Arra azonban nem készült fel, hogy az SAS egykori mesterlövésze belép az életébe.
Jake Sharp a személyes poklának foglya. Egyetlen egyszer nem koncentrál eléggé, és a következmények beláthatatlanok voltak – emberileg és szakmailag is tönkretették. Elvállalja a testőr szerepét Camille Logan mellett, bár nem ilyen fajta munkára lenne szüksége, hogy elterelje a figyelmét a démonjairól.
A nők és Jake nem jönnek ki jól egymással, de még mindig az örökösnő védelme a kisebbik a két rossz közül. Ám Jake gyorsan rádöbben, hogy Camille nem az a nő, akinek hitte. Hanem melegszívű, együtt érző lány, akinek a jelenléte megnyugtatja őt, így a megvédelmezése hamarosan többet jelent Jake számára egy jól fizető állásnál, bármennyire harcol is ez ellen.
Jake-nek feloldozásra van szüksége. Egy idő után már Camille-ra is. De tudja, hogy nem kaphatja meg mindkettőt.
Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.
Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott.
Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs?
Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt…
Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme.
Igaz, egyszer én ezt már olvastam korábban, de mivelhogy hozzám csapódott (persze nem szó szerint, csak került) – a sorozat, így újból elolvastam. Igaz, lassan haladtam vele… de ez annak tudható be leginkább, hogy tudtam mi-mikor fog történni… s őszintén, ha talán most olvastam volna először, jobban tudnám esetleg azt mondani rá, hogy tetszett…
De ez most nincs így… legalábbis nem teljesen.
Persze az alapsztori tetszetős… még a karakterek megalkotása is.
Csak nekem nem teljesen lett kerek egész ez a történet… Ugyanis az én meglátásaim szerint, Sky az elrablása előtt jobban közelebb kerülhetett volna Zed-hez, s a fiú családjához… mert ha ez így történt volna, akkor esetleg hamarabb 'meggyógyulhatott' volna… hamarabb elhiszi, hogy Zed jó fiú … s ez által, hamarabb el is hihette volna magáról, azt aki valójában… azaz, akár jobban is feldolgozhatta volna az elrablása után.
De ez most nincs így… legalábbis nem teljesen.
Persze az alapsztori tetszetős… még a karakterek megalkotása is.
Csak nekem nem teljesen lett kerek egész ez a történet… Ugyanis az én meglátásaim szerint, Sky az elrablása előtt jobban közelebb kerülhetett volna Zed-hez, s a fiú családjához… mert ha ez így történt volna, akkor esetleg hamarabb 'meggyógyulhatott' volna… hamarabb elhiszi, hogy Zed jó fiú … s ez által, hamarabb el is hihette volna magáról, azt aki valójában… azaz, akár jobban is feldolgozhatta volna az elrablása után.
S ami miatt még mindig nem teljesen tetszett az, az, volt, hogy míg az eleje, olyan szépen felépítős jellegűen kezdődött, úgy a közepétől a végéig, kissé összekapódott lett… s így nem igazán lett annyira kidolgozva… annyira hűűű érzést kiváltóbb… Legalábbis nálam nem…
De mivel maga az alapsztori, és ez a savantos részlet felkeltette a figyelmemet, tuti, hogy elfogom olvasni a második részt… amiben már valamivel, jobban bízom, hogy jobb lesz mint amilyen ez a rész volt…
Georgia Le Carre
Nem vagyok a tulajdonod (Az Orosz Don 1.)
Dahlia
Tudtam, hogy hallgatnom kellett volna a belső hangomra. Soha nem kellett volna elfogadnom a barátom segítségét, de megtettem és az Orosz veszélyes szemeivel megdöbbentett, hogy olyan könnyen gyalázatos vágyakat keltett a testemben és elérte, hogy elveszítsem az önkontrollomat. Az egyetlen dolgot tettem, amit tudtam. Elsétáltam (rendben, futottam), lealacsonyodó hangon búcsúzóul még odavetette, “Vissza fogsz jönni, amikor szükséged van a segítségemre.” De nem voltam képes elfutni előle az álmaimban sem. Isten tudja, megpróbáltam. Aztán valami elképzelhetetlen történik. A húgom eltűnik, miközben túrázik és a könyörtelen ragadozó az egyetlen, aki segíthet. Ül a dolgozószobájában, egy gyönyörű, erős férfi jéghideg tekintettel, megfagyassza a vérem.
Azt mondja, tud segíteni, de semmi sincs ingyen …
Zane
Elszaladt, mint egy űzött szarvas, de mindig tudtam, hogy vissza fog jönni. Most azt hiszi, kergetőzhet itt és úgy tehet, mintha semmi sem történt volna. De én nem veszem be ezt a marhaságot. Mindketten tudjuk, hogy miért van itt és mit akar valójában tőlem. Nem tudja az ízemet kitörölni a fejéből. Azt akarja, hogy elégítsem ki a fájó vágyakat, melyek azóta fogva tartják a testét, mióta elélvezett az ujjaimon. Minden alkalommal, amikor becsukja a szemét, arra gondol, hogy mit tehetnék vele. De én nem olyan ember vagyok, aki osztogatja a szívességet. Megalkuvó vagyok.
Mindig ára van a segítségemnek.
A fülszövege érdekesnek tűnt számomra, bár azért kissé féltem ettől a könyvtől… Féltem attól, hogy Zane annyira fogja hozni azt a rossz indulatú, orosz maffia karaktert, amivel én esetleg nem tudnék kibékülni, de… De kellemes csalódást okozott nekem, ahogyan maga a történet is.
Voltak Zane-nek olyan részei, amiket eltudtam fogadni, és amiket kedveltem is benne… Mint pl, hogy mindig időben visszatudott váltani arra a hideg, hűvös maszkos emberré, akinek csak azért van szüksége Dahlia-ra, hogy kielégítse az ő szükségleteit.
S, hogy nem próbálta meg azt a látszatot kelteni, hogy ő tulajdonképpen nem az akinek tartja magát…
De nálam ott a végénél betett egy kicsit… amikor rávezette Dahlia-t a húgával való igazságra… annak ellenére, hogy volt egy olyan sejtésem, hogy neki volt köze hozzá… mégis enyhe keserű csalódást éreztem… De ennek ellenére, nem is ő lett volna az, aki nem így 'csábította' volna magához Dahlia-t…
Voltak Zane-nek olyan részei, amiket eltudtam fogadni, és amiket kedveltem is benne… Mint pl, hogy mindig időben visszatudott váltani arra a hideg, hűvös maszkos emberré, akinek csak azért van szüksége Dahlia-ra, hogy kielégítse az ő szükségleteit.
S, hogy nem próbálta meg azt a látszatot kelteni, hogy ő tulajdonképpen nem az akinek tartja magát…
De nálam ott a végénél betett egy kicsit… amikor rávezette Dahlia-t a húgával való igazságra… annak ellenére, hogy volt egy olyan sejtésem, hogy neki volt köze hozzá… mégis enyhe keserű csalódást éreztem… De ennek ellenére, nem is ő lett volna az, aki nem így 'csábította' volna magához Dahlia-t…
A mellékszereplők is kedvelhetőek voltak, de leginkább a hangsúly az a két főszereplőn volt, akikről az elején azt mondtam, hogy még szoknom kell őket… ami a végére meg is történt.
Bár azért, egy részem jobban Zane karakterét sikerült megkedvelnie, annak ellenére, hogy ebben az életemben, nem szeretnék összefutni egy olyan alakkal mint amilyen ő… s nem is kívánkoznék olyant, hogy legyen is közöm hozzá… Mert félő volna, hogy akárcsak Dahlia elcsábulnék… bár ki tudja, hogy így lenne e… :D
Bár azért, egy részem jobban Zane karakterét sikerült megkedvelnie, annak ellenére, hogy ebben az életemben, nem szeretnék összefutni egy olyan alakkal mint amilyen ő… s nem is kívánkoznék olyant, hogy legyen is közöm hozzá… Mert félő volna, hogy akárcsak Dahlia elcsábulnék… bár ki tudja, hogy így lenne e… :D
Mindenesetre én élveztem ezt a könyvet, bár lehetett volna kicsit hosszabb, kicsit tömörebb, kicsit eseménydúsabb… De hátha a folytatásban lesz ehhez is szerencsém. :)
Karen Hawkins
Kincsvadászok (Hurst amulett 1.)
A visszahúzódó Mary Hurst útra kel, hogy felkutasson egy arany-ónix dobozt, és ezzel megmentse bajba jutott fivérét.
Küldetése azonban váratlan fordulatot vesz, amikor végre megtalálja a dobozka tulajdonosát, Angus Hay-t, akinek egyáltalán nem áll szándékában odaadni a műtárgyat Marynek, sőt a lányt sem akarja elengedni a kastélyából…
Életem első 'elolvasott' könyve az írótól, – bár már egy jó-jó ideje raboskodott már a polcomon , de még csak most a kijött negyedik rész után tudtam csak eljutni odáig, hogy elolvassam :$- , ami nekem tetszett. Az a történelmi romantikus alap, amely egy történelmi romantikus regényt illet, s kelt életre az meg volt benne. Úgy ahogyan az kellett.
Szerethető alaptörténettel. Szerethető történettel. Szerethető karakterekkel.
Szerethető alaptörténettel. Szerethető történettel. Szerethető karakterekkel.
De ennek ellenére mégis hiányzott valami nekem belőle… valami plusz, ami miatt kerek egész lehetett volna. Talán ha a végét nem úgy kapkodta volna el az író, ahogy elkapkodta…
Ezen kívül, én minden más részét szerettem.
Főleg az Angus és a Mary között lezajló jeleneteket, szóváltásokat… és amikor Mary felhívta magára Angus figyelmét és persze idegeit. xD Mint pl. amikor a széket elkezdte a padlóhoz vágni, s azzal zajt csapni… vagy a fésűvel a kandallón, vagy a borzasztó kornyikálásával. :D – Ezeknél a részeknél mindig jól szórakoztam. :) Azt meg kell hagyni, hogy jó humorérzékkel rendelkezik az írónő. :D
Tetszett, hogy olvashattam Michael leveleiből részleteket, amelyek alapján és a róla hallottak alapján, alig várom, hogy eljussak az ő könyvéhez. :)
S végül… egy ici-picit haragszom az írónőre, amiért az elején megkedveltetett velem egy olyan mellékszereplőt, aki a vége felé először csak gyanússá kezdett el avanzsálni nekem, majd a végére egy olyan karakterré, akit már nem bírtam többé kedvelni… :/ (De azt hiszem, hogy azért mégis kellett… mert általa került bele egy olyan kis csattanó a végére, amely által a két főszereplő átengedhette maguknak az érzéseik igazi s rendes megnyilvánulásait…)
Karen Hawkins
Olthatatlan szenvedély (Hurst amulett 2.)
A gyönyörű színésznő, Marcail Beauchamp hírneve és számtalan csodálója ellenére sem tudta elfelejteni William Hurst kapitányt, a férfit, akit egykor teljes szívéből szeretett… majd elveszített.
Egy rejtélyes zsaroló most arra kényszeríti, hogy lopjon el egy ősi egyiptomi ónixdobozt a kapitánytól. Williamet teljesen váratlanul éri, amikor egyik este a kabinjában találja Marcailt, aki csábítóbb, mint valaha. Ám amikor a nő elkábítja, és ellopja tőle a műtárgyat, éktelen haragra gerjed. Üldözőbe veszi Marcailt, de mire utoléri, addigra a doboz már gazdát cserél.
A megbánással és haraggal teli egykori szerelmeseknek együtt kell működniük, hogy visszaszerezzék az ónixdobozt, és leleplezzék a titokzatos zsarolót. Ezzel kezdetét veszi a hajsza, amely rég eltemetett emlékeket hoz felszínre, és felizzítja a szenvedély tüzét…
Akár csak az első rész, ez is tetszetősre sikerült.
A karakterek is megnyerőek voltak. Imádom a hajóskapitányos férfi főszereplő hősökről szóló romantikus történeteket. :)
Marcail-lal az elején először nem szimpatizáltam, amikor 'elkábította Michael-t', de aztán amikor rájöttem ennek okára, s annak is, hogy miért is 'bánt' úgy el anno szegénnyel, másképp láttam a dolgokat vele kapcsolatosan, ami kellemes csalódást okozott.
A karakterek is megnyerőek voltak. Imádom a hajóskapitányos férfi főszereplő hősökről szóló romantikus történeteket. :)
Marcail-lal az elején először nem szimpatizáltam, amikor 'elkábította Michael-t', de aztán amikor rájöttem ennek okára, s annak is, hogy miért is 'bánt' úgy el anno szegénnyel, másképp láttam a dolgokat vele kapcsolatosan, ami kellemes csalódást okozott.
S akárcsak az első részben, Angus s Mary párosa, úgy ebben a részben az ő párosukat is csak megszeretni tudtam. :)
Karen Hawkins
A veszély vonzásában (Hurst amulett 3.)
A családi amulett titokzatos története tovább folytatódik…
Robert Hurst már évek óta üldöz egy nőt, követi a nyomát, és hiába veszti szem elől, újra és újra a keresésére indul. Ez az asszony Moira MacAllister – vagy Mrs. MacJames, vagy Mrs. Randolph, attól függően, hogy éppen milyen nevet használ.
Moira nem mindennapi teremtés: vörös hajú, igéző szépség, virtuóz módon bújik egyik szerepből a másikba. Robert először a Brit Birodalom ügynökeként szegődött a nyomába, de a mostani indokai már inkább személyesek…
Nemcsak az asszony után nyomoz ugyanis, hanem azt a családi amulettet is meg akarja kaparintani, amelynek megszerzésére Moira is megbízást kapott.
Ki melyik oldalon áll, ellenfelek vagy szövetségesek ők valójában?
És bár a kettejük élete a múltban egy rövid időre már összekapcsolódott, most, hogy a sors megint egymás mellé sodorta őket, vajon képesek-e arra, hogy a kölcsönös vonzalomnál erősebb kötelékre leljenek, amely összefűzheti az életüket egyszer és mindenkorra?
Wow *.*
Ez a harmadik messze felül múlta nálam az első és a második részt.
Az első pillanattól a végéig a rabjává tett, s elnyerte az imádatomat.
Imádtam ahogyan indult, ahogyan haladt, s ahogyan befejeződött… soha egy pillanatra nem éreztem azt, hogy ez vagy az kicsit sok, vagy kicsit kevés… vagy kicsit unalmas volna. Mindig volt valami… valami új fordulat, csavar ami csak még inkább élvezetesebbé tette számomra ezt a könyvet.
A szereplőkről nem is beszélve, akik a tökéletes összhangot hozták annak ellenére, hogy nekik volt közös múltjuk – amit csak nagyon ritkán tudok élvezetesnek találni egy könyvben, de ebben szerettem ezt a fordulatot – , amely során csak még inkább izgalmasabb, szórakoztatóbb s szerethetőbb volt a történet.
S míg Moira azt a női karaktert hozta amit szeretek: magabiztos, makacs, erős, határozott, de érzéki s lágyszívű, aki mellé egy olyan kaliberű fickó mint Robert, a tökéletes partner dugál…s ugyanez hasonló viszontagsággal a férfira is igaz. Akibe én bele is zúgtam egy kicsit. ;) Imádtam azt akit alakított, s akinek 'tette' magát… ezzel is szórakoztatva egyébként az olvasót. :)
Ez a harmadik messze felül múlta nálam az első és a második részt.
Az első pillanattól a végéig a rabjává tett, s elnyerte az imádatomat.
Imádtam ahogyan indult, ahogyan haladt, s ahogyan befejeződött… soha egy pillanatra nem éreztem azt, hogy ez vagy az kicsit sok, vagy kicsit kevés… vagy kicsit unalmas volna. Mindig volt valami… valami új fordulat, csavar ami csak még inkább élvezetesebbé tette számomra ezt a könyvet.
A szereplőkről nem is beszélve, akik a tökéletes összhangot hozták annak ellenére, hogy nekik volt közös múltjuk – amit csak nagyon ritkán tudok élvezetesnek találni egy könyvben, de ebben szerettem ezt a fordulatot – , amely során csak még inkább izgalmasabb, szórakoztatóbb s szerethetőbb volt a történet.
S míg Moira azt a női karaktert hozta amit szeretek: magabiztos, makacs, erős, határozott, de érzéki s lágyszívű, aki mellé egy olyan kaliberű fickó mint Robert, a tökéletes partner dugál…s ugyanez hasonló viszontagsággal a férfira is igaz. Akibe én bele is zúgtam egy kicsit. ;) Imádtam azt akit alakított, s akinek 'tette' magát… ezzel is szórakoztatva egyébként az olvasót. :)
Számomra eddig a sorozatból, ez e leg-leg kedvencebb részem. Ezt éreztem igazán kidolgozottabbnak – mintha ennél a kötetnél az író jobban elkapta, s ráérzett arra a vonalra, amely kimondottan az előnyére válhat, és amely által kedvenccé is avanzsálhatja mint magát a könyvet, mint magát a sorozatot. :)
Michael Hurst, a híres egyiptológus leghőbb vágya, hogy megtalálja az ősi családi amulettet. Amikor a különc felfedező rájön, hogy az ereklye Skóciában lehet, úgy dönt, nélkülözhetetlen, ám kissé házsártos munkatársával, Jane Smythe-Haughtonnal együtt odautazik.
A mindig magabiztos lányt alaposan felkavarja az utazás gondolata, és ahogy közelednek úti céljuk, a vadregényes Barra szigete felé, egyre különösebben kezd viselkedni.
Kísértik a múltja árnyai, és a jóképű munkaadója iránti vonzalmát sem tudja többé elfojtani.
Miközben a családi ereklye után nyomoznak, a férfi is rádöbben, hogy Jane többet jelent számára egy megbízható munkatársnál.
Az amulettre azonban mások is fenik a fogukat.
Vajon Jane és Michael még azelőtt megtalálják a kincset, hogy az illetéktelen kezekbe kerülne? És megfejtik-e életük másik nagy rejtélyét, hogy mit is éreznek valójában egymás iránt?
Wow *.*
Hawkins megint csak lenyűgözött. Hozta azt a stílust amit megismertem nála a sorozat első három kötetében. Ami nekem különösen tetszett. Szeretem ha egy sorozat több szereplő által van megformálva, részenként. Vagyis, hogy más-más van főszerepben egy-egy részben. Így legalább jobban megismerhetőbbek azok a karakterek, akik eleinte fel bukkantak csak, vagy csak szimplán említve vannak. Mint ahogyan Michael is, aki a legfőbb fő szereplője ennek a sorozatnak, még akkor is, hogy ez a rész szólt csak most róla. És aki, nos… az elején nekem kissé pökhendinek és magának valónak indult – s az is volt –, míg nem aztán, mondhatni talán Mary-nek – de leginkább Jane-nek – köszönhetően, egészen kedvelt, sőt szerethető alakká vált számomra. S annak ellenére, hogy bár apró pökhendiségek azért fel-fel tüneteztek nála, mégis mintha másképp tekintett volna egyes dolgokra, s eseményekre… s legfőképp egy olyan személyre, akit ő eddig csak egy szürke 'kis' egérnek vélt… s nem pedig egy olyan nőnek, akivel testileg s érzelmileg is közel kerülhetett volna… s az, hogy ez a nézet ahogyan egyre csak megváltozni kezdett nála, az sokat nyomot s vitt arra, hogy még szerethetőbb legyen a karaktere.
Hawkins megint csak lenyűgözött. Hozta azt a stílust amit megismertem nála a sorozat első három kötetében. Ami nekem különösen tetszett. Szeretem ha egy sorozat több szereplő által van megformálva, részenként. Vagyis, hogy más-más van főszerepben egy-egy részben. Így legalább jobban megismerhetőbbek azok a karakterek, akik eleinte fel bukkantak csak, vagy csak szimplán említve vannak. Mint ahogyan Michael is, aki a legfőbb fő szereplője ennek a sorozatnak, még akkor is, hogy ez a rész szólt csak most róla. És aki, nos… az elején nekem kissé pökhendinek és magának valónak indult – s az is volt –, míg nem aztán, mondhatni talán Mary-nek – de leginkább Jane-nek – köszönhetően, egészen kedvelt, sőt szerethető alakká vált számomra. S annak ellenére, hogy bár apró pökhendiségek azért fel-fel tüneteztek nála, mégis mintha másképp tekintett volna egyes dolgokra, s eseményekre… s legfőképp egy olyan személyre, akit ő eddig csak egy szürke 'kis' egérnek vélt… s nem pedig egy olyan nőnek, akivel testileg s érzelmileg is közel kerülhetett volna… s az, hogy ez a nézet ahogyan egyre csak megváltozni kezdett nála, az sokat nyomot s vitt arra, hogy még szerethetőbb legyen a karaktere.
E rész második főszereplője, Jane pedig egy nagyon szerethető karakter volt számomra.
Tetszett, hogy józanul gondolkodott. Tetszett az, hogy nem törődött mások véleményével. De legfőképpen az tetszett benne, ahogyan Michael-el bánt. S nem hagyta, hogy bárki is a sárba tiporja.
És ahogyan a Michael-el való kapcsolatát ápolta, s ahogyan gondolkodott róla, az csak is pozitívumot adott arról, hogy nem csak egy erős, bátor, szókimondó, kalandra vágyó/éhező nő, hanem egy szívmelengető, kedves, s szerethető karakter. S aki valóban ideális társ egy olyan férfi számára, mint amilyen Michael…
Tetszett, hogy józanul gondolkodott. Tetszett az, hogy nem törődött mások véleményével. De legfőképpen az tetszett benne, ahogyan Michael-el bánt. S nem hagyta, hogy bárki is a sárba tiporja.
És ahogyan a Michael-el való kapcsolatát ápolta, s ahogyan gondolkodott róla, az csak is pozitívumot adott arról, hogy nem csak egy erős, bátor, szókimondó, kalandra vágyó/éhező nő, hanem egy szívmelengető, kedves, s szerethető karakter. S aki valóban ideális társ egy olyan férfi számára, mint amilyen Michael…
Örültem, hogy végre lett az a bizonyos családi amulett, a Hurst amulett, amely végig vitt minket ezen az úton, ezen a sorozaton. Szerettem a történetét, ahogyan a szereplőket is.
S ha a vége miatt e résznek nem éreztem volna egy kis csalódottságot, akkor erre a részre is megadtam volna a maximális csillagot…
Sajnos a vége nekem csalódás volt… pedig egy pillanatra azt hittem, hogy az lesz majd a legizgalmasabb pillanat, de végül számomra az elhamarkodottnak s laposnak tűnt… :/
Jobb befejezést vártam, s jobbra is számítottam is… de hát ez van… nem mindenki kaphatja meg a jó befejezést – jelen esetben mint én, az olvasó -…
S ha a vége miatt e résznek nem éreztem volna egy kis csalódottságot, akkor erre a részre is megadtam volna a maximális csillagot…
Sajnos a vége nekem csalódás volt… pedig egy pillanatra azt hittem, hogy az lesz majd a legizgalmasabb pillanat, de végül számomra az elhamarkodottnak s laposnak tűnt… :/
Jobb befejezést vártam, s jobbra is számítottam is… de hát ez van… nem mindenki kaphatja meg a jó befejezést – jelen esetben mint én, az olvasó -…
Viszont mégis, szerettem ezt a sorozatot, annak ellenére is, hogy azért előfordultak benne olyan pillanatok, olyan sémák amelyek nekem vagy kevésnek, vagy nem kidolgozottnak, vagy éppen csak nem odaillőnek találtam.
Megkedveltem s megszerettem a főszereplőket, akiknek örültem, hogy megismerhettem. És, hogy e sorozat gyanánt, rátaláltak önmagukra, és a társukra.
Megkedveltem s megszerettem a főszereplőket, akiknek örültem, hogy megismerhettem. És, hogy e sorozat gyanánt, rátaláltak önmagukra, és a társukra.
És persze az író stílusát is megszerettem. Ez gyanánt, elő is veszem majd hamarosan a többi könyvét is, hogy elolvashassam őket. *.*
Elle Kennedy
The Deal – Az üzlet (Off-Campus 1.)
A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával…
Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe.
…ami jobban sül el, mint remélte.
Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már csak Hannah-t kell meggyőznie arról, hogy a fiú, akire vágyik, nem más, mint ő maga.
Jó az alapsztori, még a felépítése is… de engem most ez nem fogott meg teljesen(maximálisan). Vagy nem jókor olvastam, vagy az hogy előtte egy történelmi romantikus végeztem ki…s ezután még nem tudtam úgy ráállni erre a könyvre, hogy teljesen élvezni tudjam… nem tudom.
De nekem olyan, szürreális volt a kezdete, a feléig ez a könyv most… szinte egy-két tévedéstől eltérően, ugyanúgy írtam le a sztorit a barátnőmnek, ahogyan aztán később visszaköszöntek ezen történések az oldalakon. (S lehet, hogy ez nagy hiba volt a részemről, hogy előre sejtettem, minthogy hagytam volna, hogy inkább maga a történet vigyen s sodorjon magával… :$)
De nekem olyan, szürreális volt a kezdete, a feléig ez a könyv most… szinte egy-két tévedéstől eltérően, ugyanúgy írtam le a sztorit a barátnőmnek, ahogyan aztán később visszaköszöntek ezen történések az oldalakon. (S lehet, hogy ez nagy hiba volt a részemről, hogy előre sejtettem, minthogy hagytam volna, hogy inkább maga a történet vigyen s sodorjon magával… :$)
De azért akadtak benne olyan pillanatok, részletek amelyek miatt nem tudok nem három és fél csillagot adni legalább ennek a könyvnek… s ezek azok amiket tudtam mégis értékelni, s szeretni…
A karakterek felépítése pont olyan volt mint amilyenre számítottam… bár ez jó értelemben. S bár az elején voltak ellen érzeteim Garrett-el szemben… de mégis bírtam benne, s szerettem benne azt, hogy végig ön magát adta… s Hannah-nak s nekünk is megmutatta a másik oldalát, amely szerint, tud aranyos, védelmező, kitartó s – bár ez az egojának tetszene: cuki is lenni.
Hannah-ban meg azt bírtam s szerettem, hogy nem olvadt el már az elején se Garrett látványára… hogy nem dőlt be neki… hogy úgy kezelte mint egy havert… s hogy nem hagyta, hogy úgy kezelje őt, s bánjon vele, mint a többi csajjal…
S ami még azért tetszett, az a kettejük közti szócsaták, egymást húzgálása volt… s hogy Garrett mindig valami kihívással eltudta érni azt, hogy Hannah jobban kinyíljon, s hogy megtanuljon újra örvendeni, s élni igazán úgy mint egy korabeli lány… :)
