Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2019. június 9., vasárnap

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér
Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek felett áll, dönt élet és halál között, ő irányítja a félteke legnagyobb maffiahálózatát. Sötét és kegyetlen világba született, ahol nem engedheti meg magának a gyengeséget. Mert Ő nem más, mint a VEZÉR. Megismerkedik egy titokzatos vörös hajú nővel, és minden megváltozik…
A találkozás vajon véletlenszerű?
Serena Wayans súlyos terhet cipel és csak egy célja van. A VEZÉR bizalmába férkőzni. Elcsábítani. Serena vajon tényleg az, akinek mondja magát? Mi történik, ha a feléled a vágy, és a titkokra fény derül? Létezhet-e szerelem abban a világban, ahol brutalitás és hazugság uralkodik?
„A részemmé vált. Pontosan úgy, ahogy a sötétség a világosság része. A kettő együtt nem létezik, ahogy én sem létezem nélküle."

Apa mindig azt mondta:
Legyen egy vezér bármilyen erős, mindig kell mellé egy királynőAkinél leteheti a szíve titkaitAki szereti és védelmezi őtDe ne feleddAmennyire becses a királynő, annyira alattomos isMert ő tudja ejteni a legnagyobb sebet, és egyedül csak ő képes elpusztítani! "
Az első könyvem az írónőtől, amely biztos, hogy nem is az utolsó lesz!
Egy olyan világba vezetett be az írónő, melytől sok – más fikciónál félve vágok neki. Így volt ez a VEZÉRnél is.
Volt már csalódásom a maffia/bűnhálózatot övező történteknél, de volt ahol kellemesen csalódtam. Mint ahogyan itt is. Oly annyira kellemesen csalódtam, hogy egyenesen örültem, hogy olvashattam ezt a könyvet.
Magával ragadott. Mind a történet. Mind a benne rejlő cselekvés. Mind maga a megtestesült VEZÉR is.
A férfi, aki sikerrel csábított engem is. :D Kit nem?! :D
Egy olyan személyt ismertem meg benne, aki az elejétől kezdve a végéig megnyerő volt számomra. Nem idegenített egyetlen egy alkalommal sem. Ő az volt, aki. A VEZÉR, aki nem hazudtolta meg magát, egy pillanatra sem. És ezt nagyon szerettem.
Akárcsak azt is, ahogyan az érzelmeit feszegette, és ahogyan apránként egyre többet adott és mutatott magából.
Serena… őt mint kívülállóként szemlélő énem, irigy volt rá az elején. Csak mert, a VEZÉR ennyire akarta őt. De idővel, már elfogadtam őt. Majd aztán,amikor bepillantást nyerhettem az ő gondolatai közé, úgy vált szimpatikussá a karaktere. Az elején, csak titkon magamban ajánlani merészeltem neki, hogy nehogy megbántsa a Vezért, mert akkor hajjaj… De amikor fény derült a miértekre, nem tudtam elítélni őt. Sőt egyenesen, meg is értettem.
De amikor Alexandert megmentette, nos ott már kétségem sem volt az felől, hogy ő az a nő, aki Alexanderhez való.
Remekül megalkotott történet. Remekül megalkotott karakterekkel.
Olyan világ és azon körülményei feszegetése, amely sötét, de mégis csábító tud lenni, ha olyan karakterek vannak benne mint, Alexander Salvatore és Serena Wayans.
Hatalmas gratula az írónőnek, amiért ezt a történetet így sikerült megírnia, és megragadnia a maffia világot. Köszönet érte, akárcsak azért is, hogy nem #rózsaszínszirupmázas alapként vezette fel, hanem annak rendje módján. Amelyet szívesen olvasnék vissza, és amelyet majd szándékozom is újra és újra olvasni. Mert számomra letehetetlenné vált, míg nem a végére értem.
A lezárás is olyan volt amilyennek lennie kellett. :)
Csak ajánlani tudom, elsősorban azok számára, akik szeretik a maffia világban szövődő szerelmi románcokat. De előre szólok, hogyha egyszer belefogsz, garantált, hogy nem fogsz nyugodni, míg a végére nem érsz! – tapasztalatból beszélek. :D
Másodsorban pedig azért, mert nem csak egy megnyerő történetet olvashattam, hanem mert az írónő tehetsége is megmutatkozik benne. Aki nem kertelve, úgy és úgy viszi, vezeti a szálakat, hogy a végén csak azon kapod észre magad, hogy: HŰHA! ;)
Köszönöm még egyszer a lehetőséget ITT IS az írónőnek, hogy olvashattam ezt a fantasztikus történetetAlig várom már, hogy a többit is olvashassam! ;)
♥♥♥

Colleen Hoover: Ugly ​Love – Csúf szerelem
Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj fel rá, hogy összetörik a szíved. 

Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát: 
Ne kérdezz a múltról! 
Ne várj semmit a jövőtől! 
Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz. 

Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története. 
Vesd bele magad!

CH, nálam az az írónő, akinek a történetei az elején nehézkesen indulnak be, de a végére mindig úgy csűri, csavarja a szálakat, hogy megvesz magának kilóra.
Így volt ez most ezzel a könyvvel is. Az eleje olyan volt, mint amit tőle már kaptam. Vagyis olyan síkban ment, mint amilyen történeteket olvastam már tőle. De aztán, ahogyan egyre előre haladtam, úgy szippantott be Tate és Miles története, hogy sajnáltam amikor a végére értem.
A remény és a szerelem őszintesége, most sem volt kihagyva, amit én szeretek is CH-ban. Értékelem, hogy az érzelmekkel így játszik.
Az pedig eleve különleges dolog, ha fájó, nem éppen happy múlt árnyékaiból egy ennyire megérintő, szép szerelmi történetet tud varázsolni.
Miles… Csatlakozom az előttem szólóakhoz. Szerelmes lettem belé, jó magam is.
Akárcsak ebbe a Csúf szerelemnek címzett könyvbe is.
Abszolút, újraolvasós lesz! ;)

Baráth Viktória: Egy ​év Rómában
Két ​megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.
Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie.
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.
Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?
Baráth Viktória, az Aranykönyv-díjra jelölt Első tánc és A főnök szerzője ezúttal lelkünk legmélyebb és legsötétebb bugyraiba vezet minket. Az Egy év Rómában egy szívszorító történet önmagunk elfogadásáról, az élet szépségeiről és a minden akadályt leküzdő szerelemről.

Kezdeném azzal, hogy a végén koppant egyet az állam. :D
Annyira magába szippantott a könyv, hogy még egy párszor kénytelen voltam vissza olvasni a végét, hogy ez most mi volt?! :D Ötletes volt, és találó is.
Maga a „történet”, ami a könyvben, könyv is lett, érdekes volt, és néhol szerethető is.
Leila karaktere, akit megformált előttem, az időnként kevésbé volt szimpatikus. Viszont az, hogy a könyv közepe fele, kezdett pozitív irányba változni és előre tekinteni, az tetszett.
Őszintén szólva, én a Fabios résznek nem örültem, örömmel meglettem volna nélküle.
Azonban a Jonathan-os részeknek viszont igen is örültem. Megkedveltem a fickót, bár azért ott a vége fele, volt, hogy megorroltam rá. De szerencsére ráébredt arra amire kellett.
Összességében véve, különös egy témába nyúlt bele az írónő. Amit én személy szerint pozitívan kedveltem is. A végén a kávézós jelenet folytatását olvastam volna még.
De úgy vélem, hogy ezt így itt, lezárni egész korrekt volt.
Érdemes elolvasni ezt a könyvet. Róma kedvelőinek pedig pláne. :D :)

Anne L. Green: Ördögi ​kísértés
Reggie ​Reynolds a Las Vegas-i rámenős csirkefogók gondtalan életét éli: szórja a pénzt és gátlástalan módon használja ki a nőket. Minden este hatalmas összegeket kockáztatva teszi meg a tétjeit a Bellagio kaszinó játékasztalainál. Az életet játéknak fogja fel, elszántan hiszi, hogy kivétel nélkül mindent ő irányít. Hozzászokott a fényűzéshez, és ahhoz, hogy neki senki sem mondhat nemet.
Egy napon azonban szembesül a visszautasítással, amikor Victoria Sawyer szemrebbenés nélkül fordít neki hátat. Abban a pillanatban, ahogy Reggie belenéz Vicky haragos, igéző zöld szemeibe, a játszma elkezdődik. Gyors, szenvedélyes, spontán és kíméletlen módon kívánja leigázni vágyai tárgyát. A csábítás hazai terep számára, és bármire képes, hogy minden megkezdett partiból nyertesen kerüljön ki. Egy olyan játszma veszi kezdetét kettőjük között, aminek a kimenetele azonban még előtte is homályos.
Reggie-t sokként éri, hogy az ő életét is egy felsőbb hatalom befolyásolja. Rá kell ébrednie, hogy ő sem mindenható. Azok a dolgok ugyanis, amelyek a felismeréshez vezető úton fontossá válnak számára, mint az egészség, a szabadság, a szerelem és a boldogság, pénzzel nem megvásárolhatók. Kemény leckét kap a barátságról, megbocsátásról, és arról, hogy az élet törékeny, és nagyon gyakran igazságtalan.

Ezúttal az írónőtől egy olyan könyvet sikerült olvasnom, amelyet az elejétől a végéig imádni tudtam.
Számomra letehetetlen volt a könyv. Jó volt a karakterek felépítése. A történet felépítése, köríve is nagyon tetszett.
De különösen az tetszett, hogy a maffia szálat ennyire jól vezette le, hogy ennyire beletudja magába a történet úgy építeni, hogy az ne legyen klisés hatású, hanem olyan, amilyennek lennie kell. Külön örömet leltem abban, hogy felbukkant Andrew. *.* Meglepett, de a történet körívéhez, kellett, hogy benne legyen. Én így vélem. Ezért hálás köszönetem.
Külön örömet leltem még abban, hogy az írónő a férfi karaktereit felruházza védelmező készséggel, akárcsak az elején való pökhendiséggel – amit persze a későbbiekben sem hanyagol –, de kellő mennyiséggel adóztatja őket. Akárcsak a rámenősséggel.
És szintén külön örömet leltem abban, hogy nem adja a karaktereit, olyan hirtelen és hamar egymásnak, hanem még „#szenvedteti#” / küszköteti őket, ezáltal is jobban közel engedve a másikat, és persze minket is.
Reggie-be magam is belezúgtam. Sőt én azon pillanatokban zúgtam bele amikor rájött a maga botlásaira, hülyeségeire amit akaratlanul is elkövetett Vickyvel szemben. Én kedveltem ezt az oldalát is.
Vicky pedig, igazán kemény és önfeláldozó csajszi. Bírtam őt, és igazán örülök annak, hogy a végén, Sandra unszolására, mégiscsak adott esélyt annak amitől tartott.
Örülök, hogy olvashattam. Kedvencem lett, ami azt bizonyítja, hogy még biztosan lesz újraolvasás. ;)


Claire LaZebnik: Páros ​randi tesóknak 
Chloe élete majdnem tökéletes: rajonganak érte az iskolában, jól tanul, és persze irigylik is, amiért az ellenállhatatlan James-szel jár. Már csak azt szeretné, ha különleges személyiségű húga, az autista Ivy is párra találna. Arra azonban nem számít, hogy ez a párkeresés felboríthatja az életét. Mert mi történik, ha Ivynek egy olyan autista fiú tetszik, akiknek az öccsét Chloe is ismeri? 
Ő David, az örök renitens, a lázadó, tele elfojtott érzelmekkel, szóval mindenben más, mint James – éppen ezért izgalmas, érdekes, lehengerlő. Vajon azok találnak társra, akik társat keresnek? Mit tegyen egy lány, ha váratlanul felszínesnek és unalmasnak kezdi látni a barátját? A testvérpár találkozásai idővel páros randivá változnak, és az érzelmeknek többé nem lehet parancsolni.


Érdekes témát ölelt fel ez a könyv, ami plusz piros pontot érdemel.
A testvérek közti kapcsolat szerethető volt, én úgy vélem. Még ha különös is, de én szerettem.
Akárcsak azt, hogy Chloe és David figyelmezte, tanította a testvéreiket.
Nem lehetett könnyű, pláne meg olyan háttérrel és magában a való világgal szemben.
Ügyesen vezette az írónő Chloe karakterét, és minket is az orrunknál. Először olyan hatást keltve bennünk, hogy nem igazán szimpatizálunk azzal, hogy a tökéletességre vágyik… Viszont mellette, ahogy egyre jobban megismerjük őt, úgy válik sokkal szimpatikusabbá, és megértővé a karaktere.
Eltudtam fogadni, és meg is tudtam érteni, hogy megpróbált magának kialakítani egy olyan életet, amire vágyott. Ezért nem lehetett őt hibáztatni, hiszen minden vele egykorú, hasonlóan vágyik olyanra.
Viszont mindez mellett, érezhetően éreztette azt velem, hogy bármennyire is fontos a saját álmai, vágyai, a nővére állapota, életét még így is maga elé tartja.
Akárcsak David.
A srác, aki viszont teljesen az ellentéte volt Chloe-nak, de mégis adott volt a közös pont. A testvéreik. Míg Chloe próbált arra törekedni, hogy legyen saját élete is, addig David világa, csak a bátyja körül forgott.
De mégis, ahogyan ezek ketten egymásra találtak, aranyos és szerethető volt.
A testvérek közül, nekem David bátyja, Ethan volt a kedvesebb. Pont David ellentéte, olyan közvetlenebbnek hatott a személye, Ivy-vel szemben.
A „szülök” pedig… bár az igaz, hogy a vége felé kezdett el arra az útra térni a lányok szüleik amelyet nem bántam volna, ha az elejétől megnyilvánul, de mégis haragudtam rájuk. Nem jó ha úgy akarunk tenni, mintha minden rendben volna. Persze nem mondom azt, hogy drasztikusan mélyedjenek bele abba amilyen a helyzet, de mégis valamivel előzékenyebben kellett volna viselkedniük, és bánni is a lányokkal.
A fiúk szülei pedig… részemről még szót sem érdemelnek. :/
Összevetve, tetszett a könyv, és a két főszereplő karaktere is.
Nekem igazából annyi bajom volt csupán, hogy a szülök hozzáállása, viselkedése, ennyire negatív hatást keltő volt.
Tudom, hogy vannak ilyen szülök, ami nagyon, de nagyon sajnálatos.
Viszont elkeserítő mégis, hogy itt is ilyenek voltak. Kevésbé nem törődőek, csak is inkább magukkal, és a „tökéletes – normális” család rend fenntartása volt a fő cél.
Én így láttam, és így is éreztem az olvasása során.
Vannak akik másként éreztek, és éreznek majd, ha olvassák.
Nekem ez volt a véleményem… :$


Nora Roberts: Szent ​bűnök
Nora ​Roberts klasszikus történetében a pattanásig feszült izgalom keveredik az érzéki szenvedéllyel – egy férfi és egy nő ered az őrült gyilkos nyomába, s kerül a nyomozás során újabb és újabb veszélyekbe…
A lusta nyári hónapok során a könyörtelen hőhullám a fő hír Washingtonban. Ám az időjárás-jelentések lekerülnek a címlapról, amikor holtan találnak egy fiatal nőt, mellette egy lapon a következő szavakkal: Bűnei megbocsáttatnak. Az első áldozatot hamarosan két másik követi, és hirtelen minden főcím a gyilkossal foglalkozik, akinek a sajtó a „Pap” nevet adta.
Amikor a rendőrség felkéri dr. Tess Courtot, a híres pszichiátert, hogy segítsen a nyomozásban, a doktornő zavaró portrét fest az eltorzult lélekről.
Ben Paris nyomozót a legkevésbé sem érdekli a gyilkos lelke, ám Tesst nem tudja egykönnyen kiverni a fejéből. A magas, barna és jóképű Bennek legendás híre van a nők körében, azonban a hűvösen elegáns Tess nem úgy reagál rá, ahogy a többiek szoktak – és a nyomozót izgatja a kihívás. Együtt erednek a sorozatgyilkos nyomába, és fellángol közöttük a szenvedély forró lángja. Azonban valaki más is szemet vetett a gyönyörű, szőke pszichiáterre… és Ben csak imádkozhat, hogy amikor az őrült lecsap, képes legyen még időben megállítani…


Robertstől egy újabb klasszikus történetre leltem ebben a könyvben, mely az izgalom keveredik az érzéki szenvedéllyel, amit ő olyan módon tud hozni, amit én szeretek tőle.
Szeretem ha nem csak a történet karaktereit ismerhetem meg, de magát az egyes adott ügyek kimenetelét és okát is. Mint ahogyan ebben is megvolt ez. Érdekes volt ahogyan pszichológiai tekintetben is végig vezethető volt a nyomozás, és a „gyilkos” tetteinek miértjére a válasz keresések.
Tess és Ben remek párost alkottak. Tetszett, hogy az amellett, hogy vonzódtak egymáshoz, megpróbálkoztak azzal, hogy kiderítsék, hogy miként tudnák elfogadni a másikban azt, ami az első benyomás során nem tetszett nekik.
A gyilkos valódi kiléte meglepett, de értékeltem, hogy a végén derült ki a valódi kiléte, mert ez csak lendített a történet menetén. Mármint, hogy vártam, ki lehet az..
Számomra letehetetlen volt a könyv, végig fenntartotta a figyelmemet, így örültem, hogy elolvastam, és nem késleltettem az olvasását. :D :)


Vi Keeland · Penelope Ward: Nagyképű ​öltönyös

Az ellentétek meddig vonzzák egymást?
A szokásos reggelnek indult a vonaton.
De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.
Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.
Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?
Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.
És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.
Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.
Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.


Vi Keeland és Penelope Ward remek párost alkotnak együtt, ami az írást illeti. Engem mind a ketten megvettek, és csak remélni tudom, hogy még olvashatok majd tőlük egy újabb remek közös történetet.
Ez a történet és maga a cím is magáért beszél. Bár először fura volt a cím, de a történetet megismerve, önmagát adta. Sőt találóbbat nem is adtam volna én se neki.
Számomra a páros eszményi volt. Bár különbözőek voltak, mégis együtt voltak igazán különlegesek és egyek. Soraya karaktere eléggé merész volt, de épp ettől volt igazán karakán, és lenyűgöző, főleg ahogyan Mr. Nagyképű Öltönyöst- a másik beceneve nekem nem jött be…- levette a lábáról. Személy szerint kedvelem az ilyen típusú női karaktereket (is). A végén való cselekedetét bár először fájó volt olvasni, de mégis tiszteltem őt érte.
Nem lehetett könnyű, de viszont abból is érződött, hogy mennyire fontos volt neki Graham.
És ha már Graham… HOL VAN EZ A FICKÓÓÓ???? Szó szerint sikerült magába bolondítania engem is. Tetszett,a hogyan megnyílt Soraya előtt, és ahogyan a mogorva férfiból, egy igazán dögös magabiztos embert kaptam. Aki Soraya mellett tűnt igazán számomra magabiztosabbnak és fölengedettnek is.
Minden egyes mozdulata és megnyílvánulása azt mutatta meg, amit a nagyija mesélt Soraya-nak.
Amikor indulni készültem, Lil megfogta a kezemet.
– Jó ember. A végletekig hűséges, és imádja a családjátNagyon vigyáz a szívére, de ha egyszer odaadja, többé el nem veszi. "
És én ezt szerettem. Ahogyan azt is, ahogyan Soraya-t szerette, majd ahogyan Chloe-val viselkedett. Aranyosak voltak együtt. *.*
A történet ennél kerekebb, ennél romantikusabb, szenvedélyesebb, összetartóbb nem is lehetett volna, szerintem.
Nekem így volt egy egész, kerek. És megnyerő.
Kedvenc lett, és még tuti biztos, hogy olvasni fogom. Mert Mr. Nagyképű Öltönyös, elrabolta az én szívemet is, és nem tudnék nem visszatérni hozzá. *.* :P

Kirsty Moseley: The ​Boy Who Sneaks in my Bedroom Window – Álmaim őrzője

Volt egyszer egy lány.
És egy fiú.
Meg egy ablak.
Amber Walkert és a bátyját, Jake-et bántalmazza az apjuk. Egy éjszaka Jake legjobb barátja, Liam észreveszi a zokogó Ambert, és bemászik a szobája ablakán, hogy megvigasztalja. Ezzel kezdődik szeret/nem szeret-kapcsolatuk, ami meghatározza a következő nyolc évet. Liam mára magabiztos csajozógép lett, aki egyetlen csaj mellett sem tud kikötni, még sohasem volt igazi barátnője. Amber máig nem dolgozta fel a bántalmazó apjától elszenvedett lelki sebeket. Ő és Liam bizarr párost alkotnak. A kapcsolatuk mindig is viharos volt. De mi történik akkor, ha Amber egyszer csak máshogy tekint a bátyja legjobb barátjára? És mit szól a túlféltő báty, amikor megtudja, hogy a húga és a barátja egyre közelebb kerülnek egymáshoz?
A legmeghatóbb történet arról, mire képes a szerelem.

Ahogy első alkalommal, úgy most a másodikkal is engem megnyert magának ez a történet.
Liam és Amber 'Angyal' története, egymásra hangolódása, találása 'édesen' romantikusnak is nevezhető.
És bár Liam már időnként, túlságosan is nyálasan hathatott, nekem most mégsem okozott ez gondot. Én szerettem, hogy ilyenné vált, hogy ilyen lett. Jó volt, hogy szabad utat engedett mindannak, aminek szeretett volna.
Imponált, hogy mindig ott volt Amber mellett, és hogy már kiskoruk óta, őrizte az 'álmait'.
Amber bár sokat szenvedett, mégis egy erős jellemet véltem megismerni benne, aki igyekezett a maga lábára állni, és elfogadni mind azt a jót, ami jár neki.
Maga a történet az „édes”-en kívül, azt mutatta meg nekem, hogy ha van valaki/valakik az ember mellett, akkor minden rosszon túl lehet lépni, és élni azt az életet ami valóban jár.
Mint ahogyan Ambernek is ott volt Liam, meg Jack is… de még is Liam volt az ő biztos kapuja, még akkor is, amikor ő neki erről még halvány lila gőze sem volt.
Érzelmes volt, romantikus volt, humoros is… minden olyan ami számomra egy kerek egésszé tud tenni, abban az ütemben, ahogyan azt szeretem. :)
Nem is kérdés, hogy kedvenc lett, sajnáltam is, amikor a végére értem, mert szívesen olvastam volna még… de ennek kárpótlásául, még biztos, hogy lesz harmadik olvasása is ennek a történetnek. :)

Emma Chase: Egy ​ágyban a herceggel (Uralkodj magadon 1.) 
Nicholas Arthur Frederick Edward Pembrook Wessco királyságának trónörököse, úgy is mondhatnánk, méltóságos őszexisége, elképesztően vonzó, ellenállhatatlanul jóképű és szégyentelenül öntelt – de hát ki ne lenne az, ha folyton hajbókolnak előtte?
De egyszer csak egy hóeséses manhattani éjszakán a herceg találkozik egy fekete hajú szépséggel, akinek esze ágában sincs meghajolni előtte. Helyette inkább belevág egy tál pitét a herceg képébe.
Nicholas a fejébe veszi, hogy kideríti, vajon a lány is olyan ízletes-e, amilyen a pitéje. Trónörökösként hozzászokott, hogy megkap mindent, amit csak akar.
Egy herceggel randizni nem éppen olyan, amilyennek a pincérnőként dolgozó Olivia Hammond elképzelte.
Adott egy folyton ítélkező királynő, egy lelkesen helytelenítő másodörökös, egy csapat könyörtelen lesifotós és a nyilvánosság fürkésző tekintete.
Bár ló húzta hintón tartanak a Roll Royces-ok felé, és újabban senkit nem nyakaznak már le, a királyi család tagjai még messze vannak attól, hogy maguk közé fogadjanak egy közembert.
De Oliviának mindez talán megéri Nicholasért.
Nicholas úgy nőtt fel, hogy az egész világ őt figyelte, és most a házasságával készülnek ugyanezt tenni. Itt az ideje, hogy eldöntse, ki is ő valójában, és ami még ennél is fontosabb, mit szeretne az életben: királyként uralkodni… vagy egyszerű férfiként örökké birtokolni Olivia szerelmét.

Őszintén szólva, a legnagyobb bajom az volt ezzel az egész történettel, hogy nem történelmi romantikus volt.
Nálam, ha már a „királyi udvarról” van szó, akkor az jobban hat, és jobban átjön történetileg is, egy történelmi romantikusban, mint egy korabeli, modernben.
Bár, annak örülök, hogy ennek ellenére az írónő belemert nyúlni ebbe a szálba. Tetszik, ha valaki képes újat és újat mutatni – szálilag –, és így ezáltal nem válik sablonossá a történet.
Az erotikus részek, azaz írónőnél az már ismeretes, így ennek hiányát nem éreztem. Annyi volt benne a részemről, amennyit kellett, már csak a karakterek szempontjából is.
Mivel modern történetről van szó, így egy idő után már nem volt bajom Nick öntelt képével. Végül is, uralkodó volt, aki megszokta, hogy mindig mindent amit akar, és ahogyan azt, megkapja így is – úgy is.
Kivéve, ha van valaki, aki nem bomlik a lábai elé. Mint Olivia. Akit az elején én nagyon bírtam, aztán a végén…már kevésbé.
Nekem hiányzott az a lány, akit az elején megismertem. A helyében én úgy elküldtem volna a végén, Nicket a p…ba, hogy csak na… hadd teperjen a bocsánatomért… :D
De persze, Nick-nek jár az elismerés, azért az 'interjúért'. Ott vált számomra, azzá a fickóvá, akit még én is megtudnék kedvelni. :)
De úgy általánosságában véve, nem volt annyira rémes a történet mint ahogyan azt az elején hittem volna, mert ott nekem rögvest az „Én és a hercegem” című film jutott az eszembe, amiért én nem vagyok oda…
De a történet, így első részként, megfelelt.
Kíváncsi leszek a folytatásra és a már megismert karakterek történeteire is. :)


Dean Koontz: Sötét ​zóna (Jane Hawk 1.) 
„Meg kellett halnom” – írja búcsúlevelében a sikeres és boldognak tűnő tengerésztiszt, mielőtt megöli magát. Felesége Jane Hawk, az FBI ügynöke, nem érti, mi történhetett, amikor azonban több hasonló, látszólag értelmetlen öngyilkosságról hall, elhatározza, hogy kideríti, mi áll a háttérben. Ami feltárul előtte, minden képzeletet felülmúl, így Jane Hawk lassan úgy érzi: ő az Egyesült Államok legjobban keresett szökevénye. És nem is téved nagyot…
Dean Koontz, a misztikus thriller egyik legismertebb írója a Jane Hawk-sorozattal újra a legnagyobbak közé emelkedett, és sokak szerint felülmúlja régi, klasszikus önmagát is. A sikerlistákon hónapok óta menetelő regény remek kritikákat és magas olvasói értékeléseket kap, több tucat nyelvre lefordították.
A Sötét zóna a négy részes sorozat első darabja.

Úgy örülök, hogy találkoztam ezzel a könyvel és, hogy el is olvastam. Kár lett volna kihagyni. 
A krimi(illetve thriller) romantikus száll nélkül, nekem leginkább a filmekben vagy sorozatokban a kedvencem, viszont a történet körívének köszönhetően, cseppett sem hiányoltam belőle azt a fajta romantikát, amit én általában hiányolni szoktam. 
Végig olyan érzésem volt, mintha magam is ott lettem volna mint háttérszereplő, vagy mintha egy filmet láttam volna. 
Jane karaktere remekül lett kialakítva és formálva. Erős, bátor és nem mellesleg okos karakter, akinek a mozzanatai egytől – egyik nekem tetszett. 
Tetszett, hogy nem futamodott meg, és hogy a rosszak ellenére is, a kitűzött célt követte.

A történet menete, cselekmény szálai, szintén remekül lett kialakítva, sok érdekes eseményre került sor, amelynek a valós kibogarászására az olvasó mindvégig tűkön ülve várakozik. Akárcsak a folytatásra is. :)

Nem kérdés, hogy kell a második rész! :D

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...