Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2017. augusztus 28., hétfő

Amy Ewing: A ​fehér rózsa (The Jewel-trilógia 2.)

Violet Lasting rabságban és elnyomásban él a Tó Hercegnőjének palotájában, míg fény nem derül viszonyára Ashsel, a királyi hölgyek kísérőjével.

A szerelmeseknek így menekülniük kell.

Egy pillanatra sem érezhetik magukat biztonságba, hiszen nem tudhatják, ki barát, ki ellenség.

Útjuk során azonban egyre világosabbá válik, hogy az Ékkő zsarnoksága egy felkelés felé sodorja a Magányos várost. Rá kell bízniuk magukat a Fekete Kulcsra, egy titkos társaságra, aminek eltökélt célja a királyi családok uralmának megdöntése.

Ash, Violet és legjobb barátnője, Raven mindentől távol, egy erdei tanyán, a Fehér Rózsában találnak menedékre.

Itt él Sil, aki régen maga is az Ékkő rabja volt. Ő veszi pártfogásába a fiatalokat, és nemcsak arra döbbenti rá Violetet, hogy hatalmas erő birtokában van, hanem arról is meggyőzi, hogy az ő feladata lesz, hogy vezesse a lázadókat.

A sorozat első részéről itt olvashatsz!

Rick Yancey: Az ​utolsó csillag (Az ötödik hullám 3.)

Az ​ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt.
A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát – a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik. 

Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket?

Rejtőzködés vagy harc?

Megküzdenek még egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani régi ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el.

Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót…

A sorozat első részéről itt, a másodikról pedig itt olvashatsz!

Joss Stirling: Summer (Lélektársak 6.)

Kezdődjön a vadászat!

Túlélhet-e a szerelem titkok és hazugságok közt? 

Summer életére szörnyű árnyék borul. Elszívja az erejét, irányítja a tetteit, és azzal fenyeget, hogy a jövőjét is tönkreteszi. 
Egy kockázatos küldetés ideiglenes szabadulással kecsegtet. 
Summernek a telepatikus képessége segítségével kell megtalálnia a célpontot, és kiderítenie az igazságot. 


Hal Robinson katona. Semmi sem téríti el a céljától. Győztes típus. Ám amikor összetalálkozik Summerrel, életének eddigi fontossági sorrendje lassan megváltozik. 


Bízniuk kell egymásban, ha meg akarják védeni a savantok közösségét. De vajon a saját titkaik nem állnak-e a boldogulásuk útjába? 


A Lélektársak-sorozat ezzel a kötettel lett teljes.


A sorozatról 1-4-ig itt olvashatsz, az 5-ről pedig itt!

Alexandra Bracken: Sötét ​hajnal (Sötét elmék 3.)

Ruby ​égető fájdalommal a szívében, megtörten indul el az északi gyülekezőhely felé azzal a pár társával, akik még túlélték a kormány Los Angeles-i támadását.

Nincsenek egyedül, egy foglyot visznek magukkal: Clancy Gray az elnök fia, aki hasonló különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, mint Ruby. E

gyedül a lány képes arra, hogy kordában tartsa őt, azonban elég egyetlen pillanatnyi óvatlanság, és Clancy azonnal zűrzavart kelthet a többiek tudatában. 

Egyetlen fegyverük egy ingatag titok: bizonyítékuk van arra, hogy a kormány tudja, mi indította el pusztító útjára a titokzatos betegséget, amely megtizedelte Amerika tizenéveseit, és ami miatt a túlélők különleges, ám veszélyes képességekre tettek szert, amelyek titokban tartása érdekében elzárták őket a világtól.

A fellépő belső viszályok azonban azzal fenyegetnek, hogy megakadályozzák az egyetlen esélyt arra, hogy felszabadítsák a táborokat, ahol számos Pszí-képességű társuk szenved. 

Mindeközben visszatér a csapathoz Liam, aki iránt Ruby érzelmei csak erősödtek. A lánynak meg kell küzdenie a fiú tudatába való behatolás fájdalmas utóhatásaival, azonban tudja, hogy meg kell erősödnie, így Liam bátyjához, Cole-hoz fordul segítségért. Megfelelő edzésre van szüksége, hogy képes legyen harcolni Gray elnök és kormánya ellen.

Ám Cole-nak is megvannak a maga démonai, és egyetlen, végzetes hiba mindent elpusztíthat.

A sorozat első részéről itt , a második részéről pedig itt olvashatsz!

Susan Mallery: Sorsdöntő ​nyár (Szeder-sziget 1.)

Lehet, hogy Michelle Sanderson erős, független nőnek látszik, de legbelül ugyanaz a sebzett lelkű fiatal lány, aki tíz évvel ezelőtt elmenekült otthonról, és belépett a hadseregbe. Amikor leszerelése után visszatér a kis szeder-szigeti fogadóba, hogy átvegye az örökségét, legnagyobb bosszúságára olyasvalakit talál az igazgatói lakásban, akit soha életében nem akart viszontlátni.

Carly Williams és ő régen szinte elválaszthatatlanok voltak, ám egy rút árulás tönkretette a barátságukat. Ráadásulmost úgy tűnik, Carlyt is felelősség terheli azért, hogy a fogadót az árverés réme fenyegeti.

A közös cél, a szálló megmentése érdekében a két barátnő fegyverszünetet köt.

De ahhoz, hogy túlléphessenek a csalódásaikon, és megtalálják a boldogságukat két remek férfi oldalán, egy sikeres idénynél azért többre van szükségük: némi szerencsére, szerelemre meg egy gyönyörű nyárra…

Monica McCarty: Az ​Újonc (A Felföld rettegett fiai 6.)

William ​Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos halott. Skócia az angolok igáját nyögi. Klánok ragadnak kardot klánok ellen. A remény lángja azonban még nem hunyt ki. A skót Robert the Bruce úgy dönt, a Felföld és a Hebridák legendás harcosaiból titokban megkísérli a valaha volt legkiválóbb csapatot megszervezni, hogy egyesült erejüket felhasználva szerezze meg a trónt, és ezzel ismét kivívja Skócia függetlenségét…
A forrófejű és vakmerő Kenneth Sutherlandre élete legnagyobb kihívása vár: be akar kerülni Robert the Bruce rettegett felföldi harcosainak a sorába. Az épp az dő tájt megrendezett Felföldi Játékok erre remek lehetőséget is kínálnak. A siker kapujában, egy védtelen – és meglehetősen buja – pillanatban, az istálló mélyén azonban rabul ejti őt egy ártatlan női szempár, és képtelen lesz kiűzni a fejéből…
Nincs ezzel másként ama ártatlan szempár birtokosa, Lady Mary sem, aki úgy érzi, a férfi teljesen megbabonázta. A férje kivégzését követően igyekezett jóformán láthatatlanná válni, nehogy felhívja magára a bosszúszomjas angol király figyelmét, de az istállóban látottaktól igencsak felforr a vére. Úgy határoz, egyetlen éjszakára hagyja magát elcsábítani – csupán egyetlen forró éj, mindenféle ígéretek, kötöttségek nélkül. A harcos csókját megízlelve azonban rájön: ennél többre vágyik. De vajon megkaphatja azt, amit akar: Kenneth szívét?
A Felföld rettegett fiai-sorozat hatodik kötetét tartja kezében az olvasó: a harcosok és szerelmeik történetei folytatódnak. 
A sorozatot 1-3 részéig itt , a 4-dik részt itt , az 5-dik részt pedig itt találhatod!

2017. augusztus 21., hétfő

Estelle Maskame: Mondtam ​már, hogy hiányzol? (DIMILY-trilógia 3.)

Egy éve már, hogy Eden utoljára beszélt Tylerrel. Még mindig haragszik rá, amiért tavaly nyáron olyan hirtelen faképnél hagyta, és igyekszik mindent elkövetni, hogy továbblépjen, és gondtalan diákként folytassa az életét a Chicagói Egyetemen. A tanév végén visszatér Santa Monicába, de nem ő az egyetlen, aki úgy dönt, hogy hazautazik a nyárra… 
Edennek egyedül kellett szembenéznie botrányos bejelentésük következményeivel, és egy szétzilált család minden problémájával, ezért úgy dönt, hogy nem foglalkozik Tylerrel, amikor az újra felbukkan a városban. 
De hol volt Tyler? És Eden tényleg továbblépett már, vagy csak el akarja hitetni magával, hogy már nem érdekli a fiú? Lehet, hogy Tyler és Eden képes lesz legyőzni a család ellenállását, és minden nehézség ellenére megtalálja végre a boldogságot?

2017. augusztus 16., szerda

Brittainy C. Cherry: Csendfolyó (Az vagy nekem 3.)

Gyerekként szerettek egymásba. Ám egy szörnyű élmény rányomja bélyegét a lány életére. Elég erős-e a szerelmük ahhoz, hogy leküzdjék a múlt árnyait, amelyek rátelepszenek a kapcsolatukra?
Szerelmi történet. Szeretik egymást, de nem szeretik önmagukat.
Történet életről és halálról, szerelemről és megszegett ígéretekről.
A sorozat 1. Lebegés és 2. Tűzeső részeihez klikk a linkekre!

2017. augusztus 13., vasárnap

Nicola Yoon: A ​Nap is csillag


Natasha: ​Olyan lány vagyok, aki a tudományban és a tényekben hisz. Nem a sorsban. Nem a végzetben. Vagy olyan álmokban, amelyek sohasem válnak valóra. Határozottan nem az a fajta lány vagyok, aki New York egyik utcájának emberáradatában találkozik egy aranyos fiúval, és beleszeret. Különösen nem akkor, amikor csak tizenkét óra választja el attól, hogy a családját kitoloncolják Jamaicába. Szerelembe esni nem az én sztorim. 
Daniel: Én vagyok a jó fiú, a jó tanuló, aki annak él, hogy megfeleljen a szülei óriási elvárásainak. Nem a költő. Sem az álmodozó. De amikor meglátom azt a lányt, mindenről megfeledkezem. Van valami Natashában, amitől kénytelen vagyok azt hinni, valami rendkívülit tartogat… mindkettőnk számára. 
Az Univerzum: Életünk minden pillanata e felé az egyetlen perc felé vezetett. Milliónyi jövő áll előttünk? Melyik válik valóra?
Nicola Yoon a New York Times bestsellerírónője, a Minden, minden szerzője. Jamaicában és Brooklynban nőtt fel, és jelenleg Los Angelesben él a családjával. Reménytelenül romantikus alkat, aki hisz abban, hogy egyetlen pillanat alatt beleszerethetünk valakibe, és ez a szerelem örökké tarthat.

Nora Roberts: Az ​Üvegsziget (Őrzők-trilógia 3.)


A Jégcsillag felkutatása során a hat őrző Írországba kerül, ahol Doyle-nak, a halhatatlannak szembe kell néznie tragikus múltjával.

Három évszázada már annak, hogy megfogadta, senkit nem enged be a szívébe, de harcos szellemét vonzza a vadon.

És ki ismerné jobban a vadont, mint Riley… és a benne lakozó nőstény farkas? 

Riley régészként már jó párszor járt ezen a földön, ám most kevésbé békés a küldetése, a gonosz istennő immár nem csak a csillagokat akarja, és nem elégszik meg az őrzők vérével sem.

Az utolsó csillag helyének és a titokzatos Üvegszigetnek a meghatározásához hőseink az ír történelemben és mondavilágban keresik a kulcsot.

Kalandjaik során a lánynak be kell ismernie, hogy Doyle-hoz több is fűzi, mint barátság, hiszen épp a férfi ereje adja neki azt az energiát, amitől nemcsak a szerelmet találja meg, de valamennyiük életét is megmenti. 

Az Őrzők-trilógia utolsó kötete A Sors csillagai és a Sóhajok vizén bestsellerlistás szerzőjétől, a Nora Roberstől.

Laurell K. Hamilton: Vérvörös ​végzet (Anita Blake, vámpírvadász 25.)

Írországról mindenki úgy tudja, hogy az egyetlen olyan hely, ahol nem élnek vámpírok. Az anyaföld élettel teli, ezért semmilyen halhatatlan nem szakadhat ki a halálból, ha egyszer a halandó test porrá lett. Sem vámpírok, sem zombik nem teremtődnek arrafelé. Legalábbis eddig mindenki így hitte. Most azonban egyre több vámpír garázdálkodik Dublin utcáin, éjszakáról éjszakára szaporodnak, szedik áldozataikat.
Az ír hatóságok minden ellenérzésük dacára kénytelenek megbékélni Anita Blake erőszakos módszereivel, és Edward mellett az ő szakértelmét hívják segítségül. Anita, Nathaniel és Damian triumvirátusa így új életre kap, ráadásul az is kiderül, hogy Damian régebben Írországban élt kegyetlen úrnője, Moroven fogságában. Ezért Anita őket is magával viszi a smaragd szigetre más testőrei és szeretői társaságában, hogy valami olyasmivel nézzenek szembe, amivel eddig soha nem volt dolguk.
A kötet tartalmazza a Megsebezve című novellát is.
 A sorozat 1-23 - részéig itt találhatod, a 24. részét pedig itt!

Josh Malerman: Ház a tó mélyén

Mindketten tizenhét évesek. Mindketten félnek. Mégis mindketten igent mondanak.
Tökéletes első randinak tűnt: végigkenuzni az ikertavakon, szendvicsekkel és sörrel a hűtőládájukban. Ám a két tizenéves, Amelia és James felfedeznek valamit a víz felszíne alatt, ami örökre megváltoztatja az életüket.
Két emelet.
Egy kert.
És a bejárati ajtó nyitva áll.
Egy ház a tó mélyén.
A fiatalok egyetlen szabályhoz ragaszkodnak: nem kérdőjeleznek meg semmit. Így teljes természetességgel veszik birtokukba ezt a mesés otthont. Persze, hogyan is létezhetne egy ilyen lenyűgöző hely ellenszolgáltatás nélkül? Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Miközben Amelia és James lépésről lépésre felfedezik a házat és egymást a hullámok között, egy örök igazság könyörtelenül bebizonyosodik:
Attól, hogy egy ház éppen üres, még nem biztos, hogy senki sem lakja.

2017. augusztus 11., péntek

Takáts Lilla: Jutalomjáték

Szenvedélyes ​kalandok vagy biztonságos házasság? Végtelen álmodozás vagy unalmas valóság? 
Zsuzsi felvágott nyelvű diák, aki a barátai és a családja szárnyai alatt élvezi a biztonságos kamaszkort egy álmos kisvárosban. Az iskola egyik népszerű sportolójával, Gergővel viharos tini szerelembe bonyolódnak, majd egészen az egyetem végéig egy-egy estére összefújja őket a szél, míg a lány férjhez nem megy.
Zsuzsi idővel azonban rádöbben, hogy a házasság korántsem az a rózsaszín leányálom, amit menyasszonyként elképzelt, és ahogy egyre inkább elborítják a hétköznapok problémái, mind gyakrabban jutnak eszébe a Gergővel közös emlékek.
Érdemes-e harcolni egy kihűlt házasságért? Érdemes-e mindent eldobni az újra fellángoló kamaszkori szerelemért? Képes-e belátni egy szeretetéhes nő, hogy csupán illúziókat kerget?
Takáts Lilla első könyve arra a kérdésre keresi a választ, hogy nőként érdemes-e erőnkön felül küzdeni a család összetartásáért, vagy találhatunk-e rá mentséget, ha megelégelve a feleség- és anyaszerepet, az álmainkat követjük.

Daniel O'Malley: A ​bástya (Checquy akták 1.)

Myfanwy ​Thomas egy londoni parkban ébred, halottak veszik körül. Az emlékei eltűntek, így a korábbi énje által hátrahagyott információkra kénytelen támaszkodni, hogy túléljen. Hamarosan rájön, hogy ő egy Bástya, magas beosztású kém egy titkos ügynökségnél, ami a természetfeletti fenyegetésekkel szemben védi a világot. A szervezetbe azonban tégla épül be, aki meg akarja ölni őt.
Küzd, hogy ezt elkerülje, és közben felfedez egy embert, akinek négy teste van, egy hölgyet, aki be tud lépni az álmaiba, gyermekeket, akik halálosan veszélyes harcosokká változnak, és egy rémisztően óriási méretű összeesküvést. Izgalmas és vidám, a Bástya egy felháborítóan ötletes debütáló regény olyan olvasóknak, akik szeretik a lila masszával leöntött kémtörténeteket.
„Teljesen üdítő… ha szereted a Harry Pottert, Buffy-t, az X-Men-t, vagy bármelyik sorozatot, amelyben a humor keveredik a természetfelettivel, valószínűleg szeretni fogod a Bástyát”
„Az izgalom, a természetfeletti, és a kémtörténetek kreatív keveréke. Tele van száraz ésszerűséggel és nem veszi nagyon komolyan magát… Biztosan az egyik legszokatlanabb történet, amit ebben az évben olvashatunk.”
„Szinte tökéletes természetfeletti thriller… Ne kezdj neki a könyvnek, ha nincs rengeteg időd, mert nem akarod majd letenni. Annyira jó.”

Jeff VanderMeer: Borne

Rachel ​guberálásból él a jövő egy porig rombolt, névtelen városában. Az egyik nap egy furcsa teremtményt talál Mord, a gigantikus zsarnoki medve bundáján, aki egykoron a Vállalat nevű biotech cég folyosóin nevelkedett, majd a rajta végzett kísérletek után megnőtt, a kínzások eredményeként pedig megőrült és elszabadult. Azóta rettegésben tartja a várost, de ugyanakkor élelemmel is ellátja a bujkáló lakókat.
Rachel a teremtményt Borne-nak nevezi el, aki először semmire se hasonlít – egy kis zöld dudor csupán, ami akár a Vállalattól is eredhet. A Vállalatról pedig azt pletykálják, hogy habár jelentős károkat szenvedett el, de mindmáig létrehoz furcsa lényeket, és olyan távoli helyekre küldi őket, ahova még nem ért el a pusztulás.
Rachel és Borne között különösen szoros kapcsolat alakul ki, de ebben a világban minden kötelék csapda, és bármilyen gyengeség könnyen megölheti az embert. A lány hazaviszi a teremtményt a földalatti menedékébe, és a drogokkal kereskedő szeretőjét, Wicket is sikerül meggyőznie, hogy fogadják be a titokzatos jövevényt. De ebben a furcsa háromszögben mindenkinek titkai vannak, és amit Rachel a Vállalat épületének elfeledett mélységében talál, az mindent és mindenkit örökre megváltoztat.
Jeff VanderMeer a lenyűgöző Déli Végek-trilógia után egy olyan, a műfajt még jobban feje tetejére állító regénnyel jelentkezik, ahol sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő nem az, aminek látszik. A Borne az év egyik legeredetibb regénye, amely szerzőjét végérvényesen teszi korunk egyik legfontosabb sci-fi írójává.

Liz Fenwick: A ​tengerparti ház

Egy testvérpár, és egy felelőtlen lépés, amely hetven esztendő múltán is kísért… 
A tizennyolc éves Adele és Amelia története 1943-ban, a háború sújtotta Cornwallban kezdődik. Először az önkéntes hadiszolgálat választja szét az ikerpárt, majd egy szívet tépő árulás – ezúttal örökre… 
Magával ragadó romantikus családregény veszteségről, végzetes döntésekről, régóta rejtegetett titkokról és különös barátságokról, valamint reménységről, megújhodásról az örök szerelemről. 
A csodaszép cornwalli tengerparton játszódó, sírásra és nevetésre egyaránt késztető történetet ragyogó nyári olvasmány.

Lorraine Heath: Mindent ​egy lapra (A havishami ördögfiókák 2.)

Egy fülledt nyári éjszaka Edward Alcott enged a kísértésnek, és a sötét kertben megcsókolja Lady Julia Kenney-t. Sosem érzett szenvedély ébred benne, de elfojtja magában, amikor a hölgy nőül megy az ő ikertestvéréhez, Greyling grófjához. Aztán szörnyű tragédia történik, és Edward ígéretet tesz haldokló fivérének: úgy fog tenni, mintha ő lenne Greyling grófja, míg várandós sógornője világra nem hozza elsőszülött gyermekét. 
Julia úgy találja, hogy a férje nagyon megváltozott, miután hazatért. Bátrabb, vakmerőbb, ridegebb, és kerüli a meghitt együttléteket. Ő ennek ellenére napról napra szerelmesebb belé. 
Edwardban is egyre jobban lángol a régvolt éjszakán felizzott szenvedély.Leghőbb vágya, hogy igazi férje lehessen Juliának. Közben folyton attól retteg, az asszony rájön a csalásra, ráadásul az angol törvények tiltják, hogy valaki feleségül vegye testvére özvegyét.Végül kockára tesz mindent abban a reményben, hogy így elnyerheti a boldogságot…

A sorozat 11. A herceg szeretője c. részhez klikk a linkre!

Cecelia Ahern: Az ​üveggolyók titka

Sabrina Boggs egy nap rátalál amnéziás édesapja rejtélyes üveggolyó-gyűjteményére, és eseménytelen élete egyszerre megváltozik. Egyetlen napja van arra, hogy kiderítse, mi is történt a férfival, aki nem emlékszik a saját múltjára. 
Mikor alakult ki az édesapja gyűjtőszenvedélye, s vajon miért titkolta ezt hosszú évtizedeken át a családja előtt? Hová tűntek a gyűjtemény legértékesebb darabjai, és kik voltak az apa barátai, szerelmei? 
Sabrina sokkal nagyobb titokra bukkan, mint amit valaha el tudott volna képzelni, és a nyomozás során ráébred, hogy időnként a hozzánk legközelebb állókat ismerjük a legkevésbé.

Gillian McAllister: Bármit, ​csak ne az igazat

Belenéztél már a párod mobiljába?
Tényleg ezt akarod?
Felkészültél a következményekre?
Minden egy e-maillel kezdődött.
Rachel meg sem akarta nézni. Szereti Jacket, és közös gyermeküket hordja a szíve alatt. Megbízik a férfiban.
Most azonban, miután látta, már nem tudja meg nem történtté tenni azt a percet. Sem az események láncolatát, amelyet elindított.
Vajon miért hazudik Jack a múltjáról? Mi az, amit rejteget? És Rachelnek van joga hozzá, hogy mindenáron megtudja az igazat?
Te mit tennél, ha úgy gondolnád, hogy a párod titkol valamit?
A Bármit, csak ne az igazat Gillian McAllister lenyűgöző, átütő thrillere csalásról, árulásról és egy asszony megszállottságáról, hogy kiderítse az igazságot.
„ Ahogy elkezdtem olvasni, többé nem volt erőm abbahagyni. Bámulatos, okos és életszerű. Imádtam.”
Jill Mansell
„Csodálatos írás, és egy brilliáns sztori.Bámulatos debütálás.”
B.A. Paris, a Zárt ajtók mögött bestseller szerzője

Elizabeth Hoyt: Egy ​ágyban a szörnyeteggel (Maiden Lane 7.)

Lily ​Stump kisfia kifulladva rohan az anyjához: egy szörnyeteg van a kertjükben. A nagydarab, vad külsejű férfi üres tekintete azonban meggyőzi a nőt, hogy nem kell az idegentől tartania, élhetnek egymás mellett, a számukra menedékként szolgáló, düledező épületben meg a parkban. A csonka kis család és a néma idegen mindennapjai lassacskán összefonódnak, ám a nő egy nap megdöbbentő felfedezést tesz: a rejtélyes férfi cseppet sem együgyű, a bamba arc csak álca.
Mit titkolhat, mi vagy ki elől rejtőzik? És vajon mi lehet a hallgatása mögött? Szóra bírhatja-e őt Lily? Elég-e ehhez a zsigeri vonzalom, amely egyre leküzdhetetlenebbé válik kettejük között, vagy kénytelenek lesznek üzenőfüzetekre hagyatkozni a találkozásaik során? És ha a rejtélyre fény derül, az vajon nem választja el őket örökre egymástól?
Elizabeth Hoyt regényében két súlyos titkot cipelő ember kerül izgatóan közel egymáshoz; megtapasztalva azt, hogy megszólalni, megszólítani a másikat vágyat, szerelmet és elköteleződést hoz magával.
A sorozat 1-5. részéről és a 6. kötetről bővebben klikk a linkre!

2017. augusztus 4., péntek

Estelle Maskame: Mondtam ​már, hogy szükségem van rád? (DIMILY-trilógia 2.)

Eltelt egy év azóta, hogy a tizennyolc éves Eden Munro utoljára látta Tyler Bruce-t, a mostohatestvérét… és a titkos szerelmét. A családjuk kedvéért véget vetettek a kapcsolatuknak, Eden mégis izgatott lesz, amikor Tyler meghívja magához, hogy töltse vele a nyarat New Yorkban. 
Eden már megtalálta a boldogságot a barátjával, Deannel, és úgy gondolja, hogy Tyler is biztosan továbblépett. De miközben eltöltenek egy hosszú, forró nyarat a sosem alvó, izgalmas városban, hamarosan kiderül, hogy egyáltalán nem felejtették el egymást. Vajon ellen tudnak állni a csábításnak? 
Estelle Maskame fantasztikus DIMILY-trilógiájának második részében Tyler és Eden felvállalja az érzéseit, és el kell dönteniük, mit tegyenek ezután. Elég erős a szerelmük, hogy elviseljék a rájuk váró kihívásokat?

A sorozat 1. Mondtam már, hogy szeretlek részéről a linkre kattintva olvashatsz!

2017. augusztus 2., szerda

Kathleen DeMarco: Áfonyakirálynő

Diana Moore, a harminc-egynéhány éves New York-i dolgozó lány éppen bosszantó munkáján meg azon a pletykán rágódik, hogy a volt barátjának gyönyörű, új barátnője van, amikor megtörténik az elképzelhetetlen, és egy baleset fenekestől felforgatja az életét. Jó szándékú barátai elől menekülve, Diana elhagyja a várost, és a kicsinyke Pine Barrensben, New Jersey állam egyik legeldugottabb végében köt ki. Ott aztán, távol a várostól, Diana egyszeriben szabadnak érzi magát – nyugodtan, felszabadultan megvizsgálhatja, és újjáépítheti életét, és elindulhat a változás, az önmegvalósítás útján, egy olyan helyen, ahol senki sem ismeri. Az Áfonyakirálynő keserédes, megindító és szellemes regény a gyógyulásról, a titkok veszélyeiről és a barátságról. Egy könyv mindazoknak, akik egy igazi, a lélek mélyére hatoló nyári olvasmányt keresnek.

Megan Miranda: Minden ​eltűnt lány

Nicolette ​Farrellnek boldog élete van Philadelphiában: sikeres a munkájában és nagyon szereti a vőlegényét. Most rövid időre mindkettőnek hátat kell fordítania, ugyanis vissza kell térnie beteg édesapjához szülővárosába, Cooley Ridge-be, ahol nem csak az elhelyezéséről kell gondoskodnia és eladnia családi házat, hanem szembenéznie a múlttal is: tíz év telt el azóta, hogy legjobb barátnője, Corinne, nyomtalanul eltűnt.
Az amerikai kisváros keveset változott ezalatt az évtized alatt, a korábbi rendőrségi vizsgálat érintettjei mindmáig itt élnek: Nic bátyja, Daniel, és felesége, Laura, gyermeket várnak; Jackson a városi bárban dolgozik; Tyler – Nic volt barátja – pedig Annaleise Carterrel randevúzik, aki a csapat alibijét jelentette arra az estére, amikor Corinne-nak nyoma veszett. Néhány nappal Nic hazaérkezését követően azonban Annaleise eltűnik. Nic és barátai ismét megrázó drámai események középpontjában találják magukat, amelyek felidézik Corinne esetét, és rég behegedtnek vélt sebeket tépnek fel.
Megan Miranda az év egyik legjobban várt pszichológiai thrillerében visszafelé meséli el a történteket – a 15. naptól haladva az 1.-ig –, melyben Nic mindent megtesz azért, hogy kiderítse az igazságot Annalaise eltűnésével kapcsolatban, miközben megdöbbentő dolgokat fedez fel a barátairól, a családjáról és arról, mi is történt valójában a legjobb barátnőjével tíz évvel ezelőtt.

Paula Bomer: 9 ​hónap

Sonia, ​a hajdani bohém, rocker, művész és füstös kocsmák csaposa immár négy éve a konszolidált, jómódú New York-i családanyák életét éli. Napjait kitölti a gondoskodás két kisfiáról és a háztartásról, társasága a játszótéri anyákra korlátozódik. Amikor fiai kinőnek a babakorból – nagyon várta ezt a pillanatot –, lelkesen készül visszatérni szenvedélyéhez, a festéshez, és újra több figyelmet szentelnek a kapcsolatuknak férjével, Dickkel. Azonban még alig élte bele magát, hogy visszakap valamennyit a szabadságából, amikor egy hajnalon újra pozitív terhességi tesztet tart a kezében. 
Soniában érzések lavinája szabadul el, és hiába küzd ellenük, néhány hónap múlva magukkal sodorják. Ekkor a nő sajátos módját választja annak, hogy szembenézzen az életével, újra megtalálja önmagát, amit épp végképp elveszni lát: megteszi, ami minden anyának megfordul a fejében olykor, magához veszi a slusszkulcsot, és egyszerűen megszökik a saját életéből. 
A szerző izgalmas, végletesen őszinte, újszerű és nagyon személyes hangvételű könyvében maradéktalanul leszámol az anyaság köré szőtt mítoszokkal, és kendőzetlenül tárja olvasói elé Sonia ellentmondásos érzelmeit, vívódását, nem hallgat finomkodva a terhesség testi következményeiről, a fiatal nő és anya botlásairól, eltemetett vágyairól sem.

Michael Cunningham: Otthon ​a világ végén

Az órák Pulitzer- és Faulkner-díjas írójának regénye történelmi távlatokat átívelő, botrányos és sokkoló remekmű szerelemről és barátságról, homoszexualitásról és családról, értékeinkről és érzékeinkről. 
Attól a naptól fogva, hogy kamaszként találkoznak, Jonathan és Bobby elválaszthatatlanok. Amikor Jonathant New Yorkba szólítja az egyetem és a karrier, Bobby az ő szüleivel marad Clevelandban. 
Amikor pedig útjára eresztik a „fészekből”, Jonathanhoz költözik, aki minden-csak-nem-házasság kapcsolatban él az extravagáns Clare-rel, s kezdetét veszi hármójuk közös „családi” élete…

Mary Kay Andrews: Víkendezők

„Dráma, ​humor, ármány és egy csipetnyi gyilkosság tökéletes egyvelege.”
Vannak, akik az egész nyarat az idilli észak-karolinai Belle-szigeten töltik, mások pedig csak hétvégre jönnek – az egész nyarat itt töltők, s a hétvégi látogatók keveredése néha ellentéteket szül. Riley-ra egy egész szezonnyi szórakozás vár a szigeten, amikor a dolgok nemvárt fordulatot vesznek. Miközben egy péntek délután a férjére vár a kikötőben, Riley-nak egy bírósági kézbesítő hivatalos iratokat nyom a kezébe. A férjét pedig sehol sem találja, ráadásul szembesülnie kell azzal, hogy a szigeten lévő csodálatos házuk árverés alá került. A családjához fordul segítségért, ám kiderül, hogy mindegyiküknek megvan a saját titkuk… az idő múlik, s a rejtély egyre mélyül… egy halálos irányba. A koktélpartikat félretéve Riley-nak meg kell találnia a módját, hogy felkutassa a Belle-sziget titkait, s a férjét, akit talán nem is ismer igazán.
Mary Kay Andrews védjeggyé vált humorának, valamint a környezetnek és a karaktereknek köszönhetően elkerülhetetlenül beleszeretsz a történetbe.
A VÍKENDEZŐK a tökéletes nyári menedék.
„A bestseller szerző, akit a Nyári Olvasmányok Királynőjének neveznek, a nyár kezdetét egy nagy rejtéllyel indítja az Észak-karolinai Belle-szigeten. Riley Griggs azzal találja magát szemben, hogy eltűnt a tőle elhidegült férje, és a part menti házát árverezik. Adjunk hozzá ehhez néhány ködös pénzügyi spekulációt, egy régi sérelmet, és egy pár színes déli karaktert, és Riley nyara máris hátborzongatóvá válik.”

Colleen Oakley: Karnyújtásnyira

Életem ​első csókjába kis híján belehaltam…
Akár így is kezdődhetne a fiatal lány, Jubilee Jenkins élettörténete, aki igen ritka és veszélyes betegségben szenved. Allergiás, és nem is akármire: az emberi érintésre. Miután a középiskola utolsó évében emiatt csaknem az életét veszti, és kisvártatva az édesanyja is elköltözik hazulról, jóformán remeteként éli az életét. Kilenc hosszú éven át ki sem lép az otthonából, tökéletes elszigeteltségben éli a mindennapjait. Az édesanyja halálakor azonban teljesen kicsúszik a lába alól a talaj. Jubilee kénytelen lesz szembenézni a világgal – és vele együtt a benne élő emberekkel is –, hogy gondoskodni tudjon magáról. A megpróbáltatásai sora ezzel azonban nem ér véget. Egy nap, amikor épp hazafelé tart a munkából, a szemtanúja lesz annak, amint egy fiúcska a sebes folyóba ugrik. Gondolkodás nélkül a habokba veti magát, holott tudja jól, ha a fiúhoz ér, azzal a saját életét kockáztatja. A szerencsés megmenekülést követően pedig ideje sincs felocsúdni, mert ismét száznyolcvan fokos fordulatot vesz az élete. A kórházban megismeri ugyanis a fiú apját, az ugyancsak hányatott sorsú Ericet, akivel, úgy tűnik, a legkevésbé sem közömbösek egymás iránt. De milyen jövő várhat két olyan emberre, akik a kölcsönös vonzódás ellenére tudják: sosem érhetnek egymáshoz, és sosem csókolhatják meg a másikat?
A Nem hagylak egyedül szerzőjének legújabb, egyszerre megrendítő és felvillanyozó, megmosolyogtató és könnyekre fakasztó könyve egy nem mindennapi vonzalom történetét tárja elénk, hogy tanúbizonyságát adja annak, a szerelem valóban nem ismer határokat.

Anna Lyndsey: Lány ​a sötétben

Anna ​normális életet élt: az ambiciózus brit lány keményen dolgozott köztisztviselőként, épp lakást vásárolt és szerelembe esett, amikor is nyomasztó tüneteket kezdett észlelni magán. Ahányszor csak bekapcsolta a komputerét, az arca égni kezdett, idővel pedig már semmilyen mesterséges fényt nem viselt el a szervezete, sőt a napfényre is allergiássá vált.
Most, kilenc évvel az első szimptómák jelentkezése után, Anna – ha rosszabbodik az állapota – egy befüggönyözött lakásban él teljes sötétségben, és csak szürkületkor és hajnalban merészkedik az utcára. Hogy ez az ingerszegény élet milyen is valójában, arról vall az igaz történet alapján született Lány a sötétben.
Az írói álnév mögött megnyilvánuló elbeszélő saját tapasztalatait osztja meg velünk, és miközben sötét gondolatait sem titkolja el előlünk, együtt fedezhetjük fel vele a színeket is ebben a kietlennek tetsző világban. Mi több, megláthatjuk a fényt is, hiszen a könyv nem csupán életrajzi regény, de egy csodás szerelem története is.

2017. augusztus 1., kedd

Anthony Doerr: A ​láthatatlan fény

Marie-Laure ​LeBlanc, a Természettudományi Múzeumban dolgozó zseniális lakatosmester lánya hatéves korában megvakul. Az apja elkészíti számára Párizs tökéletes makettjét, hogy a lány tájékozódni tudjon a fények városában. Ám mire elkészül a miniatűr várossal, a nácik lerohanják Franciaországot és megszállják Párizst…
Werner Pfennig egy német árvaházban él és különös képességgel bír: mindenféle rádiót képes megjavítani és megszólaltatni. Tehetségére hamar felfigyelnek, s Werner egy náci katonai iskolában találja magát, ahol kénytelen szembesülni a rendszer embertelenségével…
A náci invázió elől Marie-Laure apjával egy távoli, tengerparti kisvárosba menekül, nagyapja egykori házába, nem utolsósorban azzal a megbízatással, hogy elrejtsék a Lángok Tengerének hívott és sötét legendákkal övezett gyémántot, amelyet a megszállók égre-földre keresnek. A háború azonban hamarosan utoléri őket, és Marie-Laure retteg a hírhedt gyémánt átkától…
Anthony Doerr lírai szépségű regénye két kamasz gyermek egymásba fonódó sorsán keresztül mutatja be a II. világháború embertelen poklát, a látható sötétséget, amelyből a szilánkokra tört, halványan pislogó humánum mutatja az egyedüli kiutat: a láthatatlan fényt.

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...