Vélemény #21 #22

Sziasztok! Ma egy négy részes sorozatról hoztam nektek egy-egy rövidebb véleményt/kritikát... Lehet, hogy csak egyedül vagyok így ezzel a sorozattal, de lehet, hogy nem... és egy önálló könyvről. :)

Dora Sullivan

Marnie Bates

Segítség, Youtube-sztár lettem! (Smith Gimi 1)

Ismertnek lenni nagyon menő, ugye? Tévedés! A tizenhét éves Mackenzie-t például egyáltalán nem zavarja, hogy két barátján kívül a többi diák csak akkor vesz tudomást a létezéséről, ha a leckéjüket kell megírnia. Szóval igazi lúzer. 
Ám a békés névtelenségnek vége, amikor hátizsákjával véletlenül padlóra küldi az egyik izomagyú focistát, sőt egy hisztirohammal kombinált újraélesztést is bemutat a fél suli előtt… A kínos jelenetről készített videó azonnal fölkerül a YouTube-ra, és több millió kommentelő, meg persze az egész gimi Mackenzie-n röhög. De amikor egy népszerű rockbanda klipet készít a felvételről, a lány egy csapásra sztár lesz. A szerelemben viszont ugyanolyan lúzer, mint volt. Mert mi van, ha túl későn jön rá, hogy a nagy médiacirkusz közben elszalasztotta a tökéletes srácot, akinek egyáltalán nem kellett a felhajtás ahhoz, hogy észrevegye őt…

Ha egy könnyed esti olvasásra vágyna valaki, akár ezt a sorozatot is kézbe veheti az olvasó, ahogy én is tettem.
Igaz korábban már olvastam, de aztán amikor a tegnapi nap folyamán a kezembe akadt újfent, újra elolvastam.
De továbbra is csak amolyan, kedv avagy időtöltésnek volt megfelelő számomra.

Nem mondanám, hogy a szereplők a kedvenceimmé váltak… Mackenzie-t az elején, meg a végén bírtam is, meg szimpi is volt, de valahol a közepénél már nem úgy éreztem… :/
Logan… nos… őt a buli után kedveltem meg, előtte olyan csak egy átlagos karakter volt, aki konkrétan hidegen hagyott… De ténylegesen a buli után, amikor elvitte magukhoz Mackenziet, nah onnantól vált érdekesebbé, s szimpivé…

Összevetve, lehet rajta kacagni, főképp Mackenzie esésein, valami fura tudományos közbekotyogásain, hozzáfűzésein… De a sorozatból nem ez lett a kedvencem… :$ :/

Láthatósági mellény lúzereknek (Smith Gimi 2)

„Nem leszek többé Láthatatlan!” − Ez Jane Smith új jelmondata. A stréber lányt addig nem zavarta, hogy mindenki átnéz rajta, amíg két barátjával osztozott a lúzersorsban. De amióta Mackenzie Logannel jár, Corey-t pedig leköti rocksztár pasija, Jane magára maradt. És ebből elege van! Amikor a suliújságnál megbízzák, hogy írjon egy ütős vezércikket, úgy érzi, végre megmutathatja, nem az az életképtelen kiscsaj, akinek mindenki hiszi. Arra azért nem számít, hogy ehhez előbb be kell mosnia egy izomagyú focistának, sőt még a suliból is felfüggesztik. És arra végképp nincs felkészülve, hogy egy idegesítő, szexi fotós srácot varrnak a nyakába, aki a sírba kergeti. Vagy inkább életre kelti?

Az első könyvhöz képest, ezt a könyvet jobban bírtam, sőt szerettem is.
Jane és Scott párosa igazán a szívemhez nőt. S örültem, hogy itt Jane volt a főbb szerepben, és hogy megtalálta a maga útját, amelyben nagy segítsége volt a kissé bosszantó, de éppen ettől kedvelhető Scott, aki mindig olyankor mondott valami frappánsat, s igazat amikor kellett, hogy Jane észhez térjen.

Megvallom, haragudtam Mackenzie-re meg Corey-ra is, hogy így elhanyagolták Jane-t, s hogy a végén még ők voltak azok akik berágtak rá, mivel kitudott, hogy Corey Tim-mel jár… Ezt azért nem éreztem teljesen fernek a részükről. Persze oké, Jane-nek se kellett volna leírnia a füzetébe ezt a 'titkot'… De valahol, mégis ez által kaphattak észbe Mackenzie-k, hogy Jane is létezik még, akiről ők konkrétan kissé meg is feledkeztek. S, hogy talán Corey kapcsolata se az igazi a híres rocksztárral… Amit valljunk be, nekem se tűnt igazinak…

S aki nagy meglepetés volt számomra, az Chelsea karaktere volt. Az elsőben nem kedveltem őt, viszont ebben a másodikban már annál inkább, a harmadik részről nem is beszélve… még… :D
Oké, hogy egy elkényeztetett, undok, bálkirálynő típus… de valahol, mégis volt igazság abban, amikor Jane szemét nyitotta fel… S, hogy kiállt mellette, annak ellenére is, hogy nem kedvelte… Vagy, nem akarta kedvelni. :)

Menő-riadó Kambódzsában (Smith Gimi 3)

Nincs olyan szitu, amit Chelsea Halloway ne tudna megoldani! Elvált szülők? Nem probléma. Az expasija belezúgott a gimi legbénább csajába? Csak idő kérdése, és észre téríti a srácot. De azzal még a rettegve bálványozott Menő-királynő sem tud mit kezdeni, hogy a szülei egy évre Kambodzsába (!) küldik tanulni, egy rakás stréber fősulis közé. A társai hígagyú libának tartják, ráadásul a tanára egy drogbáró fogságába kerül. Most Chelsea-re vár, hogy megszervezze a mentőakciót, és kijuttassa a csoportot az országból − lehetőleg élve. Még azt az idegesítő(en szexi és szuperokos) Houstont is, aki az beszólásaival az őrületbe kergeti.

Erre tudnám azt mondani, hogy a Smith-gimi sorozatból, ez lett az első kedvenc részem.

Chelsea bár, itt is azért feltűnősködőbb volt, mint általában az első, s második részben volt, de valahogy mégis szimpatikusabb volt, sokkal, mint korábban.
Mondhatni az ő története nem is kicsit tért el az első két résztől, gondolok itt a Kambodzsai kalandjára a többi stréber fősulisokkal.

Megvallom igenis ki néztem Chelse-ből, hogy ha kell, akár egy maga is de szembe száll a helyi drogbáróval, már csak a maga heves vehemenciája miatt is… S örültem, hogy végül sikerrel járt, és hogy bár a lehetetlen és elviselhetetlen viselkedéséből fakadóan, ennyire nem ésszerűen viselkedett, s hogy előbb cselekedett mint gondolkozott.

Imádtam a Houston-nal való egymást őrületbe kergető pillanataikat. S tetszett, hogy Houston feledtetni tudta vele, Logan-t… :)

Itt a vége, lúzer véle! (Smith Gimi 4)

Áll a bál a Smith gimiben! Az egész suli bezsongva várja a tavaszi bulit, három diáknak viszont olyan fordulatot hozhat ez az este, amire egyáltalán nincs felkészülve… 
Melanie a csajkódex miatt nem mer járni a barátnője öccsével. De irtó nehéz ellenállni Dylannek, aki maga a két lábon járó kísértés. 
A lúzer Isobelt az egyik legszexibb srác valamilyen rejtélyes okból randira hívja. A lányt már ettől is kitöri a frász, hát még attól, hogy a kamu kapcsolat Spencerrel esetleg valódira fordulhat. 
Corey álmában sem gondolta, hogy egy rocksztárral járni ennyire bonyolult. Vajon elég erős a szerelmük Timmel, hogy megküzdjenek a folytonos médiacirkusszal, na meg a melegellenes tüntetőkkel, akik próbálják kitiltani őket a buliból? 
Lehet, hogy ez a bál mégsem lesz mindenkinek leányálom…

Erre a részre, csak is Isobel és Spencer miatt tudtam csak megadni azt a három csillagot, ha ők nem lettek volna e könyv egy részének szereplői, akkor talán max csak egy csillagot tudtam volna adni…

Egyedül csak az ő párosukat tudom értékelni, mivel az övéket bírtam volna még – még tovább olvasni. Aranyosak voltak, s szerethetőek is. Tetszett, hogy Isobel így feltérképezte Spencert, s hogy nem volt rest annak a szemébe mondani is a nyilvánvalót.
Spencert meg csak szeretni tudtam, bár már az első rész óta egy szimpatikus karakter volt számomra, annak ellenére is, hogy adta a csajozós srácot… De Isobel-el, annyira más volt… Annyira igazi, s ön maga… ezért is sajnáltam, hogy nem lett egy teljes sztori az övékből… :(

E könyv másik párosáról nem tudnék jót mondani… rosszat se… csak annyit, hogy én simán meglettem volna az ő párosuk nélkül is… Valahogy, nem igazán szimpatizáltam a történetükkel… Lehetett volna hasonlóképpen szórakoztatóbb, pörgősebb mint a többiekké… :/

Amanda Maxlyn

Mi lesz velem?

Az élet olykor tréfát űz velünk.

Négy év óta mindenki csak a végzetes betegségben szenvedő lányt látja bennem.

De nem vagyok hajlandó sírni.
És feladni sem fogom.

Egy komoly kapcsolat a legutolsó dolog, ami mostanában szóba jöhet nálam, de a Parkerrel töltött éjszaka felforgatja a világomat. Ő kitartó, és tudja, mit akar. Engem.
Nem bánik úgy velem, mintha törékeny lennék.
Ám sejtelme sincs az igazságról, én pedig még nem állok készen arra, hogy bevalljam neki.

Mert mi van, ha ez mindent megváltoztat?

Tizenhét éves voltam, amikor az életemből tragédia lett.
Huszonegy, amikor rám talált a szerelem.
Aundrea McCall vagyok. Ismerd meg az utat, amit végig kell járnom.

Majd egy hét kihagyás után, végre sikerült folytatnom a mai nap, a 37 oldaltól egészen az utolsó oldalig ezt a könyvet… Vagyis inkább egy olyan történetet, amely nem hagyta, hogy félbe hagyjam, úgy olvastatta magát… Oly annyira, hogy most meg alig látok ki a könnyeim közül…
Aundrea és Parker kapcsolata a végére igazán gyönyörűen, kiforrott.

Aundrea-t csak tisztelni tudom… sőt mi tudom, ő lett e könyvbéli olvasásom, egyetlen, igazi hőse. Mert tényleg az, egy hős. Egy olyan hős, aki kétszer is legyőzte a rákot… és még mindig tartotta magát, és a családját is, érzelmileg, kitartásilag. Még akkor is, ha egyszerűbb/célszerűbb lett volna feladni a rákkal való küzdelmet, annyi kín, és szenvedés mellett, amin neki át kellett esnie 17 éves korától, azaz négy éven át.

Parker… ő valóban a tökéletes férfi. Aundrea, s e történet számára biztosan. Az elejétől szimpatikus karakter… bár volt egy számomra, igencsak idegesítő szokása, mégpedig az, hogy folyton kacsintott… de feledtette velem a végére, amikor megtudta, hogy milyen betegsége van a lánynak. És, hogy kitartott mellette, s ott állt, s áll mellette. És ahogyan ezt szavakkal alá is támasztotta, nah ott szerettem bele…

Basszus… annyira nehéz véleményt, vagy bármit is mondanom erről a történetről, jelenleg… De annyit biztosan eltudok mondani, hogy gyönyörű történetté szőtte ki magát a végére, egy gyönyörű szerelemmel, kitartással, s harccal a betegség ellen… Mindez által, rengeteg könnyemet kicsalta a vége felé, de azt mondom, hogy nem bánom. Mert ezáltal vált igazivá nekem a könyv hitelessége, hogy ennyire megtudott, s tud érinteni.

Ajánlom mindenkinek, igaz megjegyzem készítsen be egy doboz, vagy egy csomag zsepit is, a vége fele részek miatt, de senkit se tántorítson el attól a tudat, hogy egy jó pár percig bőgőmasinává fog változni, mert hát végül is… a főszereplő csajt, végzetes betegség vezeti végig a könyvön, de ezáltal olyan világot tár fel, hogy bizony azt az életet ami megadatott nekünk, végig ki kell élveznünk, mert soha nem lehet tudni igazán, hogy mit hoz a holnap…