Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2015. november 12., csütörtök

Diana Gabaldon: Outlander 1-2.

Az idegen


1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után. Egészen addig, míg óvatlanul keresztül nem sétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” válik belőle, vagyis idegen – a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön Urunk…

1743. évében.
Számára ismeretlen erők visszasodorták az időben. Claire olyan intrikák és veszedelmek között találja magát, amelyek az életét veszélyeztetik… és összetörhetik a szívét. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.


 

Szitakötő borostyánban

 
Claire Randall húsz éven keresztül megőrizte titkait. De most felnőtt lányával együtt visszatér Skócia fenséges, ködfátyolba burkolózó hegyei közé. Claire itt szeretné elmondani a lányának az igazságot egy fontos dologgal kapcsolatban, amely éppen olyan megdöbbentő, mint ami mögötte van: az ősöreg kőkör rejtélye, az idő korlátain átívelő szerelem és James Fraser, a skót harcos, akinek lovagiassága egykor ott tartotta Claire-t a férfi évszázadának veszedelmei között a saját korába való visszatérés helyett.

Ezúttal a vér és a szenvedély öröksége állítja próbatétel elé Claire gyönyörű, rézvörös hajú lányát, Briannát, miközben ezzel párhuzamosan folytatódik Claire önfelfedezésének útja Stuart Károly intrikával teli párizsi udvarában, ahol férjével együtt versenyt fut az idővel, hogy elejét vegyék a kudarcra ítélt felföldi felkelésnek, és elszántan küzd azért, hogy megmentse mind gyermekét, mind a szeretett férfit.

Diana Dorth: Kábulat


Alexandra Welton – egy hét éves kislány – élete tökéletesnek tűnik: gazdag családban nevelkedik, szülei rajongásig szeretik mindaddig a pillanatig, míg egy borzalmas éjszaka véget nem vet a sorsuknak. Alexandra egyik napról a másikra elveszíti őket egy kábulat okozta tragédiában, s a házukból is menekülnie kell kishúgával együtt…

A család barátai megpróbálnak segíteni az árvákon, de senki sem akarja mindkét testvért örökbe fogadni, csak a legkisebb lányt. És hogy Alexandrának ne kelljen nevelőintézetben felnőnie, így egyetlen rokonára bízzák, a kaliforniai farmján szerényen élő idős nagynénire. És ez lesz a legrosszabb dolog, ami a lánnyal történhet. Így elválasztván Susantól, Alexandra élete gyötrelmessé válik a gonosz Olivia mellett, aki éjjel-nappal dolgoztatja, használt ruhákban járatja, s alig ad neki enni.

De Alex nem adja fel a küzdelmet, s az erejét próbára tevő mindennapok alatt csak egy dolog élteti, hogy valaha viszont láthassa a testvérét. Addig viszont hosszú, keserves évek várnak rá. Vajon sikerül megtalálnia Susant, aki az elváláskor olyan kicsi volt még, hogy felnővén nem is emlékszik rá, s aki elől a nevelőszülei szándékosan eltitkolják a múltját?

Diana Dorth: Utolsó esély / Veszélyes szépség / Sötét múltú lány


Charlotte Winder híres írónő, könyvei a sikerlisták élére kerülnek. Az emberek csodálják és irigylik nagyszerű tehetségét, szépségét, s dúsgazdag életét. Azonban azt senki sem sejti, hogy ez a csodálatos nő mégsem boldog, éjszakánként rémálmok gyötrik, ugyanis a múltja súlyos titkokat rejt.

Még a férje sem tudja, ki ő valójában, honnan jött, milyen körülmények között nőtt fel, és hogy a neve sem az eredeti. Charlotte-nak sokat kellett szenvednie, mire felküzdötte magát a társadalom krémjébe, s karrierje csúcsán végre szeretné elfelejteni a gyötrelmeket: az anyját. Akitől sosem kapott szeretetet, és legfőképpen az ikertestvérét, aki mindent elvett tőle. Inkább követi férjét a vietnami háborúba, de hiába hagyja el az Államokat, a múltja elől nem menekülhet.

Mert egyszer csak felbukkan valaki, egy rég elfeledett férfi, aki könnyen romba döntheti Charlotte életét és megingott házasságát…


 

Julia Daymond mindent megkapott a sorstól, amit ember megkaphat. Nem csak elképesztően gyönyörű, hanem rettentően gazdag is, az apja Washington egyik legbefolyásosabb üzletembere. A nők irigylik káprázatos szépségét, ruhakölteményeit, ékszereit, a férfiak pedig bolondulnak érte. Julia mit sem törődve irigyeivel boldogan készül az esküvőjére, mely az év szenzációja lesz. Nem is sejti, hogy egyik pillanatról a másikra az ő lába alól is kicsúzhat a talaj… Hirtelen elveszíti apját és minden vagyonát. Miután kifizeti a hitelezőket, semmilye sem marad, a vőlegénye elhagyja, mert szegényen már nem akarja feleségül venni…

Juliának egyedül kell szembenéznie az élet kegyetlen buktatóival és a sorozatos megaláztatások miatt elhagyja Washingtont. De mihez kezdjen egy elkényeztetett lány, akit míndig kiszolgáltak és nem ért semmihez?

Kénytelen egy bárban munkát vállalni Chicagóban, hogy ne kerüljön az utcára, mikor egyszer csak rájön, mindössze egy dolog maradt, ami a javára válhat: a szépsége. Elismert modell lesz, vidáman lépked a kifutókon és mosolyog a címlapokról, azonban arról fogalma sincs, hogy ebben a szakmában mennyire kihasználják a lányokat…

Vajon van menekvése a tisztességtelen ajánlatok, a meztelen fotózások, vagy a főnöke elől, aki annyira szerelmes belé, inkább megölné, minthogy elengedje őt?


 

…valami megragadta benne és úgy vonzotta akár a mágnes. Azonnal odament hozzá és megszólította. Aztán néhány perc után már táncoltak. Brian úgy érezte, Melanie újra értelmet adott az életének. Abban a pillanatban, amikor mélyen egymás szemébe néztek, fellobbant köztük a szerelem, és nem telt bele egy év sem, máris sor került az esküvőre.

Diana Dorth: Ha az álom véget ér… / Késő bánat / Mindent a szerelemért


Gwen és Mark Rosman csodálatos házasságban élnek immár tizenöt éve, és boldogan nevelik két gyermeküket. Szerelmük töretlen, s vállalnak egy harmadikat is.

Minden olyan tökéletesnek tűnik, míg meg nem történik a tragédia, ami egy csapásra véget vet a boldogságuknak. Szilveszter éjszaka egy kamionnak rohannak, s megkezdődik a harc az életben maradásért.

Mark súlyosan megsérül, és Gwennek minden erejére szüksége lesz ahhoz, hogy küzdjön a férjéért. Az asszony élete gyökeresen megváltozik, több éves kórházi kezelés következik, mialatt Gwennek otthon is helyt kell állnia, és egyedül nevelnie három gyermekét, melyek közül az egyik különös gondoskodást igényel…


 

Pamela Andrews sikeresen befutott író, két gyermek boldog édesanyja mindaddig a pillanatig, míg a lánya figyelmetlenségből életét nem veszti az otthonában.

Gillian Sylver egy védtelen, fiatal lány – akit gyermekkora óta terrorizál az apja. Amikor szexuálisan is zaklatni próbálja, Gillian végső kétségbeesésében előrántja a fiókból a konyhakést és leszúrja.

Ebben a könyveben e két nő megrendítő története fonódik össze. Mivel az ügyvédüknek nem sikerül megvédeni őket, sorsuk megpecsételődik. A körülmények ellenük játszanak. kétségbeesésükben elkövették életük legnagyobb baklövését. Ártatlanok. mégis bűnösök, mert – így vagy úgy – gyilkossá váltak. Mindkettőjüket elítélik, s a két reményt vesztett nő a börtönben találkozik egymással és a rácsok mögött igaz barátság szövődik…

Megalázzák őket, lecsúsznak a mocsokba. ahol a túlélésért küzdenek minden egyes nap, s a szabadság egyre távolabbi álomnak tűnik. Vajon létezik kiút? És ha igen, vissza tudnak-e illeszkedni a társadalomba? Van-e élet a börtön után?


 

Diana Dorth legújabb regénye Franciaországba kalauzolja az olvasót egy varázslatos kastélyba, ahol a Darc család irigylésre méltó életet él. Szőlőtermeléssel foglalkoznak, s kiváló borukkal egyre több országot hódítanak meg. Ezen a csodálatos helyen nevelekedik egy testvérpár, akak akarva-akaratlanul is rivalaizálnak egymással.

Gérard kicsapongó életet él, a parikon és a nőkön kívül semmi sem érdekli jobban addig a pillanatig, míg André gyönyörű feleséget nem talál magának. Ekkor Gérard szívén soha nem tapasztalt féltékenység lesz úrrá és mindent elkövet azért, hogy tönkretegye öccse házasságát.

Aztán történik egy tragédia, melybe André majdnem beleroppan, de találkozik egy csodálatos lánnyal, aki mellett újra megtalálja önmagát. Azonban meg kell küzdenie Isabelle-ért, hiszen a lány nem az ő körükből való. A fiatalok mindent megtesznek a szerelmükért, s amikor végre révbe érnek és azt hihetik, hogy boldogok lehetnek, közbeszól a történelem.

Kitör a II. világháború és Andrénak be kell vonulnia. Isabelle pedig egyedül marad a gyerekekkel védtelenül, amikor Franciaország elesik és a németek megszállják a birtokot…

Mary E. Pearson: Az árulás csókja (A Fennmaradottak krónikái 1.)


EGY HERCEGNŐ KERESI A HELYÉT AZ ÚJJÁSZÜLETETT VILÁGBAN.

Megszökik az esküvője napján. Ősi iratokat lop el a kancellár titkos gyűjteményéből. A saját apja küld fejvadászokat utána.
Ő Lia hercegnő, Morrighan királyságának Első Leánya.

Morrighan Királyságának rendjét hagyományok és egy letűnt világ történetei szabják meg, de bizonyos hagyományoknak Lia nem hajlandó engedelmeskedni. Az elrendezett házasság elől menekülő és új életre vágyó lány az esküvője reggelén egy távoli halászfaluba szökik. Egy fogadóban talál munkát, ahová hamarosan két idegen érkezik, de Lia mit sem tud arról, hogy egyikük az elhagyott herceg, a másik pedig egy ellene küldött orgyilkos.

Megtévesztés és árulás szövi hálóját a három fiatal köré, és Lia veszedelmes titkokra bukkan, amelyek elpusztíthatják a világát. A titkokon túl azonban olyasmit is talál, amire nem számított – szerelmet.

Palotás Petra: Bécsi kávé, pesti lány / Túl az Óperencián / Előbb-utóbb szerelem


A bájos, vörös hajú Répássy Rebeka szereti a magas sarkú cipőket, a drágaköveket és a bécsi kávét. Nem szereti viszont a tenger gyümölcseit, a tolakodó pasikat és a feltűnést. A sors szeszélye folytán mégis egyik pillanatról a másikra az osztrák tévé képernyőjén találja magát, és a Kísérletkastély című valóságshow ígéretes szereplőjeként egy ország kíséri figyelemmel minden mozdulatát.

A tét Rebeka számára százezer euró, a hírnév, és váratlan ráadásként a szívfájdítóan jóképű producer, Marcus szerelme. A Bécsben dolgozó magyar lány igyekszik megállni a helyét a kereskedelmi tévék számára ismeretlen világában, ahol semmi sem az, aminek látszik: az ellenfelek barátnak álcázzák magukat, a segítség kerülő utakon jár, és még az igazi szerelem is álruhába bújik.

Vajon ki mozgatja a szálakat a háttérben? Mi a szerepe az eseményekben a titokzatos újságírónőnek, Fräulein Lemkének? És vajon megtartja-e Rebeka kezdeti elhatározását, miszerint nem hajlandó szerelmeskedni a kamerák előtt?

Aki a rokonszenves Rebekához hasonlóan kedveli az osztrák fővárost, a karácsonyi hangulatot és a bécsi kávét, az különösen élvezni fogja a hősnő izgalmakban és fordulatokban nem szűkölködő kalandjait.


 

Keményffy Katát egy forró augusztusi délutánon hideg zuhanyként éri a hír, hogy szerelme Gergő mégsem vele képzeli el a jövőt. Az amúgy is vendéghiánnyal küszködő kozmetikus lány csalódottságában kapva kap a lehetőségen, hogy másfél évre elszegődjön egy óceánjáró hajóra.

Már az első napon kiderül számára, hogy a fedélzeten nem minden arany, ami fénylik, és a hetek múlásával alaposan megismer egy sajátos kasztrendszerű világot, a maga törvényeivel. A nem ritkán nehéz vagy éppen bizarr pillanatokat átélő Kata a legnagyobb segítséget pilóta apja leveleitől kapja, amelyek 15 esztendővel korábban íródtak, egy leküzdhetetlen betegség utolsó hónapjaiban.

A történet kapcsán bepillanthatunk Dél-kelet Ázsia titokzatos világába is, Bangkokba, ahova a hajó 3 hetente visszatér, vagy éppen Indiába, Madrasba, ahol Kata egy időre kényszerpihenőt tart.
A könyvben újra és újra felbukkan egy külön szál, Zilah-val a 20 esztendős gyönyörű thai prostituálttal, akinek szép ázsiai vonásaiba nem véletlenül keverednek európai jegyek.

A történet végére persze az is kiderül, hogy néha el kell menni ahhoz, hogy újra hazataláljunk.
Szerelem, utazás, szex, számtalan esetlen baklövés, félreértés, meggondolatlanság, őszinte érzelmek, szülő-gyermek kapcsolatok, sírás, de leginkább kacagás várja az olvasót TÚL AZ ÓPERENCIÁN




Egy a menyasszonya által kikosarazott fiatal tanárember, egy a hetedik X felé közeledő nagymama, és két harmincas lány; négy ember, akik különbözőbbek nem is lehetnének. Egy valami azonban mégiscsak közös Vica, Laura, Dóri és Barnabás sorsában: akarva akaratlanul mindannyiuk életébe bekúszik a huszonegyedik század nagy kerítője: egy internetes társkereső oldal.

Az új kapuk azonban nem csupán új esélyeket, hanem új veszélyeket is maguk mögött rejtenek, melyeket hol humorral, hol bánattal átitatva olykor még a legszűkebb környezetüknek sem mernek bevallani. Tisztességtelen ajánlatok, bűnös szenvedélyek, vígjátékba illő első randik, szívszorító szakítások, és beteljesült érzelmek kavalkádja kísérik a főhősök útjait.

Hogy milyen hatással lesz a négy főszereplő egymás életére, hogy lesz-e a győztes a virtuális világ szerelmi csataterén és hogy milyen könnyedén válhat tettesből áldozat….kiderül, ha elolvassák Palotás Petra valóságot hűen idéző, legújabb regényét.

Lev Grossman: A varázslók (A varázslók trilógia 1.)


A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.

A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.

Lauren Oliver: Delírium-trilógia 1-2-3.

Delírium


„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”


 

Káosz



"− Szóval korábban hogy hívtak? – kérdezem, mire megáll. Nem fordul meg, miközben folytatom: − Úgy értem, azelőtt, hogy a Vadonba jöttél.
Egy darabig még dermedten áll, aztán megfordul.
− Jobb lesz, ha lassan hozzászoksz – mondja halkan, de határozottan. – Minden, ami voltál, az előző életed, az ismerőseid… elporladtak. – Megrázza a fejét, majd még szigorúbb hangon folytatja. – Nincs olyan, hogy azelőtt. Csak most van, és ami ezután következik."


 

Rekviem



„Lehet, hogy megőrjítenek minket az érzéseink. Lehet, hogy a szerelem tényleg betegség, és sokkal jobb lenne nélküle. Mi azonban egy másik utat választottunk. Végeredményben ezért szöktünk el a kúra elől: hogy szabadon választhassunk. Abban is szabadok vagyunk, hogy rosszul döntsünk.”

„Ki akartak füstölni minket, a múltba száműzni. De még mindig itt vagyunk. Ráadásul minden nappal egyre többen leszünk.”

A Delírium-trilógia befejező kötetében Lena az Ellenállás teljes jogú tagjává válik. A Káosz című részben előkészített lázadás nyílt forradalommá növi ki magát, és Lena a harcok kereszttüzébe kerül.
A Rekviemet egyszerre olvashatjuk Lena és Hana szemszögéből. Egymás mellett élnek, mégis falak választják el őket, egészen addig, amíg sorsuk útjai keresztezik egymást…

Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek


Samantha Kingstonnak mindene megvan: övé a világ legjobb pasija, a három legtutibb barátnő, valamint egy igazán kitüntetett helyzet a Thomas Jefferson Gimiben – a menza legjobb asztalától kezdve a legideálisabb parkolóhelyig.

Február 12. péntek csak egy újabb napnak ígérkezik irigylésre méltó életében.

De végül kiderül, hogy a legutolsó.

Aztán kap egy második esélyt. Tulajdonképpen összesen hét esélyt kap. Egy elvarázsolt héten keresztül mindennap újraélheti élete utolsó napját, és kibogozhatja a halála köré fonódott rejtélyeket. Közben arra is rájön, mekkora a valódi értéke mindannak, amit elveszíthet.

Devlin Haynes: Vérvonal 1-2-3.

Éjmámor


Harriet Paxtont különös álmok gyötrik: szédítő zuhanás, rohanás, menekülés, mámor száguldás. Egy éjszaka viszont arra riad fel, hogy valaki az imént járt a háló­szo­bájában. Legyengültnek, kimerültnek érzi magát, és a nyakán rovarcsípések vörös foltjait észleli… vagy vámpírfogak lenyomatait? Van közük mámoros álmainak ahhoz a titokzatos, sápadt arcú, új szomszédhoz, aki csak éjszaka mutatkozik? Valóban egy vámpír költözött volna a napfényes kali­for­niai városkába? Vajon köze van azokhoz a szokatlan eseményekhez, melyek váratlanul megbolygatják a nyugis hétköznapokat? És mit tartogat az a titokzatos buli, az Éjmámor, amelyre Harriet és barátnői meghívót kapnak? Miért ez a baljós előérzet?


 

Vérző csipkebokor

 
Harriet Paxton fájdalmasan döbben rá, hogy semmi nem az, aminek látszik. Brutális gyilkosságok tartják rettegésben a kaliforniai kisváros, Torrance lakóit, és mindenki arról suttog, hogy egy vérszomjas vámpír garázdálkodik közöttük. A félresikerült Éjmámor bulit követően Edisont keresi a rendőrség, őt gyanúsítják a rémtettekkel, és Harrynek döntenie kell, elhiszi-e a szóbeszédet vagy kitart a látomásai mellett és megpróbálja bizonyítani különös megmentője ártatlanságát. Ám eközben újabb, sötétebb álmok tartják rettegésben, és ő maga is elbizonytalanodik. Valóban jól teszi-e, ha egy vámpír mellé áll? Lehet, hogy élete hibáját követi el? Vagy élete nagy lehetőségével él?


 

Jégnász



Harriet Paxton hisz a különös jóslatokban, a végzetben, az elrendeltetésben. Maga sem tudja, miként sodródott jelenlegi helyzetébe, de érzi, hogy eddigi élete hamarosan visszafordíthatatlanul megváltozik. Elveszettnek hitt nővére, Lorna, az FBI különleges ügynöke egy merőben új világot mutat meg neki, de ő is csak kérdez, s válaszokat senki sem ad. De mi az a Jégnász, amit még Lorna is rettegve emleget? Miféle iszonyatot tartogat számukra a sors? Mi köze a Vérvonal számítógépes játékának a történetekhez? És miért hiszi azt mindenki, hogy Edison Khallen áll a torrance-i gyilkosságok hátterében?

Johanna Lindsey: Sherring Cross 1-2-3.

Álmaim férfija


Johanna Lindsey
lebilincselő mesélő, aki úgy fonja a romantikus történetek szálait, mint senki más. Megnyerő jellemekből, lélegzetelállító kalandokból és lüktető szenvedélyből szőtt históriái megérintik olvasói szívét.


A környék legkívánatosabb lánya, a vadóc és szeszélyes Megan Penworthy házassági terveinek célpontja Ambrose St. James – egy férfi, akivel még sosem találkozott, ám feltett szándéka, hogy feleségül megy hozzá. Más kérő szóba sem jöhet, különösen nem Devlin Jefferys, a meglehetősen jóképű, de rendkívül alacsony sorból származó lótenyésztő.


A cserfes, hercegi címre vadászó vörös szépség elbűvöli Sir Ambrose-t, aki azért adja ki magát a rangtalan Jefferysnek, hogy elkerüljön egy valószínűleg halállal végződő párbajt. Megesküszik, hogy elcsábítja és megszelídíti a lányt, mégpedig úgy, hogy közben valódi személyazonosságát sem fedi fel – ezzel áthúzva Megan számításait arról, hogy álmai férfijával kösse össze az életét. Csakhogy a férfi nem tudja, hogy az igéző kis cselszövő lesz az egyetlen nő, akit valaha is feleségül kívánna venni.





Szeress mindörökké!



Az anyját még mindig gyászoló Kimberly Richards felháborodva tapasztalja, hogy apja, Amburough grófja azért kívánja minél előbb férjhez adni, hogy ezzel kedvére tegyen egy hölgynek, akit mielőbb el szeretne venni. A tüzes természetű ifjú örökösnő mélységesen megveti a kialakult helyzetet, ahogy azokat a személyeket is, akik csakis pénzért házasodnak. Nem csoda hát, ha nem tetszik meg neki a kiszemelt kérő, akivel Sherring Crossban megismerkedik, s aki nem más, mint Lachlan MacGregor, a MacGregor-klán jóképű, ám teljesen elszegényedett feje.

Kimberly románca a vonzó, hetyke Lachlannal nem sok jót ígér – különösképpen azért, mert a zsiványnak tervei vannak egy férjes asszonnyal, Wrothston hercegnéjével. Különös fordulatok és botrányos körülmények összejátszása folytán a korántsem összeillő pár egy olyan helyen köt ki, ahol egy kemény szív is megnyílhat az igaz szerelem örömei előtt.


 

A szerelem nyomában





Melissa MacGregor vadregényes skót otthonából a londoni társasági élet forgatagába kerül – ám még e nagy kaland is elhalványul az ígéret mellett, amelyet Lincoln Ross Burnett szenvedélyes tekintetéből olvashat ki. Bár egy véletlen találkozás során alig pár szót váltanak, Melissa azonnal sejti, hogy e vakmerő idegen lesz a végzete. Lincoln ugyanekkor döbben rá arra, hogy élete mindaddig nem lehet teljes, míg a feleségének nem mondhatja Melissa MacGregort.

A fülig szerelmes Cambury vikomt udvarlása azonban nem halad döccenők nélkül a romantikus beteljesülés felé. Az említett döccenőkből egyszerre tizenhat is van – mind hatalmas termetű és izmos, közülük hatot Iannek hívnak, és mindegyiket MacFearsonnek. Melissa zord, rosszalló bácsikái egyben Lincoln gyerekkorának megkeserítői, akik megfogadják magukban, hogy mindenáron megakadályozzák új keletű boldogságát. A férfi azonban ugyanennyire eltökélten néz szembe minden megpróbáltatással… hogy megszállottsága bűbájos tárgyát először Londonig… de ha kell, a világ végéig is kövesse.

Shayla Black: Kéjes kötelékek


Nem tudta, mire vágyott… Morgan O’Malley egy szex-talkshow háziasszonyaként sok furcsa dolgot látott már, de még sosem találkozott olyan emberrel, mint Jack Cole, aki annyira alfa hím, amennyire egy férfi csak lehet. Morgan szerencséje, hogy a férfi épp kéznél van, amikor egy megszállott rajongó a nőre vadászik. … amíg nem könyörgött érte.

Habár Jack testőr, Morgan mindent érez mellette, csak épp biztonságot nem, hisz Jack lassan felszínre hozza a nő legmélyebb vágyait. Mikor akarata bábjává teszi, nem az a legmeglepőbb, hogy Morgan megadja magát a férfinek, hanem az, hogy élvezi, amint teljesen Jack hatalmába kerül.

Noha önként vesz részt a férfi játékaiban, és tudja, hogy Jack szándékai nem tiszták, azt nem is sejti, hogy azok mennyire személyesek…

Shayla Black · Lexi Blake: A rabul ejtett szűz


Gavin és fivérei, Slade és Dex beleszeret a férfi új titkárnőjébe, a gyönyörű Hannah Craigbe. Az olajvállalat vezetői tudják, időt kell adniuk a lánynak, hogy jobban megismerhesse őket, mielőtt kiválasztja közülük azt, aki elcsábítja.

Egy veszélyes alak zaklatni kezdi a kisvárosi szépséget, és a testvérek összefognak, hogy megvédjék a lányt – elrejtik egy világtól elzárt helyen. És a fiúk képtelenek elfojtani izzó vágyukat…

Míg Slade és Dex szívesen megosztoznának Hannah-n, Gavint tragikus múltja elszakítja a testvéreitől, akik remélik, hogy lány nem csupán viszontszereti őket, de talán a fivérük is visszatalál hozzájuk.

Miután legyőzik a lány kezdeti aggodalmait, a három férfi földöntúli gyönyörökben részesíti Hannah-t, rajongásuk feloldja minden gátlását. Ám a boldogságot rettegés váltja fel, amikor a zaklató a lányra talál…

Meredith Wild: Hardwired (Rád kattanva 1.)


Erica Hathaway korán megtanulta, hogy az életben csak magára számíthat. Apa nélkül nőtt fel, később pedig áldozatául esett egy erőszakos férfinak, akinek az emléke még most is kísérti. Friss diplomásként internetes vállalkozásba kezd, de hogy sikerre vigye az ötletét, befektetőt kell találnia. Egy sármos, de arrogáns férfi azonban az útjában áll, és úgy tűnik, nagy árat kér azért, hogy segítsen…

Blake Landon hírhedt számítógépes hacker, aki nem ismer lehetetlent. Fiatal kora ellenére mesésen gazdag, de úgy hírlik, a múltja sötét titkot rejt. Erica határozottsága és romlatlansága szinte megbabonázza, és képes a végsőkig is elmenni azért, hogy megszerezze a lányt…

Erica tovább akar lépni, de a múlt ismét megkísérti.

Blake birtokolni akarja szerelmét, de a lány segítsége nélkül elveszett.

Meredith Wild a New York Times és az USA Today bestsellerszerzője, díjnyertes regényeit több millió rajongó olvassa világszerte. Meredith az egyetem elvégzése után sikeres vállalkozó lett, szabadidejében pedig megvalósította gyermekkori álmát, amikor megírta élete első regényét. A Rád kattanva (Hacker) a tavalyi év egyik legkeresettebb romantikus sorozata volt.

Samantha Shannon: A Mímes Rend (Csontszüret 2.)


Paige a Csontszüret sorozat első kötetének végén kiszabadul a Sheol I brutális világából, de a bajok csak most kezdődnek: sok szökevény még mindig bujkál, őt pedig mind közül a legveszélyesebbnek nyilvánították…

Ahogy a Scion mindent látó szeme Paige után fordul, a mímeslordok és mímeskirálynők bandái számára összehívják az Abnormális Unió tanácsát. Jaxon Hall és a Hét Pecsét vezető szerepre készül, de egy végzetes fenyegetés híre terjed a látók között, és mindenhol sötét titkok sejlenek.

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...