A csaknem két évszázados belső fejlődés után a 16. században csodálatos pompában felvirágzó angol reneszánsz színműirodalom egyik legszebb darabja a Szentivánéji álom, amely a klasszikus mitológia, a néphit, a vallás, a polgári gondolkodás, s lényegében az érlelődő új filozófia naiv elemeit forrasztja csodálatos egységbe egy naivul groteszk tündérjáték keretében.
Ez a darab is – a színreállítás mindenkori igényeinek megfelelően – számtalan értelmezésben ismert.
Nálunk Arany János fordítása számít „klasszikusnak” – a könyv ezt a fordítást közli, Takács Ferenc előszavával.
Shakespeare e korai komédiája 1594-96 táján íródott, valószínűleg egy főúri esküvő alkalmából tartott előadásra. Erről szól maga a darab is, a szerelemről, a házasságról, a szenvedélyről, az akadályok legyőzéséről.
A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka. A „váltott gyermek”, az a bájos apród, akin kitör a háborúság a tündérkirály és tündérkirálynő között, noha maga nem jelenik meg a színen, minden kergetőző, űzekedő szerelmesnek jelképe lehet. Hiszen mindenki váltott gyermek itt, s szüntelen váltakozásban gerjednek egyért s taszítják el a másikat, hogy Puck gonosz varázslatára minden megforduljon, majd jótékony varázslatára az éj végére valahogy minden mégis összerendeződjék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése