Vélemény #11 #12 #13

Sziasztok!

Sorry, hogy megint elvagyok csúszva... s ez egy darabig még így is lesz... De igyekszem behozni magam, s rendesen, menetben hozni majd a bejegyzéseket. :$

Dora Sullivan

Vavyan Fable

A pokol is elnyeli (Halkirálynő 0.)

Patrick Wyne, az akciócsoport fáradt vezetője éppen aludni készül, amikor váratlan látogatója érkezik: Joy Smith. A lányról csak annyit lehet tudni, hogy nem az, akinek kiadja magát, viszont remekül rajzol, s ha kell, verekedni is tud. Ennek aztán nagy hasznát veszi, mert rövidesen többen is üldözni kezdik. A titokzatos lány a kommandósok segítségét kéri egy már-már hihetetlen ügyben: meggyilkolt barátjáért akar bosszút állni, akit egy embertelen orvosi kísérletnek vetettek alá, és valami emberrablásról is mesél. Joy gyönyörű nő, Wyne viszont esendő férfi. Kötélnek áll tehát, és vele tartanak a társai is. A sötét história hajmeresztő kalandokban folytatódik, s számos meglepetést tartogat. Amikor már-már úgy tűnik, vége a hosszú „szafárinak”, nem késlekedik a fordulat: hosszú üldözés veszi kezdetét. (Patrick Wyne-t és akciócsoportját a Halkirálynő sorozatból ismerhetik az olvasók. E regény egy korábbi akciójukat meséli el, amelyben a kommandónak jutott a főszerep.)

Vavyan Fable-ről annyit biztosan elmondhatok, hogy ő az egyik legjobb író, akinek volt, s van is lehetőségem, elolvasni a könyveit, és akinek az írásai a kedvenceimmé váltak (legalábbis ami(ke)t olvastam már tőle).

És ez alól, az e könyve se lett kivétel. Mint ahogyan a korábbi könyveinél láttam, úgy ennél is, hogy hű maradt önön magának stílusához.

Akció, humorral és némi 'romantikus' pillanatokkal, jelentetekkel megfűszerezve.

Igaz, most ebben kevesebb volt a 'romantikus' jelenet, avagy a csak Patrick és Joy (kettejük) közti pillanatok, de egyáltalán nem bántam, mert viszont a történet ahogyan kezdődött, úgy haladt s épült, miképp én nem tudtam letenni a könyvet, mert csak faltam a sorokat, s oldalakat egymás után (igaz némi szüneteket be kellett iktatnom, de amikor nem zavart semmi, s senki akkor rögvest kaptam az alkalmon, s olvastam tovább).

Maga a történet nagyon tettszett. A karakterek… nos, őket meg inkább csak megkedveltem. Talán, ha több jelenést kapott volna együtt Patrick s Joy, akkor esetleg még meg is szerethettem volna, de így csak megkedvelni sikerült őket… De az is jobb, mintha egyáltalán nem bírtam volna őket… Nem?! :D :)

Sidney Lawrence

Édes rabság

Richard Mitchell Angliába utazik, hogy átvegye örökségét. Egy alkalommal épp zöldülő kertjének Látványát élvezi, amikor meglátja a szomszédbirtokon vágtató lovast, a szépséges Louise grófkisasszonyt. A férfi szívében heves tűz lobban fel, s elhatározza, hogy mindenáron megszerzi…

Ez az első könyv az írótól amit olvastam, amiről nos… azt tudom, mondani, hogy elment egynek.
Végiggondolva magát a körívet, lehetett volna izgalmasabb is, s szórakoztatóbb is, meg szenvedélyesebb is. Pláne meg, hogy magában a könyv címéből is azt várná el az olvasó, hogy itt valami szenvedélyes szerelmi történet fog kibontakozni. Legalábbis én erre számítottam, azok alapján, ahogyan Richard felkapta a vállára Louise-t, és elcipelte magával, Amerikába. 

Ez magában, ahogy megtörtént izgalmas, szórakoztató pillanatokat ígért… legalábbis ebben reménykedtem, de keserűen csalódnom kellett, hogy nem így volt. 

Olyan érzésem támadt, mintha maga az írónő se tudva volna, hogy mikor, milyen színben tüntesse fel a karaktereit. 

Louise karakterének jellemét, s annak változatosságát még el is tudtam fogadni, de Richard-ét már nem. Az elején még-még csak sikerült is megkedvelnem, s még szurkoltam is neki, hogy sikerüljön meghódítani Louis-t, de amikor amaz újfent megint csak elszökött (mert igen, elszökött, legalábbis megpróbálkozott vele), s őt egy szerencsétlen baleset érte, akkor azt követvén olyasmit tett, ami által rögvest ki is ábrándultam… S nem is tudtam rajta kiigazodni. Az egyik pillanatban még, szerelmes Louis-ba, a másikban meg olyat tesz, ami számomra megbocsáthatatlan volt a részéről, s egyáltalán nem tűnt akkor számomra igaznak a szerelme a lány iránt… 

De végül csak egymásra találtak, amelynek a helyzete nos… nekem nem nyerte el a tetszésemet…
Mint minden könyvben, legalábbis általában, ebben is voltak negatív, s könnyen kiszámítható karakterek. Akik közül az egyiknek csak a pénzre fájt a foga, a másiknak meg is-is… s mivel amúgy is együtt voltak, végül is, meg is érdemelték egymást… 

S még negatív karakter volt számomra, még Louis anyja is. Én a lány helyében, nem bocsájtottam volna meg neki… de ugyebár, nem mindenki egyforma… 

Egyedüli kedvenc karakterem Louis mellett, Richard szakácsnője volt, Margret. Aki anyáskodó volt, de abban is az a hamar rokonszenvet ébresztő, s szerethető módon.

De, nem zárkózom el az író többi könyvétől, ettől függetlenül. Végül is, megvan rá az esély, hogy megtaláljam azt a könyvét, amelyet a kedvencemnek kiálthatok ki majdan. :) :D

Karen Marie Moning

Keserű ébredés (Tündérkrónikák 1.)

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.

A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.
A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.

Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.

Khm… 

Erre a könyvre én egyelőre most csak azt tudnám mondani, hogy tettszett is, meg nem is. Olyan…olyan felemás érzéseim lettek, ha mondhatnám ezt… Bár, ez nem teljesen igaz. 

Őszintén szólva, nem váltott ki belőlem oly sok érzelmet, s reakciót mint ahogyan azt vártam volna.
Egy-egy pillanat, történés megragadott, de oly annyira nem nyert meg magának e sorozat első kötete. Ahogyan a karakterek se. 

Annyi pozitívumot talán elért nálam, hogy Mac változását nyomon követhettem a könyv elejétől a végéig. Persze nem volt teljes a változás, de úgy vélem, hogy így az első könyvhöz mérten, ez is pozitívnak mondható. Tettszett, hogy ahhoz képest, hogy az elején egy szőke, rózsaszín világban élő 'barbi babából', a könyv végére egy, felnőttesebb, érettebb nővé vált Mac, de ahhoz, hogy ez teljesre mondható lehessen, ahhoz még ugye hátra van még egy pár rész a sorozatból. De jó úton halad, az ő karakter felépítése. De… de csak ennyi amit érzek vele kapcsolatosan. Se többet, se kevesebbet (kivéve annyit, hogy sokszor idegesített, hogy kiszólt hozzá(nk)m a könyvből… :/ 

Barrons… nos, bár mondhatnám azt, hogy elrabolta a szívemet, de nem így történt, így nem is tudom ezt mondani, s állítani. 

Nem mozgatott meg bennem semmit, hasonlóképpen akárcsak Mac… 

Viszont annyi pozitívumot az ő számlájára is hozzá tudnék adni, hogy tetszett, hogy az elejétől a végéig megtartotta a gúnyos, titokzatos formáját. Tettszett, hogy nem átallódott azon lenni, hogy elcsábítsa, s a segítségére lévén Mac-nek, egy maga felkutassa a lány nővérének a gyilkosát. Ez ha így lett volna, mármint hogy kapva a lehetőségen, hogy az erejét(hatalmát) fitogtatva, elnyerje a lány szívét s mi egyebet, az nekem olyan klisés lett volna… Az által csak még inkább elvette volna a kedvemet a folytatástól… 

Viszont… hogy ez ilyen lett, amilyen lett… nos, kíváncsi vagyok a második részre, hogy az lesz e jobb… mármint, hogy az már jobban fog e tetszeni mint, ez a rész…