Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között.
Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik.
Ridegsége és elhatárolódása az új világgal szemben hamarosan átalakul valami egészen mássá.
Vannak érzések, melyek korlátokat döntenek le, és embereket formálnak át. Mindezt azért, hogy új útra léphessenek. Miként vállalhatja föl egymást két ember, akik oly különbözőek?
Miként lépnek új útra, vagy veszik fel a harcot saját lelkükkel szemben? És mikor jönnek rá, hogy valami végleges és megváltoztathatatlan?
Borsa Brown, a több ezer példányban eladott Maffia triógia sikerszerzőjének legújabb és eddigi legizgalmasabb regénye sajátos, erotikával fűszerezett stílusával dolgozza fel a kényes témát.
Csakúgy, mint eddigi könyveiben, elzárt világba kalauzol, érdekes karaktereket és élethelyzeteket, emberi kapcsolatokat mutat be, melyeket kellőképpen színez csattanós párbeszédekkel.
Az erotikus részekre tekintettel 18 év feletti olvasóknak ajánlott!
Hmm… nem is volt ez annyira rossz, mint hittem volna… vagyis abban az értelemben, hogy én akárcsak a szulejmános témákért, úgy az arabokért se vagyok oda.
És eztán se lettem a rajongója, vagy oda érte… Bár azért azt tudom mondani, hogy tetszett ennek ellenére.
A karakterek felépítése, az illett magához a könyvhöz, magához a stílusához, én úgy gondolom. *.*
Olvastatta magát, annak ellenére is, hogy csak naponta vagy két naponta tudtam csak a kezembe venni, és pár oldalasával olvasgatni. Ezért is tartott ilyen sokáig míg a végére értem. De csak azt tudom mondani, hogy nem bántam meg, hogy elolvastam. :)
Karen Chance
Megérint a sötétség (Cassandra Palmer 1.)
A Megérint a sötétség a világhírű Cassandra Palmer-sorozat első része. Karen Chance írónő ebben a kötetben kalauzol el minket először Cassie különleges világába, ahol otthonosan mozognak a természetfeletti lények, a görög mitológia álomszerű alakjai pedig a középkori Európa szörnyeivel és modern korunk rémlényeivel csatáznak.
Az olvasót az első oldaltól foglyul ejti a különleges világ, ahol bármelyik pillanatban megtörténhet a legmeglepőbb fordulat is…
Cassandra Palmer élete koránt sem átlagos. Látomásai véletlenszerűen felvillantják neki a múlt vagy a jövő fontos pillanatait. Emiatt figyel fel rá és rabolja el Tony, a több száz éves vámpír. Hatalmat akar Cassie látomásaiból – mindent tudni akar üzletfeleiről, pedig azt még nem is sejti, hogy a szellemek szintén kapcsolatot tudnak teremteni a lánnyal. Két évvel Tonytól való szökése után Cassandra halálos fenyegetést kap. Ezzel véget érnek az unalmas hétköznapok, menekülnie kell a vámpírok elől. De nem csak nevelője üldözi, nyomába erednek más vámpír nagymesterek, hadmágusok, sötét varázslók és boszorkányok is.
De vajon mit akarnak a fiatal, ártatlan lánytól? Mi köze mindennek Carcassone várának kínzókamráihoz, ahová Cassie látomásai újabban vezetnek?
Sikerül-e kideríteni, valójában mi történt pontosan a húsz évvel korábban elhunyt szüleivel?
"A legendákkal ellentétben a teste melegen simult hozzám,érintése olyan puha volt, mint a legfinomabb selyem. Mégsem volt több esélyem kiszabadulni szorításából, mintha acélból öntött karok fontak volna át. A pulzusom felgyorsult, az ájulás kerülgetett, amikor előrehajtotta a fejét, és megéreztem nyelve hegyét a nyakamon. Azt hiszem, egy pillanatra meg is állt a szívem, amint óvatosan megcsókolta a bőrömet, talán az ütőeret keresgélve alatta. Úgy éreztem, a vérem felismerte őt, lassabban és sűrűbben áramlott körbe a testemben, arra várva, hogy kiszabaduljon. Verejtékeztem, de ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy sokan zsúfolódtunk össze a szűk teremben. Vajon most azonnal végez velem, sok száz tanú szeme láttára?
Sejtenem kellett volna, hogy valami ehhez hasonló fog történni. Valahányszor megbíztam valakiben, elárultak. Akikbe beleszerettem, mind meghaltak. Mivel ő már amúgy is halott volt, a sorsom ezúttal sem lesz más."
99 éven aluli olvasóink számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott!
Valószínűleg most e könyvnél a véleményezők között én leszek a rosszmájú személy. De őszintén, MI EZ A KÖNYV? HOGY LEHET ENNYI MINDEN ZAGYVASÁGOT ÖSSZEHORDANI, PONT OLYANKOR, AMIKOR EGYÁLTALÁN NEM KELLENE???!!!
A sok magyarázat, a sok visszaemlékezés, a sok leírás, amiket belevitt az író, számomra teljesen lelomboztatta az érdeklődésemet e könyv olvasása során.
Ahol kezdett volna épp érdekesnek, 'izgalmasnak' hatni, oda vitt bele – szerintem fölösleges – hosszú – hosszú leírást (emlékezést), amivel úgy lőtte le azt a pillanatot, amely által felvonódtak a szemöldökeim, mint a hirtelen derült égből a záporesőt, zivatart a nyári nagy melegben, az ég. Ezért nem is tudtam élvezni ezt a könyvet, s alig vártam, hogy a végére érjek – pedig félbe akartam már hagyni, csak aztán a barátnőm szavai csengtek a fülembe, hogy: Nem! Nem szabad! Tudod, hogy nem hagyunk félbe könyveket, csak akkor, ha már az elejétől úgy érzed, hogy semmi értelme, ha már az első pillanatoktól kezdve észreveszed, hogy az egész úgy rossz, ahogy van…” – Ezért amikor a végére értem, megkönnyebbültem, hogy ennyi volt. Majd azt mondtam, hogy nekem ennyi tényleg, ebből a könyvből, ebből a sorozatból, ennyi elég volt…
Nekem nem jött be. Ahogyan a karakterek sem. És a karakterek közti kapcsolatok se… Pláne meg, ha magáról a főszereplőről van szó, Cassie-ról… Akiről még azt szűrtem le, hogy Thomassal lesz valami köztük, hogy megbocsájt neki a végén, s több lesz köztük… erre a végén Mirceahoz kerül közelebb, hirtelen az egyik pillanatról a másikra…
Meg maga az egész történet cselekményszálai, történéseinek a lendülete egy az egyben, úgy tovatűnt az én szememben a sok leírás során, hogy az nekem már sok volt… :/
Ennél már olvastam sokkal jobb vámpíros, mágikus „szellemes”, alakváltós, stb… témát bontogató könyve(ke)t. Azt hittem, a fülszöveg alapján, hogy ez is egy lehet köztük, de csalódnom kellett, mert nem így történt… :/
A folytatásról meg annyi, hogy én köszönöm szépen, de nekem ez az első rész bőven elég is volt… :/
Böszörményi Gyula
Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei 3.)
A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené.
Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni?
Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?
A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.
Áááááááááá!!!! MI EZ A VÉG??? MI EZ A FÜGGÖVÉG??? HOGY LEHET ILYET MEGCSINÁLNI???
Ez most komoly? Pont itt, pont így befejezni???? Jesszusom, én azonnal szeretném a folytatást olvasni!!!!
Ez most komoly? Pont itt, pont így befejezni???? Jesszusom, én azonnal szeretném a folytatást olvasni!!!!
Azt már a korábbi részeknél is megírtam, hogy nagyon beleszerettem én ebbe a sorozatba, ebbe a stílusba. Ahogyan magába ebbe a korba/korszakba is, amit képvisel ez a sorozat. És egybe a főbb karakterekbe is, meg azért akadnak a mellékszereplők közül is páran, akiket nagyon megszerettem e sorozat gyanánt.
De mégis a legfőbb karaktereket szeretném én most itt kiemelni, mint elsőként is, Richárdot, a „mi” bárónkat!
Akinek a jelleme, a viselkedése, már az első kötetben levett engem a lábamról. S így e harmadik „negyedik” kötet rész végén se enyhült ezt az érzés, ez a láb levevés, sőt mi több itt már csak erősödött.
Szerettem benne, hogy végig megmaradt az a morcos, erős önbizalmú, akaratos, ellenszegülést nem váró, magabiztos személyiség. Akinek a viselkedése bár azért olykor felháborítónak is hatott, de mégis leshetett szeretni benne ezt is, mert nem hazudtolta meg magát. Igaz e kötetben először nem értettem, hogy miért nem mondta el Milinek, hogy tudja, hol van a nővére, s hogy rátalált. De aztán kezdtem megérteni… azonban, ha esetleg Milit is beavatta volna a dolgokba, akkor előrébb lehettek volna ama egész ügyben, amely végig kísérte az ő történetüket… de ha így lett volna, akkor hamar megoldottak volna a dolgok… hamar véget is ért volna ez a kötet… és persze, akkor fele annyira se lett volna ennyire élvezhető, ennyire magával ragadó ez a rész is…
Szerettem benne, ahogy dolgozott… ahogy messziről kiszúrt mindent, ahogyan átlátott olykor Milin, vagy, hogy tudta, akárhogyan is próbálja félreállítani őt, úgyis sok bosszankodást fog neki okozni…
De ami még csak igazán nyomott nekem latban, ebben a részben az ő személyisége, az a vége fele volt, amikor szavakban, sőt tőmondatokba, foglalta össze, hogy mit gondol Miliről, a személyes kedvenc vallomása, bókolása nekem ez volt tőle: „– Hé, hiszen az a maga ötlete volt! – kapott el a pulykaméreg. – Ráadásul minden esetben hasznosnak bizonyult, amit tettem.
– Valóban! – fordult felém a báró, és hihetetlen, de igaz: melegen rám mosolygott. – Mili, én nem tagadom, hogy a meggondolatlansága már több ősz hajszálat termett a fejemre, mint ama borzalmak, amiket a nyomozásaim során láttam, de mégis ezt a tulajdonságát kedvelem a leginkább. Üdítően, sőt, vérpezsdítőén hat rám a maga széllelbélelt, bájos szeleburdisága. A fejem valahogy mindig kitisztul tőle, a bosszankodás felgyorsítja a pulzusomat és a heves szívdobogás, amit akkor érzek, mikor látom, hogy egyenest fejjel rohan a falnak, jót tesz az agyi keringésemnek.”… – és csak remélni tudom, hogy ez az érzés, s véleménye a későbbiekben is fenn marad majd, s hogy még csak bővülni fog… esetleg erősebb, s komolyabb érzelmekkel. *.*
De mégis a legfőbb karaktereket szeretném én most itt kiemelni, mint elsőként is, Richárdot, a „mi” bárónkat!
Akinek a jelleme, a viselkedése, már az első kötetben levett engem a lábamról. S így e harmadik „negyedik” kötet rész végén se enyhült ezt az érzés, ez a láb levevés, sőt mi több itt már csak erősödött.
Szerettem benne, hogy végig megmaradt az a morcos, erős önbizalmú, akaratos, ellenszegülést nem váró, magabiztos személyiség. Akinek a viselkedése bár azért olykor felháborítónak is hatott, de mégis leshetett szeretni benne ezt is, mert nem hazudtolta meg magát. Igaz e kötetben először nem értettem, hogy miért nem mondta el Milinek, hogy tudja, hol van a nővére, s hogy rátalált. De aztán kezdtem megérteni… azonban, ha esetleg Milit is beavatta volna a dolgokba, akkor előrébb lehettek volna ama egész ügyben, amely végig kísérte az ő történetüket… de ha így lett volna, akkor hamar megoldottak volna a dolgok… hamar véget is ért volna ez a kötet… és persze, akkor fele annyira se lett volna ennyire élvezhető, ennyire magával ragadó ez a rész is…
Szerettem benne, ahogy dolgozott… ahogy messziről kiszúrt mindent, ahogyan átlátott olykor Milin, vagy, hogy tudta, akárhogyan is próbálja félreállítani őt, úgyis sok bosszankodást fog neki okozni…
De ami még csak igazán nyomott nekem latban, ebben a részben az ő személyisége, az a vége fele volt, amikor szavakban, sőt tőmondatokba, foglalta össze, hogy mit gondol Miliről, a személyes kedvenc vallomása, bókolása nekem ez volt tőle: „– Hé, hiszen az a maga ötlete volt! – kapott el a pulykaméreg. – Ráadásul minden esetben hasznosnak bizonyult, amit tettem.
– Valóban! – fordult felém a báró, és hihetetlen, de igaz: melegen rám mosolygott. – Mili, én nem tagadom, hogy a meggondolatlansága már több ősz hajszálat termett a fejemre, mint ama borzalmak, amiket a nyomozásaim során láttam, de mégis ezt a tulajdonságát kedvelem a leginkább. Üdítően, sőt, vérpezsdítőén hat rám a maga széllelbélelt, bájos szeleburdisága. A fejem valahogy mindig kitisztul tőle, a bosszankodás felgyorsítja a pulzusomat és a heves szívdobogás, amit akkor érzek, mikor látom, hogy egyenest fejjel rohan a falnak, jót tesz az agyi keringésemnek.”… – és csak remélni tudom, hogy ez az érzés, s véleménye a későbbiekben is fenn marad majd, s hogy még csak bővülni fog… esetleg erősebb, s komolyabb érzelmekkel. *.*
A második főszereplő, ha már annyiszor említettem a bárónál, hát akkor most róla néhány szó: Ő maga Mili. Aki ahogyan a báró is mondta: Üdítően, sőt, vérpezsdítőén hatott, s hat erre a sorozatra – s ugyanígy én rám is –, a maga széllelbélelt, bájos szeleburdiságával, az önfejűségével, a makacsságával, és azzal, ahogy mindig valami ok-történés folytán, valamiképp borsót tört a báró és mások orra alá. Szerethető karakter ő is. S én szerettem látni, ahogyan részről egyre csak felnőtt a szemem előtt. Mert igen is, nem csak korban lett idősebb, de érettebb és magabiztosabb lett a végére, ami nem csak a nővére eltűnésének köszönhető, vagy akár a nővére körüli titkoknak, ha nem annak is, hogy megismerkedett a báróval, aki mellett ön magára is lelt egyben. *.*
S itt van nekünk a történet, harmadik főszereplője is, Mili nővére, Emma, aki e történt során, szegény pára négy éven keresztül bujdokolnia kellett, más s más nevet felvenni. Újabb és újabb megismert, s megszeretett barátokat elveszíteni. De mégis az az erő, az a bátorság, amivel ő rendelkezett az lenyűgöző volt. Sok mindenen kellett keresztül mennie azon, hogy újra a családja között lehessen, amelynek voltak sok szenvedései, de egyúttal nyert is magának egy olyan hűséges, bolondos, de szörnyen imádni való barátot, mint a Mári – aki a mellékszereplők közül, az első kedvencem karakterem lett -.
S itt van nekünk a történet, harmadik főszereplője is, Mili nővére, Emma, aki e történt során, szegény pára négy éven keresztül bujdokolnia kellett, más s más nevet felvenni. Újabb és újabb megismert, s megszeretett barátokat elveszíteni. De mégis az az erő, az a bátorság, amivel ő rendelkezett az lenyűgöző volt. Sok mindenen kellett keresztül mennie azon, hogy újra a családja között lehessen, amelynek voltak sok szenvedései, de egyúttal nyert is magának egy olyan hűséges, bolondos, de szörnyen imádni való barátot, mint a Mári – aki a mellékszereplők közül, az első kedvencem karakterem lett -.
A mellékszereplők, mint Mári, Fecska, az Isti, vagy Renée, vagy éppen Agáta mama, és Terka néni, nah meg a Vili és Gáspár bácsi, ők is mind egytől – egyik belopták magukat a szívembe. Szerettem, ahogyan a főszereplőket támogatták, s ahogyan próbáltak a segítségükre lenni. :)
Az igaz, hogy maga az egész sorozat eddig sem szenvedett hiányt se izgalomban, sem humorban, sem olyan varázslattal, amely elérte azt, hogy végig szárnyaltatott, s vitt magával, és amely nem csak lenyűgözött, de el is varázsolt… de azt kell, hogy mondjam, ugyan így ez a rész se szenvedett semmiben se hiányt az előbb felsoroltakban, sőt mi több… csak gyarapodott, s erősödött.
S ahogyan az első részben meglepett az a régens magyar földön játszódó korszak, ami alatt fut ez a sorozat, mégis ma már, mint ennél a résznél is, csak azt tudom mondani, hogy tetszik. Sőt, imádom. Élvezet volt elveszni benne, s megismerni a régi szokásokat, a régi Budapestet; az emberek viselkedését; öltözési szokásait.
És a borítók…. wow*.* Annyira szépségesek, hogy nem győzök bennük csodálkozni. Imádom! <3
S ahogyan az első részben meglepett az a régens magyar földön játszódó korszak, ami alatt fut ez a sorozat, mégis ma már, mint ennél a résznél is, csak azt tudom mondani, hogy tetszik. Sőt, imádom. Élvezet volt elveszni benne, s megismerni a régi szokásokat, a régi Budapestet; az emberek viselkedését; öltözési szokásait.
És a borítók…. wow*.* Annyira szépségesek, hogy nem győzök bennük csodálkozni. Imádom! <3
Immáron bizonyossá vált számomra, hogy Böszörményi Gyula lett számomra, az egyik, az első kedvenc magyar íróm – ki előtt csak fejet tudok hajtani, s –, akinek végtelenül hálás vagyok, amiért belekezdett ebbe a sorozatba, és amiért meg is írta. És ahogyan megírta az nekem egy nagy csoda. Mert ilyet még nem olvastam, s tudom, hogy nem is fogok. Ez maga a sorozat egy szerelem lett nekem – aminek szem és fültanúja lehetnek a barátnőim is, akiknek meséltem róla, és akiknek a véleményemet is kifejtettem róla, és persze akiknek ajánlottam is -. Ahogyan mindenki másnak is csak ajánlani tudom, mert nem csak hogy krimi, nyomozós, rejtélyekkel teli ez a sorozat, hanem ez annál jóval több. Szavakkal ki sem lehet fejezni. :)
Alig várom, hogy olvashassam a folytatást, aminek a híre fel is villanyoztatott miután kibosszankodtam magamat a függővég miatt – :D –, és amelyet már mostan szeretnék olvasni is nagyon… S amelyet remélem, nem sokára meg is tehetek majd. ;)
Alig várom, hogy olvashassam a folytatást, aminek a híre fel is villanyoztatott miután kibosszankodtam magamat a függővég miatt – :D –, és amelyet már mostan szeretnék olvasni is nagyon… S amelyet remélem, nem sokára meg is tehetek majd. ;)
Egy férfi, akit az ösztönei és a vágyai vezérelnek, és egy nő, akit a múlt sötét titka kínoz.
Egy izgalmakkal, szenvedéllyel és szenvedéssel teli nyomozás London leghírhedtebb nyomornegyedében, ahol bűn és vágy kéz a kézben jár.
Lazarus Huntington mindig is híres volt mindennapinak éppen nem nevezhető vágyairól. Egy nap a szeretőjét holtan találják – gyilkosa különös kegyetlenséggel vette el a lány életét. A férfi úgy dönt, időt, pénzt és fáradságot nem kímélve felderíti, ki végzett a nővel.
Londonnak e bűnözőktől és utcalányoktól hemzsegő nyomornegyede azonban ismeretlen terep a számára, így hát elhatározza: segítőt fogad.
Választása az erényes és szemérmes özvegyre, Temperance Dewsra esik, aki a helyi árvaház vezetője.
A férfi egy igen egyszerű ajánlattal áll elő: ha a nő a kalauza lesz a környéken, ő cserébe lehetőséget teremt Temperance-nak arra, hogy a csőd szélén álló árvaházat megmentse.
A gyanútlan özvegy végül vállalja a feladatot, de nem is sejti, pontosan kinek és mire mondott igent… A gyilkos utáni hajsza végül nemcsak kíváncsiságát, de rég elfeledett érzéseit is felébreszti.
Elizabeth Hoyt forró szenvedéllyel átitatott regényével új sorozatba kezd, amelyben feltárja a 18. századi London sötét bugyrait, az emberi vágyak és érzelmek magasságát és mélységét.
Először is kezdeném azzal, hogy: Nem is értem miért várattam magam ennyi ideig e könyv elolvasásával. S hogy, hogy-hogy ennyi ideig csak kerülgettem ezt a könyvet, azt sem értem… S folytatnám azzal, hogy ez nagy hiba volt tőlem, mert ez egy nagyon jó könyv volt.
Imádtam minden sorát, minden pillanatát. Akárcsak a két főszereplőt is.
Maga a fülszöveg is kellő figyelemfelkeltő, de maga a teljes könyv, nah az valami más. Valami sokkal jobb.
Az már nem titok, hogy nagyon szeretem a történelmi romantikus regényeket, ahogyan az sem, amelyekben még valami különös rejtély, nyomozás, titokzatosság is szerepet kap, épp ugyanannyit mint az a bizonyos szenvedélyes vágy is, amely egymás karjaiba űzi a két főszereplőt. Éppen ezért rettentően örültem annak, hogy e könyv elolvasására hajtottam meg a fejemet, mert imádtam. Többet kaptam mint amire számítottam.
Szerettem ahogyan Caire és Temperance megnyíltak egymásnak, és ahogyan egymás mellett, egymás által váltak s lettek igazán önmaguk lenni. Szerettem, ahogyan Caire lépésről – lépésre kezdte felfedezni azt, hogy mit is jelent neki a nő. Ahogyan azt is szerettem, hogy Temperence a végére beismerte ön magának, hogy nem okolhatja magát az érzései és a vágyai miatt, amit Caire-nek köszönhet.
S szerettem, ahogyan ezek ketten egymásra leltek, *.*
Imádtam minden sorát, minden pillanatát. Akárcsak a két főszereplőt is.
Maga a fülszöveg is kellő figyelemfelkeltő, de maga a teljes könyv, nah az valami más. Valami sokkal jobb.
Az már nem titok, hogy nagyon szeretem a történelmi romantikus regényeket, ahogyan az sem, amelyekben még valami különös rejtély, nyomozás, titokzatosság is szerepet kap, épp ugyanannyit mint az a bizonyos szenvedélyes vágy is, amely egymás karjaiba űzi a két főszereplőt. Éppen ezért rettentően örültem annak, hogy e könyv elolvasására hajtottam meg a fejemet, mert imádtam. Többet kaptam mint amire számítottam.
Szerettem ahogyan Caire és Temperance megnyíltak egymásnak, és ahogyan egymás mellett, egymás által váltak s lettek igazán önmaguk lenni. Szerettem, ahogyan Caire lépésről – lépésre kezdte felfedezni azt, hogy mit is jelent neki a nő. Ahogyan azt is szerettem, hogy Temperence a végére beismerte ön magának, hogy nem okolhatja magát az érzései és a vágyai miatt, amit Caire-nek köszönhet.
S szerettem, ahogyan ezek ketten egymásra leltek, *.*
Temperence húgát, Silence-t sajnáltam a végén, de abban reménykedem, hogy az írónő, jobb életet, egy olyan férfit sodor majd az útjába, aki nemcsak megbízik benne, de tényleg s igazán fogja majd őt szeretni, nem úgy mint William…
S ahogyan nem rég, Hawkins-ban, magában Hoyt-ban is egy olyan íróra leltem, akinek tetszik az írás stílusa… akivel akár még szorosabbra is fűzhetem a kapcsolatomat, így olvasás téren. ;)
Sugar Legowski-Gracia nem volt mindig kövér, de tizenhét éves korára ez megváltozott. Ugyan nem annyira terebélyes, mint a mamája, aki hatalmas mérete miatt hónapok óta nem tudott kikelni az ágyból. Nem is annyira ormótlan, mint a bátyja, Görény, akibe több aljasság szorult, mint háj, és ez mindent elárul a természetéről. Sugar pont annyira túlsúlyos, hogy durva sértegetések céltáblája legyen, bármerre is jár: boltban, utcán vagy az iskolában.
Sugar találkozik Evennel – és nem Evannel, ahogy félig analfabéta apja helytelenül megadta a fia nevét a születési anyakönyvi kivonatán –, és megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem a testét, hanem őt magát látja. Valószínűtlen barátságuknak köszönhetően Sugar életében először megengedi magának azt a luxust, hogy a jövőre is gondoljon. A jövőre, amit nem árnyékol be a saját testéről alkotott képe, sem az anyja sértegetései. Sugar hamarosan válaszút elé kerül: döntenie kell, hogy azzá a lánnyá válik-e, akit Even segítségével felfedezett önmagában, vagy felhagy a küzdelemmel, és elfogadja azt a szerepet, amibe a családja és az eddigi élete kényszerítette.
Kövesd a sorsát!
Előre is sorry, hogyha értelmetlen lesz most ez a véleményem, de egyenlőre most még a sorba egymás utánban lévő potyogó könnyeimmel küszködöm, amelyek megállíthatatlanul törnek maguknak utat.
Halál komolyan, nem számítottam arra, hogy így fog végződni e történet vége. Amire én haragszom is jelenleg egy cseppet. Annyira nem erre számítottam, s annyira nem örültem ennek a fordulatnak…
Halál komolyan, nem számítottam arra, hogy így fog végződni e történet vége. Amire én haragszom is jelenleg egy cseppet. Annyira nem erre számítottam, s annyira nem örültem ennek a fordulatnak…
De a borús és szívet tépő gondolatok helyett, a pozitívumokat mondjam, az az volt, amikor Even betoppant Sugar életébe. Annyira a szívemhez nőtt a srác, s annyira megszerettem, hogy azt szavakkal el nem mondható… de ha elolvassátok, megfogjátok érteni, hogy miért.
Even volt Sugar napsugara, aki fényt hozott a szenvedésekkel teli életébe. Even volt az, aki úgy nézett Sugarra, és aki úgy viselkedett vele, mint ahogyan senki más sem. Ő volt az egyedüli, aki hitt Sugarban. Aki elfogadta őt olyannak amilyen. S aki mellett Sugar ön és magabiztosabb mert lenni. Aki mellett Sugar felnőtté vált.
Even volt Sugar napsugara, aki fényt hozott a szenvedésekkel teli életébe. Even volt az, aki úgy nézett Sugarra, és aki úgy viselkedett vele, mint ahogyan senki más sem. Ő volt az egyedüli, aki hitt Sugarban. Aki elfogadta őt olyannak amilyen. S aki mellett Sugar ön és magabiztosabb mert lenni. Aki mellett Sugar felnőtté vált.
Even bár a maga élete se volt tejfel, de mégis mindig azon volt, hogy Sugar-t boldoggá tegye, hogy a lány elszabaduljon otthonról, és azt tegye, művelje amit szeretne, és amire vágyna. És Even, pedig Sugar mellett volt, s lehetett az igazi önmaga.
Aj istenem… – Miért? Miért? Miért??? – E kérdést, szintén csak azok fogják majd tudni megérteni, ha elolvassák a könyvet… – mert ezt még spolierezni sem lehet… már csak azért sem, mert ezt a könyvet olvasni kell.
Nem csak azért mert egy szép barátság s szerelem bontakozik ki a szemünk előtt, de azért is, mert olyan lélektani utazáson visz át, amelyet akarva, akaratlanul is de elkezdünk értékelni, és gondolkodni rajta… és magunkba nézünk…
Nem csak azért mert egy szép barátság s szerelem bontakozik ki a szemünk előtt, de azért is, mert olyan lélektani utazáson visz át, amelyet akarva, akaratlanul is de elkezdünk értékelni, és gondolkodni rajta… és magunkba nézünk…
Rég olvastam ennyire szép, szívet tépő YA-s könyvet. Ezért abszolút, hogy nálam kiérdemelte az 5 *-ot, és azt is hogy felkerüljön a kedvenceim listájára. :)
Lorraine Heath
A herceg szeretője (A havishami ördögfiókák 1.)
Hat balsikerű báli szezon után Miss Minerva Dodger úgy dönt, hogy vénlány marad, mert elege van a hozományvadász udvarlókból. Ám hála a Nightingale Klubnak, legalább része lehet egy csodás éjszakában. Ezen a hírhedt helyen a nők álarcot vesznek fel, mielőtt szeretőt választanának. A szemérmetlenül jóképű Ashebury hercege készségesen teljesíti a titokzatos hölgy kívánságait, és Minerva egyre szenvedélyesebb és bensőségesebb viszonyba bonyolódik vele…
A figyelemre méltó képességekkel megáldott Ashe hamar rájön, hogy egyéjszakás kalandja nem más, mint a társadalmi konvenciókra fittyet hányó Miss Dodger. Érdeklődését felkelti a lány éles elméje és merészsége, ezért elhatározza, hogy annak rendje és módja szerint udvarolni fog neki. De hogyan tegye a szépet egy nőnek, akit már elcsábított? És miként bizonyítsa be neki, hogy a féktelen szenvedély csak kezdete az életre szóló boldogságnak?
Történet egy hercegről, ki korán árvaságra jutván került apja jó barátja gyámsága alá. Történet egy hercegről, aki köztudottan szeret veszélyes kalandokba bocsátkozni, s mind ez mellett nem veti meg a szebbik nemet.
Történet egy hercegről, akiben a híréhez képest, mégis sokkal több van, mint azt bárki is gondolná.
Történet egy hercegről, aki amikor megpillantja a nőt, aki lágy esésű, fehér selymet és egy fehér tollakkal díszített, fehér álarcot viselt, akaratlanul is a rabjává válik, és mást sem akar mint felderíteni a nő minden porcikáját, a kilétét és minden titkát.
Történet egy hercegről, aki úgy vezetett minket végig a történetben, hogy csak drukkolni tudtam neki, hogy ráébredjen arra, neki csak az a nő kell, s nem csak a teste és a 'szex' miatt, hanem a szerelme miatt – amit majdnem el is szúrt, de hála a 'bácsikának', észhez tért és úgy cselekedett, ahogyan az kellett -…
S történet egy hercegről, akit nem tudtam, nem szeretni s imádni. :)
Történet egy hercegről, akiben a híréhez képest, mégis sokkal több van, mint azt bárki is gondolná.
Történet egy hercegről, aki amikor megpillantja a nőt, aki lágy esésű, fehér selymet és egy fehér tollakkal díszített, fehér álarcot viselt, akaratlanul is a rabjává válik, és mást sem akar mint felderíteni a nő minden porcikáját, a kilétét és minden titkát.
Történet egy hercegről, aki úgy vezetett minket végig a történetben, hogy csak drukkolni tudtam neki, hogy ráébredjen arra, neki csak az a nő kell, s nem csak a teste és a 'szex' miatt, hanem a szerelme miatt – amit majdnem el is szúrt, de hála a 'bácsikának', észhez tért és úgy cselekedett, ahogyan az kellett -…
S történet egy hercegről, akit nem tudtam, nem szeretni s imádni. :)
Történet egy már a 'vénlányoknak' titulált ebben a 19. században, akit sorra egymás után csak is a hozományvadászok céloznak meg, akiket ő minden egyes adandó alkalommal vissza is utasít.
Történet egy kalandokra és izgalmakra teli vágyódó nőről.
Történet egy merész, semmitől sem hátráló meg, igencsak bátor nőről.
Történet egy olyan nőről, aki az egyedüli abban, hogy úgy felkeltse magára Asheburi herceg figyelmét, mint ahogyan előtte senki másnak…
Történet egy olyan nőről, akinek ráadásul még sikerült is meghódítania a herceg szívét.
Történet egy kalandokra és izgalmakra teli vágyódó nőről.
Történet egy merész, semmitől sem hátráló meg, igencsak bátor nőről.
Történet egy olyan nőről, aki az egyedüli abban, hogy úgy felkeltse magára Asheburi herceg figyelmét, mint ahogyan előtte senki másnak…
Történet egy olyan nőről, akinek ráadásul még sikerült is meghódítania a herceg szívét.
Történet egy olyan romantikus szerelemről, amely nem csak szórakoztató volt, de élvezetes, s amit öröm volt olvasni is.
Ez egy jó kezdet volt sorozat indítónak, én úgy vélem. Remélem, s bízom abban, hogy a többi „havishami ördögfióka” története is hasonlóan szerethetőek lesznek majd, hacsak nem még ennél is jobbak. :)))
A Veszedelmes (De Montefort testvérek 4.)
Ismerje meg Lord Lucient! A család feje, a sötét és veszélyes Blackheath herceg azzal tölti idejét, hogy beleavatkozik mások életébe, s közben nem gondol arra, hogy feleséget szerezzen saját magának. De azt elismeri, hogy kivételes Eva de la Mouriére felkelti érdeklődését. Melyik elszánt férfi ne lenne kíváncsi a lángvörös hajú szépségre, aki megjelenik a hálószobájában, és azt követeli, hogy szeretkezzen vele? Ez a forróvérű asszony szeretőnek nagyszerű lenne – menyasszonynak talán kevésbé.
Eva tisztában van vele, hogy Lucien az oka minden nemrég történt balszerencséjének, de a férfit nem tudja megalázni. Legnagyobb árulója azonban a saját szíve. Lucien csábító hatalmának nem képes ellenállni, s úgy vágyakozik a férfira, mint addig még senki másra. Ellen kell állnia a gazfickónak, de meddig tudja megtagadni saját szenvedélyét – vagy meddig bír ellenállni Lucien kibontakozó, valódi szerelmének – az áskálódó család ellenében, mely sikeresen próbálkozik kettejüket házasságra kényszeríteni.
Oooké!!!
Még mindig nem tudok ellenállni, s lemondani se a történelmi romantikus regényekről, de… DE nem is áll szándékomban ilyen tettet el is követni. Merthogy, mindig akad olyan a kezembe – szerencsémre, s nagy boldogságomra – amelybe beleszeretek.
Mint ahogyan ebbe is beleszerettem.
Köztudott, hogy nagyon bírom az olyan női hős főszereplőket, akik bátrak, leleményesek, s képesek újabb és újabb csodálatot, s elismerést kivívni a férfiakból, pláne meg az olyanokból mint e kötet, Blackheath hercegéből is. Akivel pont úgy illettek össze, mint a borsó és a héja stb….
Merthogy, Blackheath és Eva egymásban találták meg azt, amit eddig senki másban. Egymásban fedezték fel azt, amit senki másban. S egymásban lelték meg azt a bizonyos, szikrát, s bizalmat amely végül a szerelem lángját is fellobbantotta bennük, mint megannyi civakodás, huzavona és persze fájdalom árán, amelyen végig kellett menniük.
Merthogy, Blackheath és Eva egymásban találták meg azt, amit eddig senki másban. Egymásban fedezték fel azt, amit senki másban. S egymásban lelték meg azt a bizonyos, szikrát, s bizalmat amely végül a szerelem lángját is fellobbantotta bennük, mint megannyi civakodás, huzavona és persze fájdalom árán, amelyen végig kellett menniük.
Imádtam a párosukat, akár csak a mellékszereplőket. És persze magát a történetet is. ;)
Jennifer Salvato Doktorski
Lángra lobbant nyár
Hűtlen pasi, véletlenül felgyújtott kocsi, ideiglenes távoltartási határozat… elég sűrűn indul Rosie nyara.
A szülei szeretnék, ha a lányuk legalább a bírósági meghallgatásig nem keveredne semmi zűrbe, ezért egyhetes autóútra küldik − az ország túlsó felébe − felelősségteljes barátok kíséretében.
Rosie-nak persze semmi kedve az egészhez, egyrészt, mert rendbe akarja hozni a dolgokat az exével, másrészt kizárt, hogy ennyi időt kibír összezárva három totál kocka sráccal (akkor sem, ha egyiküknek piszkosul szexi a csomagolása).
Vagy mégis?
Talán csak a béna countryzene és az Ufómúzeum ment az agyára, de valahol félúton Elvis otthona és a Grand Canyon között Rosie kezdi egész más színben látni a történteket. Meg a kockacsapatot.
Egy kocsi sokféleképpen lángra lobbanhat…
Őszinte leszek, nekem ez most nem jött be.
Nekem ez a történet most kevésnek és unalmasnak tűnt. Lehetett volna élményibb s izgalmasabb teli az utazás. Ahogyan a karakterek is, akiket én nem véltem kidolgozottnak és a köztük lévő kapcsolatokat se…
Nekem ez a történet most kevésnek és unalmasnak tűnt. Lehetett volna élményibb s izgalmasabb teli az utazás. Ahogyan a karakterek is, akiket én nem véltem kidolgozottnak és a köztük lévő kapcsolatokat se…
Rendben, adott egy lobbanékony természetű lány, aki előbb cselekszik mint gondolkodik… megértem, hogy összetörte a szívét a pasija, aki megcsalta őt egy másik csajjal… Megértem, ha szembe köpi, vagy valami… de az, hogy inkább ő zaklatta a srácot azért, hogy megbeszéljék ezt vagy mit.. az azért ostobaság volt a részéről. Még ha épp fordítva lett volna, mármint ha a srác kezdi el zaklatni, s a bocsánatáért esdekelni…
Ostoba viselkedésnek tartottam Rose részéről azt is, hogy még a távolságtartás után se mondott le Joy-ról, s hogy hajlandó lett volna neki megbocsátani még ezek után is, s újra összejönni vele…az helyett, hogy hallgatott volna a szüleire, s a barátaira.
Ostoba viselkedésnek tartottam Rose részéről azt is, hogy még a távolságtartás után se mondott le Joy-ról, s hogy hajlandó lett volna neki megbocsátani még ezek után is, s újra összejönni vele…az helyett, hogy hallgatott volna a szüleire, s a barátaira.
Barátok… itt aki főszerepet kapott az Matty, a srác akivel gyerekkori barátok… a srác akinek a fejéből pattan ki az az ötlet, hogy távolítsák el a városból Rose-t és tartson vele,meg a barátjával és annak tesójával az ország másik részébe…
Én megvallom, esetleg csak őt tudtam valamelyeset kedvelni mint e könyv szereplőjét. Tetszett benne, hogy nem hagyta, Rose még több hülyeséget tegyen – bár így is akadtak pillanatok, amikor nem tudott ellene tenni semmit -… Tetszett, hogy Rose hibáinak ellenére is, kiállt mellette, s támogatta is őt… De ami zavart benne, és ami nélkül én simán, sőt boldogan meglettem volna, ha nem derült volna ki az, hogy ő többet is szeretett volna. Mármint barátságnál is többet, komolyabbat, Rose-val. – aminek szerencsére, Rose nem engedett, sőt logikusan fogalmazott is.
Én megvallom, esetleg csak őt tudtam valamelyeset kedvelni mint e könyv szereplőjét. Tetszett benne, hogy nem hagyta, Rose még több hülyeséget tegyen – bár így is akadtak pillanatok, amikor nem tudott ellene tenni semmit -… Tetszett, hogy Rose hibáinak ellenére is, kiállt mellette, s támogatta is őt… De ami zavart benne, és ami nélkül én simán, sőt boldogan meglettem volna, ha nem derült volna ki az, hogy ő többet is szeretett volna. Mármint barátságnál is többet, komolyabbat, Rose-val. – aminek szerencsére, Rose nem engedett, sőt logikusan fogalmazott is.
Aztán ott van Spencer… a srác, akiről bár nem sokat tudtam meg, s nem is ismertem meg őt teljesen, de mégis ami jelenetet kapott, az nekem tetszett.
Na és Logan… nos, ha talán többet kaptam volna belőle, mint egy olyan srác, akit tényleg komolyan érdekelt volna Rose – bár erre később választ kaptam, hogy miért nem tepert rá –, akkor talán még lett is volna esélye arra, hogy megszeressem.
De csak annyit ért el, hogy csak egy olyan karakter lett belőle, mint az öccséből… egy kicsit kedvelt karakter, semmi több…
De csak annyit ért el, hogy csak egy olyan karakter lett belőle, mint az öccséből… egy kicsit kedvelt karakter, semmi több…
Az, hogy mi romantikát tartalmazott ez a könyv, nekem az nem esett le… talán azok a csekély érintések, pillantásoknak voltak betudhatók? :/
Nah, mindegy…
Egy biztos, nekem ez egyszeri olvasásnak bőven elég volt… ez a LOL-os könyv, most nem az én könyvem volt… :/
Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét.
Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni.
Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába.
De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá.
Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult.
Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába.
Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et.
Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele.
És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette!
Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem.
Perzselő vágy és nyers erő. Láss a mélyére!
Bár tudnám azt mondani(írni), hogy én ezt nagyon szerettem… Bár tudnék rá 5*-ot adni… de nem tudok.
Voltak benne pillanatok, amelyek tetszettek. De olyanok is akadtak amik már kevésbé…
Mint pl: amikor s ahogy Elec a bunkó viselkedésével próbálta magától távol tartani Greta-t… vagy amikor ennek ellenére Greta ugyanúgy próbálkozott vele jóban lenni…
Vagy ez a 7 évnyi ugrás a történetben, az soknak véltem… – viszont amit ezt követően tudok is értékelni, az az volt, hogy Elec mellé szegődött egy barátnő – akiről se rosszat nem tudok mondani, se valami hű de jókat, mert annyira jellegzetes szerepe nem adódott, hogy bármely véleménnyel is legyek róla… bár… kivéve az, hogy nem rendezett féltékenységi jeleneteket… s én nem tudtam eldönteni magamban, hogy ezt jó jelnek vegyem e, vagy rossznak… mert ha rossznak venném, akkor nyilván nagyobb/több szerepe lett volna e kötetben…- s nem pedig a női főszereplő mellé, mint ahogyan az általában lenni szokott.
Ugyanígy tudtam pozitívumként értékelni, hogy akármennyire is vágyódtak egymás iránt… akármennyire szerettek volna egymáséi lenni, s megkapni a másikat…mégis tiszteletben tartották mind a ketten azt, hogy Elec-nek van barátnője…
Voltak benne pillanatok, amelyek tetszettek. De olyanok is akadtak amik már kevésbé…
Mint pl: amikor s ahogy Elec a bunkó viselkedésével próbálta magától távol tartani Greta-t… vagy amikor ennek ellenére Greta ugyanúgy próbálkozott vele jóban lenni…
Vagy ez a 7 évnyi ugrás a történetben, az soknak véltem… – viszont amit ezt követően tudok is értékelni, az az volt, hogy Elec mellé szegődött egy barátnő – akiről se rosszat nem tudok mondani, se valami hű de jókat, mert annyira jellegzetes szerepe nem adódott, hogy bármely véleménnyel is legyek róla… bár… kivéve az, hogy nem rendezett féltékenységi jeleneteket… s én nem tudtam eldönteni magamban, hogy ezt jó jelnek vegyem e, vagy rossznak… mert ha rossznak venném, akkor nyilván nagyobb/több szerepe lett volna e kötetben…- s nem pedig a női főszereplő mellé, mint ahogyan az általában lenni szokott.
Ugyanígy tudtam pozitívumként értékelni, hogy akármennyire is vágyódtak egymás iránt… akármennyire szerettek volna egymáséi lenni, s megkapni a másikat…mégis tiszteletben tartották mind a ketten azt, hogy Elec-nek van barátnője…
S amit még nem tudtam értékelni, vagyis én a saját magam részéről feleslegesnek éreztem, az az rész volt, amikor Elec könyvét(önéletrajzát) olvastam, mert többnyire ugyanazt tartalmazta, mint amit az elején már mondhatni Greta szemszögéből megkaptam… Persze ha olvasok egy könyvet, amelynél pl. női szemszögből áll végig, hogy olykor kíváncsi vagyok arra, hogy az éppen adott pillanatokkor mint gondolhat a történet másik főszereplője… de ha a párbeszédeket nem ismételtette volna az írónő… akkor még ezt is jobban tudtam volna benne értékelni…
Őszintén… valamivel többre számítottam a leírás alapján… Több izgalmas pillanatra…arra a tiltott gyümölcs féle izgalomra… de hátha majd a következő regénye jobban fog majd tetszeni… ;$ :)
Nicola Yoon
Minden, minden
Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek.
Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt.
Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.
Számomra bár egyszer olvasós, de mégis azt tudom rá mondani, hogy tetszett a könyv.
Tetszett ahogy le volt vezetve az a folyamat, hogy Maddy miként éli az életét „bezárva” a saját házukban. Tetszettek azok a feltett kérdések is amiket felrakott magának, hogy mi volna… vagy milyen volna ha…
Tetszett ahogyan fokról-fokról közel engedte magához Oli-t. Akivel egy egészen aranyos kis kapcsolat alakult ki köztük. Tetszettek az üzenet váltásaik, amelyek csak még közelebb hozták egymást – egymáshoz. A fiúnak, Oli-nak minden elismerésem azért, ahogyan Maddy betegségét fogadta, s kezelte.
Tetszett ahogy le volt vezetve az a folyamat, hogy Maddy miként éli az életét „bezárva” a saját házukban. Tetszettek azok a feltett kérdések is amiket felrakott magának, hogy mi volna… vagy milyen volna ha…
Tetszett ahogyan fokról-fokról közel engedte magához Oli-t. Akivel egy egészen aranyos kis kapcsolat alakult ki köztük. Tetszettek az üzenet váltásaik, amelyek csak még közelebb hozták egymást – egymáshoz. A fiúnak, Oli-nak minden elismerésem azért, ahogyan Maddy betegségét fogadta, s kezelte.
Különösen sokat most nem is tudnék a párosukról írni… csak ennyit.
Ahogyan magáról a történetről se – anélkül, hogy ne sporiznék -… Talán csak annyit, hogy bár maga az egész Maddy betegségéhez fűződik, de mégis inkább azt láttam a szemem előtt, hogy Maddy hogy kap új életre Oli miatt, aki bár nem is számított rá, mégis ő segített neki abban, hogy Maddy megtapasztalhassa azt, amit a korabeli lányok…
Tulajdonképpen Maddy számára, ez a könyv leginkább a sok új dolog felfedezésére és tapasztalására szolgált…akárcsak arra is, hogy rájöjjön arra – ami tulajdonképpen nincs is…
S mindez mellett bár gondolom, másokban is…bennem is felötlött, hogy olykor nem értettem Maddy anyjával egyet… – de mégis egy részem elfogadta azt, hogy csak védeni akarta… még ha ezzel csak azt érte el, amivel a végén szembesülnie kellett…
Ahogyan magáról a történetről se – anélkül, hogy ne sporiznék -… Talán csak annyit, hogy bár maga az egész Maddy betegségéhez fűződik, de mégis inkább azt láttam a szemem előtt, hogy Maddy hogy kap új életre Oli miatt, aki bár nem is számított rá, mégis ő segített neki abban, hogy Maddy megtapasztalhassa azt, amit a korabeli lányok…
Tulajdonképpen Maddy számára, ez a könyv leginkább a sok új dolog felfedezésére és tapasztalására szolgált…akárcsak arra is, hogy rájöjjön arra – ami tulajdonképpen nincs is…
S mindez mellett bár gondolom, másokban is…bennem is felötlött, hogy olykor nem értettem Maddy anyjával egyet… – de mégis egy részem elfogadta azt, hogy csak védeni akarta… még ha ezzel csak azt érte el, amivel a végén szembesülnie kellett…
Egy olvasást szerintem mindenképp megér… :)
Az, hogy a filmet megnézem e… az még kérdéses… majd idővel kiderül. De azt hiszem, hogy igen. Egyes pillanatok, jelenetek miatt amikre kíváncsi is lettem, hogy milyen lehet az a filmben… :)
Az, hogy a filmet megnézem e… az még kérdéses… majd idővel kiderül. De azt hiszem, hogy igen. Egyes pillanatok, jelenetek miatt amikre kíváncsi is lettem, hogy milyen lehet az a filmben… :)
