Elise
Megszállottja
vagyok Astonnak.
Abban a
pillanatban függni kezdtem tőle, ahogy 10 évesen megismertem.
Ő volt a
legjobb barátom gyerekkoromban.
Védett és
vezetett engem.
Hevesen
szerettem őt, mielőtt valóban megértettem mi is a szerelem.
Elválaszthatatlanok
voltunk.
Tudta,
hogy éreztem iránta, és néha úgy nézett rám, hogy attól a lélegzetem is elállt.
De ott
voltak a határok. Határvonalak, amit nem lehetett átlépni. Határvonalak, amik
nem keresztezhetik egymást. Pillantások, amiket nem kellett volna váltani.
Ajkak, amiket nem kellett volna megcsókolni.
Nem lett
volna szabad szeretnünk egymást. Legalábbis nem ”úgy”.
Mert
tudod, Aston volt a fogadott testvérem...
Aston
Elise
elérhetetlen volt, egy csábítás, mely megátkozta a mindennapjaimat a zsigerből
jövő vággyal, amit iránta éreztem, hogy birtokoljam, hogy megízleljem őt mintha
ő nekem lett
volna
teremtve. Kínok között voltam és majdnem elhanyatlottam. Ha átléptem volna a
határt, ha utat engedtem volna vágyaimnak, nem biztos, hogy túléltem volna azt
a csalódást, amit az örökbefogadó szüleimnek okoztam volna. Mindenkit érintett
volna a dolog. Az életünk már nem olyan lett volna, mint régen. Az a változás
visszafordítatlan lenne és a sérülés is végleges. Ez egy félelmetes gondolat
volt, romba dönteni egy létesítményt és aztán újra építeni anélkül, hogy
tudnánk, hogy fog kinézni a végén.
De a vágy,
amit iránta éreztem... befészkelte magát a bensőmbe, és csak nőtt és nőtt. És a
vágy egy kibaszott veszélyes dolog. Elhomályosítja az ítélőképességed, gyengévé
tesz, és én
tudtam... minden kétely nélkül tudtam, csak idő kérdése és megtörök.
A
megszállottság egyben odaadás is. A megszállottság egy mánia és egy szükség.
Egy kényszeres késztetés, hogy kielégítsd a vágyad, a vágy, amely már fájdalmat
okoz, amíg érzed,
hogy csontig hatol, berágja magát a lényed legmélyébe.
A
megszállottság volt az én őrületem Elise iránt. Ő volt az én ösztönzésem. Az
én... mindenem.
Ez nem volt
egészséges. Tudtam jól.
De
kibaszottul nem érdekelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése