Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2017. június 2., péntek

Katy Evans: Real (Valós) 2-3-4.

Mine ​– Enyém (Real 2.)

„Bármit hajlandó vagyok megtenni, hogy az ENYÉM legyen.” – Remington Tate
A nemzetközi bestseller VALÓS-ban az Underground boksz-bajnokság megállíthatatlan rosszfiúja, Remington Tate, megtalálta méltó ellenfelét. Brooke Dumas, akit azért szerződtettek, hogy tökéletes kondícióban tartsa a férfi testét, olyan elemi ösztönöket ébresztett fel Remington „Remy” Tate-ben, amik olyan ősiek, mint az emberiség maga… most pedig képtelen a nő nélkül élni.
Broke sosem gondolta volna, hogy egyszer majd egy olyan férfi mellett fog kikötni, aki minden nő álma, azonban nem minden álom ér boldog véget, és pont, amikor a leginkább szükségük lenne egymásra, Brooke-ot elragadják a ring mellől. Így most, hogy elválasztja őket a távolság és a sötétség, Brooke számára nem marad más, minthogy megküzdjön annak a férfinak a szerelméért, aki csakis az övé.

Küzdelem a ringben és a ringen kívül…

Remy ​– Egyedül Te (Real 3.)

A földalatti harcos, Remington Tate, egy rejtély, még önmaga számára is. Az elméje sötét és világos,összetett és felvillanyozó.A tettei időnként precízen megtervezett mozdulatok,máskor irányíthatatlan események és érzések sora. Ezektől eltekintve egy dolog biztos és állandó: akarni,kívánni,szeretni és megvédeni Brooke Dumas-t. Ez Remy története attól a pillanatól kezdve,hogy megpillantotta Őt és tudta,minden kétséget kizárva,hogy Ő lesz a legvalódibb dolog, amiért neki valaha küzdeni kellett.

Rouge (Real 4.)

Greyson King…
A pasim. A barátom. A védelmezőm. Miatta kelek fel reggelente hatalmas mosollyal az arcomon, és miatta fekszem le elgyengülve, fáradtan, és arra vágyakozva, hogy a karjaiba vegyen. Amikor szeretkezünk, úgy mondja ki a nevem, mint valami mantrát. Úgy ejti ki, mintha fontos lennék számára…
Ő.
Hazudott.
A neve Greyson King, alias Zero.
Nulla nyomott hagyott eddig maga után, nulla múlttal rendelkezik, és tudom, hogy ha vele vagyok, akkor zéró esélyem van egy normális jövőre.
Lehet, hogy nem hagy nyomokat maga után, de rajtam hagyta a nyomát/ lenyomatát, a lelkembe, és utálom, hogy ha csak egy futó pillantást vetek rá, már akkor dübörögni kezd a szívem. A testem felforrósodik.
  Egész életemben kerestem a szerelmet. Vártam a pillangókat, a szivárványt…E helyett érzelmek forgatagába vagyok, és senki sincs, aki elkapjon, ha zuhanni kezdek, csak az a férfi, aki előle menekülnöm kellene. Az a férfi, akiről azt hittem, hogy ő lesz a hercegem. De ez a herceg egy csaló gazember.
Greyson nem fogja engedni, hogy bármi az útjába álljon, ha rólam van szó. Nem fogja engedni senkinek, hogy fenyegessen, vagy veszélybe sodorjon, és talán pont ez az, amitől a legjobban félek…
Mit fog tenni az én gazfickóm, annak érdekében, hogy megtartson?
A sorozat 1. Valós részéhez klikk a linkre!

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

  2.   Vissza az elveszett szerető varázslatok * Szerelem kötelező varázslatok * Házassági varázslatok * Válás varázslatok * Állítsa meg a válási varázslatokat * Zárja ki a korábbi szerető varázslatokat * Törés varázslatokat * Meleg szerelmi varázslatok.
    * Gyors és hatékony eredmények * Garantált eredmények * Az összes varázslat 24 órán belül leadott * Bizalmas helyesírási szolgáltatásokat kínálok
    E-mail küldése: templeofanswer@hotmail.co.uk
    A mi alkalmazás +2348155425481

    VálaszTörlés
  3. Szia
    Szeretnèm megkèrdezni hogy esetleg el tudnád e küldeni katy evans racer című könyvét magyarul pdf ben
    Ha igen akkor lètszi küld el az izabelladora@gmail.com címre
    Köszönöm

    VálaszTörlés

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...