Sziasztok!
A mai napon egy nem az általam íródott, ha nem más valaki által íródott véleményt(kritikát) hoztam nektek. Ami a korábbi felhívásom mivoltából, Vali volt olyan kedves, s segítőkész, hogy megírja nektek az alábbi saját véleményét:
Kevin Hearne
Hounded – Üldöztetve (A Vasdruida Krónikái 1.)
Fülszöveg:
Atticus O'Sullivan, a druidák utolsó képviselője, békésen él Arizonában, és egy ezoterikus könyvesboltot vezet. Szabadidejében pedig alakot vált, hogy ír farkaskutyájával vadászatra induljon. Szomszédai és vásárlói abban a hiszemben élnek, hogy ez a helyes, tetovált, ír srác egy nappal sem több huszonegy évesnél - pedig éppen huszonegy évszázada él a földön. Azt már ne is említsük, hogy energiáját a földből nyeri, éles nyelve van, és egy még élesebb varázskardja: Fragarach, a Válaszadó.
Csak az a probléma, hogy egy fölöttébb dühös kelta isten is szemet vetett a kardjára, és évszázadok óta üldözi érte. Ez a kitartó istenség Atticus nyomára lelt, és barátunknak minden erejére - továbbá egy csábító halálistennő segítségére, vámpír és vérfarkas ügyvédeinek falkájára, egy szexi csaposlányra (akinek fejét egy hindi boszorkány bérelte ki), és egy adag régimódi, ír szerencsére is - szüksége lesz, hogy szétrúgjon néhány kelta ülepet, és megszabadítsa magát a gonosztól...
A fülszöveg alapján nagy kedvel kezdtem neki a műnek. Vicces urban fantasyt kerestem, és ez a könyv ezt teljes mértékben biztosította.
Mesélőnk és egyben főszereplőnk egy kelta druida. Eredeti druida. Olyannyira az, hogy akkor született, mikor még kelta istenek mozgatták a történelem eseményeit a Brit szigeteken, azelőtt, mielőtt Róma hadseregei germán törzsekkel csatáztak volna a kontinensen. Abban az időben a druidák évtizedek alatt szerezték meg mágikus tudásukat és személyesen ismerték isteneiket. Mit’ ismerték! Alkudoztak velük, belekeveredtek viszályaikba és küzdelmeikbe. A helyzet – úgy néz ki- azóta sem változott sokat….
Nagyon szerethető figurát kaptunk Atticus O’Sullivan személyében. Segítőkész, nagylelkű, macsósan bátor és imádja a nőket, de talán a könyv szempontjából legjellemzőbb tulajdonsága a paranoiája és az üldözési mániája. Mondhatnánk, hogy ez a két utóbbi kellemetlen, de mivel ennek köszönhető, hogy még mindig él, ellentétben a történelemben eltűnő többi druidával, és mivel a történet során bebizonyosodik, hogy mennyire igaza van, hát ezt is inkább a pozitív tulajdonságokhoz sorolhatjuk, átnevezve óvatosságnak és előrelátásnak. Bár korát tekintve ős öreg, hangvétele igen fiatalos, tökéletesen beleolvad vásárlói, az egyetemisták világába, miközben az idősebb generációval is szót ért.
Állandó társa egy ír farkaskutya, Oberon („Mit kérsz reggelire?„Kolbászt.” Mindig ezt mondod. „Mert mindig finom.”„), akinek gondolatait a mi druidánk tökéletesen érti, és megérti. Vicces, filmkultúrából művelt, hedonista életszemléletű Oberonnál lazább szereplő talán csak egy van, az özvegy MacDonagh néni. Az ír öregasszony ráébred, hogy az általa eddig élt világ meselényei nem is annyira mesések, sőt, testet öltve az ő kertjének végében randalíroznak, ájuldozás és szívroham helyett beáll segíteni Atticusnak, s mindezt olyan stílusban, hogy csak rajongani tudunk érte („Az a barát, aki segít neked eltűnni, de az az igazi barát, aki segít eltüntetni a hullát!”).
A történet folyamán jönnek-mennek kelta istenek, és ott folytatnák ahol 2000 éve utoljára hallottunk róluk, közben pedig ismerkednek a 21. század vívmányaival, ami időnként szórakoztató helyzetkomikumokat eredményez. De a történet nem korlátozódik a kelta mitológiára, találkozunk igazán hidegvérű vámpír ügyvéddel, heves vérfarkas csapattal, csavaros eszű szláv boszorkányokkal. Atticus pedig jön, figyel, majd felveszi a harcot bárkivel, aki az életére tör.
Igazi akcióban gazdag szórakoztató fantasy, ami kellemes kikapcsolódást nyújt.
Ha elolvastuk ne lepődjünk meg, hogy azonnal nyúlnánk a folytatásért!
Én bár eddig csak szemezgettem e könyvvel, és amikor korábban Mona javasolta nekem, hogy olvassam el, csak annyit mondtam, hogy rendben, mindenképpen elfogom majd, fel is vettem az elolvasandók listámra, de hogy most ahogyan elolvastam Vali véleményét/ajánlását is eme könyvről, tényleg ez lesz a soron következendő regény amit elolvasok majd... ha nem is ma kezdek bele, akkor majd holnap.
Atticus túlságosan elkezdte izgatni a fantáziámat. :P :D Ahogyan persze, maga az egész történet is. :D
Hálás köszönetem Vali, neked ezért a segítségért! Tudom, hogy kissé nehéz feladat, főleg meg nekünk... akik még nincsenek otthon az ilyesmiben, és akik még csak próbálkoznak azzal, hogy az éppen adott könyvből kiváltott érzelmeket, s reakciókat mondatokba sűrítsd, egy-két rövid szócska helyett.
Én tuti, hogy kíváncsian és érdeklődvén várom a következő véleményedet, ahogyan remélem a többiek is, akik felkukkantanak az oldalra. ^^
Dora Sullivan
