Sarah MacLean
A csábítás kilenc szabálya (A csábítás kilenc szabálya 1.)
Egy igazi lady nem szivarozik, a lovat nem férfi módra üli meg, nem foglalkozik vívással és nem is párbajozik. Ezenkívül nem lő pisztollyal és nem kártyázik férfiklubban.
Lady Calpurnia Hartwell mindig betartotta ezeket a szabályokat, de végül is mi értelme volt ennek? Még mindig nincs férjnél, és enyhén szólva elégedetlen a helyzetével. De most megfogadta, hogy végre élvezni fogja az életet!
De ahhoz például, hogy végigtáncoljon egy bált vagy szenvedélyesen csókolózzon, kellene egy megfelelő partner is. Egy olyan férfi, aki mindent tud a szabályszegésről. Például az elbűvölően vonzó Gabriel St. John Ralston márki, akinek épp olyan rossz a híre, mint amilyen bűnös a mosolya.
Ha Lady Calpurnia nem vigyáz, akkor éppen a legfontosabb szabályt fogja megszegni: akik az élvezeteket keresik, azoknak soha nem szabad reménytelen szerelemre lobbanniuk…
Alapvetően hatalmas nagy történelmi romantikus fan vagyok. Ami folytán, ennek a könyvnek is sikerült a bűvkörébe vonnia.
Kedvelhető indítással. Szerethető folytatással. Imádni való befejezéssel. Egyaránt.
Nyilvánvaló, hogy a két főszereplő állnak az első helyen nálam ebben a kötetben, de szorosan ott vannak mögöttük a mellékszereplők is. Mint Nick, Ralston ikertestvére. Juliana a fiúk húga. Marianna Callie húga és a bátyjuk Benedick, vagy éppen a komornája. Akikre mindig lehetett számítani, pont akkor amikor kellett.
De mégis a legfőbb pálmát Callie és Ralston vitte el.
Imádtam a párosukat… bár olykor – olykor jól megráztam volna őket. Ralston-t a Callie-vel való viselkedése miatt. Az egyik pillanatban még szerethetően, és szenvedélyesen bánt vele, a másikban meg hidegen. Amit hol bírtam, hol meg nem.
Callie-t meg, hogy akármit is követett el ellene, vagy vele szemben a férfi, mégis hagyta, hogy amaz hamar újra és újra levegye a lábáról, s elcsábítsa…
Kedvelhető indítással. Szerethető folytatással. Imádni való befejezéssel. Egyaránt.
Nyilvánvaló, hogy a két főszereplő állnak az első helyen nálam ebben a kötetben, de szorosan ott vannak mögöttük a mellékszereplők is. Mint Nick, Ralston ikertestvére. Juliana a fiúk húga. Marianna Callie húga és a bátyjuk Benedick, vagy éppen a komornája. Akikre mindig lehetett számítani, pont akkor amikor kellett.
De mégis a legfőbb pálmát Callie és Ralston vitte el.
Imádtam a párosukat… bár olykor – olykor jól megráztam volna őket. Ralston-t a Callie-vel való viselkedése miatt. Az egyik pillanatban még szerethetően, és szenvedélyesen bánt vele, a másikban meg hidegen. Amit hol bírtam, hol meg nem.
Callie-t meg, hogy akármit is követett el ellene, vagy vele szemben a férfi, mégis hagyta, hogy amaz hamar újra és újra levegye a lábáról, s elcsábítsa…
De ezektől eltérve, a leginkább a lista megírása volt az ami inkább feldobta nálam ezt a könyvet, mivel ezáltal vágott bele Callie abba, hogy megtalálja az igazi önmagát, és amely által, Ralston felismerte benne azt a nőt, akit az élete végig szerethet és aki képes volt arra, hogy őt is megváltoztassa. :)
Kétség nem fér ahhoz, hogy elfogom majd olvasni a második részt is. :)
Ez a gondolat foglalkoztatta sok nőtársával együtt Anne L. Greent is, A remény hajnala című sikerkönyv szerzőjét, mikor belekezdett második regényének megírásába.
Az egykori műkorcsolya bajnok, Chris Stuart drogcsempészek fogságába esik, miután bátyja magára haragítja egy bűnszervezet vezetőjét. A szókimondó, csinos nő élete veszélybe kerül, de az igazi kockázatot az a kínzó szenvedély és őrült vágy jelenti számára, melyet akkor tapasztal, mikor jóképű fogva tartójának tengerkék szemébe néz. Ekkor döbben rá, hogy az addigi élete milyen szürke és üres volt. Christine teljesen összezavarodik, mert ott talál önmagára, ahol a legkevésbé számít rá.
Egyetlen dolog válik számára egyre világosabbá: senki nem az, akinek mutatja magát. Vajon Andrew Dark, a sármos rosszfiú tényleg csak egy gátlástalan bűnöző? Mindkettőjük számára kezdetét veszi az érzelmi hullámvasút, amelyet a másik közelsége vált ki belőlük. Folyamatosak lesznek a belső vívódások, megszűnnek a józan, ésszerű döntések és már csak a féktelen szenvedély marad.
De vajon a férfi múltjával van esélyük a felhőtlen szerelemre?
Mi van akkor, ha nem tudod, hogy mit írj? Hogy, miként fejezd ki a véleményedet?
No, lássuk, hogy sikerül e mégis…
Őszinte leszek. Nekem az eleje nem tetszett. Nem éreztem azt, hogy nah ebből bármi jó is ki sülhet. Hiszen ugye, általánosságban maga az eleje egy könyvnek adja azt a fajta indító löketet egy történetnek amely aztán akár a végéig sikeresen fenn tudja tartani az olvasó figyelmét. Amit én az elején nem éreztem. :/
De aztán… a közepétől… már úgy éreztem, hogy eltalált az az löketes érzés, amelyet az elején hiányoltam…
Az hogy a maffia szálat ragadta meg az író, mármint, hogy annak vette alapját, az nem zavart. Sőt… még örültem is neki.
De, Drew-t én se igazán tudtam elképzelni egy maffia tagnak. Ahhoz ő túl 'kedves' volt… ami engem nagyon frusztrált és zavart is. És amikor feltettem magamnak azt a kérdést, hogy akkor ezt most miért? Miért kellett Drew-ot egy drogkarteles, maffia tagnak beállítani… amikor egyáltalán nem úgy viselkedik… akkor váratlanul meg is kaptam a választ, ugyanabban a pillanatban, amikor Chris megkérdezi tőle, hogy vele miért viselkedik úgy-ahogy… Hogy csak is miatta viselkedik jó fiúsan. Mert vele az. Mellette azzá váltakozik. És én ennek nagyon megörültem. Mármint ennek a válasznak. Más képet kaptam ezáltal Drew-ról. És bár ezáltal került csak közel a szívemhez. Azért bevallom, sokszor hiányoltam azt, hogy olykor keményebb stílusa legyen… oké, hogy ezt megkaptam akkor mint pl. amikor Tony-val vitázott. Vagy amikor Luiz felszítította benne a haragot és a dühöt… vagy Simon… vagy Oliver… De nekem tényleg hiányzott az, hogy azért az is elő-elő bukkanjon benne… legalább a Chrissel való ismerkedésük elején. Lehetett volna zárkózottabb, bizalmatlanabb is…
De… aztán ami ellepte őket rózsaszín felhő, az engem is magába szippantott… Úgy a felétől már nem nagyon zavart, hogy Drew ennyire azt az oldalát adta, s mutatta meg Chris-nek, amely iránt a férfi csak vágyakozott.
A végére meg még egy kis részem, még bele is tudott zúgni. :)
De, Drew-t én se igazán tudtam elképzelni egy maffia tagnak. Ahhoz ő túl 'kedves' volt… ami engem nagyon frusztrált és zavart is. És amikor feltettem magamnak azt a kérdést, hogy akkor ezt most miért? Miért kellett Drew-ot egy drogkarteles, maffia tagnak beállítani… amikor egyáltalán nem úgy viselkedik… akkor váratlanul meg is kaptam a választ, ugyanabban a pillanatban, amikor Chris megkérdezi tőle, hogy vele miért viselkedik úgy-ahogy… Hogy csak is miatta viselkedik jó fiúsan. Mert vele az. Mellette azzá váltakozik. És én ennek nagyon megörültem. Mármint ennek a válasznak. Más képet kaptam ezáltal Drew-ról. És bár ezáltal került csak közel a szívemhez. Azért bevallom, sokszor hiányoltam azt, hogy olykor keményebb stílusa legyen… oké, hogy ezt megkaptam akkor mint pl. amikor Tony-val vitázott. Vagy amikor Luiz felszítította benne a haragot és a dühöt… vagy Simon… vagy Oliver… De nekem tényleg hiányzott az, hogy azért az is elő-elő bukkanjon benne… legalább a Chrissel való ismerkedésük elején. Lehetett volna zárkózottabb, bizalmatlanabb is…
De… aztán ami ellepte őket rózsaszín felhő, az engem is magába szippantott… Úgy a felétől már nem nagyon zavart, hogy Drew ennyire azt az oldalát adta, s mutatta meg Chris-nek, amely iránt a férfi csak vágyakozott.
A végére meg még egy kis részem, még bele is tudott zúgni. :)
Chris… én tökre megértettem a viselkedését az elején. Hasonlóképp cselekedtem volna én is, vagy mint még egy jó páran… Azt is megértettem, hogy miért nem ijedt meg igazán Drew-tól, s hogy miért is kezdte el magát sokkal jobban és biztonságban érezni a férfi mellett.
A családi helyzete miatt meg pláne…
Drew-tól mindazt megkapta, amit az anyjától, Simon-tól vagy Oli-tól nem…
Drew mellett ő is szabadabb lett, felnőtt nő lett… akiben bár az esküvő utáni viselkedése miatt kicsit csalódtam… de amikor arra is választ kaptam, hogy miért viselkedett úgy – ahogy, s miért határozott úgy-ahogy… amelyről képet kaptam amikor Elena-val beszélt, vagy amikor elolvashattam, hogy mi állt a Drew-nak szánt levelében, már megértettem a döntését. És, bár egy részem szomorú volt miatta, mégis elfogadta… mert én is úgy tartottam helyesnek…
A családi helyzete miatt meg pláne…
Drew-tól mindazt megkapta, amit az anyjától, Simon-tól vagy Oli-tól nem…
Drew mellett ő is szabadabb lett, felnőtt nő lett… akiben bár az esküvő utáni viselkedése miatt kicsit csalódtam… de amikor arra is választ kaptam, hogy miért viselkedett úgy – ahogy, s miért határozott úgy-ahogy… amelyről képet kaptam amikor Elena-val beszélt, vagy amikor elolvashattam, hogy mi állt a Drew-nak szánt levelében, már megértettem a döntését. És, bár egy részem szomorú volt miatta, mégis elfogadta… mert én is úgy tartottam helyesnek…
De a végén végül minden úgy sült el, amelyre voltaképp nem egészen számítottam… mármint ami a kivitelt jelenti… De öröm volt olvasni arról, hogy mindenki azt kapta amit megérdemelt… Kivéve Haley-t… ő érte összeszorult a torkom és a szívem is… :'(
Tony a végére nagyot nőt a szemembe, és bár éreztem, hogy így lesz majd… Még is az elejétől kezdve, megértettem az állás s nézőpontját… És, hogy csak Drew érdekét nézte, az mindennél többet elmondott nekem. Ami miatt, soha egy pillanatra se tudtam rá megorrolni…
Végül csak kikerekedett ez a történet. Csak megtetszett. S csak sikerült meg is szeretnem… :)
S csak amiatt a hiányosságért adtam négy csillagot, amit az elején felvettem… Drew-ról… még annak ellenére is, hogy miután vallomást tett magáról Chris-nek… amely miatt még így is sikerült Anne-nek a végére megszerettetnie velem ezt a Drew-t is… olyannak amilyen… de azért… mégis hiányzott a keményebb stílusa, viselkedése még Chrissel szemben is annak ellenére,hogy nem akarta, hogy ő gonosznak, rossznak tartsa… :$
Viszont köszönöm ezt az élményt, hogy megírtad nekünk, és hogy el is olvashattam. *.*
A tizenhét éves lány a gimi csapatának kapitánya és irányítója: bitang tehetséges játékos, és a foci a mindene. (Az már csak hab a tortán, hogy a pályán folyton szívdöglesztő hapsik veszik körül…)
Csapattársai tisztelik és szeretik − igaz, csak haverként tekintenek rá. De Jordannek amúgy sincs ideje pasizni, fontosabb, hogy egyetemi sportösztöndíjat szerezzen. Na meg hogy az apja végre elismerje a tehetségét.
A dolgok akkor kezdenek bonyolódni, amikor Ty Green, a kiváló irányító beiratkozik a suliba.
Az irtó dögös srác egyszerre jelent veszélyt a lány posztjára és a szívére, Jordan pedig életében először elbizonytalanodik: vajon nyerhet-e a pályán és a szerelemben is?
Már egy jó ideje ücsörgött a polcomon ez a könyv (is), de még csak most értem el odáig, hogy levegyem és elolvassam.
Tökre bírtam ezt a csavart benne. Mármint, hogy Jordan csaj létére, egy igazi kemény pasis sportágot űz, és hogy ennyire tiszteli is s szereti is.
Az elejétől a végéig hihetetlenül bírtam a karakterét… kivéve amikor Ty-al összejött… Na nem mintha, úgy különösen lett volna kifogásom a srác miatt… hiszen, elhittem én hogy minden csaj rátapadt, pláne meg, hogy ő volt a friss új húsi a placcon… és még a Jordan iránt való érdeklődése is aranyos volt. De… ennél többet nem mozgatott meg nálam, s bennem a srác. Nem mert az én szívemet, a legelső pillanatban elrabolta egy Sam Henry nevezetű irtó cuki, helyes és seggfej srác.
Igaz az elején nem esett le, hogy bele van zúgva Jordan-ba. Konkrétan úgy voltam vele, hogy nah… egy ilyen barátság is nagyon ritka, egy fiú és lány között. Én még hittem is benne… és odáig minden happy is volt, amíg ki nem derült, hogy ő már rég óta szerelmes Jor-ba. – Itt konkrétan enyhén a padlót súrolta az állam, úgy letaglóztam tőle… Utána meg el is keseredtem, s a szívem szorult össze… annyira vártam azt, hogy minden helyre jöjjön… hogy Jor végre a megfelelő helyes döntés hozza… mert bár azért egy pici – pici részem e miatt még meg is sajnálta Ty-t… de végig azért drukkoltam, hogy Jor dobja őt. – még ha ez gonoszan is hangzik.
De amíg erre vártam… végre Woods papa is elfogadta azt a tényt, hogy Jor-nak ez a futball a nagy álma… és hogy elkezdte őt támogatni. Amellyel sikerült jó sok piros pontot begyűjtenie nálam. :)
Az anyukája meg egy igazi olyan anyuka, aki mindig támogatja a gyerekeit, aki segít nekik, és aki őszintén ki is mutatja így a szeretetét. Ő egy nagyon pozitív karaktere lett ennek a könyvnek, és úgy vélem. :)
Mike a bátyó, nos én imádtam. Imádtam, hogy Jor mellett állt, s támogatta őt, minden egyes alkalommal.
S további kedvelt karaktereimmé nőtte ki magát, J. J. és Carter is.
Imádtam ahogyan összetartott a csapat, és hogy meghallgatták s megfogatták Jor-dan parancsait, és hogy tényleg érződött rajtuk, hogy bármikor – bárhol – bármiben a másik segítségére készen letten volna. :)
Marie és Carrie-nek pedig szintén örültem. Akik a végére megmutatták nem csak Jordan-nek de még nekem is, hogy ők nem csak egyszerűen pomponlányok, de tudnak szerethető jó barátnők is lenni. :)
Tökre bírtam ezt a csavart benne. Mármint, hogy Jordan csaj létére, egy igazi kemény pasis sportágot űz, és hogy ennyire tiszteli is s szereti is.
Az elejétől a végéig hihetetlenül bírtam a karakterét… kivéve amikor Ty-al összejött… Na nem mintha, úgy különösen lett volna kifogásom a srác miatt… hiszen, elhittem én hogy minden csaj rátapadt, pláne meg, hogy ő volt a friss új húsi a placcon… és még a Jordan iránt való érdeklődése is aranyos volt. De… ennél többet nem mozgatott meg nálam, s bennem a srác. Nem mert az én szívemet, a legelső pillanatban elrabolta egy Sam Henry nevezetű irtó cuki, helyes és seggfej srác.
Igaz az elején nem esett le, hogy bele van zúgva Jordan-ba. Konkrétan úgy voltam vele, hogy nah… egy ilyen barátság is nagyon ritka, egy fiú és lány között. Én még hittem is benne… és odáig minden happy is volt, amíg ki nem derült, hogy ő már rég óta szerelmes Jor-ba. – Itt konkrétan enyhén a padlót súrolta az állam, úgy letaglóztam tőle… Utána meg el is keseredtem, s a szívem szorult össze… annyira vártam azt, hogy minden helyre jöjjön… hogy Jor végre a megfelelő helyes döntés hozza… mert bár azért egy pici – pici részem e miatt még meg is sajnálta Ty-t… de végig azért drukkoltam, hogy Jor dobja őt. – még ha ez gonoszan is hangzik.
De amíg erre vártam… végre Woods papa is elfogadta azt a tényt, hogy Jor-nak ez a futball a nagy álma… és hogy elkezdte őt támogatni. Amellyel sikerült jó sok piros pontot begyűjtenie nálam. :)
Az anyukája meg egy igazi olyan anyuka, aki mindig támogatja a gyerekeit, aki segít nekik, és aki őszintén ki is mutatja így a szeretetét. Ő egy nagyon pozitív karaktere lett ennek a könyvnek, és úgy vélem. :)
Mike a bátyó, nos én imádtam. Imádtam, hogy Jor mellett állt, s támogatta őt, minden egyes alkalommal.
S további kedvelt karaktereimmé nőtte ki magát, J. J. és Carter is.
Imádtam ahogyan összetartott a csapat, és hogy meghallgatták s megfogatták Jor-dan parancsait, és hogy tényleg érződött rajtuk, hogy bármikor – bárhol – bármiben a másik segítségére készen letten volna. :)
Marie és Carrie-nek pedig szintén örültem. Akik a végére megmutatták nem csak Jordan-nek de még nekem is, hogy ők nem csak egyszerűen pomponlányok, de tudnak szerethető jó barátnők is lenni. :)
És miután megkaptam azt amire vártam… extra adagnyi boldogságot éreztem. Örültem, hogy végre Jordan-nek és Henry-nek sikerült mindent tisztáznia és, hogy a végén végre összejöttek!!!!! Őszintén szólva a vége a legkedvencebb részem ebben az egészben… a sok közül. :D
Imádtam, mert szórakoztató volt, szórakoztató és szeretni való karakterekkel. És amiért még inkább szerettem, az az, hogy ez az újdonságot ennyire megtudtam szeretni. Mármint, hogy futballról volt benne szó, s most ezúttal kivételesen, női játékossal az élen. :)
Ami miatt levontam azt a fél csillagot, az az alábbiak miatt volt:
1. zavart, hogy Jordan olyan hamar lefeküdt Ty-al
2. Amiért Jordan az helyett, hogy harcolt volna azért, hogy Henry-vel lehessen, inkább megfutamodott annak a seggfej viselkedésétől és inkább Ty-al szenvedett.
3. Onnan, hogy az Alabamai egyetemről felkérték a fotózásra Jor-t… nagyon, de nagyon zavart, hogy még mindig nem esett le neki, és hogy nem hallotta meg a körülötte lévők szavát, hogy keressen más egyetemet… s még mindig majdnem egészen a végéig csak az Alabamai egyetemet hajtogatta, hogy ő oda szeretne menni… hol ott azok csak a reklámfogás miatt érdeklődtek felőle…
1. zavart, hogy Jordan olyan hamar lefeküdt Ty-al
2. Amiért Jordan az helyett, hogy harcolt volna azért, hogy Henry-vel lehessen, inkább megfutamodott annak a seggfej viselkedésétől és inkább Ty-al szenvedett.
3. Onnan, hogy az Alabamai egyetemről felkérték a fotózásra Jor-t… nagyon, de nagyon zavart, hogy még mindig nem esett le neki, és hogy nem hallotta meg a körülötte lévők szavát, hogy keressen más egyetemet… s még mindig majdnem egészen a végéig csak az Alabamai egyetemet hajtogatta, hogy ő oda szeretne menni… hol ott azok csak a reklámfogás miatt érdeklődtek felőle…
Öm… asszem ennyi volt az ami negatívítást váltott ki belőlem… de ezektől eltérően, sikerült meg szeretnem a könyvet, amit még valószínű, hogy még újra elfogok olvasni. :)
Molnár T. Eszter
Stand up! (Egy majdnem normális család 1.)
Aztán egyszer csak nyomulni kezd rá az a két srác, akiknek a legkevésbé kellene. Virág hamarosan a társaság peremén találja magát, megtapasztalja a féltékenységet és a kirekesztést, ám egy szétesőfélben lévő család egyetlen normális tagjaként nem sok ideje van sajnálni magát.
Tanítás után vacsorát főz, leleplez egy rablóbandát, vagy az apját hozza össze egy szimpatikus nevelőanya-jelölttel. Csak ezek után jut ideje elgondolkozni azon, hogy mennyit ér a barátság, és érdemes-e bevállalni a sebezhetőséget a szerelemért cserébe.
Naplóregényhez képest, ez a könyv se volt rossz. Sokkal több volt benne ami tetszett. Sokkal több eseményt, cselekvést leírást kaptam mint a Totál Titkos Naplómban…
Egyaránt voltak kedvelt és kevésbé kedvelt karakterek ebben is…
Egyaránt voltak kedvelt és kevésbé kedvelt karakterek ebben is…
De aki a leginkább bökte a csőrömet az Virág barátnője, Lili volt… Aki egy féltékeny kis liba volt… már bocsánat a kifejezésért, de az…
S ő volt inkább a kétszínű, mintsem Virág, akit ezzel is vádolt. Csak azért, mert jóban van a fiúkkal? Akik bírják őt, és a beszólásait? Ez miért feltűnősködés? Az amit ő művelt, és az új legjobb barátnői, na az a feltűnősködés…
S ő volt inkább a kétszínű, mintsem Virág, akit ezzel is vádolt. Csak azért, mert jóban van a fiúkkal? Akik bírják őt, és a beszólásait? Ez miért feltűnősködés? Az amit ő művelt, és az új legjobb barátnői, na az a feltűnősködés…
Örültem, hogy Virág a végére inkább annyiba hagyta azt, hogy állandóan Lili-t próbálja megbékíteni… aki az helyett, hogy inkább elfogadná, hogy Virág olyan amilyen, s nem beszélné ki őt a háta mögött, hol ott elvileg Virág volt az ő legjobb barátnője… inkább magába nézne, pont úgy, ahogyan az általa kiszemelt Dani megmondta…
Kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy milyen sors vár Virágra… hogy ad e esélyt Daninak, vagy egy lehetetlen barátság fényében, elüldözi magától a fiút. :)
Egy kis csapat egykori katonatiszt évente visszatér ide, pihenni és emlékezni.
Egyikük, aki katonai hőstettei miatt kapott főúri rangot, a tengerparton megismer egy balesetet szenvedett hölgyet, egy igazi ladyt, akit pár napig a kastélyban ápolnak.
Kezdetben idegenkednek a másik társadalmi köreitől, de vajon meddig tudnak ellenállni egymásnak?
Első könyvem Mary Baloghtól… amelynek a fülszövege alapján, azt hittem, hogy szeretni fogom majd. De, nem így történt.
Csalódtam ebben a könyvben… pedig egyébként nem lett volna rossz… maga az alaptörténete… de én kb a felétől, untam a könyvet.
Túlontúl udvariasak voltak egymással a két főszereplő… amivel még annyira nagy baj nem is lett volna, ha nem hiányoltam volna benne az izgalmat és a szenvedélyes pillanatokat, szikrákat – a két főszereplő között –, amelyeket a történelmi romantikus műfajú könyvekben vannak, s amiket én ismerek s szeretek is.
Szeretni akartam én ezt a könyvet, de nem tudtam. Ugyanígy szeretni, vagy akár kedvelni akartam a főszereplőket is, de nem tudtam… Annyira semmi mondóak voltak nekem, ahogyan maga a könyv is… hogy, tényleg csalódottan tettem le a könyvet. Még annyira az izgalom miatt nem is, de a második hiányérzet miatt, annál inkább… :/
Ezért adtam csak két csillagot erre a könyvre… de az is amolyan jóindulat gyanánt… :$
Csalódtam ebben a könyvben… pedig egyébként nem lett volna rossz… maga az alaptörténete… de én kb a felétől, untam a könyvet.
Túlontúl udvariasak voltak egymással a két főszereplő… amivel még annyira nagy baj nem is lett volna, ha nem hiányoltam volna benne az izgalmat és a szenvedélyes pillanatokat, szikrákat – a két főszereplő között –, amelyeket a történelmi romantikus műfajú könyvekben vannak, s amiket én ismerek s szeretek is.
Szeretni akartam én ezt a könyvet, de nem tudtam. Ugyanígy szeretni, vagy akár kedvelni akartam a főszereplőket is, de nem tudtam… Annyira semmi mondóak voltak nekem, ahogyan maga a könyv is… hogy, tényleg csalódottan tettem le a könyvet. Még annyira az izgalom miatt nem is, de a második hiányérzet miatt, annál inkább… :/
Ezért adtam csak két csillagot erre a könyvre… de az is amolyan jóindulat gyanánt… :$
Az lehet, hogy ez volt az első könyvem az írónőtől… de nem határolódok el tőle, s mivel van még tőle könyvem, így még biztos, hogy teszek vele egy újabb próbát… hátha arról más lesz majd a véleményem…
Baráth Viktória
Első tánc
Zoey álma, hogy musicalszínésznő lehessen, ennek az álomnak azonban határt szabnak a gátlásai. Hogy bebizonyítsa rátermettségét, a 21. születésnapján Párizsba utazik egyedül, ahol szenvedélyes szerelemre lobban a skót származású Owennel, aki a fiatal lány számára a tökéletes férfi – egy apró szépséghibával: a 35 éves Owennek ugyanis van egy titka.
Később felbukkan a színen egy másik férfi is, aki pont azt a biztonságot tudná nyújtani Zoey-nak, amit Owentől sosem kaphat meg.
Később felbukkan a színen egy másik férfi is, aki pont azt a biztonságot tudná nyújtani Zoey-nak, amit Owentől sosem kaphat meg.
Zoey válaszút elé kerül: vajon a szenvedélyes szerelmet választja, vagy a biztonságos és kiszámítható életet, netán saját lábára áll, és elindul az álmai megvalósításának útján?
Hová vezethet egy titkokkal és hazugságokkal kezdődő kapcsolat? A nagy korkülönbség ellenére kialakulhat-e életre szóló szerelem két ember között? Te mit tennél meg az álmaidért?
Baráth Viktória első regénye az álmok valóra váltásáról, a leküzdendő akadályokról, és a saját határaink átlépéséről szól.
Egy történet szívvel-lélekkel.
Egy történet szívvel-lélekkel.
Én is csak csatlakozni tudok az előttem szólóakhoz. Hasonlóan egy újabb kincsre sikerült szert tennem nekem is e könyv személyében.
Egy olyan fiatal lányról, aki csak egy pazar párizsi nyaralást szervezett s számított rá, helyette ennél többet is kapott. Owen-től. Akivel én az elejétől szimpatizáltam.
Zoey is egy szimpatikus szerethető lány. Aki bár az egyik pillanatban jogosan érvel, s jogos gondolatokat forgat, s cselekszik, a másik pillanatban pedig ezt sutba is dobja, és inkább az ösztöneire hallgat.
Amely akár vezethet jó irányba, de rosszba is… De mindenképpen, valamilyen formában csak okulni s tanulni lehet ezekből. Ahogy Zoey is tette. Mert merészebb lenni, s ön maga is.
Egy olyan fiatal lányról, aki csak egy pazar párizsi nyaralást szervezett s számított rá, helyette ennél többet is kapott. Owen-től. Akivel én az elejétől szimpatizáltam.
Zoey is egy szimpatikus szerethető lány. Aki bár az egyik pillanatban jogosan érvel, s jogos gondolatokat forgat, s cselekszik, a másik pillanatban pedig ezt sutba is dobja, és inkább az ösztöneire hallgat.
Amely akár vezethet jó irányba, de rosszba is… De mindenképpen, valamilyen formában csak okulni s tanulni lehet ezekből. Ahogy Zoey is tette. Mert merészebb lenni, s ön maga is.
Szerettem, szó mi szó.
A fél csillagot csak azért hagytam le, mert nekem az eleje kicsit olyan harlequin stílusú volt. Mármint, hogy Zoey és Owen ilyen hamar egymásra lelt már az első fejezetekben, s utána Owen ugyanolyan gyorsan először el is tűnt a lány életéből, majd vissza…
De csak ennyi az egyetlen ami nekem nem tetszett benne…
Tényleg bocsánatot kérek tőled, @Baráth_Viktória ezért a „harlequin-os” hasonlításért… csak nekem ilyen volt az eleje… – s bár imádom a harlequin történeteket… de ebben a könyvben, én az elején nem örültem neki, hogy ilyesmivel találtam magam szemben… de utána kb a 3-4 fejezettől úgy vitt magával a könyv, hogy egyre csak a hatása alá kerültem én is, oly annyira, hogy a végén sajnáltam, hogy el is fogytak a lapok. *.*
De csak ennyi az egyetlen ami nekem nem tetszett benne…
Tényleg bocsánatot kérek tőled, @Baráth_Viktória ezért a „harlequin-os” hasonlításért… csak nekem ilyen volt az eleje… – s bár imádom a harlequin történeteket… de ebben a könyvben, én az elején nem örültem neki, hogy ilyesmivel találtam magam szemben… de utána kb a 3-4 fejezettől úgy vitt magával a könyv, hogy egyre csak a hatása alá kerültem én is, oly annyira, hogy a végén sajnáltam, hogy el is fogytak a lapok. *.*
Köszönöm, hogy megírtad nekünk. S köszönöm, hogy el is olvashattam. *.*
Kresley Cole
Vámpíréhség (Halhatatlanok alkonyat után 2.)
Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik.
Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene.
A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége.
Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi.
Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét…
Ó, mamám! Ide gyorsan nekem is lykae-nt… vagy még annál is inkább, egy Lachlain-t! *.*
Megvallom, kicsit tartottam ettől az „első” résztől, az FTT 1. része miatt, amelyet csak a végére sikerült megszeretnem… :$ De ez már az első pillanatoktól kezdve egyre csak a rabjává tett. Aminek csak örülni tudok. Az elejétől a végéig egy remekül s fantasztikusan megírt könyv lett szerintem… Egyaránt együtt tudtam érezni a két főszereplővel. S ugyanígy meg is érteni a viselkedésüket… egyikőjük iránt se éreztem ellenszenvet… vagy azt, hogy: Te ezt nem kellett volna! Hülye! Hülye! – vagy, hogy legszívesebben megráztam volna őket… stb…stb… – Ha nem pont azt, hogy beletudtam képzelni magamat a helyükbe… S így elégedett voltam azzal, ahogyan Kresley végig vezette a szálakat, s a történet menetét…
S ez az érzés, már rég kerített ennyire a hatalmába. *.* És ez miatt, meg maga a könyv miatt is, egy újabb kedvencre sikerült szert tennem. *.* S most már csak a folytatásra vagyok a kíváncsi, amelyre rögvest rá is cuppanok! :D
Kresley Cole
Vámpírszerető (Halhatatlanok alkonyat után 3.)
A Dermedtszívű Kaderin két imádott leánytestvére a vámpírok áldozatává vált, azóta a valkűrnek nincsenek érzései. Mégis valahányszor találkozik Sebastiannal, újult erővel támad fel benne a kéjvágy, és képtelen véghezvinni küldetését.
Sebastian és Kaderin menthetetlenül egymásba szeretnek, és közösen titokzatos ereklyék nyomába indulnak ősi sírokon és katakombákon át, akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot.
Ám eljön a pillanat, amikor Kaderin választásra kényszerül; szerelem vagy család, élet vagy halál.
Azt hiszem, Kresley személyében újabb kedvenc sorozat íróra teszek/tettem szert.
Nem csak egy lykae-ra vágyom már, ha nem egy olyan cuki, de kemény, s férfias vámpírra is mint Sebastian.
Nem csak egy lykae-ra vágyom már, ha nem egy olyan cuki, de kemény, s férfias vámpírra is mint Sebastian.
Az elején furcsálltam a nevét, olyan ismerős volt. Mármint a Wroth… utána esett le a tantusz, amikor Myst férje Wroth neve is feltűnt, s maga a személy is… Ahhoz képest, hogy a viszonyuk Bastian szemszögéből ellenszenvesen indult, a történet folyamán mintha, egyre közelebb került volna újra a két testvér. Aminek csak azért örülök, mert így Bastian és Kaderin egymásra találhatott.
Akiknek a történetét, kalandját időnkénti össze-össze dörrenését kimondottan szerettem. Annak ellenére is, hogy az elején ezt nem igazán tudtam elfogadni, mármint, hogy Kaderin ennyire el – el löki magától Bastian-t ezzel fájdalmat okozva neki… de belátva a végére, éppen ettől lett a végére szintén ez a rész is szeretni és imádni való.
Bastian-t az első pillanatoktól kezdve megszerettem, és tetszett az, hogy mindig ott volt Kaderin mellett, még ha az nem is kért belőle… Imádtam benne a kitartását, az elszántságát.
Kaderin-ban pedig a keménységét, a testvéreiért való küzdelmét, és az ahogyan folyamatosan de utat engedett a szívéhez, Bastian-nak.
S imádtam, hogy a páros végre egymásra lelt igazán. *.*
Egyedül csak Bowent sajnáltam… s, mivel tudom, hogy a harmadik kötet az övé… így kicsit félve kezdek majd neki… mert az amit eddig kaptam a vérfarkasból, az eléggé megrendített már e két kötet során… hát még majd az övé során…
De mindenesetre ez a kötet is megkapja tőlem a *5-öst, mert megérdemli. És mert a kedvencemmé vált, szintén. *.*
