Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2015. november 19., csütörtök

Judy Gill: Tiltott álmok


A világ végén, az év legnagyobb viharának kellős közepén esett be Shell Landry ajtaján Jason O'Keefe.  A számos sebből vérző Jason lázálmában a lány nevét suttogta.

Shell – félelmei ellenére – semmit nem tudott megtagadni tőle, s még akkor sem tiltakozott, amikor az eszmélő férfi magához húzta az ágyába. Valami azt súgta neki, hogy ők már az idők kezdete óta ismerik egymást. Természetesnek tűnt az ölelkezésük is, holott akkor még a férfi nevét sem tudta.

Vajon Jase azért jött-e, hogy felfedje a titkot, ami Shellt és az anyját hosszú évekre rejtőzködésre kényszerítette?

Jase azt állította, hogy Shell segítségére van szüksége egy rejtély megoldásához, de valójában ennél sokkal többet kért tőle: a csókjait, az ölelését és a bizalmát. Addig simogatta a lányt, míg az szívébe zárta. Maradéktalanul bízni akart a férfiban, de túl sokat kockáztatott ezzel a bizalommal, az anyja és a saját biztonságát.

Vajon a szerelem ereje legyőzi-e a félelmeit és eleget tehet-e huszonhárom évvel ezelőtt tett ígéretének?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...