A 22. századi Los Angeles nem a nyugalmáról híres. A csupa üvegacél felhőkarcolók, arab luxusnegyedek, orosz kaszinók mellett tombol az erőszak, és hódít a heroin szuperfinomított változata, a Triplex. A csillogás és pompa fénykörén túl sötét árnyak mozgolódnak a metropoliszban, a rendőrség pedig a Novus Ordo Seclorum – Új Világrend – oligarcháinak és mindenható vállalatainak kezében van.
A West Castle százhuszonnégyes irodaépülete azonban nem tartozik a nagyvállalatok csillogó acél- és üvegpalotái közé. Üzleti nyomornegyed, de annak is éppen elég drága. Kilátás semmi, az ablakok védőfóliái már tejopálra mattultak, és a folyosón mindig otthonos a félhomály. A végtelen üzemidejű lámpa már régen kiégett, és a bérlők egyike sem nyúlt a zsebébe, hogy megjavíttassa. Egy barna, egyszerű ajtón egyszerű felirat áll: Ross Quinlan.
„A napidíjam háromszáz dollár, plusz a költségtérítés: ennyit érnek az izmaim meg az a kevés működő agysejt a fejemben. Van egy kopott, majdnem üres irodám, és egy még kopottabb autóm. Feleségem és gyerekem már nincs, ha luxusra vágyom, öt dollárral drágább piát veszek.”
Ross Quinlan magánnyomozó nem vár ügyfelet. Szomorú és kiégett ember, aki a szorongásait keserű humorral és jeges brandyvel oldja, napjában többször is. Önsajnálatba és karosszékbe süppedve tölti mindennapjait, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem szólal asztalán a holofon, és nyakába nem szakad egy rejtélyes túlvilági entitás, néhány titokzatos és kegyetlen gyilkosság, illetve egy orosz keresztapa. S ha mindez még nem lenne elég, Los Angeles leghatalmasabb vállalatának mindenható ura is szeretné eltenni őt láb alól. Csoda, ha Ross Quinlan néha felönt a garatra?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése