Keresés ebben a blogban

FONTOS!!!

EZ AZ OLDAL NEM LETÖLTŐ OLDALKÉNT SZOLGÁL!
ÉS EMAIL-BEN SEM KÜLDÜNK KÖNYVEKET!

2015. augusztus 16., vasárnap

Meg Cabot: Hívószám 1-800 1-5.


Tudom, hol vagy!

 
Ketten a Harleyn
 
Jessica Mastriani a legjobb barátnője kedvéért, aki le akar fogyni, gyalog indul haza az iskolából két mérföldre lévő otthonába, és egyenesen beleszalad
egy hatalmas viharba, aminek súlyos következményei lesznek. Nem mintha azelőtt nem lettek volna problémái. Élete a szurkolás és a fuvolázás mellett a rögbicsapat nagyágyúival folytatott verekedésekben és az emiatt kirótt büntetésekben merül ki. Még szerencse, hogy ilyenkor a gimi legbelevalóbb végzős tanulója, Rob mellett ülhet. Ez a mostani azonban komoly poblémának ígérkezik. Hazafelé menet ugyanis addig ismeretlen képességre tesz szert. Olyasmire, ami éppúgy felhasználható jóra, mint rosszra.
 
 

 

Fedőneve: Kasszandra

 
A kutatás folytatódik
 
Jess Mastriani – a sajtó által „Villámlánynak” emlegetett leányzó, akiben, miután egy nagy viharban belecsapott a villám, olyan képesség fejlődött ki, hogy megtalálja az elveszett gyermekeket – egyik napról a másikra elveszítette ezt a különleges képességét. Vagy talán mégsem? Jess mindenesetre azt szeretné, ha a média és a kormányzat elhinné, és mindenki békén hagyná, kivéve a szexi Rob Wilkinst, akibe szerelmes… Jess kívánsága azonban szemmel láthatóan nem teljesül – kivált ezen a nyáron nem, amikor munkát kap egy zenei tehetségű gyerekek táborában. Épp ekkor keresi fel egy eltűnt kislány papája, aki könyörögve esdekel Jessnek, hogy találja meg gyermekét. Jess nem tud nemet mondani, ám ettől kezdve újból üldözőbe veszi az FBI, valamint egy komisz nevelőapa, aki csak egyet szeretne: holtan látni a Villámlányt. A történet egy izgalmakban bővelkedő barlangi kutatással folytatódik… és időben megjelenik Rob is, aki… de hiszen kitalálhatjátok!
 
 

 

Veszélyes terepen

 
Mindenhol lesnek rájuk
 
„Nem ő tehetett róla! A tizenhat éves Jessica Mastriani nyaralt, amikor eltűnt az osztálytársnője, Amber Mackey. Hogyan akadályozhatta volna meg – még annak a különleges képességének birtokában is, hogy bárkit és bárhol megtalál –, hogy a szurkoló lány holtan kerüljön elő, ha még azt se tudta, hogy nyoma veszett?” 

A nem tudás azonban, úgy látszik, nen mentség. A gimnázium diákjainak többsége Jesst hibáztatja a brutális gyilkosság miatt. Jess sosem vott különösebben népszerű osztálytársai körében, de azt remélte, hogy az új iskolaévben új életet kezdhet: verekedések helyett izgalmas randik, büntetések helyett szédületes bulik.De amikor egy másik szurkolólány is eltűnik, talán visszaszerezheti a becsületét. Ha megtalálja Heather Montrose-t, mielőtt őt is eltennék láb alól (és az FBI sem szagolja ki, hogy még mindig birtokában van látnoki képességének) talán bekerülhet az iskolai elitbe. Feltéve, ha ennek nem az az ára, hogy őt magát, sőt szeretteit is elteszik láb alól.
 
 

 

Hajsza

 
Ketten a gonoszok ellen
 
A tizenhat éves Jessica Mastriani tudja, hogy nem sikerülhet eltitkolnia különleges pszichikai képességét, melyet az USA kormánya a saját céljaira is fel akar használni. Azt azonban soha nem gondolta volna, hogy Cyrus Krantz, az FBI egyik fejese meggyőzheti arról, hogy az ő elitcsapatában a helye, amely hozzá hasonlóan különleges adottságú emberekből áll. Amikor az erdő mélyén élő bűnözők elrabolnak egy helybeli fiút, kiderül, hogy Jess célja egybevág Krantzéval. Így nem marad más választása, mint hogy összefogjon vele, hogy elejét vegyék egy még súlyosabb bűncselekménynek. Vajon sikerül-e a gyűlölet és félelemkeltés légkörében kettejüknek – és persze Jess szerelmesének, Robnak és barátainak – megmenteniük a kiszemelt áldozat életét a sajátjuk elvesztése nélkül?
 
 

 

Isten veled, Villámlány

 
Hiányzol
 
Jessica Mastriani, aki sokak véleménye szerint erősen problémás tinédzser volt, semmire se vágyott annyira, mint arra, hogy „normális” legyen. Ennek a vágyának azonban búcsút kellett mondania egy viharos délutánon, amikor hazafelé tartott az iskolából. Egyik napról a másikra világhírű lett „Villámlányként”, aki mindenkiről, aki eltűnt – akár él, akár meghalt – tudja, hol kell keresni. Hamarosan az Egyesült Államok kormánya is igénybe veszi különleges képességét. Új munkájának azonban súlyos ára van, s Jess hónapok múltával önmaga árnyékaként tér vissza otthonába…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Vélemény #71 #72 #73 #74 #75 #76 #77 #78 #79 #80

Marilyn Miller: A ​vezér Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás, akit hajt a bosszúvágy és a hatalom iránti éhség. Mindenek f...